• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: halál

Meghalt a sofőr a darabokra tört autóban

Posted on 2021. augusztus 13. péntek by agria
Media player poster frame

Azonnal meghalt egy férfi egy hatalmas balesetben az M3-as autópályán Atkárnál. A kocsi először a szalagkorlátnak ütközött, majd kivilágítatlanul visszacsapódott az út közepére, ekkor nekiment egy autó. A sofőr szörnyethalt, és úgy tudjuk, hogy az egyik utasnak az egyik lába leszakadt, a másikat pedig amputálni kellett. Egy 16 éves fiút pedig válságos állapotban vittek kórházba, ő kirepült az autóból az ütközéskor.

 felismerhetetlenségig összeroncsolódott a fekete Audi. A motor kiszakadt a helyéről, az utastér szinte eltűnt. A fehér Fordnak az eleje sérült meg. Leszakadt a lökhárítója és az orra összetört, amikor éjszaka összeütköztek az M3-as autópályán Atkárnál. Információnk szerint a fekete Audi – egyelőre nem tudni miért – fékezés nélkül, a szalagkorlátnak rohant, átszakítva azt, majd az utána érkező fehér Ford a kocsiba csapódott. Az első autóban összesen hárman utaztak. A sofőr, egy 51 éves férfi az ütközéskor kirepült a kocsiból. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Posted in Kék hírek | Tags: Atkár, baleset, halál, M3, sérült, szalagkorlát, ütközés |

Lángoló szobából mentették ki, meghalt

Posted on 2021. augusztus 9. hétfő by agria
Media player poster frame

Hiába élesztették újra, a kórházban reggelre meghalt az a férfi, akinek a házában az egyik szoba gyulladt ki vasárnap Kiskörén. A 70 éves vak és nagyothalló férfit még ki tudták menteni a lángoló épületből, de füstmérgezést kapott és a testének több mint a fele megégett, nem élte túl. Zubogyon szintén egy idős férfi háza gyulladt ki és lett lakhatatlan. A férfi épp temetésen volt, ezért élte túl.

Lakástűz miatt halt meg egy idős férfi vasárnap este Kiskörén. Az egyik szobában gyulladt meg valami. Információnk szerint az áldozat látássérült volt és nagyothallott, nem tudott időben kimenekülni. Súlyos sérülései miatt a helyszínen újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol mára belehalt sérüléseibe.

Posted in Kék hírek | Tags: füst, halál, helikopter, Kisköre, tűz, tűzoltó, vak |

Meg akarta előzni a kocsisort, meghalt

Posted on 2021. augusztus 2. hétfő by agria
Media player poster frame

Szörnyethalt egy motoros, miután betonkorlátnak csapódott Egerszalóknál vasárnap délután. A 60 év körüli férfi utolért egy kocsisort, amit meg akart előzni, azonban egy autó is előzésbe kezdett. A motoros el akarta kerülni az ütközést, de először a padkának, majd a betonkorlátnak csapódott. Olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy azonnal meghalt.

Halálos motoros baleset Egerszalóknál. Súlyos koponyasérülésbe halt bele az a motoros, aki vasárnap délután három autót akart megelőzni Eger és Egerszalók között. Amikor a manővert elkezdte, az egyik autó is előzésbe kezdett, ezért a motoros félrerántotta a kormányt és egy betonoszlopnak ütközött.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, beton, halál, kocsi, motoros, rendőrség, sérülés |

Négy balesetben öten haltak meg az elmúlt 24 órában

Posted on 2021. július 9. péntek by agria
Media player poster frame

Részegen, jogosítvány nélkül és más motorjával rohant oszlopnak egy 16 éves fiú Szerencsen. Bukósisakot sem viselt, így nem volt esélye túlélni az ütközést, a mentők kórházba vitték, de ott meghalt. Több tragikus motorbaleset is történt alig egy nap alatt. Hatvannál egy előzés után először szalagkorlattal ütközött egy motoros, majd fejjel nekicsapódott egy oszlopnak. Azonnal meghalt.

Zala megyében, Nagykapornaknál egy autó árokba csúszott. A sofőr, aki nem volt bekötve, kirepült a kocsiból és meghalt. Hatvanban és Szerencsen motorosok haltak meg. Mindketten villanyoszlopnak ütköztek. Csütörtök délután pedig Somogy megyében, Nemesvidnél halt meg egy kamionnal karambolozó autó sofőrje és utasa.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, esély, halál, Hatvan, mentő, motoros, rendőrség, ütközés |

Évekre börtönbe megy a drogos gázoló

Posted on 2021. június 7. hétfő by agria

A lehető legszigorúbb büntetést kapta az a 17 éves fiatal, aki lopott autóval bedrogozva karambolozott tavaly novemberben. A vétlen kocsiban egy idős házaspár ült, mind a ketten szörnyethaltak. A fiatal férfi a karambol előtt hónapokig bujkált, javítóintézetből szökött.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, bíróság, drog, halál, házaspár, intézet, ítélet, kocsilopás, Salgótarján, szökés |

Kútba zuhant a kisfiú, meghalt

Posted on 2021. március 21. vasárnap by agria

Meghalt egy három éves kisfiú, miután egy kézzel fúrt kútba zuhant játék közben Hatvanban. A hat éves nővérével volt az udvaron, amikor belesett a kútba, először a szülők próbálták kihúzni, majd kétségbeesetten hívták a tűzoltókat és a mentőket. Hatalmas munka volt kiemelni a kisfiút a félig-meddig beomlott gödörből, a mentők pedig már nem tudták újraéleszteni. A kúton korábban volt egy fedél nehezékkel, vizsgálják, ki szedhette le.

Meghalt egy három éves kisfiú Hatvanban, miután beleesett egy tizenöt méter mély kútba. A tragédia szombat délután történt. A mentőegységek már csak a holttestét tudták kiemelni a kútból. A szomszédok azt mondták az RTL Híradónak, hogy két gyereket láttak játszani az udvaron, ezután már csak a jajveszékelésre lettek figyelmesek.

Posted in Kék hírek | Tags: gyerek, halál, helikopter, kút, Nagygombos |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőr rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
« márc