• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: bor

Sikeres volt a Bikavér ünnep

Posted on 2014. július 15. kedd by agria

Egri bikavér ünnepA pénteki esős idő ellenére az utóbbi évek egyik legjobban látogatott Egri Bikavér Ünnepe volt az idei. A rendezvény szombati napján látogatócsúcsnak örülhettek a szervezők.

Az idén már nagykorúvá vált Egri Bikavér Ünnep ismét bizonyította, hogy – egyebek közt – a változatos bor- és ételkínálat, az egyedi helyszín, a sokszínű zenei kínálat és a kísérőprogramok miatt is évek óta a város leglátogatottabb rendezvénye. A 36 borászat 118 bora és a 19 étterem ételei tömegével vonzották a gasztronómia szerelmeseit, hiszen a poháreladásokból és a fogyasztásokból becsült számok alapján ebben az évben – a tavalyi csúcstól csak egy hajszállal elmaradva – mintegy negyvenezren látogatták a fesztivált és programjait a négy nap során.

A rendezvény főszervezője, Tarsoly József szerint különösen a szombati nap sikerességét és minden korábbinál magasabb látogatói létszámát látva kijelenthető, hogy az Érsekkert idén használt területe is kezd szűknek bizonyulni, így a jövőben mindenképp érdemes lesz átgondolni az újabb bővítési lehetőségeket. Az egri hegybíró úgy véli: az érsekkerti gesztenyefák alatt hömpölygő emberek láttán ismét bebizonyosodott, hogy az Egri Bikavér Ünnep nem csupán a város, hanem a régió egyik legmeghatározóbb nyári tömegrendezvénye.

A csütörtöki megnyitón dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke megnyitóbeszédében azt mondta: „Bor nélkül lehet élni, de nem érdemes.” Ennek kapcsán Tarsoly József kiemelte: a fesztivál sikerét látva az is kijelenthető, hogy a hevesi megyeszékhelyen Egri Bikavér Ünnep nélkül lehet, de már nem érdemes a nyarat tervezni.

A két élőzenei helyszín, az Egri Bikavér és az Egri Csillag Színpad kínálata jól kiegészítette egymást. Külön öröm, hogy utóbbi, a Zenepavilonnál felállított pódium sokszínű felhozatalát is egyre többen látogatják, az Egri Csillag Színpad a fiatalok számára Egerben egyedi zenei igényességet és minőséget kínál évről-évre.

A kísérőprogramok idén is színesítették a programkínálatot, különösen a Traktoros gyorsulási és traktorverseny. A már harmadik alkalommal, a Gárdonyi Géza Színház előtti útszakaszon megrendezett eseményre ismét rengeteg néző volt kíváncsi, a résztvevő és a szervező borászok is kitettek magukért, remek hangulatú volt a verseny. Az új szolgáltatások közül különösen jó visszajelzések érkeztek az ingyenes WIFI-lefedettség és a megújított arculat illetve weblap kapcsán is, de jó volt látni, hogy mennyi fotót küldtek a pályázók a Fotózz Bikavért! c. felhívásra is. A későbbiekben a szervezők további hasonló újításokkal is próbálják majd színesíteni a fesztivál szolgáltatásait.

A szakmai előrelépés terén fontos mérföldkő a fesztivál életében, hogy a XVIII. Egri Bikavér Ünnepen – egy hosszabb távú megállapodás részeként – a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakemberei zsűrizték a fesztivál ételeit. Varga Károly olimpiai és világbajnok mesterszakács, Ambrus György olimpiai bajnok mesterszakács és Barabás Zoltán, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke bírálta az Egri Bikavér Ünnepen kínált fogásokat. Döntésük alapján a legjobb párosítás a Hangácsi Pincészet 2011-es Egri Bikavére és hozzá a Hotel Balneo kínálta barbecue sertéstarja grillen sütve vörösboros zöldségekkel, kéksajtos burgonyával lett. A szakmai zsűri egyebek közt megjegyezte, hogy a fesztiválon kínált ételek kiváló minőségűek voltak; a kreativitás, az igényes tálalás és a borokkal való harmónia is mind-mind jellemző volt a kínálatra.

