• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Tag Archives: közgyűlés

Összeült Eger közgyűlése

Posted on 2015. június 26. péntek by agria
egerSebestyén Réka, Magyari Tamás – az országos bormaratont remekül teljesítő sportolók –, valamint a „névnaposok”, például Habis László polgármester napirend előtti köszöntésével kezdődött, és több zártan tárgyalt ügy megvitatásával ért véget csütörtökön a megyei jogú város közgyűlése.

  A grémium komoly nyár eleji tempót vett fel, hiszen az ülés egy híján ötven napirendet volt hivatott megtárgyalni.
Rendeletek módosításával, s az önkormányzat cégeinek gazdasági beszámolóival, más vállalkozásoknak nyújtott támogatások elszámolásával, mindenek előtt azonban a város közbiztonsági helyzetével foglalkozott tegnap a város közgyűlése. A napirendek előtt a grémium nevében Habis László polgármester köszöntötte az országos bormaratonon helytállt két egri sportolót, Sebestyén Rékát és Magyari Tamást.

– A legalapvetőbb emberi igények egyike, hogy biztonságban érezzük magunkat. Mindent meg kell tenni azért, hogy ezen a téren rendben legyenek a dolgok – fogalmazott a közbiztonságról szóló előterjesztés kapcsán a polgármester, aki szerint ebben igen fontos a szereplők együttműködése. Utalt arra, hogy a városi kaptánnyal elvileg 24 órás munkakapcsolatban áll, mint ahogyan a rendőrség együttműködik a közterület-felügyelettel, a közgyűléssel és a város polgáraival is. Úgy vélte: a beszámoló adatai optimizmusra adnak okot.

Bodnár József rendőrkapitány szóbeli kiegészítésében megerősítette Habis László szavait. A tavalyi év fő célkitűzései nagyrészt teljesültek: a rend őrei helytálltak valamennyi választás idején, csökkent a bűncselekmények száma, javult a felderítés, a nyomozás eredményessége majd minden szegmensben.

A parancsnok szerint sokat tettek azért, hogy javítsák a lakosság szubjektív biztonságérzetét, illetve voltak olyan kiemelt megelőzési célok, így az időskorúak sérelmére, valamint a közterületen elkövetett bűncselekmények megelőzése, amelyekre nagy hangsúlyt fektettek. Nem tudtak viszont javulást felmutatni a személygépkocsi lopások ügyében: az ismertté vált esetek száma kisebb lett, a felderítési mutató azonban romlott. A növekvő számú garázdaság eredményességi mutatóin sem sikerült javítani.

Forrás: HEOL

Posted in Belföld, Politika | Tags: Eger, közgyűlés |

Sajtótájékoztató: megyei közgyűlés

Posted on 2014. február 11. kedd by agria

0211fidesz_st_vDR. TATÁR LÁSZLÓ

Mint ahogyan arról Önök is értesülhettek a sajtóból, az MSZP megyei elnöke, a Heves Megyei Közgyűlés korábbi elnöke, Dr. Sós Tamás doktori disszertációja ügyében plágium gyanúja merült fel. A 2010-ben elkészített 158 oldalas disszertáció a Célpont műsora szerint szóról-szóra egyező részeket tartalmaz mások korábbi tudományos munkájával. A műsor szerkesztői 68 olyan részt találtak, amelyet a műsorban elhangzottak szerint Dr. Sós Tamás forrásmegjelölés nélkül, szöveghűen másolt át a saját dolgozatába más kutatók műveiből. Olyan tanulmányt is találtak, amelyből teljes oldalakat vett át, ilyen például André Lászlóné és Kerékgyártó László egy 2007-es műve. A műsorban láthattuk: Hajdu Zita 2008-as disszertációjából Dr. Sós Tamás három nagyobb részt emelt át hivatkozás nélkül. Szintén elhangzott, hogy forrásmegjelölés nélkül Mohácsi Márta 2008-as disszertációjából is szerepelnek részek Dr. Sós Tamás dolgozatában, sőt az MTA plágiumkereső szoftvere szerint a két disszertáció teljes egyezése 5 százalékos. A műsor szerkesztőinek birtokába került egy levél, amely a Célpontban elhangzottak szerint dr. Zachár László – a disszertációt bíráló bizottság tagja- és Nagy László megküldi Dr. Sós Tamásnak a disszertáció általuk kijavított változatát – még a dolgozat hivatalos beadása előtt.

