Vásárosnaményban született, Mátészalkán élt, de nem volt olyan település, ahol ne ismerték volna.
Váratlanul elhunyt Szakszon Imre operatőr, a TV2 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tudósítója.
Nem volt olyan települése a megyének amelyet ő ne ismert volna, és ahol őt ne ismerték volna. Hol a határról tudósított, hol valamelyik városból, otthonosan mozgott a bíróságokon és a rendőrségen. Ott volt minden eseményen, amelyen egy megyei tudósítónk ott kellett lennie.
Kedvenc szavajárása volt, mikor kollégákkal találkozott: „Na, mi a helyzet, nagy sas”.
Híres volt a pontosságáról, ő volt az a sajtómunkás, akihez órát lehetett igazítani. Kamerájával megörökített örömet és bánatot, a tudósításaiban sokszor kaptak országos nyilvánosságot, íg segítséget olyan családok, amelyek súlyos, gyógyíthatatlan betegséget ápoló gyereket nevelnek, vagy éppen nélkülöznek.
Szakszon Imre 66 éves volt.
Forrás: Szabolcsihir
Ma már fent forog a kamerád, ha tehetted volna, a kórházból is küldtél volna tudósítást, beszámoltál volna a saját esetedről. Arról, hogy egy fűtetlen szobában, nővérhívó nélküli betegágyon fekszel a nyíregyházi Covid-részlegen. „Nagy sas, ezt írd meg! Ez nem maradhat titokban. Fázom, úgy érzem, hogy lázas vagyok, nem jön senki, hiába kiabálok” – ezek voltak az utolsó szavai Szakszon Imrének, a TV2 külsős operatőrének. Élt 66 évet.
A megye összes települését ismerte, fáradhatatlanul ment a hír után. Egy-egy téma feldolgozása emberek ezreit mozdította meg, mindenkin próbált segíteni. Sokat dolgoztunk együtt. Közösen számoltunk be jóról, rosszról.
Na mi van nagy sas – merthogy így nevezett -, ma min dolgozol? Megyek az ukrán határhoz, jössz? Ott találkozunk! Imre óramű pontossággal ott is volt. Elővette a kamerát és forgott a film, megörökítve emberi sorsokat, küzdelmeket, tragédiákat. Sok esetben segítségre szoruló elesetteken segített az analóg életet digitalizálva. Fáradhatatlan volt. A hivatása volt az élete. Ősszel ment nyugdíjba, akkor megkérdeztem tőle: lerakod a kamerát?
„Nem, ebből a szakmából csak kihalni lehet… ” – felelte.
Ma reggel 6:30-kor hívott, panaszkodott. Hideg volt a kórházi szobában. Egyedül van az egész Covid-szárnyon – mondta, majd 7:30-kor megint beszéltünk. Köhögött, fázott, hangjában félelem: még mindig nem jött senki…
8:30-kor már nem vette fel a telefont. A teszt végül negatív lett.
