• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: tűz

Rozália temető: tegnap szemét, ma tűz

Posted on 2013. november 19. kedd by agria

1119temeto_tuz.Still008Valaki felgyújthatta a szemetet.

Mint tegnap beszámoltunk róla, az egri Rozália temető mellett nagy mennyiségű, szeméttel kevert falevelet tárolnak. Mint a temető gondnoka elmondta, legkésőbb tavaszig elszállítják a felgyülemlett hulladékot.

Kedd délután telefonáltak a temető környékén élők és a városban közlekedők, hogy óriási füstöt látnak a tegnap bemutatott szeméthegy felől. A füst betakarja az egész környéket, a házakban is alig tudnak megmaradni.

Személyes sértésnek érzi és valamelyik konkurens kezét véli felfedezni a tűz keletkezésében a temető gondnokságát ellátó cég vezetője. Elmondása szerint szerda reggelre várták a munkásokat, hogy az adásunkban is bemutatott szemétdombot megszüntessék.

A szomszédok hívták telefonon, hogy a falevelek égnek, majd megérkezése után a cégvezető személyesen hívta ki a tűzoltókat.

A környéket hatalmas füst borította be, hiszen nem csak a falevelek égtek, hanem a kupacban lévő műanyagok is.

A katasztrófavédelem szóvivője érdeklődésünkre elmondta: fél 5 körül érkezett a bejelentés hozzájuk,  1 gyorsbeavatkozó egységgel vonultak a tűz megfékezésére.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Kék hírek | Tags: füst, konkurencia, szemét, temető, tűz, tűzoltó |

Kigyulladt egy istálló: több százezres a kár

Posted on 2013. november 13. szerda by agria

0730gyongyos_tuz_vRózsaszentmártonban kigyulladt egy istálló szerdán kora hajnalban. A gyöngyösi tűzoltók három gépjárművel és tizenegy fővel vonultak a tűzeset helyszínére. Még az egységek kiérkezése előtt a tulajdonos elvégezte az épület áramtalanítását és az állatokat is kiterelte az istállóból.

A tűzoltók megállapították, hogy egy hetven négyzetméteres istállónak használt épület tetőszerkezete teljes terjedelmében lángol. Vízsugár fedezete mellett két propán-bután gázpalackot is ki kellett hozni az épületből. Közel egy óra alatt két sugár segítségével sikerült a lángokat megfékezni. A tűzesetben senki nem sérült meg, viszont több százezer forintos anyagi kár keletkezett – tájékoztatott Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

Posted in Kék hírek | Tags: tűz, tűzoltó |

Családi ház égett Füzesabonyban

Posted on 2013. október 4. péntek by agria

1004fuzesabony_tuz_vPénteken kora hajnalban érkezett a bejelentés a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére, miszerint Füzesabonyban egy családi ház és annak melléképülete ég.

A füzesabonyi és a mezőkövesdi tűzoltókat, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálatot és a Füzesabonyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületet riasztották a helyszínre, kiérkezve pedig megállapították, hogy egy száz négyzetméteres családi ház és a hozzá tartozó huszonnégy négyzetméteres melléképület ég.

Még a tűzoltók kiérkezése előtt az épületben egy propán-bután gázpalack felrobbant, a tűzoltóknak egy oxigén és egy dissou palackot kellett kihozni a házból. A dissou palack kilövésére mesterlövész érkezett a helyszínre.

A lakóházból négy fő kimenekítésére intézkedtek, elhelyezésük rokonoknál megoldott. Az eddigi információk alapján a tűzesetben senki nem sérült meg.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: Füzesabony, gápalack, mesterlövész, rendőrség, robbanás, tűz, tűzoltóság |

Egy ember megsérült a tűzben

Posted on 2013. október 1. kedd by agria

1001boconad_tuz_vLeégett egy családi ház Boconádon. Kedden kora hajnalban érkezett a bejelentés a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére, miszerint Boconádon egy családi ház ég. A hevesi tűzoltókat riasztották a tűzesethez.

A lánglovagok kiérkezéskor megállapították, hogy harminc négyzetméteren szemét ég, a lángok pedig átterjedtek a családi ház tetőszerkezetére is. A tűzoltók két sugárral az épület oltását azonnal megkezdték. Kevesebb, mint egy óra alatt sikerült az egységnek a lángokat megfékezni, viszont az épület így is teljesen kiégett és lakhatatlanná vált.

A tűzeset során egy embert a mentőszolgálat munkatársai füstmérgezéssel szállítottak kórházba, az anyagi kár pedig több millió forint – tájékoztatott Antal Erika, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A szomszédok szerint máskor is volt már tűz a portán. Van aki nem zárja ki a gyújtogatást, más szerint biztosan egy csikk okozta a bajt.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: Boconád, ház, tűz, tűzoltó |

Egerbaktán családi ház égett

Posted on 2013. szeptember 22. vasárnap by agria

0923egerbakta_tuz.Still001Három gyermek és két felnőtt lakott abban a házban, amely vasárnap délután égett le Egerbaktán. A szomszédok szerint a családfő gyakran fenyegette részegen a családot azzal, hogy felgyújtja a házat. Azt, hogy beváltotta a fenyegetést, vagy csikkel a kezében elaludt, szakemberek vizsgálják.

A két fecskendővel kivonuló tűzoltók eloltották a lángokat, de a házat megmenteni nem tudták. A rokonok szerint a család elhelyezi éjszakára a szerencsétlenül jártakat, de a későbbiekről nem tudnak.

Kilátogatott a helyszínre a település polgármestere is, de ő nem kívánt kérdéseinkre válaszolni.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: Egerbakta, rendőrség, tűz, tűzoltó |

Pétervására: leégett egy ház

Posted on 2013. augusztus 25. vasárnap by agria

0825petervasara_tuz_vSzombaton délután vették észre a szomszédok, hogy egy frissen felújított és bővített családi ház ég.

A tulajdonost néhány perccel korábban látták a házból távozni, ők már csak a tűz ropogására lettek figyelmesek. Megpróbálták egy slaggal eloltani a tüzet, de az nem sikerült.

Az időközben értesített tűzoltóknak is több mint 1 óra megfeszített munkával sikerült a lángokat legyűrni.

Személyi sérülés nem történt, a ház teljesen kiégett, az anyagi kár jelentős. A tűz keletkezésének okát vizsgálják.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: ház, Pétervására, tűz, tűzoltó |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. szeptember
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  
« aug