
Tízéves az egri Történeti Tárház, az ország egyik legnagyobb, a nagyközönség által is látogatható történelmi magán-fegyvergyűjteménye.
Mindannyiunk közös feladata a fiatalság értő tudáshoz juttatása, amelyben nagy szerepe van az olyan, a kultúráért tenni képes embereknek, mint a gyűjtemény tulajdonosa, Tóth Sándor – hangsúlyozta a jubileum alkalmából megtartott szerdai ünnepségen Habis László, a település polgármestere (Fidesz-KDNP). Hozzátette: különösen fontos ez egy olyan iskolavárosban, mint Eger. Kiemelte: a tárgyak hidat képeznek múltunk megismeréséhez, ezért még az eddigieknél is inkább közkinccsé kell tenni őket.
Tóth Sándor kifejezte reményét, hogy a tárlat, amely az őskortól egészen az 1848-49-es szabadságharcig mutatja be a különböző korok fegyvereit, egy nagyobb múzeum alapja lehet a jövőben. Bemutatta a kiállítás legújabb darabját, azt a zászlót, amellyel II. Rákóczi Ferenc koporsóját borították a fejedelem 1735-ben bekövetkezett halálakor és ugyancsak ez a zászló vezette az 1906-os kassai újratemetéskor a temetési menetet.
Az ünnepség keretében megnyitottak egy történelmi indiai fegyvereket és istenségszobrokat bemutató időszaki kiállítást is. A gyűjteménynek helyet biztosító kiállítóhelyet az egri önkormányzat vagyonkezelő társasága, az EVAT Zrt. üzemelteti.
MTI

Eger is a „nulla hulladék”-stratégia útjára léphet? Dr. Csarnó Ákos szerint most itt a lehetőség arra, hogy Egernek végre egy jól átgondolt hulladékkezelési rendszere legyen. Az LMP egri képviselője egy öko-ószeres hálózat kiépítését is javasolta szerdai sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt évben és az idén 18 vidéki mozi kapott, illetve kap lehetőséget a digitális átállásra az Emberi Erőforrások Minisztériumának összesen 200 millió forintos támogatása nyomán – mondta L. Simon László kedden Egerben, felavatva az Agria Mozi új vetítőberendezését.