Keresés: „rajz” (102 találat)

Bemutatták Kátai Mihály könyvét

· Kultúra

Tegnap mutatták be a Munkácsy-díjas festő, Kátai Mihály könyvét a Frei Kávézóban. A tűzzománckészítő mester beszédében Egerhez fűződő emlékeiről is mesélt a közönségnek.

A Napkapu-Fényreszabadítás címet viselő kiadvány a tavaly nyáron Templom Galériában megrendezett kiállítások anyagát, valamint a művész néhány írását tartalmazza. Ezek az írások egyben egy készülő új könyv előzményei is.

A könyvet Dr. Prócs Alfréd mutatta be a közönségnek. Méltatta Kátai egyediségét, költői nagyságát. Látomásos festőnek nevezte, aki egyszerre használja mind a hét érzékszervét. Ihletőjének pedig az ősi tudatalattit tartja. Szerinte a képekkel a festő-költő kapukat nyit meg más világok felé. Épp ezért jelent felüdülést a könyv a hétköznapok szürke világából.

Ezután maga a szerző szólt néhány szót életéről, indulásáról és küldetéstudatáról. Elmondta, hogy tűzzománc képei mellett irodalmi eszközökkel is igyekszik kifejezni a földanyához való tartozását. Zárásként Eger rajz oktatását hangsúlyozta, ahogy fogalmazott: "itt nem hagyják meghalni a tudást". 

Forrás: Egriszín

Gyerekrajzok és teniszütők

· Szabadidő

Több mint 220-an vettek részt az egri Érsekkert Tenisz Klub egy hónapos ingyenes tenisz tanfolyamán júliusban. Az idén 114 éves sportklub sikeres akciójának záróakkordjaként
az Agria Park által szervezett Sporttoborzó Napok rendezvényén a klub által meghirdetett rajzpályázat keretében ajándék teniszütőket adnak át a legkisebbeknek augusztus 7-én.

Az Érsekkert Tenisz Klub nyári kezdeményezésének célja, az utánpótlás keresése volt, igyekeztek minél több gyermeket megnyerni a sportágnak. Eger legrégebbi tenisz klubja
5 éves kortól, kezdő és középhaladó szinten várta jelentkezőket, és a felhívásra nagyon sokan éltek a lehetőséggel.
A teniszklub az egy hónapos tanfolyam során felmérte a résztvevők képességeit. Hat fős csoportokban, korosztályonként beosztva, tudás szinttől függően. öt edző vezetésével foglalkoztak a gyerekekkel.
Az Érsekkert Tenisz Klub Egyesület a továbbiakban is folytatja a fiatalok tenisz képzését az egri közgyűlés határozatában foglalt havi 200 órás utánpótlásképzésre fordítható pályahasználati keretnek köszönhetően rendkívül jutányosan, már havi fix 3.000.- Ft díjtól. Ez az összeg tervezhető és elérhető a családok számára, és az ennek köszönhető széleskörű érdeklődés lehetővé teszi a jövő egri bajnokainak felfedezését.

A tanfolyam záróakkordjaként és a további sikeres folytatás zálogaként 2010. augusztus 7. napján, szombaton, az Agria Park által szervezett Sporttoborzó Napok rendezvényén a teniszklub rajzpályázat keretében ajándék teniszütőt ad a legkisebbeknek.

Forrás: Egriszín

function createHszField()
{
var obj = document.getElementById(ToRefresh);
obj.innerHTML=ajax.response;
eval(ajax.response);
}

Ifjú filmesek műhelye

· Oktatás

Négy ország öt egyetemének diákjai által készített alkotásait mutatták be a Slow Film Fesztivál zárórendezvényén tegnap este, az Uránia Moziban. A III. Nemzetközi Filmkészítő Műhely 15 alkotóját kollektív díjban részesítette a fesztivál zsűrije.

