• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: baleset

25-ös út: 3 baleset, 2 frontális, 1 halott

Posted on 2015. szeptember 5. szombat by agria

0905baleset_eger_vKicsit több mint egy óra alatt három baleset is történt a 25-ös számú főút Eger és Kerecsend közötti szakaszán szombat délben. Az egyik halálos kimenetelű.

Az első balesethez – árokba borult egy autó – még dél körül riasztották a megyei katasztrófavédelem munkatársait, tájékoztatott Antal Erika, szóvivő. Ott csak áramtalanítani kellett a járműveket. Nem sokkal később azonban két autó ütközött a 25-ös főút Eger és Kerecsend közötti szakaszán.

Két jármű ütközött, ezúttal a 2-es kilométerszelvényben, s a balesetben egy ember sérült meg. Alighogy végeztek a füzesabonyi tűzoltók a műszaki mentéssel, már hívták is őket ugyanezen út 5-ös kilométeréhez, ahol súlyos karambol történt egy óra körül.

A  füzesabonyi egységekhez az egri tűzoltók is csatlakoztak. Egy ember beszorult az autóba, őt feszítő-vágó segítségével szabadították ki a járműből.

Az egyik autó vezetőjét a mentők a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, ám információink szerint ez nem járt sikerrel, az autó vezetője a helyszínen életét vesztette.

Egy  Peugeot és Wartburg ütközött, s az előbbi járművet vezető nő vesztette életét a balesetben. Rajta kívül mindkét autó egy-egy utasa súlyosan megsérült. A rendőrség jelenleg teljes útlezárás mellett helyszínel a 25-ös főúton.

Posted in Kék hírek | Tags: 25.sz főút, baleset, Eger, frontális, Kerecsend, lezárás, mentő, rendőrség, tűzoltó |

Parkolóba hajtott egy busz

Posted on 2015. augusztus 31. hétfő by agria

0831busz_eger_vEgy, az egri Törvényház utcán keresztben álló busz zavarta a forgalmat hétfő délután a megyeszékhelyen.

Eddig ismeretlen okból került a Barkóczy utca felől érkező busz a Törvényház út ellentétes oldalán lévő parkolóba.

Személyi sérülés nem történt, az autóbusz nem ütközött másik járművel, s egyelőre csak találgatni lehet, miért nem sikerült bevennie a kanyart a sofőrnek. A jármű kidöntött egy tájékoztató táblát, s csupán néhány centire állt meg egy ott parkoló személyautótól.

A helyszínelés idején forgalomkorlátozásra kellett számítaniuk az autósoknak a Törvényház úton.

AZ első információk arról szóltak, hogy műszaki hiba keletkezett, vagy a vezető lett rosszul. Úgy tudjuk, egyik sem volt része a balesetnek: kanyarodás közben rántotta el valamiért a jármű vezetője a kormányt.

Autómentő érkezett a helyszínre, de a busz saját lábán távozott a helyszínről.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, busz, Eger |

Két autó ütközött: hatan megsérültek

Posted on 2015. augusztus 19. szerda by agria
0819baleset_monosbel_vAz egyik kocsi az árokba hajtott. Három embert már kórházba szállítottak a mentők.

Közlekedési baleset történt szerdán kora délután Szarvaskő közelében, a Mónosbélre vezető útszakaszon. Két autó ütközött össze, az egyik árokba hajtott.

A kocsikban összesen nyolcan utaztak, az elsődleges adatok szerint hatan megsérültek, három embert már kórházba szállítottak.

Bélapátfalváról az önkéntes tűzoltókat riasztották, áramtalanítás után ha kell a műszaki mentésben is segítettek. Félpályás lezárás mellett folyt a helyszínelés.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, kocsi, Mónosbél, sérült, Szarvaskő |

Csapdát állíthattak a motorosoknak Ostoros határában

Posted on 2015. augusztus 16. vasárnap by agria

0815motoros_ostoros_vMegsérült egy motoros munkába menet az útra rakott drótok miatt.

Motorral indult Botos Gergő munkába Ostorosról. A közeli földúton indult lakásukból az egri Kistályai úton lévő munkahelyéhez. Naponta megjárja ezt az utat, nem ismeretlen neki a terület.

Nemrégiben azonban nagyot esett: szerinte valaki megelégelte az erre közlekedőket és vastag drótot ásott be az út közepén.

Gergő – bár elmondása szerint lassan közlekedett – már nem tudta elkerülni a hirtelen feltűnt akadályt. A motorral beleakadt a csapdába, nagyot esett, ő és a motor is megsérült.

Gergő elmondta történetét, mindenki okulására.

Posted in Kék hírek, Szabadidő | Tags: baleset, csapda, drót, Ostoros, sérülés |

Sósavat szállító kamion alatt szakadt be a fedlap

Posted on 2015. augusztus 10. hétfő by agria

0810dormand_sosav_vBeszakadt az árok fedele egy veszélyes anyagot szállító kamion alatt a 31-es főúton, Dormándon.

Hevesi Katalin a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes szóvivője elmondta: a jármű akadályozza a főút forgalmát, a műszaki mentéshez a füzesabonyi katasztrófavédelmi őrs tűzoltóit riasztották, majd időközben Hevesről is érkezett egy tűzoltó egység. A helyszínen van már a katasztrófavédelem műveleti szolgálata, a mobil labor, valamint Miskolcról a vegyi konténer. A járművet a tűzoltók már rögzítették az átfejtéshez, amelynek idejére korlátozó intézkedést – a lakosság elzárkóztatását – is el kellett rendelni. Ez jelen helyzet szerint 20-30 embert érinthet.

Nagy Zoltán tü. őrnagy kérdésünkre elmondta: a teherautó 25 ezer liternyi tömény sósavat szállított a 31-es főút Dormánd belterületi szakaszán, amikor a baleset bekövetkezett.
Úgy tudjuk, a gépkocsivezető veszélyes rakományával lehúzódott a nagy teherbírású útburkolatról és aknafedelekre hajtott. A vezető nagy csörgést hallott, arra gondolt, hogy valamilyen kisegítő eszköz meglazult a járművön és leeshetett. Azért áll félre, hogy ezt megnézhesse.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, Dormánd, kamion, katasztrófavédelem, sósav |

Biciklist gázoltak halálra a 33-as főúton

Posted on 2015. július 22. szerda by agria

0722bicikli_baleset_vHalálos kimenetelű baleset történt a 33-as számú főút 12-es kilométerszelvényében Besenyőtelek közelében.

A főúton egy személyautó és egy kerékpáros ütközött össze. A mezőtárkányi elágazásnál szerdán késő délután bekövetkezett karambolban a biciklis vesztette életét. A helyszínelés teljes útzár mellett kezdődött meg.

Úgy tudjuk, a biciklis egy kereszteződés után a főúton meg akart fordulni, amikor a Debrecen felé haladó autó elütötte. Információink szerint, a kocsi  vezetője próbálta kikerülni az elé forduló kerékpárost, áttért a másik sávba is, de az ütközést nem tudta elkerülni.

A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: 33.sz út, baleset, bicikli, halál |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. január
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« dec