Dr. Sós Tamás a műsort követően közleményt adott ki, mely szerint pert indít a Hír Tv ellen. Idézem: „ A Hír Tv elveszíti majd azt a pert is, amelyet már hétfőn indítok a Fővárosi Törvényszék előtt a péntek esti Célpont című „kilövő” műsorban elhangzottak miatt.” A közlemény a következő mondattal zárul: „Állok elébe bármely hivatalos eljárásnak”

Én, a Heves Megyei Közgyűlés Fidesz frakciójának egykori vezetőjeként jól ismerem az MSZP megyei elnökének ügyeit és Dr. Sós Tamás módszereit. Dr. Sós Tamás körül nincs rend.

Bár Dr. Sós Tamás, az MSZP megyei elnöke azt nyilatkozta maga kezdeményezi dolgozata vizsgálatát, azonban ez az ELTE tájékoztatása szerint még nem történt meg. A pénteki események után úgy döntöttem, várok egy-két napot, hogy a képviselő tisztázza magát. Miután ez nem történt meg, hétfőn megkerestem az ELTÉT, ahol azt a tájékoztatást kaptam, hogy sem Dr. Sós Tamás, sem más nem indított ilyen eljárást, ezért én benyújtottam beadványomat. Ebben kezdeményeztem Dr. Sós Tamás doktori fokozatának felülvizsgálata és szükség esetén a visszavonás iránti eljárás megindítását a fokozatot kibocsátó, a hatáskörrel rendelkező Egyetemi Doktori Tanács elnökénél. Az anyagot tájékoztatásul megküldtem az Országgyűlés Oktatási Tudományos és Kutatási Bizottság elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság államtitkára és az Országos Doktori Tanács elnöke részére is.

 Ebben az ügyben két dolog inspirált. Egyrészt, hogy az esetleges hazugságot ismét tetten érjük, másrészt úgy gondolom, a magyar felsőoktatásnak is meg kell nyilvánulni, hogy valós teljesítmények vannak a doktori disszertációk tárgyában. Úgy gondolom, hogy a plágium kérdését, annak valóságát az ELTE doktori tanácsának kell eldöntenie. Ez az ügy azért tarthatatlan, mert a magyar felsőoktatás tekintélye is csorbát szenvedhet. Nagyon remélem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia etikai kódexének ajánlásait figyelembe véve, egyenes, alapos és gyors vizsgálat fog történni ez ügyben. Bízom benne, hogy az ELTE doktori tanácsa az intézmény tekintélyéhez méltó módon és a lehető leggyorsabban fogja az ügyet kivizsgálni.

A beadványomban, minden szükséges melléklettel együtt egy olyan anyagot tettem le az asztalra, ami úgy gondolom, alkalmas a vizsgálatra. Mi úgy gondoljuk – és ebben szakértők segítségét is kértem -, hogy számos helyen a plágium gyanúja megáll.

A kapott tájékoztatás szerint az ELTE doktori tanácsának, szakértők bevonásával, a jelenlegi szabályok szerint, 30-60 nap áll rendelkezésére, hogy lefolytassa a vizsgálatot. Úgy gondolom, hogy amennyiben az általam felvetett hiányosságokat alátámasztja a tanács döntése is, egy gyors eljárást követően az intézmény vissza fogja vonni Dr. Sós Tamás doktori címét.

 SZABÓ RÓBERT

 Annak, hogy én itt állok, egyetlenegy oka van. A Hír TV Célpont című műsorában Dr. Sós Tamás plágiumgyanús dolgozatával kapcsolatban felmerült a Heves megyei Önkormányzat érintettsége is.

A műsor szerkesztői a Heves Megyei Önkormányzathoz fordultak, azzal a kérdéssel, hogy a birtokukba került, Dr. Sós Tamás dolgozatával kapcsolatos e-mailek valóban léteznek-e?

