• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: lopás

Jogsi nélkül, drogosan lopott autót

Posted on 2012. április 2. hétfő by agria

 

Egy egri férfi talált kulccsal autót lopott, úgy hogy nem volt jogosítványa és előtte kábítószert fogyasztott. Az elfogása után egy korábbi bűncselekményt is beismert.

Egy egri férfi bejelentést tett ismeretlen személy ellen, aki szombaton 14 óra és vasárnap 11:40 közötti időben, Egerben, az Északi lakótelep egyik utcájában leparkolt  személygépkocsiját eltulajdonította oly módon, hogy a sértett által a gépjárműve közelében elhagyott indítókulcsát használta fel. A nyomozás során információ merült fel a bűncselekmény elkövetőjének személyére, akit elfogtak az egri rendőrök.

A férfi ellen – őrizetbe vétele mellett- az Egri Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését.

A 31 éves férfi gyanúsítotti kihallgatása során zavartan viselkedett, ezért vele szemben kábítószer gyors teszt került alkalmazásra, mely pozitív eredményt mutatott, így kábítószerrel való visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult ellene. Megállapítást nyert az is, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik, amivel szabálysértést valósított meg.

A gyanúsított kihallgatása során továbbá beismerte, hogy az elmúlt hónapban egy egri transzformátorház ajtaján lévő lakatot levágva, onnan közel 30 méter rézanyagú földelősínt lopott el. Jelentős értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás.

Posted in Kék hírek | Tags: autó, jogosítvány, kábítószer, lopás |

Betörés és tyúklopás

Posted on 2012. január 30. hétfő by agria

 

Egy verpeléti lakos tett feljelentést vasárnap egy ismeretlen személy ellen, aki betört verpeléti családi házába és annak a konyhájából egy erősítőt tulajdonított el.

A lopási kár 20 ezer Ft, a rongálással 10 ezer Ft kárt okozott a tulajdonosnak. Szintén vasárnap érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint egy poroszlói lakos reggel észlelte, hogy az udvarán található zárt tyúkólon lévő lakatot valaki leverte, és az abban lévő 10 tyúkot és egy kakast eltulajdonította. A lopási kár 20 ezer Ft, a rongálási kár 1000 Ft – tájékoztatta szerkesztőségünket Lázár Levente a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Posted in Kék hírek | Tags: feljelentés, kár, lopás, rendőrség |

Lovat és pénztárcát is loptak

Posted on 2012. január 6. péntek by agria

 

Előzetes szóváltást követően nyolcan verekedtek össze a napokban Eger egyik utcájában. Szentdomonkoson lovat, egy egri boltban pedig pénztárcát loptak a tolvajok.

Nyolc személy verekedett össze egy korábbi vélt sérelem miatt január 1-én a déli órákban,  Eger egyik utcájában. Az incidens során egy fő súlyos sérüléseket szenvedett. Az Egri Rendőrkapitányságra hét személyt állítottak elő, ellenük csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás.

Egy férfi tett telefonon bejelentést január 2-án, az éjszakai órákban, hogy ismeretlen tettesek szentdomonkosi ingatlanjának a kerítésdrótját kibontották és elvágták, majd az istállójából elvitték a lovát.

A bejelentő által elmondottak alapján a pétervásárai rendőrőrsre még az éjszaka folyamán előállítottak  három ózdi férfi, akik ellen lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az eljárás során az ellopott lovat is megtalálták az intézkedő rendőrök, az sérülés nélkül visszakerült a gazdájához.

Egy kerecsendi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki január 02-án 09:30 óra és 09:50 óra közötti időben, Egerben egy élelmiszer üzletben a  kosara tetején lévő kézi táskájából eltulajdonította a pénztárcáját a benne lévő 11.000 Ft készpénzével együtt. A pénztárca később meglett, azonban a 11.000 Ft készpénz hiányzott belőle.

A helyszíni adatgyűjtést követően az egri rendőrök elfogtak egy 16 éves tarnaleleszi fiút és egy 15 éves bükkszenterzsébeti lányt. A lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ellenük indított eljárás során gyanúsítottként lettek kihallgatva.

Posted in Kék hírek | Tags: lopás, rendőrség, verekedés |

Már a szemetet is lopják!

