• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: rendőrség

Két autó ütközött Maklárnál: többen megsérültek

Posted on 2015. július 17. péntek by agria

0717maklar_baleset_VÖsszeütközött két autó Maklár határában. Az elsődleges adatok szerint két felnőttet és két gyermeket vittek kórházba a mentők.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt pénteken kora délután a 3-as, a 33-as főutak és a maklári bekötőút csomópontjának közelében. A balesetben többen megsérültek, a mentők két felnőttet és két gyermeket elszállítottak – tájékoztatott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Közölték: a füzesabonyi katasztrófavédelmi őrs tűzoltói perceken belül a helyszínre értek, a műszaki mentésben és a forgalmi akadály megszüntetésében segítenek majd. Az út érintett szakaszát lezárták, kerülni kellett.

A helyszínen a balesetben érintett Mercedes sofőrje elmondta: az út melletti gyümölcsösből szeretett volna a 3-as főútra kanyarodni, amikor észlelte ugyan a közeledő Rovert, ám azt nem gondolta, hogy az rendkívül gyorsan halad. A baleset helyszínén hosszú féknyom árulkodott arról: a Rover vezetője megpróbálta elkerülni az ütközést, ám az időközben kikanyarodó Mercedes elejével összeütközött.

Úgy tudjuk: a baleset helyszínéről négy embert szállítottak kórházba a mentők. Köztük két gyereket, ám sérülésük feltehetően csak könnyebb lehetett.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, Maklár, rendőrség, sérült |

Fémtüskéket szórt az útra: eljárást indítottak ellene

Posted on 2015. július 16. csütörtök by agria

Mint korábban beszámoltunk róla, Ostoroson valaki a maga által készített speciális szögeket szórt az útra, többeknek kárt és balesetveszélyt okozva.

Ostoros körzeti megbízott rendőre 2015. július 15-én a délutáni órákban elfogott egy 51 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt napokban több fémtüskét szórt el a település utcáin.

Sz. Zoltán ellen közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás az Egri Rendőrkapitányságon.

A férfi kihallgatásakor elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a fémtüskéket saját maga készítette, és szórta ki azokat az úttestre.

Úgy tudjuk, azért helyezte ki a szögeket az útra, mert zavarta az arra közlekedő járművek zaja.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, forgalom, gumi, Ostoros, rendőrség, szög, zaj |

Három autó sérült az éjszakai balesetben

Posted on 2015. július 15. szerda by agria

0715baleset_ludas_vHármas karambol miatt zárták le szerda éjjel az M3-as autópálya Debrecen felé vezető oldalát.

Az autópálya 95-ös kilométere közelében történt a baleset, Ludas és Kál között.

Az egyik érintett kocsiban ülő fiatalember elmondta: a Balatontól mentek hazafelé. A külső sávban közlekedtek Suzukijukkal és az utánfutóval, amikor egy nagy ütést éreztek. Egy angol rendszámú Audi, román vezetővel egyszerűen letarolta őket. Először a külső, majd a belső szalagkorlátnak csapódtak. Az utánfutóról a négy kerékpár leesett, ezeken még egy újabb kocsi is áthaladt.

A Suzukiból egy fiatal lányt szállítottak a mentők kórházba. A többi kocsiban nem sérültek meg az utasok. A anyagi kár mindhárom autóban jelentős.

A helyszínelés idején a rendőrség egy sávon biztosította a haladást.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, kocsi, M3, rendőrség |

Két autó ütközött a 24-esen

Posted on 2015. július 8. szerda by agria

0708baleset_eger_vÖten, köztük egy néhány hónapos baba szenvedett balesetet szerda délután Eger és Egerbakta között.

A szerda délutáni esőzés lehetett a kiváltója a balesetnek. Információink szerint egy piros, régi tipusú BMW haladt Eger felé, amikor egy jobb ívelésú kanyarban átcsúszhatott a másik sávba, ahol összeütközött a szabályosan közlekedő Forddal.

Úgy tudjuk, a BMW-ben csak a vezető utazott, a másik kocsiban 3 felnőtt és egy 3 hónapos baba. A mentők három kocsival érkeztek a helyszínre. A tűzoltók áramtalanították a kocsikat.

Úgy tudjuk 1 fő szenvedett súlyos sérülést, a többiek szerencsésen megúszták a balesetet. A kisgyermek biztonságosan, bekötve utazott, így nem sérült meg.

A mentés és a helyszínelés idejére a 24-es főutat teljes szélességében lezárták.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: 24-es főút, baleset, Eger, Egerbakta, katasztrófavédelem, mentő, rendőrség |

Egy ember meghalt: befejezték a helyszínelést

Posted on 2015. július 2. csütörtök by agria
leadgolyaBefejeződött a helyszínelés és műszaki mentés.

A 33-as számú főúton, Poroszló közelében 2015. július 2-án történt közlekedési balesetnél a rendőrök 20 óra 10 perckor befejezték a helyszínelést és a műszaki mentés is véget ért.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy Poroszló irányába közlekedő személyautó áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy teherautóval, melynek következtében a személygépkocsit vezető 47 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

Az ütközést követően a teherautónak ütközött egy másik – szintén Poroszló irányába tartó – személyautó, mely során személyi sérülés nem történt.

Posted in Kék hírek | Tags: 33. sz. főút, baleset, halál, rendőrség |

Frontálisan ütköztek: két halott

Posted on 2015. május 22. péntek by agria
0522baleset_maklar_vFrontálisan ütközött két személygépkocsi a 2501-es úton Nagytálya és Andornaktálya között pénteken kora este.
Két ember meghalt, egyet fejsérülésekkel szállítottak kórházba.
Információink szerint egy Fiat Puntó közlekedett a nedves úton Andornaktálya felől Nagytálya irányába, amikor a település előtti kanyarban átsodródott a szemközti sávba és frontálisan ütközött a vele szembe közlekedő BMW-vel.
A baleset során a Puntó egyik utasa, aki az utas oldalon ült, azonnal életét vesztette. A másik, aki valószínűleg a vezető volt, súlyos sérüléseket szenvedett. Az ő életét a mentők szakszerű ellátása mellett sem sikerült megmenteni..A másik kocsi vezetője fejsérüléseket szenvedett. Őt a helyszínen bekötözték, majd kivizsgálásra kórházba szállították.
A baleset helyszínét a helyszínelés és a szemle idejére órákra lezárták.
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, halál, helyszínelés, kocsi, rendőrség, vizsgálat |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. január
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« dec