Két különdíj mellett jelképesen minden alkotót díjaztak a III. Nemzetközi Filmkészítő Műhely munkáinak értékelésén. 14 film készült az Eszterházy Károly Főiskolán Illés György emlékére meghirdetett Nemzetközi Filmkészítő Műhely egy hétig tartó működése alatt, ahol négy ország fiataljai stábokban dolgoztak. A Bollók Csaba filmrendező által vezetett Filmműhely alkotásait a Slow Film Fesztiválon értékelték a szakemberek.
Egy héten át alkottak a fiatalok a város különböző pontjain, a Dobó téren, az uszodában, a Vár környékén, az Érsekkertben vagy éppen a Széchenyi utcán, ahogyan ez a bemutatott alkotásokból is kiderült.
A III. Nemzetközi Filmkészítő Műhely résztvevői kameráikkal vidám alkotó hangulatban vették birtokba a várost és a témát, amit kisfilmek formájában tártak a közönség elé, a Slow Film Fesztivál ma esti gáláján.
A tárgy-animáció világát választók a Líceum termeit és folyosóit, a Líceum Tv környékét vették birtokba, rajzoltak, vágtak, tárgyakat manipuláltak. Készül olaszos hangulatú kártyaparti, török-magyar vitézi próba a filmeken, de a vízipólósok sem maradtak rejtve az Illés György emlékére rendezett filmműhely kamerái előtt. Az utolsó simításokat a késő éjszakába nyúló munkával tették teljessé, s az alkotókat olyan mesterek segítették, mint  Bollók Csaba filmrendező, a műhely vezetője, M. Tóth Éva, Balázs Béla díjas animációs rajzfilmrendező és Tóth Tibor mestertanár, a Mozgóképkultúra tanszékről. Az elkészült alkotásokat később a Líceum Tv műsorában is láthatja a közönség.

Forrás: Egriszín

Mirkóczki is Eger polgármestere akar lenni

· Politika

Mirkóczki Ádám lett a Jobbik polgármester-jelöltje Egerben. Az országgyűlési képviselő, ha nyer, lemond parlamenti tisztségéről.

A Jobbik mai sajtótájékoztatóján jelentették be, hogy Mirkóczki Ádámot, a párt megyei elnökét indítják Eger város polgármesteri választásán. Az egri születési, országos listán képviselői mandátumot szerzett politikus abban az esetben, ha nyerne a helyi választásokon, a Jobbik belső szabályzatát követve, nem lenne álláshalmozó, ugyanis lemondana az országgyűlésben végzett tisztségeiről.

A Jobbik egyébként mind a 12 egri egyéni választókörzetben indít önálló jelöltet, de a pontos névsort csak augusztusban hozzák majd nyilvánosságra.

Mirkóczki Ádám önéletrajza:

1978. június 23-án született Egerben.

1997-ben érettségizett az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban. 1998-ban gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző képesítést szerzett ugyanott. 2002 és 2007 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán, szociológia szakon tanult. 2007-ben tett sikeres államvizsgát. 2004 és 2006 között a Századvég Politikai Iskola egri tagozatának hallgatója. 2007-ben újságíró-szerkesztő képesítést szerzett Budapesten, a Független Újságírók Szövetségének képzésén. 2005-ben megnősült.

2007-től önkormányzati képviselő Feldebrőn. 2008-ban a Rádió Eger hírszerkesztője, majd 2010. január 1-ig a Szent István Rádió műsorvezető-szerkesztője. 2008-tól a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagja. 2009-ben megválasztották a Jobbik Heves megyei alelnökévé, majd elnökévé. 2009-től a párt Egyházügyi Kabinetének elnöke.

Az országgyűlési választásokon az országos listáról szerzett mandátumot. 

Forrás: Egriszín

Slow Film Fesztivál negyedik alkalommal

· Kultúra

Faragó Annamária „Csángó zsoltár” című, a Nemzeti Kamara Színház társulata erdélyi utazásáról szóló dokumentumfilmjének bemutatójával kezdődött tegnap este Eger legrangosabb mozgóképes eseménye, a nemzetközi Slow Film Fesztivál. A negyedik alkalommal megrendezett filmünnep megnyitóján bemutatkozott az Usztics Mátyás vezette Nemzeti Kamara Színház az Uránia moziban.

