A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást folytat kábítószerrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt több egri lakossal szemben, ugyanis információ merült fel arra vonatkozóan, hogy Eger északi városrészében, egy – már korábban a hatóság látókörébe került- személy kábítószert terjeszt.
Az elmúlt hét folyamán rendőri akció keretében a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának és az Agria Alosztályának szakemberei, a kábítószer átadása közben elfogták a férfit.
Az átadás közben, majd az azt követő házkutatás során közel 200 gramm, marihuánát és az árusításhoz használt eszközöket: tasakokat, mérleget foglaltak le a rendőrök.
A Lehet Más a Politikai Heves Megyei Területi Szervezetének nyílt levele Mirkóczki Ádámnak, a Jobbik országgyűlési képviselőjének:
Rendkívül sajnálatosnak tartjuk, hogy közleményünkre agresszív és kioktató hangnemben kaptunk kitérő választ. Megértjük, hogy nehéz beismerni, hogy százötven millió forintért épít a város egy kerékpárutat és kotor patakmedret, miközben létezik sokkal egyszerűbb és takarékosabb megoldás.