A fesztivál szombati napján Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke és Tarsoly József hegybíró aláírta azt az együttműködési megállapodást, amely értelmében a gasztronómiai szervezet és az Egri borvidék a jövőben közösen dolgoznak azért, hogy az egri borok a jövőben a jelenleginél is elismertebbek és kedveltebbek legyenek.

A hagyományokhoz híven megválasztották az ünnep legjobb Bikavérét is, az Egri Bikavér Borlovagrend ezúttal nem pontozott, hanem párba állította a nedűket, és úgy kóstolt. Vincze Béla 2009-es Arcanuma öt kör után is a legjobbnak bizonyult, így elnyerte a megtisztelő címet.

Külön köszönet a látogatóknak, a rendezvény minden támogatójának, a fesztivál megvalósításában segédkezőknek a munkájukért és az Érsekkert környékén élőknek a türelmükét. A szervezők bíznak abban, hogy jövőre hasonlóan sikeres Egri Bikavér Ünneppel öregbítik az egri bor és a város hírnevét.

Posted in Belföld, Gazdaság, Szabadidő | Tags: Bikavér, bor, Eger, ünnep |

Újra Egri Bikavér Ünnep

Posted on 2014. július 8. kedd by agria

bikaver0713

Posted in Belföld, Kultúra, Szabadidő | Tags: Bikavér, bor, Eger, ünnep |

Az Egyesült Államokban láthatják a Demeter borászatot

Posted on 2014. április 10. csütörtök by agria

0410demeter_vEgy amerikai tv társaság által készített műsorban mutatkozik be a közeljövőben Demeter Csaba egri borász. A készülő film Magyarország borvidékeit és azon belül egy-egy híresebb borászatot mutat be.

Todd Williams – aki 22 éve él Magyarországon – elmondta: az utóbbi években sokat javult a magyar borok minősége. Amikor először járt Egerben, még a kannás borok hódítottak. Ma már messze földön híresek például a Demeter pincészet borai.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Gazdaság, Külföld, Szabadidő | Tags: bor, Demeter Csaba, film, tv, USA |

Szent János-napi borszentelés

Posted on 2013. december 27. péntek by agria

1227borszenteles_vAz idén 19. alkalommal került megrendezésre egri Bazilikában a Szent János-napi borszentelés.
A hagyományok szerint a bornak védőerőt ad az áldás, ezért a szőlősgazdák a frissen megszentelt borukból minden hordóba csepegtetnek. Egerből és a környékről számos nagy- és kistermelő, hozott a terméséből  a szentelésre, a következő évi jó termés reményében.
A borszentelés után az Egri Fertálymesterek, a Borrendek és a hegyközségek képviselői díszes viseletben vonultak át a főiskolára, ahol a hegyközségi tanács elnöke jelentette be az elmúlt évi termés nagyságát.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Kultúra, Szabadidő | Tags: áldás, bor, borlovag, borszentelés, Eger, Hegyközség |

Ünnepel Eger: traktorok, remek ételek és kiváló Bikavérek

Posted on 2013. július 12. péntek by agria

Fotó: Gál GáborMegtelt az Érsekkert a XVII. Egri Bikavér Ünnep nyitónapján, csütörtökön.

Csütörtök délután beindították a matuzsálemnek számító Hoffer traktort, majd este hét órakor Habis László, Eger polgármestere és Zilai Zoltán, a Magyar Borakadémia főtitkára köszöntötte a megjelenteket. Tarsoly József hegybíró elárulta: idén 38 borászat és 21 étterem van jelen, közel százféle nedűt, ebből 49 Egri Bikavért kóstolhatnak a borbarátok.

Kiemelte: bár az ünnep Szent Donáthoz kötődik, de e pár nap a szakemberek fáradságos munkájáról, a köszönetről és a háláról is szól.