Széki táncokkal nyitotta meg a Slow Film Fesztivált az Eszterházy Károly Főiskola Egres Néptáncegyüttese tegnap este. A rendezvényt Habis László polgármester köszöntötte, méltatva a bemutatásra kerülő filmet és a csángók sorsa iránt felelősséget érző, őket segítő egri polgárok munkáját.
A Slow Film jelentése az, hogy álljunk meg egy pillanatra, gondoljuk át, mi vesz körül minket, miért vagyunk a világban, mi a felelősségünk. Ne rohanjunk állandóan, ne legyünk izgágák, nyugtalanok, mert néha szükség van a lassulásra, az elgondolkodásra, fogalmazta meg gondolatait a polgármester a kifejezés kapcsán
A találkozó megnyitója alkalmából Usztics Mátyás Nemzeti Kamara Színház igazgatója valamint Pelsőczy László, Herman Gréta, Mettler Emese színművészek voltak az est vendégei.
Az idei Slow Film Fesztiválon 17 ország munkáiból 57 filmet láthat a nagyközönség. A filmeket szakmai zsűri értékeli, melynek tagjai, Báron György filmesztéta, Dúló Károly filmrendező és Erős Péter operatőr.

Az Eszterházy Károly Főiskola idén is bekapcsolódik a fesztiválba, az Illés György operatőr emlékének ajánlott Nemzetközi Filmműhellyel, amelyen négy nemzet öt egyetemének hallgatói vesznek részt. Az EKF harmadik éve hívja a társegyetemek hallgatóit közös alkotó munkára a Slow Film kapcsán. Ez évben a meghívással a brémai-, a komárnoi-, a szentpétervári és a kaposvári egyetem hallgatói éltek. A Műhely két hete alatt nemzetközi team-munkában készítenek pár perces rövid filmeket filmes szakemberek, a főiskola tanárai, a Líceum Tv munkatársai segítségével két kurzusban: animációs kísérleti film és kreatív dokumentumfilm.
A Műhely szakmai vezetője: Bollók Csaba, az ismert filmrendező, a mozgóképkultúra tanszék docense. Kurzusvezetők: M Tóth Éva, Balázs Béla-díjas animációs  rajzfilmrendező, a Kaposvári Egyetem docense és dr. Tóth Tibor, mestertanár a Mozgóképkultúra tanszékről. A Nemzetközi Filmkészítő Műhely a résztvevők előzetes ismereteire, kreativitására építve megismertet a forgatókönyvírás, a gyártás, forgatás, vágás, hang-, képalkotás alapvető folyamataival és szabályaival.                               
A Műhely második hetében kapcsolódik az Egri Nemzetközi Slow Film Fesztivál programjaihoz, lehetőséget teremt alkotói találkozókra, fesztiválfilmek megtekintésére.
A Filmkészítő Műhely tagjai által készített kisfilmeket szakemberek zsűrizik és értékelik, díjkiosztásra a Slow Filmfesztivál záró ünnepségén kerül sor az Uránia moziban. Ezeket az alkotásokat a Líceum Televízió folyamatosan műsorára tűzi s a nemzetközi alkotó team tagjai is magukkal viszik.
A III. Nemzetközi Filmműhely a Médiainformatika Intézet, a Mozgóképkultúra tanszék, a Nemzetközi Kapcsolatok Központja, a Lyceum Pro Scientiis Alapítvány, az FHÖK, a Líceum televízió, a Kulturális programigazgatóság, az EKF Hébé-Juventos Közhasznú Művészeti Egyesülete és Eger Megyei Jogú Város támogatásával működik.
    