A kollégáim a bemutatott e-mailek adatai alapján megállapították, hogy azok valóban léteznek, 2009-ben a Heves Megyei Önkormányzat levelezőrendszerébe megérkeztek és még most is megtalálhatóak.

Tudomásom szerint a törvények nem teszik lehetővé, hogy ezeket a leveleket én nyilvánosságra hozzam, egyetlen kivétellel: ha Dr. Sós Tamás ehhez hozzájárul.

Itt a lehetőség Dr. Sós Tamásnak, hogy bizonyítsa, valóban komolyan akarja-e ennek az ügynek a tisztázását. Ha valóban komolyan akarja, akkor csak egy dolgot tehet: hozzájárul a levelek nyilvánosságra hozásához.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Frissítve:

KÖZLEMÉNY

Tudom, hogy választókerületemben győzelemre állok! Úgy tűnik, tudják ezt a FIDESZ médiarabszolgái is, mert „botrányom”, a HÍR Tv múlt pénteki Célpont című műsorában elhangzott plágiumvád vezető hír lett a HÍR Televízió óránkénti híradójában.

Úgy tűnik tudják ezt a FIDESZ Heves Megyei Helytartójának katonái, Tatár László és Szabó Róbert is!

Gondolom ezt azért, mert az említett Urak rárepültek a HÍR Tv vaktában kilőtt  csodagolyóbisaira, szükségesnek látták, hogy „nagyszabású” sajtótájékoztatót tartsanak az „ügyben” a semmiről!

Nincs Sós – ügy, mint ahogy volt viszont Schmidt – ügy és Semjén – ügy is. Azok – A HÍR Televízió, Dr. Tatár László és Szabó Róbert – támadnak most, akik körömszakadtáig védték a „törzsanyagos” FIDESZ imposztort!

Nem csak jogi tájékozatlanságáról tesz tanúbizonyságot Szabó Úr, amikor mai sajtóközleményében úgy vélekedik, hogy a – maffiakormány maffiamédiája által amúgy már megsértett – levéltitok csak engem illet.

Dr. Tatár Lászlónak felesleges volt fáradnia, felolvasó délelőttje nélkül is megteszem  a  szükséges lépéseket.

Mindazonáltal köszönöm kitüntető figyelmüket!

Eger, 2014. február 11.

Dr. Sós Tamás

Országgyűlési képviselő

MSZP

Posted in Belföld, Politika | Tags: Fides, közgyűlés, sajtótájékoztató, Sós Tamás |

Drágul a busz és a szemét, a kéményseprőt pedig máshogy hívják

Posted on 2012. december 21. péntek by agria

 

A 2013-ra érvényes közszolgáltatási díjtételekről döntött december 20-i ülésén Eger Önkormányzatának Közgyűlése. A testületnek számos szempontot kellett mérlegelnie: általában emelkedtek a szolgáltatók költségei és emiatt magasabb önkormányzati támogatást várnának 2013-ban. A döntés előkészítése során ugyanakkor most sem lehetett más az elsődleges szempont, mint az, hogy az egri polgárokat, vállalkozásokat lehetőség szerint a legkisebb mértékben terheljék a változó tarifák és díjtételek.

Közösségi közlekedés
Az Agria Volán Zrt. a helyi járatú tevékenység tekintetében – az I-III. negyedév mutatószámai alapján – várhatóan negatív eredménnyel zárja a 2012-es évet. Január 1-jétől az elővételben váltott menetjegyért 15 Ft-tal többet (240 Ft helyett 255 Ft-ot), az autóbuszokon értékesített tikettért 50 Ft-tal többet (300 helyett 350 Ft-ot), míg a teljes árú havi bérletért 170 Ft-tal magasab összeget (5080 Ft helyett 5250 Ft-ot kell fizetni, ami 3,3%-os emelkedés). A tanuló, nyugdíjas, kisgyermekes bérletek vonatkozásában a drágulás 80 Ft-ot jelent havonta, ami 3,6%-os emelést jelent. Eger Önkormányzata az idén 72 millió Ft-tal támogatta a közösségi közlekedést.

