Keresés: „ló” (3162 találat)

Fiatalok raboltak ki gyerekkorút

· Kék hírek

Rács mögött vannak a bélapátfalvai fiatalok.

Írásban érkezett bejelentés 2014. március 24-én az Egri Rendőrkapitányságra, miszerint 2014. március 20-án 18 óra 50 perckor, Bélapátfalván egy buszmegállóban várakozó 15 éves fiút három fiatal megfenyegetett, majd a táskájának és a pulóverének átadására szólították fel. A sértett ennek eleget tett, majd támadói elmenekültek a helyszínről.

A Bélapátfalvai Rendőrőrs nyomozói rövid idő alatt azonosították a három fiatalt, így 2014. március 27-én bélapátfalvai otthonaikban elfogták és az Egri Rendőrkapitányságra előállították a 19 éves B. Gézát és a szintén 19 éves B. Zoltánt, továbbá 16 éves társukat.

A fiúk ellen – őrizetbe vételük mellett – rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését.

Gyermeket raboltak ki Átányban

· Kék hírek

A hevesi nyomozók öt órán belül elfogták a két gyermekkorút.

A Hevesi Rendőrkapitányság rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két gyermekkorú fiú ellen, akik a rendelkezésre álló adatok alapján 2014. március 26-án a délutáni órákban Átány, Arany János úton egy gyermekkorú fiútól erőszakkal elvették a nála lévő értékeket, majd elmenekültek a helyszínről.

A nyomozók rövid idő alatt azonosították a két átányi fiút, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a 12 éves fiút gyanúsítottként, míg a 11 éves társát büntethetőséget kizáró ok miatt tanúkét hallgattak meg.

Úgy tudjuk, az idősebb elkövetőnek nem először gyűlt meg a baja a törvénnyel.

Kigyulladt a borsodnádasdi iskola felső emelete

· Kék hírek · Oktatás

221 diák és 21 iskolai dolgozó menekült: vélhetően elektromos zárlat miatt gyulladt ki az borsodnádasdi Móra Ferenc Általános Iskola felső része.

Az oktatási intézményben az égett szagra és a füstre lettek figyelmesek hétfőn a kora délutáni órákban. Ezután rögtön értesítették a tűzoltókat, az épületet pedig kiürítették. A helyszínre érkezett egységek megfékezték a lángok továbbterjedését, az eset során személyi sérülés nem történt. Sípos Sarolta iskolaigazgató erre a hétre rendkívüli tanítási szünetet rendelt el, mert az oktatás további menetét még meg kell szervezniük.

A kárfelmérés folyamatosan zajlik, szerencsére a tantermek nem rongálódtak, viszont az elektromos hálózatot és az emeleti folyosót mindenféleképp fel kell újítani, az elektromos berendezés azonban olyannyira károsodott a tűzben, hogy a diákok tanítása “egy időre nem biztosított az épületben”.

A Móra Ferenc Általános Iskola öt esztendővel ezelőtt esett át a rekonstrukción, korábban a régi épületben semmilyen hasonló probléma nem merült föl. Kormos Krisztián, Borsodnádasd polgármestere elmondta: az iskola biztosítva volt, a kárrendezés kapcsán az önkormányzat már felvette a kapcsolatot az illetékes biztosítóval.

Forrás: boon.hu

Otthonában verték össze - életveszélyesen megsérült

· Kék hírek

Bántalmaztak, majd kiraboltak egy idős férfit Tófalun kedden kora délután. A rendőrök elfogták az elkövetőket.

 A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján az ismeretlenek kedden a kora délutáni órákban Tófalun egy 64 éves férfi otthonába bementek, ahol bántalmazták, valamint pénz átadására szólították fel a férfit. Az elkövetők az értékszerzést követően elmenekültek a helyszínről.

A minden részletre kiterjedő nyomozásnak köszönhetően a nyomozók rövid időn belül elfogták L. Ernő 31 éves és Sz. Attila 20 éves tófalui lakosokat, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével.

A két férfit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásuk elrendelését.

Úgy tudjuk, az egyik gyanúsított többször volt már börtönben.

Az utcában lakók szerint a ház tulajdonosát nagyon megverték: úgy tudják, hogy betörték a fejét és eltörték a kezét is, csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönheti életét.

Leégett a tető Nagyvisnyón

· Kék hírek

Egy idős nő házának teteje égett le Nagyvisnyón vasárnap délután.

