3 sérültje, két súlyos és egy könnyebb van annak a balesetnek, amelyik szerda este történt Eger és Kerecsend között a 25-ös főúton. Két személyautó frontálisan ütközött össze. A helyszínelés idejére a teljes utat lezárták.
3 sérültje, két súlyos és egy könnyebb van annak a balesetnek, amelyik szerda este történt Eger és Kerecsend között a 25-ös főúton. Két személyautó frontálisan ütközött össze. A helyszínelés idejére a teljes utat lezárták.

Az Egri Civil Kerekasztal ebben az esztendőben immár a XVI. Eger Ünnepe rendezvényre készül. A rendezvényt 2011-ben szeptember 16-a és 18-a között tartják, a központi helyszín az Érsekkert lesz, de további nyolc helyszínen lesznek különböző programok.
A Civil Kerekasztal az esemény részeként, az Eger Ünnepével együtt kezeli a Dobó téren zajló, pénteki Városi Ifjúsági Fesztivált és a vasárnapi Barokk Futóparádét is. A civil ünnep nagy értéke, hogy tartalmilag esztendőről esztendőre gazdagodott, a helyi civil közösségek közötti együttműködés jelentősen erősödött. Eger Ünnepe jó lehetőséget ad arra is, hogy a civil közösségi értékek iránt elkötelezett, nyitott polgárok találkozhassanak egymással. A XVI. Eger Ünnepe eseménysorozat megszervezéséhez Eger MJV Önkormányzata 1 millió 173 ezer forintot biztosít.
Az Egri Civil Kerekasztal május 15-én, 16.00 óráig várja az Eger Ünnepén megjelenni kívánó civil közösségek, egyesületek jelentkezését. (A határidő után érkező jelentkezéseket a szervezőbizottság nem tudja elfogadni.) Kérik, hogy a tervezett programjukról szóló leírást is csatolják a jelentkezési laphoz. Hasonlóan várnak észrevételeket, új elgondolásokat, programötleteket Eger Ünnepe megújítására. Az erről szóló írásos anyagokat a jelentkezési laphoz mellékelve, az Egri Civil Ház címére kell eljuttatni (Bajcsy-Zsilinszky u. 9.).
A rendezvényhez, programszervezéshez szükséges jelentkezési ívek letölthetők a www.eck.hu oldalról.
A/ EÜ – Szolgáltatási jel. lap 2011
B/ EÜ – Műsor, produkció jel. lap 2011
C/ EÜ – Sport jel. lap 2011
A jelentkezéseket követően a befogadásról és a további feladatokról június 15-ig küldenek értesítést.
A tervek szerint az Érsekkertben szombaton és vasárnap a különböző nonprofit szervezetek mutatkoznak be, a nagyszínpadon és a Zenepavilonnál megjelennek a szolgáltató és kulturális egyesületek, alapítványok, míg vasárnap sportbemutatók gazdagítják a programot. Ide csatlakozik az „Autó nélkül Eger Ünnepén” nevű kezdeményezés is.
Kontakt: Koczka József civil referens, 36/523-711.
Eger Ünnepe Szervezőbizottság tagjai: Botka Tímea (30/935-0530), Mácsár Beáta (30/686-1261), Román Gáborné (20/557-6426), Somodyné Jámbor Ildikó (20/779-0383).

A Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint, Eger MJV Önkormányzata 2011-es költségvetésében a civil szervezetek támogatására, munkájuk segítésére összesen 7 millió 110 ezer forintot biztosít.
A Civil Ház fenntartására 1,5 millió forint jut, a fennmaradó közel 5,6 millió forintból tartalékalapot képez a Civil Alap Bíráló Bizottság (CABB). Ebben az évben a nonprofit szféra képviselőinek -különböző programok, rendezvények megvalósításához- 4,8 millió forintot biztosít Eger önkormányzata. Anyagi nehézségekre hivatkozva számos önkormányzat az idén csökkentette a civileknek nyújtott támogatást, Egerben nem volt ilyen negatív változás.
A Civil Alap pályázati kiírás idén is december 31-ig megvalósuló programokra szólt. Az, hogy 2010 óta Egerben egy teljes évre vonatkozóan lehet pályázni, megkönnyíti a szervezetek életét, tervezhetőbbé teszi programszervezői tevékenységüket, nem utolsó sorban csökkenti az adminisztrációs feladatokat, hiszen nem kell időről időre újabb támogatási szerződéseket kötni.
A helyi közösségek igen élénk érdeklődést mutattak: 135 szervezet 205 pályázatot nyújtott be a civil referensnek, ami minden eddiginél magasabb szám. Emiatt az egy pályázóra eső összeg 23.500 forint lett volna, szemben az átlagosan 480 ezer forintos támogatási igénnyel. A CABB a döntést a fenti tények figyelembe vételével hozta meg, különös tekintettel arra, hogy egy-egy tervezett rendezvény milyen értéket képvisel Eger városa számára. Előnyt élveztek például a régóta jól működő, közösségformáló erővel működő szervezetek. Elsődleges szempont volt, hogy a beadvány városunk civil életének szakmai fejlődését célozza.
Részben szakmai, részben formai hiányosságok miatt nem támogattak a bírálók 61 pályázatot, így a 205-ből 144 beadvány kapott végül anyagi támogatást.

A Heves Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2011. április 6-án szakmai tanácskozást szervezett a megyében gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek számára.
A tanácskozást Horváth László, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott nyitotta meg, aki egyebek mellett elmondta: a szándék az, hogy olyan közigazgatás jöjjön létre Magyarországon, amelynek révén az állam kiérdemli a „jó állam” megnevezést. Segíti az embereket, felelősséget vállal értük, a gyermekekre pedig kiemelt figyelmet fordít. Egyetlen élet sem lehet másodlagos, nem lehet hiábavaló. Mára a társadalmat fenntartó helyi közösségek meggyengültek. Az állam nyilvánvalóan nem helyettesítheti a családokat, nem képes a veszélyhelyzetek kialakulását megakadályozni. Ám ha a leromlott immunrendszerű helyi közösség nem segít, az államnak kell közbelépnie, s ehhez feltétlenül szükséges a gondokat észlelő jelzőrendszer. Fontos, hogy annak elemei – amelyek közül immáron több is a kormányhivatalhoz tartozik – jól működjenek. „Az erőszak a gyengék végső menedéke” – idézte Isaac Asimovot a kormánymegbízott, majd hozzáfűzte: az erőszak mindig a probléma része. Azok a bátrak, az erősek, akik az erőszakkal szemben fel mernek lépni.
Az Evat Zrt. szervezésében „Hiszek egy Istenben, hiszek, egy Hazában” címmel új tárlat nyílik április 7 től az egri Történeti Tárházban. A kiállított anyag emléket állít az egri I. világháborús 10-es honvédek és a II. világháborús 43. Dobó István egri gyalogezred hős katonáinak.
A trianoni békediktátum után romjaiból újjá született nemzet hitét adta vissza az a korszak, amikor Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzása idején újjá született a Magyar Nemzet. – áll a kiállítás leírásában. A tárlat anyagát a hősök utódai és környékbeli relikviagyűjtők adták össze.
Látható lesz az a jogar is, amelyre titokban esküdtek fel a magyar pilóták a nemzet védelmére. Lobogó, amely az egri géppuskás század erdélyi bevonulásának állít emléket.
Forrás: Egriszín
Egy ismeretlen személy szerda reggel 9 óra körült telefonált, hogy bombát helyezett el az egri Városi Bíróság épületében. A rendőrség kiürítette a környéket, megérkeztek a bombakutatók, és megkezdődött az épület átvizsgálása.
Fél 12 után befejezősött az épület átvizsgálása. A szakemberek nem találtak robbanószer-gyanús anyagot. A terület lezásárát feloldották, a közleledés helyreállt.