Talajterhelési díj
Ismert, hogy 2012. február 1-jétől törvényi változás alapján drasztikusan, 120-ról 1200 Ft/m3-re emelkedett a talajterhelési díj egységdíjának mértéke. A háromszoros területérzékenységi szorzó hatására az egységdíj értéke Egerben 3.600 Ft/m3. A városban jelenleg 254 adózó kötelezett díjfizetésre. Az átlagos adóalapként mutatkozó – törvényi lehetőségekkel csökkentett – fogyasztási vízmennyiség nagyjából 46 m3. A jogszabályok „együttállásának” eredményeként halmozódik a közművezetékre rá nem kötő fogyasztók terhe, ennek alapján a Közgyűlés úgy döntött, hogy a mentességet visszamenőleges hatállyal elfogadja, a díjfizetői kötelezettséget eltörölte. Természetesen azok jártak el helyesen, akik idő közben csatlakoztak a közműhálózathoz, hiszen nekik immár nem kell viselniük a többletterheket!
Eger Önkormányzata tekintettel van azokra is, akik anyagi, vagy a megemelt költséggel járó műszaki tartalom miatt a rákötést eddig nem tudták megoldani.
Ezáltal, már a 2012-es évben díj-alapként jelentkező kibocsátás után sem kell 2013. március 31-ig bevallást és befizetést teljesíteniük azoknak, akiknél a szennyvízkibocsátás nem haladja meg az 500 m3 mennyiséget. Az önkormányzatnak a visszamenőleges mentesítés miatt díj-visszafizetési kötelezettsége nem keletkezik. Az előterjesztés elfogadásával a Közgyűlés mérsékelte a lakosság és az egri vállalkozások pénzügyi és adminisztrációs terheit, s az így keletkező megtakarításokat a későbbiekben a folyékony hulladék szállítási költségeire, illetve a közműhálózatra való rákötésre fordíthatják az érintettek.

Települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás
A Közgyűlés december 20-án döntött a hulladékszállításért felelős városi tulajdonú cég, a Városgondozás Eger Kft. 2012. december 30-tól hatályos szolgáltatási díjtétel-emelési kérelméről is. A 13,3 %-os áremelési javaslat tartalmazza a társaságnál jelentkező hulladék ártalmatlanítási díj emelkedést, inflációt és a minimálbér emelését is.
Egy 110-120 literes kuka egyszeri ürítéséért – lakossági ügyfélként – nettó 378 Ft helyett 428 Ft-ot kell fizetni, közületek esetében az új díjtétel 410 Ft helyett 465 Ft. Egy 4,5 m3-es lakossági konténer egyszeri ürítése 1600 Ft-tal jelent több kiadást december 30-tól.
A 13,3 %-os díjemelésről szóló javaslatot a Közgyűlés az önkormányzati társaság hosszú távú rentabilitásának megőrzése érdekében fogadta el. A 23 megyei jogú város egyszeri kukaürítési díjait vizsgálva megállapítható, hogy Eger városa sorrendben a 16. helyet foglalja el, a város szemétszállítási díjai mérsékeltek.
A lakosság számára ingyenes szelektív hulladékgyűjtés volumenét a gazdaságos működtetés érdekében a Városgondozás Eger Kft. a tervek szerint megduplázza. A tevékenység során az értékesítésből származó bevétel év végéig eléri a 20 millió forintot, azonban a szelektív gyűjtésre fordított teljes összeg év végére 43 millió forint körül alakul.
Az évi egyszeri lomtalanítás és kétszeri lombtalanítás költségeit a Városgondozás Eger Kft. megpróbálja a 2012. évi szint alá szorítani, ám ténylegesen a tarifarész 2 Ft-ról 6 Ft-ra emelése eredményezne veszteség és nyereség nélküli működést.

Inert hulladékártalmatlanítási díj
Eger szilárd kommunális hulladéklerakója 2009. július 16-a után nem fogadhatott kommunális hulladékot, ám a hozzá szervesen kapcsolódó inert telepen továbbra is hosszútávon – a vonatkozó összes hatósági előírásnak megfelelő módon – elhelyezhető az építési-bontási hulladékféleség. A szolgáltató a következő, 2012. december 30-ától hatályos átvételi árakat terjesztette be a Közgyűlés elé:

Települési folyékony hulladékkezelési közszolgáltatás
A Közgyűlés méltányosnak találta és a december 20-i ülésen elfogadta a szolgáltatást végző Városgondozás Eger Kft. által a 2013-as év díjtételeire benyújtott javaslatát. Eszerint 10 km-es távolságon belül, egységesen, 5%-kal emelkedik mind a 4,6 m3-es, mind a 8- és 10 m3-es járművel való elszállítás költsége.