Posted on 2011. augusztus 10. szerda by agria

 

A Kölyuktetőn található szelektív hulladék-válogató üzem területén tartott szerdán délelőtt sajtótájékoztatót Sós István alpolgármester és Holló István, az Agria Humán Kft. igazgatója, akik elmondták, hogy lopják a zsákosan kihelyezett szelektív hulladékot.

Sós István alpolgármester kiemelte, hogy a korábbi havi 10 tonna szelektív szemét, mára 20 tonnára gyarapodott és terveik szerint ezzel a növekedési ütemmel az év végére elérik a 30 tonnát. Ezzel nem csak a környezetünket védjük, de az Agria Humán Kft. megváltozott munkaképességű dolgozóit juttatjuk munkához.  Manapság jól értékesíthető a szelektív szemét, ezért is állhat érdekében valakiknek ezek rendszeres eltulajdonítása. Az alpolgármester kéri a lakosságot, amennyiben azt látják, hogy a kihelyezett zsákokat nem a Városgondozás Eger Kft. „kukásautója” viszi el, értesítse őket. Az alpolgármester büszke arra, hogy az elmúlt időben ilyen népszerű és elterjedt az szelektív szemétgyűjtés, hisz látszik, hogy változik az emberek öko szemlélete.
Továbbra is működik a városban kihelyezett 16 gyűjtősziget, ahová a papír és üveghulladékot is el lehet vinni. Sajnos sokan a zsákos szemétbe is beleteszik az üveget, ami balesetveszélyessé teszi a hulladék szétválogatását, valamint nem tapossák össze a PET palackot, és ezzel a begyűjtő autó levegőt szállít.
Közel 60 megváltozott munkaképességű ember dolgozik a szemét szétválogatásánál, feldolgozásánál – fejtette ki Holló István az Agria Humán Kft. igazgatója. Szeretnének továbbra is munkát biztosítani a dolgozóknak, hisz terhelhetőségük miatt kevés helyen foglalkoztatják őket.  A gyűjtéssel a környezetkárosítást is mérséklik a lakosok. A műanyagoknak a lebomlása hosszú folyamat, ezért kéri a lakosságot, hogy segítse a szemét gazdaságba történő visszaáramlását.
A szelektív szemét lopását a társaság bejelentette a rendőrségre is, de ott annak csekély értéke miatt nem kezdeményeztek nyomozást. A megoldáshoz összefogás szükséges – mondta Dávid Tamás, a Városgondozás Kft. üzemegység vezetője, -ezért a Közterület-felügyelettel együtt kiemelten kezeljük a problémát, valamint számítunk a polgárok segítségére is.
Ha valaki bármilyen információval tud szolgálni a „szeméttolvajokról”, hívja a Városgondozás Eger Kft. 24 órás portaszolgálatát a 36/411-144-es , 516-849-es telefonszámon, vagy az Eger Polgármesteri Hivatal zöld számát a 80/200-882-es számot.
Forrás: Egriszín

Posted in Kék hírek | Tags: lopás, szelektív hulladék, városgondozás |

Állampolgárok érték tetten a tolvajt

Posted on 2011. augusztus 2. kedd by agria

 

Megszaporodtak a betöréses lopások Egerben és környékén a napokban.

Egri lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2011. augusztus 1-jén a délelőtti órákban az egri lakásához tartozó fészerajtót befeszítette, majd a lakás részbe a nyitott ablakon bemászva behatolt és arany ékszereket tulajdonított el. A lopással okozott kár 150.000 Ft.

Egy egri lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2011. július 28-án a délutáni órákban az egyik egri utcában leparkolt személygépkocsijának nyitott jobb oldali első ablakán benyúlva, eltulajdonította a jobb oldali első ülésre akasztott övtáskáját a benne lévő 5.000 Ft készpénzzel, irattartójával és személyes irataival. A cselekménnyel okozott kár: 6.700 Ft. Rongálási kár nem keletkezett.

Egy egri lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2011. augusztus 1-jén a délutáni órákban a tulajdonában lévő Mátraderecskén található tanyára ablakbetörés módszerével bement, ott kutatást végzett. Az elkövetőt a cselekménye elkövetése közben állampolgárok megzavarták, tetten érték és a helyszínen a rendőri intézkedés kezdetéig visszatartották, így eltulajdonítani nem tudott semmit. A rongálással okozott kár 3000 Ft.

Posted in Kék hírek | Tags: feljelentés, lopás, rendőrség |
« Előző oldal

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. szeptember
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  
« aug