19 évvel ezelőtt indult meg a Rádió Eger kereskedelmi csatorna sugárzása az éterben. Mint Rohlicsek Judit főszerkesztő elmondta: a rádió előtte már három évvel hallható volt a helyi kábelen. Mára a környék vezető rádiójává vált.
Munkatársak és meghívott vendégek köszöntötték a rádiót és az alkotókat szerda este. Sós István alpolgármester elmondta: jó néhány évvel ezelőtt még ő is nyert egy telefonos játékban.
Kötelességszegéssel és üzletszerűen, hivatalos személyként elkövetett vesztegetés bűntett vádja miatt állt a bíróság elé két, a beutaltak leszázalékolását végző korábbi orvos szakértő hétfőn Egerben.