Az ünnepélyes megnyitót követően, elsőként a „Csángó zsoltár” című dokumentumfilmet láthatta a közönség. A vetítés után Faragó Annamária rendezővel, Ocskai László operatőrrel és Marjai László vágóval találkozhatott a nagyérdemű, a fesztivál első estéjén.
A rendhagyó, műfaji határok közé nem sorolható film hűen dokumentálja a hét éve tartó missziót, amelynek legutóbbi csángóföldi turnéjára egy filmes stáb is elkísérte a művészeket. A színészek olyan csángó embereknek közvetítik a magyar kultúrát, kik színházat még sohasem láttak. A művészi munka a falvak művelődési házában, udvarokban, pajtákban, szabad ég alatt zajlik, ami mellett a csángók szeretetteljes, őszinte hálájának megnyilatkozása éppúgy lélekemelő, mint a hegyekkel bástyázott falvak mesés tájai. A képeken kamasz gyerekek vallanak magyarságukról, nemzeti hovatartozásukról.

Forrás: Egriszín

Bükki Nemzeti Park fotópályázat

· Szabadidő

Fotópályázatot hirdetett a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága 25 témakörben, a hegységben található természeti és kulturális örökség, a karakteres tájrészletek, e vidék különös és egyedi értékei és az itt élő, az itt munkálkodó emberek életének bemutatására. A képek a „Bükki Nemzeti Park” című fotóalbumban jelennek meg.

A pályázat célja a Bükk hegység értékeinek bemutatása, dokumentálása. A művészi kompozíción túl, elsősorban a bemutatott téma informatív, tájékoztató, ismeretközlő, dokumentatív, didaktív jellegét veszik figyelembe az értékelésnél.
Szerzőként maximum 10 db képet várnak, amelyek lehetnek digitális fotók, vagy hagyományos technikával készült és utólag digitalizált (beszkennelt) felvételek. A pályázók a digitális felvételeiket a BNP által létrehozott képfeltöltő webes felületen tölthetik fel 2010. július 15-től szeptember 15-ig. A képfeltöltő a www.bnpi.turul-lab.org címen érhető el. További részletek a http://bnp.nemzetipark.gov.hu/?m=hir&id=654 oldalon találhatók.

A fotóalbum tematikája (25 témakör):

Természeti örökség
1.Földtani-természetföldrajzi témájú fotók
2.Karszt témájú fotók (barlangok, felszíni karsztformák)
3.Vizek (források, patakok, tavak)
4.A növényvilágot bemutató fotók (fajok, társulások)
5.Erdőrezervátumok
6.A Bükk állatvilága (fajok, élőhelyek)
7.Természetvédelem (aktív természetvédelmi tevékenység, védett fajok, kezelési tevékenységek, fajmegőrzési programok stb.)
Ember a Bükkben
8.Őskőkori kultúrák nyomai ("ősemberbarlangok")
9.Régészeti vonatkozású helyszínek, műemlékek (pl. földvárak, erődített őskori telepek, várak, kolostorok)
10.Utak a Bükkben (középkori utak, kisvasutak, zarándokutak, turistautak stb.)
11.Erdőgazdálkodás és erdei iparok (ipari műemlékek)
12.Természetjárás, ökoturizmus, aktív turizmus
Tájak, tájrészletek
13.Az "Óriások asztala" - a Bükk-fennsík (Nagy-fennsík)
14.A "Kövek vonulata"
15.A Bél-kő
16.A Garadna völgye és a Kis-fennsík
17.Szurdokvölgyek, mészkőszirtek - Északi-Bükk
18.Vulkanitok - Délnyugati-Bükk (Szarvaskő környéke)
19.A "kisgyőri Galyák" - Délkeleti-Bükk
20.A Hór-völgy
21.Tufasziklák, "kaptárkövek" - Bükkalja (kőkultúra)
Egyéb
22.Évszakok a Bükkben
23.Légifotók
24.Archív fotók
25.Hangulatok

Forrás: Egriszín

3D kiállítás

· Kultúra

3 D-s vizuális képfeldolgozási technikákat bemutató kiállítás nyílt helyszíni fotózási lehetőséggel tegnap délután, a Városháza épületében. A tárlat megnyitóján az ötletgazda Gerják István mutatta be a szemet gyönyörködtető technikai megoldásokat.