Kéményseprő-ipari közszolgáltatás
A szolgáltatást továbbra is a Heves Megyei Tüzkév Kft. látja el Egerben. Fontos tudni, hogy a korábbi évek díjszabása és a mostani díjtételek nem összehasonlíthatóak, nincs közöttük úgymond ok-okozati összefüggés, miután a jogszabályi környezet, a szolgáltatási díj kiszámításának módja teljes mértékben megváltozott! A vonatkozó törvény szerint a helyi rendelet 4000 Ft-ot, illetve legfeljebb 20%-os csökkentést tartalmazhat, így Eger Önkormányzata a 3200 Ft-os tarifa meghatározásával a lehető legkisebb mértékű díjszabás mellett döntött.

Posted in Belföld | Tags: Eger, közgyűlés |

Szolidaritás: alternatív közgyűlés

Posted on 2012. november 27. kedd by agria

Posted in Belföld, Politika | Tags: közgyűlés, szolidaritás |

Megyei adok-kapok: a sokadik fejezet

Posted on 2012. november 9. péntek by agria

Eredményesnek mondható-e a feloszlatott megyei „ad hoc bizottság” munkája?

 Mint ismert a Heves Megyei Közgyűlés – akkor még teljes feladatkörrel ellátva – 2011-ben „házon belül” létrehozta az ún. Előző Ciklus Tisztázatlan Ügyeit Vizsgáló Eseti Bizottságát.

Az ad hoc bizottság néven elhíresült grémium idén, az első őszi közgyűlésen a Szervezeti Működési Szabályzat (SZMSZ) módosításának nyomán vetett véget munkájának, melynek során gyakorlatilag 10 „ügyet” göngyölítettek fel, többnyire eredmény nélkül.

A Bizottság működéséről tartott sajtótájékoztatót pénteken, az egri Megyeháza udvarán dr. Nagy Imre, a Heves Megyei Közgyűlés szocialista frakcióvezetője.

–          Az immár kiüresített feladatkörrel működő Heves Megyei Közgyűlés részéről Gondos István úgy vélte: nem az a lényeg, hogy milyen eredménnyel zárultak az ügyek, hanem, hogy meg kellett vizsgálni, történt-e visszaélés ezekben. Ezzel alapvetően egyet is értettünk. A probléma azonban ott van, hogy több tíz millió forintra tehető az az összeg, amelyet az önkormányzat és a kórház fizetett a különböző vizsgálatokért, az ügyvédi irodától – akinek képviselője az Eseti Bizottság egyik ülésén elismerte, hogy megbízatása kifejezetten a hibák keresésére szól – az átvilágító cégeken keresztül – ecsetelte dr. Nagy Imre.

Az ad hoc bizottság munkája során végig érzékelhető volt a célzatosság, az ügyek média felé való színes tálalása, ezzel együtt a lakosság felé történő valódi bajok takargatása, a saját hibáik elfedése.

–          A fideszes megyei vezetés nagyrészt annak érdekében költött milliókat az adófizetők pénzéből, hogy aztán kiállhasson ezekben az ügyekben sajtótájékoztatót tartani és megvádolják az előző szocialista vezetést, személy szerint pedig dr. Sós Tamást – folytatta dr. Nagy.

Nem született eredmény a Buttler Ház, a Baktai úti raktárbázis, az üzemanyag norma, a Mátra Múzeum, a Gárdonyi Géza Színház vizsgálatainál sem.

–          Ezt a fajta eredményességet tulajdonképpen meg kell köszönni a megyei fideszes vezetésnek – zárta a szocialista politikus.

