• Eger
  • Heves Megye
  • Magunkról
  • Eladó fa- és fémipari gépek, szerszámok
  • Moderálási alapelvek
  • Impresszum
  • Adatkezelési tájékoztató

Agria Tv Bt. – A hírügynökség

Barta Dóra sikere a Tánc Fesztiválján

Posted on 2011. május 31. kedd by agria

A XIV. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozó szép sikereket hozott az egrieknek. A Badora társulat Post Scriptum díjban részesült, amit minden évben a leginkább aktuális, és a fesztivál eszmeiségét legjobban megközelítő produkciónak ítélnek oda. Barta Dóra a legjobb női előadónak járó díjat kapta meg, ami, lévén szakmai díj rendkívüli elismerésnek számít.

Mint ismeretes Barta Dórát és a tánctagozatot több támadás is érte Egerben, megkérdőjelezték művészi teljesítményüket, szükségességüket. Most a veszprémi fesztiválon aratott elismerések fényében még inkább különös, hogy az ország egyik legelismertebb táncosa és iskolaalapítója miért nem kaphat egyenes választ az egriektől arra, hogy szülővárosa támogatja-e munkásságát.

A legutóbbi egri Közgyűlésen civilek egy csoportja aláírásokat szeretett volna átadni és a napirendben biztosított módon felszólalni az egri táncosok érdekében, de erre kurtán-furcsán nem kaptak lehetőséget.

Az Egri Szín információ szerint a városi illetékesek komoly menekülésben vannak a kérdés elöl. A kellemetlenséget maguk okozták önmaguknak, miszerint a színházigazgató választásnál kialakult csetepaté kapcsán képtelenek voltak megfogalmazni és képviselni városunk érdekeit a tánc nemes ügyében.

Forrás: Egriszín

Posted in Kultúra, Politika |

Blazsó pályacsúccsal nyerte a szilvásváradi maratont, nőknél a címvédő Dósa volt a leggyorsabb

Posted on 2011. május 30. hétfő by agria

Május utolsó vasárnapján tizedik alkalommal rendezték a Specialized Maraton Szilvásvárad hegyikerékpár-versenyt, a Top Maraton sorozat idei első, sorrendben 25. állomását. A Szilvásváradi Lovas-stadionban, a verseny három távján, a közel ezerháromszáz nevezőből mintegy ezerkétszázan rajtoltak el; a férfi hosszútávot Blazsó Márton, a női közepet Dósa Eszter nyerte.

A rajtlistán a magyarok mellett román, szlovák, svéd és olasz kerekesek is szerepeltek. A viadal társrendezvényeként rendezték az UNIQA Outdoorsport Fesztivált.
Amint a versenyzők is nyilatkozták, a közelmúlt egyik legjobb, leggyorsabb pályája volt köszönhető az időjárásnak, ezt mi sem mutatja jobban: a férfi hosszú távú győztes Blazsó Márton idén 04:46:09-cel, pályarekorddal tudott győzni, tavaly a 117 kilométert 05:37:01-es idővel teljesítette, akkor második lett. A maraton bajnoki mezben induló Dósa Eszter a tavalyi 03:59:15-öt javította 03:22:52-re. Blazsónál hab a tortán, hogy a Specialized Maraton Szilvásváradon éppen a névadó márka nyergében volt a legjobb – országúton épp a versennyel egyidőben befejeződő Giro d’ Italia-t nyerte azonos márkával Contador.

A maraton előtti délután sajtótájékoztatóra került sor, melyen a szilvásváradi verseny mellett a Harangvölgyi András szervezte, július 3-ai Intersport Duna, a Nagy Ádám szervezte, augusztus 7-ei Bükk és az Eisenkrammer Károlyhoz fűződő, augusztus 28-ai Mátra Maraton is bemutatásra került. A sajtóeseményen a szervezők mellett megjelent Blazsó Márton és Dósa Eszter, a Top Maraton sorozat tavalyi két összetett győztese, Purnhauser Pál, a Specialized kerékpárok hazai forgalmazója, Hidvéginé Molnár Judit, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi regionális marketing-igazgatója, Szaniszló László, a vendéglátó település polgármestere valamint a Barátok közt című televízió-műsor több szereplője és producere, Kalamár Tamás.

Top Maraton sorozat 1. állomás – X. Specialized Maraton Szilvásvárad, eredmények:

Felnőtt férfi hosszútáv (117 km):
1. Blazsó Márton (Bike Team Szeged), 04:46:09,
2. Pintér Tamás (Cube Csömör), 05:07:55,
3. Zsivity Zorán (Pedáldöngölők HKE), 05:13:54,
abszolútban 3. Kis József (Merida Maraton Team CST), 05:13:33.