A 3D-s technikák alapjait megismertető interaktív kiállítás ötlete két egri informatikus Gerják István és Király Sándor fejében született meg, képfeldolgozási tanulmányaik közben. A bemutatón olyan képektechnikákkal találkozhatunk, mint a sztereogram, vagy a városról készült 3D-s fotók.
A tervek szerint a kiállítás bővül, a látogatók elkészíthetik magukról a háromdimenziós portréjukat, amelyek kikerülnek a falakra. A képeket egy speciális szemüveggel lehet látni, a gyerekek számára a 3D-s rajzolási technikát is bemutatják.

Forrás: egriszín

A Kárpát Grafikai Biennálé legjobb képei

· Kultúra

Öt ország fiatal képzőművészeinek tárlata nyílt meg ma délután, a Forrás Galériában. Az V. Kárpát Gyermek és Ifjúsági Grafikai Biennále öt éves történetének válogatott kiállítását Homa János Eger MJV Kulturális Bizottságának elnöke nyitotta meg.

A tíz évvel ezelőtt, öt országban indított Kárpát Gyermek- és Ifjúsági Grafikai Biennálé idei anyagából januárban rendeztek kiállítást a Forrásban, amelyen a díjazottak között egriekkel is találkozhattunk: Suha Géza, Madaras Márton, Hlavák Éva, Bécsi Terézia és a legifjabb Juhász Dávid műveit is láthatta a közönség. A lengyel, ukrán, szlovák és magyar csoportot először egészítette ki a romániai Nagyvárad közössége a tehetséggondozó programban.
A hagyományok szerint minden ország száz alkotással nevezhet, ebből választotta ki a zsűri a legjobbakat.

A Biennálé alapötlete a przemysli Kulturális Központban fogant meg. A jövőbe mutató gondolat szándékával, szlovák partnerükkel indították útjára a gyermek és ifjúsági korosztályt megszólító pályázatot.
A kezdeményezők hamar partnerre találtak Egerben, a Bartakovics Béla Művelődési Központban, s az intézmény bevonta erdélyi partnerét a Hargita Megyei Kulturális Központot. A przemysliek a határon átlépve az ukrajnai Lvov részvételének elérésével tették teljessé a kört, így mára a grafikai biennálé, a Kárpát koszorúra fonódott öt ország e régió legjelentősebb tehetséggondozó vizuális programjává fejlődött.
A művészeti program célkitűzéseivel egyenrangú a biennálé másik alapgondolata, hogy a személyes kapcsolatok megteremtésével erősítse a jövő generációban a kölcsönös kíváncsiságot és tiszteletet egymás értékei iránt.

A grafika alkalmas a sajátos gyermeki látásmód a tér és idő viszonyának eredeti formában való feltárására. A rajzoló gyerek reményteljes ártatlansága tartja bennünk azt az optimizmust, amire óriási szüksége van minden embernek. A képeken rácsodálkozhatunk erre a különös, mindenkiben ott rejtőző világra, amelynek sajátja a jót, a rosszat, a belső szépséget és rútságot felismerő képesség.
A sötétet felismerve a gonoszt eltaszítja magától, ez a világlátás teljesül ki az érdek nélküli, a lélek ápolását szolgáló, segítő alkotófolyamatban. A biennále alkotásait bemutató kiállításon, ahol öt nemzet fiai gazdag és általános érvényű, sőt filozófiai mélységű üzenetei sorakoznak, ez a szellem látható. A grafikák beszélnek arról, hogyan látnak és láttatnak, gyermekeink, fiataljaink a 21. század elején.

Forrás: Egriszín

Majális helyett Tóparty az ÉFOÉSZ-szel

· Szabadidő

„Tóparty” címmel rendezi meg nosztalgia találkozóját az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete. A tavasszal elmaradt majálishoz hasonló rendezvényt, hasonló formában július 17-én 11 órakor a Noszvajon tartják, amelyhez egy különleges rajzpályázat is kapcsolódik.