MSZP

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

 

Reagálás dr. Nagy Imre sajtótájékoztatójára

 

A bizottsági feljelentések egy részét lezárták, de a jegyzőkönyvek indoklásai ezen esetekben is utalnak hibákra, szabálytalanságokra a gazdálkodásban. Nem boszorkányüldözés zajlott tehát, hanem alapos vizsgálódás. Ha mindössze a gazdálkodási hibákra derült volna fény, akkor is eredményesnek tartanám a bizottság – hangsúlyozottan juttatás nélkül végzett – munkáját. Ám sajnos messze nem erről van szó.

Több ügyben a nyomozás jelenleg is folyamatban van, iratbekérések zajlanak. Kiemelem, hogy a bizottság által feltárt visszásságok alapján különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt már eljárás is indult.

Azt gondolom, érthető, ha a tisztelt képviselő úr neheztel ránk az alapos vizsgálódás miatt, hiszen ne feledjük: az Egri Városi Bíróság pár hónapja hirdetett ítéletet büntetőperében, s jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében bűnösnek mondta ki a szocialista dr. Nagy Imrét. Az elsőfokú ítélet szerint a bíróság 300 nap börtönnek megfelelő 900 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá.

 

Sveiczer Sándor Péter

a volt eseti bizottság elnöke

Posted in Politika | Tags: bizottság, Fidesz, közgyűlés, MSZP |

Nem lehet felszólalni a közgyűlésen

Posted on 2012. augusztus 31. péntek by agria

A testület eltörölte a közgyűlési állampolgári felszólalás intézményét, de aki akar évente kétszer is szólhat a közmeghallgatáson.

2012. júniusában első fordulóban tárgyalt a Közgyűlés az egri Alapokmány pontosításáról, kiegészítéséről, amely a korábbi működési rendet szabályozó rendelet tavalyi megújításával, a rendelkezések egységes rendszerbe foglalásával jött létre. A puding próbája mindig az evés, így az Alapokmány gyakorlati alkalmazása során tapasztaltak szerint Eger Megyei Jogú Város jegyzője néhány pontosítást javasolt. A legmarkánsabb észrevételek az állampolgári felszólalások intézményének fenntartását célozták.

A közérdekű témában megtehető állampolgári felszólalások lehetőségével a 2011-es évben összesen 11 lakos élt, a felszólalások tartalma és stílusa több esetben vitatható volt, méltatlan Eger Megyei Jogú Város Közgyűléséhez. Ezzel szemben a Polgármesteri Hivatal évi százezres nagyságrendű ügyfélforgalmat bonyolít, a városi zöld számon, e-mailen, illetve fogadóórákon és lakossági fórumokon pedig észrevételek százait fogadják a képviselők és a hivatal ügyintézői.

A testület a fentiek alapján – egyértelmű többséggel – eltörölte a közgyűlési állampolgári felszólalás intézményét, ugyanakkor döntött arról, hogy az eddigi egy helyett évente két közmeghallgatást tart. Emellett az egri polgárok számos lehetőség közül választhatnak, hogy egyéni, vagy közérdekű ügyeiket intézzék, elmondják véleményüket, javaslatot tegyenek, vagy panasszal éljenek:

•    a Polgármesteri Hivatal ügyintézésben közvetlenül kompetens munkatársai heti három – az Okmányirodában négy – napon várják az ügyféleket, telefonon is elérhetik a közvetlen hatáskörrel rendelkező ügyintézőket
•    0-24 óráig tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 80/200-882-as zöld számon
•    bejelentéssel élhetnek az egpolgh@ph.eger.hu e-mail címen
•    felkereshetik a rendszeres fogadóórákon a képviselőket, akik készséggel állnak rendelkezésükre
•    felszólalhatnak a közmeghallgatáson, 2013-tól évente két alkalommal
•    részt vehetnek és felszólalhatnak az aktualitásoktól függő időpontokban, évente több alkalommal tartott tematikus lakossági fórumokon
•    szóban, vagy írásban is élhetnek panasszal és közérdekű bejelentéssel a tárgykörben eljárásra jogosult szervnél, s a felvetést az illetékes szerv a beérkezéstől számított 30 napon belül köteles elbírálni.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Belföld, Politika | Tags: felszólalás, közgyűlés, tüntetés |
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár kés kórház M3 mentő motoros MSZP Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  
« máj