Felnőtt női középtáv (70 km):
1. Dósa Eszter (Vitalitás SE Scott-Nutrixxion), ideje 03:22:52,
2. Módos Gabriella (Merida Maraton Team CST), 03:31:11,
3. Michelberger Szilvia (Fillari Team Budaörs), 03:48:31,
abszolútban 3. Cseh Veronika (KTM-Erste Leasing), 03:39:49.

További felnőtt győztesek: Logigan Lucian (román) középtáv, Szécsi Tamás (Bringabanda SC), Szalontay Bence (Merida Maraton Team CST, abszolút) és Perlaky Evelin (KSI-Schwinn Csepel SE) rövidtáv.

Forrás: Egriszín

Posted in sport |

Mi ez, ha nem hűtlen kezelés?

Posted on 2011. május 30. hétfő by agria

Súlyos hibát követett el a Megyei Közgyűlés Fideszes vezetése, mikor tudatosan a csődeljárást választotta, a Heves Megyei Bíróság csődbiztost kirendelő végzése ellen pedig még csak nem is fellebbezett. E magatartásukkal ellehetetlenítik az intézmények működését! – állítja dr. Sós Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő.

Ámbár a Legfelsőbb Bíróság a múlthét első napján kézbesítette a végrehajtást felfüggesztő végzését, arról egészen a múlt pénteki közgyűlésig nem lehetett tudni, a széles nyilvánosságot pedig erről a mai napig sem tájékoztatták!

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Holott a Legfelsőbb Bíróság döntése alapvetően fontos, tulajdonképpen jogalapjában kérdőjelezi meg a Megyei Bíróság által elrendelt és a megyei önkormányzati vezetés által minden további nélkül tudomásul vett adósságrendezési eljárást.

E magatartás, e döntés már csak azért is visszatetsző, mert maga a Heves Megyei Önkormányzat fordult a Legfelsőbb Bírósághoz felülvizsgálati kérelemmel, kérve egyúttal az eljárás felfüggesztését.

Talán illett volna megvárni a Legfelsőbb Bíróság döntését!

Eljárásuk azért is érthetetlen, mert az elmúlt év októberében, az átadás átvételkor a legkevésbé eladósodott megyei önkormányzatot és megyei kórházat vehette át az új vezetés.

Döntésük magával hozza annak konkrét veszélyét, hogy a következő években nem lehetnek jelentős fejlesztések, veszélybe kerül a kórház 5 milliárdos fejlesztése és kérdésessé válik a vár közel 2 milliárdos fejlesztése!

Dr. Sós Tamás

MSZP

Posted in Belföld, Politika |

Akusztik és elektronik, ahogyan a Jaffában keverik….

Posted on 2011. május 29. vasárnap by agria

Barkóczi Noémi és az X-Menz Idiotronic zenéjét vadonatúj helyszínen élvezhette a közönség szombaton este Egerben. A hétvégi zenés őrületnek városunk első romkocsmája, a Jaffa CoolTour Club adott otthont.

Az elmúlt hetekben nyílt meg meglehetősen retrós elnevezésű, éjszakai titkos találkákra is kiválóan alkalmas szórakozóhely a Jaffa, melyről azt rebesgetik, hogy Észak-Magyarország első romkocsmája.

A Vörösmarty utca egyik elhagyatottnak és külvárosinak tűnő udvarában tehát felfedezésre vár a bár, ahová ezúttal zenével csábították a közönséget. Hát a látogatók között volt is mindenféle korú és hajviseletű, a szeánsz hangulata mindenesetre összeboronálta a lelkeket.

A Jaffában a földszint a sörbarátoké, az emeleten viszont koktélokkal és zenével bombázzák a száraztorkú híveket.

Akiknek a ferde íróasztallapú, ősrégi iskolapadokban nem jutott hely, azok a hetvenes évekbeli fotelek és dohányzóasztalok között találtak menedéket a félhomályban. A rendezők némelyek számára állólámpával és mécsesekkel tették komfortosabbá a szombat esti akusztikai élményt, amire fősulis szabadcsapatok, és a helyi művészeti élet kiválóságai nagy várakozással érkeztek.

Az este nyitó produkciója, a nemrég első lemezbemutatóján túlesett Barkóczi Noémi, egyszálgitáros dalnok volt, aki egyre otthonosabban lépked a szórakoztatóipar ingatag deszkáin. Az izgatottnak tűnő lány ezúttal jól kihangosítva hallatta nem akármilyen hangját, rögtön egy „pici emberrel” szembesítve a hallgatóságot.

Az érzelmi hatást felerősíti félhomályból alaposan megérlelt, apró gondolatok bújnak elő: én, szegény mazochista, mikor hazafelé…  nem is értem miért lesz vége egyszercsak….

