• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: baleset

Kisiklott, majd felborult egy tehervonat négy vagonja

Posted on 2014. június 10. kedd by agria

0610vasut_fuzesabony_vKisiklott, majd felborult egy 27 vagonból álló, szénport szállító tehervonat négy vagonja a füzesabonyi vasútállomáson kedd délután – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tájékoztatás szerint a balesetben senki nem sérült meg.

A Mávinform közleménye szerint kedden délután negyedkettőkor Mezőkövesd és Füzesabony között kisiklott egy tehervonat négy kocsija. A vagonok a másik pályatestre borultak, emiatt ezen a szakaszon nem lehetséges a vonatközlekedés.

A MÁV-START megszervezi a miskolci vonalon közlekedő vonatok helyett az autóbuszos közlekedést, illetve várhatóan a menetrend is módosulni fog. A korlátozás és a késések érintik a Budapest – Miskolc közötti InterCity és gyorsvonat járatainak utasait, továbbá a Budapest – Miskolc – Sátoraljaújhely közötti sebesvonatokat, a Budapest – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen közötti IC összeköttetést, illetve a Füzesabony – Miskolc – Hidasnémeti viszonylatú személyvonatok utasait is.

Az utasokat várhatóan Mezőkövesd és Füzesabony között vonatpótló autóbuszok szállítják majd. Egyes vonatok rövidebb útvonalon közlekedhetnek, de vonatelmaradásokra is számítani lehet.

A baleset a nyílt vasúti pályán történt, melynek okáról egyelőre nincs információ. Feltehetően a vasúti pálya is megrongálódott, valamint a felsővezeték rendszer is megsérült. Személyi sérülés nem történt. A műszaki mentést és a helyszínelést már megkezdték a szakemberek.

A helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe, hiszen az oldalukra borult vagonokat ki kell emelni, s majd amennyiben műszakilag biztonságos el kell távolítani a nyílt pályaszakaszról. A baleset vizsgálatában a pályát üzemeltető MÁV Zrt. mellett a tehervonat tulajdonosa, a Rail Cargo Hungária Zrt. is részt vesz.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

16:35

A Budapest – Hatvan – Miskolc vasútvonal egy szakaszán történt baleset miatt Füzesabony és Mezőkövesd között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. Módosult a menetrend is Mezőkövesd és Miskolc között – tájékoztatta a heol.hu-t Kavalecz Imre, kommunikációs szakértő.

A MÁV-START megszervezte a személyszállító vonatok és vonatpótló autóbuszok közlekedését, az utasok zökkenőmentes elszállítása érdekében. Ennek eredményeként, ha késve is, de elérik úti céljaikat a vonattal utazók.

A változások érintik a Budapest – Miskolc közötti InterCity, gyors- és sebesvonatok utasait, továbbá a Budapest – Miskolc – Sátoraljaújhely közötti sebesvonatokat, a Budapest – Miskolc – Nyíregyháza – Debrecen közötti IC összeköttetést, illetve a Füzesabony – Miskolc – Hidasnémeti viszonylatú személyvonatok utasait is.

Budapest-Keleti pályaudvar – Füzesabony – Budapest között menetrend szerint közlekedik valamennyi személyszállító vonat. Füzesabony és Mezőkövesd között vonatpótló autóbuszokkal lehet utazni. Mezőkövesd és Miskolc, illetve Miskolc és Mezőkövesd között óránként indítanak vonatokat. A Nyíregyházára, Sátoraljaújhelyre és Hidasnémeti felé utazóknak egy másik vonatba kell átszállniuk Miskolcon. A Debrecen – Nyíregyháza – Szerencs felől érkező InterCity vonatok csak Miskolcig közlekednek, onnan indulnak vissza Debrecen felé.

Az utazásról történő lemondás esetén, az érintett szakaszra megváltott jegyeket kezelési költség nélkül visszatéríti a MÁV-START. A késések miatt az általános átalány-kártérítési szabályok szerint jár el a vasúttársaság. A Miskolc – Füzesabony közötti szakaszon belül utazók számára nem kell megvásárolni az IC és a gyorsvonati pótjegyet. A szakaszon túl utazók az eredeti felárat (IC és gyorsvonati pótjegyek) kötelesek megfizetni.

A műszaki mentést és a helyszínelést már megkezdték a MÁV szakemberei. A helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe, hiszen az oldalukra borult vagonokat ki kell emelni, el kell távolítani a nyílt pályaszakaszról. A kiborult teherkocsik mentését vasúti daruval végzik, ezután kezdődhet meg a több száz méter hosszban megrongálódott vasúti pálya helyreállítása.

A baleset vizsgálatában a pályát üzemeltető MÁV Zrt. mellett a tehervonat tulajdonosa, a Rail Cargo Hungária Zrt. is részt vesz.

A műszaki mentés és helyreállítás kedden egész éjjel folytatódik, annak érdekében, hogy mielőbb megindulhasson a vonatközlekedés. Annyi biztos, hogy a mai napon már érvényesek a bevezetett korlátozások és menetrendi módosítások a miskolci vonalon. Szerda reggelre derül ki, hogy mikor indulhat meg újra a vasúti közlekedés Füzesabony és Mezőkövesd között.

A MÁVINFORM javasolja: utazásuk előtt tájékozódjanak a menetrendről és az aktuális helyzetről a MÁV és a MÁV-START weboldalain (www.mav.hu, www.mav-start.hu), valamint a vonatinfón (http://vonatinfo.mav-start.hu/). Érdeklődhetnek telefonon is a MÁVDIREKT 06 40 49-49-49-es helyi tarifával hívható telefonszámán.