A szomszédok szóltak a tulajdonosnak és a mellette lakó lányának, hogy ég a tető. A hatalmas füstöt és a lángokat már messziről lehetett látni, így a faluból közel 60 ember szaladt össze tüzet oltani. Aki tudott slagokkal oltott, mások a kutakból húzták a vizet, de a lángok hamar felemésztették a tetőt. Az egyik szomszéd elmondta: a tűzoltókkal megérkezésükig folyamatos kapcsolatban voltak, így gyorsan kikapcsolták a villanyt és a gázt, kimenekítették a gázpalackokat. Oltás közben még az udvaron lévő kút vize is kifogyott.

Az egyik rokon szerint valószínűleg egy kéményből kipattanó parázs okozhatta a tüzet.

Kigyulladt egy ház Egerben

· Kék hírek

Kigyulladt szombaton egy lakatlan ház Egerben, a Farkasvölgy utcában.

Az egyik szomszéd elmondta: régóta lakatlan az utca elején két ház, az egyikbe hajléktalanok verhettek tanyát. Tele van az ingatlan szeméttel, valószínűleg valaki azt gyújthatta fel. A férje már többször volt benn az önkormányzatnál is, hogy szüntessék meg ezt az áldatlan állapotot.

Úgy tudjuk, már harmadszor gyújtották fel az épületet az utóbbi időben.

A tűzoltók csak légzőkészülékkel közelíthették meg a tüzet, hiszen nem lehetett tudni, mi ég odabenn.

Az oltás során senkit sem találtak az épületben.

Hatalmas lángok: még az utat is le kellett zárni

· Belföld · Kék hírek

Húsz hektáron égett a tarló Egerszalók külterületén, a tűz gázcsonkokat is érintett.

Az adott területen leszakaszolták a gázvezetéket, melynek következtében körülbelül száz fogyasztónál nem lesz gáz két-három órán keresztül - tájékoztatott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyelete.

A lángokat a nagy szél miatt nehezen tudták megfékezni. A hirtelen fellobbanó lángtenger óriási füsttel veszélyeztette az autósokat is az Egerszalók - Demjén közötti szakaszon, ezért időnként még az utat is le kellett zárni a rendőrség szakembereinek.

A tűzoltók az út menti területet próbálták először eloltani, hiszen a másik oldalon már fákat is veszélyeztetett a tűz.

Egyetemközeli állapotban van az EKF

· Belföld · Oktatás

A Magyar Akkreditációs Bizottság több hónapos vizsgálat után értékelte az EKF akadémikus életét.

 „A főiskola életében az elmúlt időszak is sok munkával telt” – hangsúlyozta Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona, oktatási és tanulmányi ügyekért felelős rektorhelyettes, ezzel utalva a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) főiskolánkon tett látogatására.

 A hattagú bizottság – egy három hónapos munka után – a napokban értékelte az Eszterházy Károly Főiskola akadémikus életét. A munkát intézményi és kari szintű önértékelés előzte meg, amely egyebek közt az oktatás, a kutatás, a hallgatói szolgáltatások és a minőségbiztosítás területeire terjedt ki. „Nagy örömünkre szolgál, hogy a záró megbeszélésen a hattagú bizottság nagyra értékelte a főiskolán folyó munkát” – tájékoztatott a rektorhelyettes. Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora korábban úgy fogalmazott, hogy „egyetemközeli állapotban vagyunk”. A bizottság elnöke a zárórendezvényen pedig elmondta, hogy bizonyos karaink már messze túlhaladnak a MAB által felállított, az egyetemi szintet meghatározó feltételein.

 A főiskola vezetősége bízik abban, hogy két kart, a Tanárképzési- és Tudástechnológiai, valamint a Bölcsészettudományi Kart egyetemi karként akkreditál a bizottság. A Természettudományi Kar pedig egy doktori iskolai törzstag regisztrálásával szintén megfelelhet majd a kritériumoknak. Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy az Eszterházy Károly Főiskola egy olyan – a régióra szellemileg is ható – felsőoktatási intézmény, egyetem kíván lenni, amely minőségi oktatást folytat, s amely számára a hallgatói a legfontosabbak. A rektorhelyettes végezetül köszönetet mondott az intézmény előző vezetésének is a kitartó munkáért.

Forrás: palettaonline

Figyelem! Monitoring adatszolgáltatás

· Belföld · Gazdaság

Figyelem! Már csak néhány nap áll rendelkezésre az E-monitoring adatszolgáltatásra!

