• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: állatkert

Megszeppentek az oroszlánok

Posted on 2014. június 3. kedd by agria

0603oroszlan_szuri_vMegkapták első kötelező védőoltásukat Gyöngyösön, a SzórakoZoo Állatkert legifjabb nagymacskái, ugyanis elérték a hathetes kort az április közepén született kisoroszlánok.

Délelőtt érkeztek az orvosi rendelőbe gondozóikkal az oroszlánkölykök, akik eleinte jól viselték a vizsgálatokat, majd volt pár „hangosabb szó”, de utána hússal és tejjel engesztelték ki őket az okozott kellemetlenségekért. Ezen az alkalmon nem csupán a leggyakoribb betegségektől védő kombioltást kapták meg az állatok, hanem az azonosító chip-jeiket is.

Barcai Henrietta, az állatpark vezetője elárulta: egy hete választották el a négy kölyköt az anyjuktól, Elzától, de már megszokták a helyzetet. Jól fejlődnek, erősek és egészségesek. A tervek szerint, amint rendben letelik az oltástól számított tíz nap, a látogatók is megismerkedhetnek a kis ragadozókkal. A névadási pályázatot is akkorra hirdetik majd meg.

Forrás: HEOL 

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Nincs kategorizálva | Tags: állatkert, Gyöngyös, oroszlán, orvos, védőoltás |

Szaporodott a család: újra oroszlánok születtek Gyöngyösön

Posted on 2014. május 3. szombat by agria

0502gyongyos_oroszlan_vEz elmúlt hét keddjén látták meg a napvilágot a gyöngyösi állatkert legújabb lakói.

Négy oroszlán-baba született. A piciket ápolóikon kívül még csak kameránk láthatta. Az apróságok és anyjuk jól vannak.

A kicsikhez nem volt egyszerű bejutni sem, hiszen anyjuk, mint egy „anyaoroszlán” védi őket. Néha azért jól esik neki egy kis mozgás a kifutóban, gondozóik is ilyenkor tudják rendbe tenni a helyüket, és megvizsgálni a kicsiket.

A tervek szerint 6 hetes korukban kapják meg a kicsik a védőoltásaikat, utána találkozhatnak velük a látogatók, akár meg is simogathatják majd a fenevadakat.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: állatkert, Gyöngyös, oroszlán |

Óvoda kecskéknek

Posted on 2014. április 17. csütörtök by agria

0417kecske_vNéhány nap alatt 4 kis kecske jött világra és még kettőt várnak a gyöngyösi állatkertben. Az állatok jól érzik magukat, már be is mutatkoztak a látogatóknak. A gondozóik külön óvodát alakítottak ki számukra, így  az érdeklődők is közelebb kerülhetnek hozzájuk.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Szabadidő | Tags: állatkert, Gyöngyös, kecske |

Már csak vasárnap lehet látogatni a kisoroszlánokat

Posted on 2014. január 4. szombat by agria

0104oroszlan_vAz augusztusban született négy kisoroszlán – Aisha , Zuri, Zaffír és Kiango – jövő héttől várhatóan már Olaszországban szerez majd sok örömet egy szafaripark látogatóinak.

Óriási szenzáció volt nyár végén, mikor a gyöngyösi SzórakoZoo állatkertben megszületett négy gyönyörűszép és egészséges oroszlán. Az elmúlt öt hónapban már az ország minden tájáról csodájára jártak a kis ragadozóknak –Elza és Zimba gyermekeinek –, bárki megsimogathatta őket. Ám most – mivel az ilyen körülmények között született állatok sorsa általában ez: el kell választani őket szüleiktől –, máshol, egy másik állatkertben lesz az új otthonuk.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Barcai Henrietta, a gyöngyösi park vezetője elmondta: jövő héten már minden valószínűség szerint Antalában, egy nemrég elkészült szafariparkban élik majd mindennapjaikat kedvenceik, és az utazás előkészületei már most zajlanak. Ezért arra kérnek minden látogatót, akik még látni szeretnék a kisoroszlánokat, telefonon egyeztessenek időpontot. Ám még annyit hozzátett: nem érdemes szomorkodni, mivel már minden évben várható új szaporulat. Remélik, idén sem lesz ez másként.

Forrás: HEOL

Posted in Belföld, Kultúra, Szabadidő | Tags: állatkert, Gyöngyös, oroszlán |

Karácsonyi ajándék: láma született

Posted on 2013. december 24. kedd by agria

1224lama_gyongyos_vKarácsonyi ajándék érkezett ma reggelre a gyöngyösi állatkertbe: láma csikó született. A szakemberek későbbre várták érkezését, ezért mindenkit meglepett a reggeli születése. A csikó jól van, már lábra is állt. A gondos mama egyelőre nem igen akar közel engedni senkit, így az ápolóknak kijutott a híres láma-köpésből.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Szabadidő | Tags: állatkert, Gyöngyös, láma |

Vitaminbomba az állatkertben

Posted on 2013. december 7. szombat by agria

1207gyongyos_allatkert_vMelegítik a húst és rengeteg vitamindús gyümölcsöt kapnak a gyöngyösi állatkert lakói. Télen több és kalóriadúsabb az étel, hogy ne fázzanak. A környék vállalkozóitól kapják az élelmet, a gondozók ügyelnek arra is, hogy az állatok komfortosan érezzék magukat, egészségesen várják a látogatókat.

Jöjjön velünk, nézze meg mit eszik a kisoroszlán, a szurikáta, vagy a mosómedve.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Szabadidő | Tags: állatkert, étkezés kalória, Gyöngyös, kisoroszlán, tél, vitamin |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőr rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
« ápr