Szöveg: Heol.hu

Posted in Belföld, Gazdaság, Kék hírek | Tags: baleset, közlekedés, sín, szén, vasút |

Meghalt a motoros

Posted on 2014. május 25. vasárnap by agria

0526motoros_kapolna_vA 3-as számú főúton, Kápolna belterületén, a Dembinszky utcában 2014. május 25-én 16 óra 45 perc körüli időben egy motorkerékpáros és egy személygépjármű – eddig tisztázatlan körülmények között – összeütközött, melynek következtében a motorkerékpáros orvosi ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.

Az érintett útszakaszon a helyszínelés idejére teljes útlezárás volt érvényben.

Úgy tudjuk, az álló autó elengedett maga mellett egy másik kocsit, majd be akart fordulni balra, de közben valószínűleg nem vette észre az őt kikerülő motorost, és elé hajtott.

A sérült motoros állapotát sikerült még a helyszínen stabilizálni, mentő helikoptert hívtak hozzá, de sérülései miatt a kórházban meghalt.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, halál, motoros, rendőrség |

Baleset Szarvaskőnél

Posted on 2014. május 14. szerda by agria

0514szarvasko_baleset_vKét autó ütközött össze szerda délután a 25. sz. főúton Eger és Szarvaskő között.

Az eddigi megállapítások szerint egy Eger felől közlekedő Daewoo az egyik kanyarban fékezéskor megcsúszott, a szemből érkező kocsival összeütköztek. A vétlen kocsivezetője hiába próbált lehúzódni, az ütközést nem tudta elkerülni.

A balesetben két személyt láttak el a mentők.

Az anyagi kár jelentős, a helyszínelés idejére a rendőrség az egyik sávot lezárta.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: autó, baleset, rendőrség, sérült |

Árokba borult egy busz Hevesen, a sofőr meghalt

Posted on 2014. május 4. vasárnap by agria

0504heves_baleset_vÁrokba hajtott és az oldalára borult egy autóbusz vasárnap délben Pusztacsásznál. A sofőr életét nem tudták megmenteni. Halálos baleset történt Heves Pusztacsász nevű településrészén, a benzinkút közelében, ahol egy körülbelül három méter mély árokba hajtott, majd az oldalára borult egy autóbusz, tájékoztatott Hevesi Katalin, megyei katasztrófavédelmi ügyeletes.

A hevesi tűzoltók percek alatt a helyszínre értek, ahol a mentősök a buszvezető életéért küzdöttek, azonban nem tudták megmenteni, a sofőr a helyszínen elhunyt. A tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyen más nem utazott.

– Nem menetrendszerinti járattal történt a tragédia – mondta el Vámos Boglárka, megyei rendőrségi sajtóreferens. – A baleset fél egy körül történt: eddig tisztázatlan körülmények között a busz elhagyta az úttestet, árokba csúszott.

A helyszínelés idejére félpályás útlezárás van érvényben, a rendőrök vizsgálják a baleset körülményeit.

Információink szerint a buszsofőr valószínűleg szívinfarktust kapott, ezért hajtott árokba.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, busz, halál, Heves |

Fának csapódott egy autó

Posted on 2014. április 24. csütörtök by agria

0424baleset_vSzemélyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Egerben csütörtökön kora délután.

Fának csapódott egy személygépkocsi Egerben, a Mindszenty Gedeon utcában csütörtökön kora délután. A balesetben egy ember könnyebben megsérült, őt a mentők ellátták.

Úgy tudjuk, a Seat nagy sebességgel közlekedhetett, amikor egy kis ívelésű kanyarban kisodródott és a padkának csapódott.

Az ütközés következtében a kocsi jobb első kereke kitört, a jármű a padka mentén tovább sodródott, ahol a jobb hátsó kerék is defektet kapott.

Kb. száz méternyi további közlekedés után a kocsi a menetirány szerinti jobb oldalon egy fának ütközött, ahol kifordult és megállt.

A vezetőt a mentők könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

A városi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral biztosították a helyszínt, valamint kézi feszítővágóval felnyitották a jármű motorháztetejét, hogy áramtalanítani tudják a kocsit. A rendőrség félpályás lezárás mellett helyszínelt.

 

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: baleset, karambol, mentő, rendőrség, sebesség, sérült, tűzoltó |

Halálos baleset a 25-ösön

Posted on 2014. április 11. péntek by agria

0411baleset_kerecsend_vEger és Kerecsend között halálos közlekedési baleset történt.

A 25-ös számú úton, Eger és Kerecsend között 2014.április 10-én 23 óra 15 perc körüli időben egy személyautó – eddig tisztázatlan körülmények miatt – elhagyta az úttestet és az árokba csapódott, melynek következtében az azt vezető férfi a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök teljes útlezárás mellett folytatják a helyszínelést.

Az egyik szemtanú elmondása szerint az Eger felől érkező kocsi szinte fékezés nélkül vágódott a szalagkorlátnak, kiszakítva azt, majd az út menti fáknak csapódott, ahol leszakadt az ajtaja és a 3 sávos út közepére repült a kocsit vezető 30 éves kerecsendi férfi.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Kék hírek | Tags: 25.sz főút, baleset, halál, Kerecsend, rendőrség |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. január
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  
« dec