A köszöntőket követően a hagyományos díjátadások következtek. A „2012. Év Egri Szőlőtermelője” Rozsnyai Mihály lett, bortermelője pedig Tóth Ferenc. A tavalyi év borgasztronómusának Bányai Róbertet, a Hotel Korona igazgatóját választották.

Hagyományosan a megnyitó után hirdették ki az Egri Borvidéki Borverseny eredményét is. A kategóriák versenyében a legjobb Debrői Hárslevelű a Varsányi Pincészet 2009-es bora lett, s miután ez a bor nagy aranyérmet is kapott, kijárt neki a Champion Díj. A fehér borok között Nagy Lajosné 2012-es Sauvignon blanc-ja, míg az Egri Csillagok között Thummerer Vilmos 2012-ese vitte a pálmát. A legjobb rosé az Ostoros-Novaj Bor Zrt. 2012-es Egri Merlot-Pinot noir-ja, a legjobb vörösbor Thummerer 2009-es Egri Syrah válogatása lett. A Thummerer pincészet az Egri Bikavér kategóriával triplázott, ugyanis a 2009-es Egri Bikavér superiorja nyert a mezőnyben. A legjobb desszertbor pedig egy 2011-es Egri Tramini lett, amelyet a Tárkánybor Kft. készített.

A vasárnapig tartó esemény programja igen színes: ma este fellép mások mellett a Group N’ Swing, s lemezbemutató tart az egri Kerekes Band.

Szombaton délután 4 órától a színház előtt traktor gyorsulási- és szépségversenyt rendeznek, amelyen dr. Torgyán József, Csernus Imre, Szabó Győző és Wahorn András zsűrizik. Ugyancsak szombaton este közös koccintásra várják a borbarátokat, a cél, hogy fél 8-kor minél több Gárdonyi-bort tartalmazó pohár csendüljön össze, hogy Eger nyerje el a legkedveltebb borvidéki település címet. Vasárnap hagyományosan a Szent Donát szobornál könyörögnek a jó termésért a szőlészek, borászok.

A zenepavilonnál, az Egri Csillag színpadon ezúttal is számos remek koncert és gyermekprogramok várják a publikumot. Ma este finn fellépő is lesz, Antero Lindgren személyében.

Forrás: Heol

Fotó: Gál Gábor

Posted in Belföld, Kultúra, Szabadidő | Tags: Bikavér ünnep, bor, étel |

Egri Bortúra Erdélyben

Posted on 2012. október 24. szerda by agria

Öt nap alatt húsz borgasztronómiai vacsoraeset tartottak magyar séfek és egri borászok Erdélyben. Demeter Csaba a borbemutatók mellett tárgyalt borkereskedőkkel, étterem-tulajdonosokkal a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről, a magyar és az egri borok népszerűsítéséről.

A borszerető közönség nagy szeretettel fogadta az egri borászokat, a vacsoraesteken nagy volt az érdeklődés az egri borok iránt. A helyi szervezők szeretnének hagyományt teremteni az ilyen jellegű esteknek, és azt, hogy a nagyközönség megtanulja és keresse a borok és ételek közötti harmóniát. Az új irányzat megteremtésében nyújt majd segítséget Demeter Csaba, aki vállalta, hogy megszervezi Magyarország történelmi borvidékeiről a borászatokat a bemutatókra és az estekre. Demeter Csaba találkozott borkereskedőkkel, akik nyitottak a magyar borok forgalmazására. Mindkét témában megkezdődtek az előkészületek, a jövő tavaszra véglegesítik az elképzeléseket.

A borgasztronómiai bemutatót a Sepsiszentgyörgyi Kulturális Központ és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Észak – Bükki Régiója és a Szabadtűzi Lovagrend Gasztronómiai Egyesülete közösen szervezte.  A séfek mellett Egerből négy borászat vett részt a rendezvényen: Demeter Pincészet, Korona Borház, Vincze Béla, Dimenzió Borászat.

Posted in Kultúra, Szabadidő | Tags: bor, Eger, Erdély |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. július
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  
« jún