Március 19-ig teljesíthetik a monitoring adatszolgáltatást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatásban részesült ügyfelek – hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

Eddig az érintettek 20 százaléka teljesítette az adatszolgáltatást, így 32 ezer ügyfélnek már csak két hete maradt az elektronikus adatlap kitöltésére.

A korábbi évekhez hasonlóan az adatszolgáltatást interneten, ügyfélkapus bejelentkezéssel lehet elvégezni az alábbi módokon:

Amennyiben a természetes személy ügyfél rendelkezik ügyfélkapu hozzáféréssel, a www.mvh.gov.hu oldalon az „Elektronikus ügyintézés" menüben az e-monitoring alkalmazást kiválasztva, az ügyfél-azonosító szám beírásával töltheti ki a nevére szóló adatlapot.
Az adatszolgáltatás teljesíthető meghatalmazott vagy technikai közreműködő útján is, kitöltéséhez a korábban használt jelszó továbbra is érvényes. Abban az esetben, ha nem rendelkezik jelszóval, vagy elveszítette, elfelejtette jelszavát, a „G1040" nyomtatványon, személyesen vagy postai úton kérhet újat.

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Perl Márton (1950 – 2014)

· Kultúra

Súlyos betegség miatt elhunyt életének 64. évében Perl Márton, a Népújság és a Heves Megyei Hírlap fotóriportere.

Többé már nem láthatja senki, ahogy akkurátusan a szemeidhez emeled a fényképezőgépedet, a jobb karodat könyöknél a csak Rád jellemző szögbe hajlítod, hogy biztosan álljon a szemüvegedhez illesztve, és  – varázsolj. Megmutasd az embereknek a maga egyediségében a való világot. Eredeti, csak a Tőled elvárható látásmóddal láttasd az arcokon az érzelmeket, a ráncokat, a tekinteteket, amelyek önmagukban, kísérő szöveg nélkül is életsorsokról meséltek, gondolatgazdagon.

Azon sem álmélkodhatunk már, ahogy váratlanul magad elé kapod a masinádat, hogy megörökítsd a gyorsan elmúló pillanatokat, a fura, ám csodás élethelyzeteket, amelyeket csakis Te vettél észre, más halandónak fel sem tűntek. Nem borzonghatunk már bele, miféle „őrültségekre” is képes vagy egy-egy PerlMarcis fotó kedvéért, mint amikor a visontai erőmű 50 méternél magasabb kéményét is megmásztad, csakhogy minél különlegesebben tárd elénk azt a tájat. Művészi szépségű ikonjaid pedig a sokoldalú tehetségedet igazolják.

Nem figyelhetjük ezentúl – kicsit irigykedve –, hogy mennyire könnyen teremtesz kapcsolatot az emberekkel, legyen az ősz szakállú, morgós halász, avagy gondterhelt szövetkezeti  vezető, mosolyra álló szájú politikus, netán csibész tinédzser. Mindenkivel megtaláltad a hangot, hogy cserébe örök emléket adj nekik az újságban, több kötetben.

Mert a Lap, legfőképp a Népújság, számodra szent volt. Nem számított, nappal vagy éjszaka van-e, pihenő- vagy ünnepnap, ha a téma kedves volt, már válladra is vetted a fotóstáskádat, és siettél a helyszínre. S persze akkor is, amikor kötelező volt a fotózás. Benned ugyanis megvolt az újság és az olvasói iránti alázat, hogy minél színvonalasabb, érdekesebb lapot vehessenek kezükbe. S hogy nagyon magas nívón tetted a dolgod, bizonyítják az elismerő szavak egész Heves megyében, ahol szinte mindenki ismert, s Te is csaknem mindenkit ismertél, kitűnő fotóriporterhez méltóan.

Ős dorogiként különösen nagy szó, hogy a mi szép vidékünkön évtizedeken át szívesen látott, kedvelt, s megbecsült személyiségként éltél, munkálkodtál. S iparkodtál a nejednek, Évának, lányodnak, Virágnak, fiadnak, Máténak megteremteni mindazt, ami csak erődből tellett.

Szomorú, nagyon fájdalmas a búcsú Tőled. Csak az vigasztalhatja a Téged rokonként, barátként, munkatársként, s ami fontos: újságolvasóként szeretőket, hogy emlékezetünkben örökké él a neved. Te vagy, leszel mindig számunkra „a Perl Marci”!

Forrás: HEOL