A dalszerző-énekesnő egyéni színfoltot jelent Eger zenei palettáján, sajátosan meghitt hangvételű produkcióiban akusztikus gitáron kíséri énekét. Nemcsak a hangjára érdemes odafigyelni, dalai, gitárjátéka is a szívek falait döngetik. Bemutatkozó EP-jét “szerda 5” címmel online jelentette meg március végén. A lemez meghallgatható és letölthető: http://noemibarkoczi.bandcamp.com

Az est második szereplője az X-Menz Idiotronic volt akikről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy az electrotrash-t játszó budapesti zenekart 2008-ban néhány bolondos kedvű fiatal hozta létre. Az erős képzőművészeti kötődésű csapatot Brückner János, Fillér Máté és Dr. Rácskai Csaba alkotja, Szurcsik Erikával a mikrofonnál. A Jaffában, a  műsor elején a zenészek bemutatták elektronikus „ketyeréiket”, amelyek mellett szintetizátor és gitár is megszólalt az esten.

A banda egyébként az idén először megrendezett Trash Fesztivál dobogójáról érkezett. Produkciójukban techno és electro alappal, gitárral és a legkülönfélébb effektekkel, vizuális mágiával operálva varázsoltak új színeket a buliba, amelyet Popméter folytatott.

 

Holló Miklós

Posted in Kultúra, Szabadidő |

Közgyűlés Egerben

Posted on 2011. május 26. csütörtök by agria

A mai Egri városi közgyűlésen elsősorban személyügyekben született döntés. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban a továbbiakban is Tőzsér Istvánné tölti be az igazgatói pozíciót.
Seres Tibor tűzoltó alezredest, aki eddig megbízottként látta el a tűzoltó parancsnoki teendőket kinevezték parancsnoknak.

Az oktatási és nevelési intézményvezetők kinevezése során némi vita zajlott. A város döntése szerint vezetői beosztásokban a következő változások történtek:

-Országh Gézáné nyugdíjbavonulásával a Gyermekkert Óvoda tagóvodavezetője Takács Györgyné lett (18 igen)

-Fehér Lászlóné volt eddig a Lenkey János Ált. Iskola igazgatója, a nevelőtestület és szülői választmány támogatásának ellenére sem tarthatta meg állását, helyette az intézmény új igazgatója Szeleczki János lett (14 igen ,3 nem szavazattal),

-az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium vezetői állását a jövőben a nevelőtestület javaslata ellenére a továbbiakban már nem Kállay -Pataki Piroska, hanem dr. Vasas Joachim tölti be (13 igen, 4 nem)

-A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium igazgatója Kántor Zsolt, az iskola eddigi igazgató-helyettese lett.

A további 4 intézmény vezetőjének személye nem változik

Ezek:

– Gál Judit marad a Benedek Elek Óvoda óvodavezetője a továbbiakban is (15 igen, 2 tartózkodás)
– A Gyermeklánc Óvoda óvodavezetője továbbra is Szajlainé Szőke Éva marad (17 igen, 1 tartózkodás)
– A Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetői állását Barczi Edina az iskola jelenlegi vezetője pályázta meg, sikerrel.
– Az Egri Városi Sportiskola vezetője Kovács Géza eddigi igazgató maradt.

Posted in Politika | 1 Comment |

Sportnap a Kossuth Zsuzsában

Posted on 2011. május 24. kedd by agria

Hatodik alkalommal szervezett öko-, sport- és egészségnapot a Kossuth Zsuzsa Gimnázium. A zumbától a hip-hop-ig sokféle programmal találkozhattak a tanulók. Divatbemutatón nézhették meg, mit lehet készíteni a hulladékokból, a fenntartható fejlődés jegyében. A Mondjunk Mancsot szervezet pedig bemutatta terápiás kutyáit.

Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.

Posted in Oktatás, Szabadidő |
« Előző oldal
Következő oldal »

Időjárás

YouTube

YouTube

Témák

autó baleset beteg busz bíróság család Eger egészség EKMK emberölés eső gyerek gyermek gyilkosság Gyöngyös halál Hatvan helikopter hideg ház hó időjárás iskola kutya kár Kékestető kés kórház M3 mentő motoros Mátra nyomozás program rablás rendőrség Salgótarján segítség sérült sérülés tűz tűzoltó veszély állatkert ügyészség

Hozzászólások

  • Sándorné Román - Középiskolákba felvételiztek a diákok
  • Nagy Péter - Szíven szúrta ismerősét a tinédzser
  • Kovács Dominik - Semmijük sem maradt, nincs hova menniük
  • Farkas Jánosné - Több vödör vizet öntöttek a lányokra
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Szegedi Hanna - 8 éves kislány sérült meg a balesetben
  • Besenyei József - Soha nem ütközött még a hős sofőr
  • Ernő - Álló autóba csapódott, szörnyethalt
2026. június
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  
« máj