• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: motoros

Halálos baleset Füzesabonynál

Posted on 2018. április 12. csütörtök by agria

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. április 11-én 21 óra 10 perc körül egy mezőgazdasági vontató és egy motorkerékpár ütközött össze a 3-as számú főút 124-es kilométerében. A baleset következtében a motort vezető férfi a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudjuk, egy 55 éves káli férfi vezette azt az 1100cm3-s motort, amelyik eddig tisztázatlan körülmények között utolért egy épp jobbra kanyarodó erőgépet és vontatmányát.  A járművek Szihalom felől Kerecsend irányába tartottak. A motort vezető férfi kb. 30 méterre kezdett elfékezni, ez azonban a megálláshoz nem volt elegendő, így a kiálló alkatrészekkel szerelt vontatmánynak csapódott.

A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a férfi életét.

A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit: többek között azt, hogy a gép kivilágítása szabályos volt-e.

A helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, erőgép, Füzesabony, halál, motoros, rendőrség |

Halálos motoros baleset

Posted on 2017. október 17. kedd by agria

Az Erdőkövesd és Váraszó közötti mellékúton 2017. október 17-én 16 óra 40 perc körül egy férfi motorkerékpárjával – eddig tisztázatlan körülmények között – oszlopnak ütközött, melynek következtében a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudjuk, az 51 éves váraszói férfi Erdőkövesd felől hazafelé tartott, amikor kisodródott egy balra ívelésű kanyarban, ahol az út alatti átereszbe hajtott, onnan a település végét jelző tábla oszlopának csapódott. A motoros sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette.

 A rendőrség a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, Erdőkövesd, halál, motoros, rendőrség, Váraszó |

Szakadékba zuhant a motoros, meghalt

Posted on 2017. szeptember 11. hétfő by agria

Meghalt egy motoros a Bükkben, miután lerepült a motorjáról, 5 métert zuhant és egy fának csapódott. A 39 éves miskolci férfi Lillafüred felé ment, ám a motor hirtelen megcsúszott és a szalagkorlátnak ütközött.

RTL.hu

No Description

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, halál, motoros |

Motoros halt meg a Bükkben

Posted on 2017. szeptember 10. vasárnap by agria

Egy motoros halt meg a Felsőtárkány-Lillafüred közötti úton vasárnap este.

Egy 39 éves, miskolci férfi vezetett Felsőtárkány felől, Lillafüred irányába, amikor megcsúszott az úton, és az út melletti szalagkorlátnak csapódott, ahol legalább három oszlopot eltalált.

Az ütközés következtében a vezető lerepült a járműről és egy kb. 5 méter mély szakadékba zuhant, ahol egy fának csapódott.

A baleset következtében a motoros olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a kiérkező mentők sem tudták megmenteni az életét.

Ezen a szakaszon gyakoriak a balesetek, a mostani kicsúszás oka is – valószínűleg – a nem megfelelően megválasztott sebesség lehetett.

Az utat a helyszínelés idejére, órákra lezárták.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, csúszás, halál, korlát, motoros |

Motoros halt meg Mátraházánál

Posted on 2017. július 29. szombat by agria

Két motoros közlekedett a 24. számú főúton a siroki motoros találkozó felé, amikor egyikük egy balesetben életét vesztette.

Úgy tudjuk, a 27 éves, Cegléd közeli településről való fiatalember, és debreceni barátnője két motorral Sirok felé közlekedett szombaton délután. A fiatalember haladt elől, amikor – információnk szerint hátra nézhetett menet közben, elveszítette egyensúlyát, és a szemben szabályosan közlekedő képkocsinak ütközött.

A baleset következtében a férfi súlyos sérüléseket szenvedett, a helyszínre mentőhelikoptert is kértek, de a vezető életét nem tudták megmenteni.

Az autót vezető férfi kamerán kívül elmondta: családjával épp a Balatonhoz igyekeztek, az út kanyargós volt, így sem ő, sem a motoros nem hajtott gyorsan. A kocsiban senki sem sérült meg, azonban az ott utazó gyerekek sokkot kaptak.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, halál, Mátra, Mátraháza, motoros |

Motoros halt meg Vámosgyörknél

Posted on 2017. július 5. szerda by agria

Egy kanyarodó mezőgazdasági vontató pótkocsijának rohant a motoros.

Jászárokszállás felől Vámosgyörk irányába közlekedett a középkorú gyöngyösi férfi motorjával, amikor eddig tisztázatlan körülmények között utolérte az előtte haladó és balra kanyarodó traktor pótkocsiját.

Úgy tudjuk, a motoros nagy sebességgel akarta megelőzni a szerelvényt: a sebességmérője a baleset után 160km/órát mutatott. Információnk szerint a baleset pillanatában a beépített headset segítségével telefonált is.

A traktort vezető férfi kamerán kívül elmondta: tanyájára fordult be a balesetkor. Ezt naponta többször is megteszi, mindig elővigyázatosan. Most sem tett másként, de szerinte a motoros olyan nagy sebességgel közlekedett, hogy ő a befordulás előtt nem is láthatta.

A helyszínre kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A baleset Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán történt. A helyszínelés idejére, órákra teljes útzár volt érvényben.

 

Posted in Kék hírek | Tags: halál, motoros, rendőrség, traktor, Vámosgyörk, vontató |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. július
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
« jún