Az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete 2001 óta minden évben megrendezi a hagyományos Gyermeknapi Nosztalgia Majálisát. Ebben évben a májusi esős időjárás és egyéb okok miatt erre nem kerülhetett sor. A szervezők nyárra halasztottuk e program lebonyolítását, amelyet a Majálishoz hasonló formában, az évszaknak és a helyszínnek megfelelően kívánnak megrendezni.
A rendezvényre minden, 2010-ben érvényes ÉFOÉSZ tagsággal rendelkező érintettet, az intézmények csoportjait várják.
Az eseményhez kapcsolódóan az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete rajzpályázatot hirdet „NYÁR” címmel, amelyen részt vehet minden értelmi sérült gyermek és felnőtt, aki részt vesz  a 2010. július 17-én 11 órakor megrendezésre kerülő „Tóparty ”c. programon. Az elkészített rajzokat a helyszínen értékelik és jutalmazzák.

Forrás: Egriszín

Élő népművészet a várban

· Kultúra

A hagyomány és az értékek mai művészek által készített tárgyai láthatók a XV. Élő Népművészet - Országos Népművészeti Kiállítás észak-magyarországi régiós bemutatóján, amely tegnap délután nyílt meg az egri Gótikus palotájában. A ma is élő tradíciót megjelenítő tárlaton 111 alkotó 467 munkáját tekintheti meg a közönség.

A hagyományos népi kultúrát mai kézzel megfogalmazó és feldolgozó kiállítás méltó helyen mutatkozik be, hiszen a Dobó István Vármúzeum törekszik mind a hagyománnyá vált mind az élő népművészet bemutatása, hangsúlyozta Dr. Veres Gábor, a Vármúzeum igazgatója köszöntőjében.
A szakértő zsűri közel ezer beérkezett tárgyból választotta ki azt a 467-et, amit egy kiállítás formájában tárnak a nagyközönség elé. A 111 alkotó által készített munkák, a tárgyalkotó népművészet és népi kismesterségek olyan ágaiban mutatkoznak meg, mint a történeti és paraszti hímzés, a csipke, a kékfestő viselet, a népi ékszer, a szőttes, a nemez, a faművesség, a csont- és szarufaragás, a kovácsmesterség, a fazekasság, a bőrművesség, a szalma-, csuhé-, gyékény- és vesszőfonás, a mézeskalács-, a hímes tojás-  és a gyermekjáték késztés.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Országos Szövetsége és a Heves Megyei Pedagógiai Szakmai és Közművelődési Szolgáltató Intézménye.

Agócs Gergely néprajzkutató megnyitóbeszédében kitért arra, hogy a hagyomány által hordozott, identitásunkat és valamilyenségünket bemutató minden érték fontos, a fogyasztói társadalom akármilyenséget sugalló termékeivel szemben. Az identitást erősítő népi kultúra, a tárgyakon keresztül fejeződik ki, aminek szép példája ez a kiállítás.

A magas színvonalú, gazdag és változatos anyag, a népi díszítőművészet különböző területeiről 23 szakágban mutatja be a régióban található alkotók tevékenységét, rávilágítva az elődök munkásságára, gondolkodásmódjára.
Dr. Csiffáryné dr. Schwalm Edit, az egri múzeum néprajzkutatója tárlatvezetés keretében mutatta be részletesen a gyűjteményt, amelyben két irányzatot figyelhet meg a látogató. A tradícionális népművészeti örökséget iparművészeti és egyéni, szövetkezeti és amatőr formában tovább vivő alkotók egyrészt a tradíciók mentén haladva azt hűen igyekeznek visszaadni, másrészt a mai környezethez és életformához alkalmazkodva fogalmazzák át a hagyományt. Ez az utóbbi tendencia is mutatja, hogy a hagyományos művészet is képes fejlődni, új elemeket befogadva őrzi az értékeket.

Forrás: Egriszín

obj=document.getElementById('bCont2707_2');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2707_3');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2707_4');
obj.style.display='none';
obj=document.getElementById(belsodiv);
obj.style.display='block';
}