Keresés: „ló” (3162 találat)

Maya kutya elveszett: jutalom a megtalálónak

· Belföld · Szabadidő

2014. március 8-án délben eltűnt a Maya névre hallgató bullterrier fajtájú kutya. Feltehetően Eger, valamint annak környékén, a környező falvakban is lehet.

A nyomravezetőnek illetve megtalálónak komoly pénzjutalom jár!!!!

Ha tud róla, hívja bármikor a 0670/5004743-as telefonszámot. A kutya barátságos természetű, nagyon várják haza.

Bekölce: egy napon belül elfogták az emberölés gyanúsítottját

· Kék hírek

Őrizetben a bekölcei emberölés gyanúsítottja.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. március 7-én a kora reggeli órákban Bekölcén egy lakóház udvarának kútjában egy elhunyt férfit találtak. A széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően a nyomozók megállapították, hogy az emberölés elkövetésével egy 51 éves bekölcei férfi gyanúsítható.

A nyomozók Cs. Istvánt kiskunfélegyházi tartózkodási helyén 2014. március 7-én az esti órákban elfogták és előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A férfit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését.

Gázpisztollyal fenyegetőzött egy férfi a sürgősségin

· Kék hírek

Gázriasztó pisztoly is volt annál a férfinál, aki miatt rendőrt kellett hívni az egri Markhot Ferenc Oktatókórház sürgősségi osztályára a napokban.

Az egri Markhot Ferenc Oktató Kórház sürgősségi osztályának felvételi pultjánál fenyegetőzött gázriasztó pisztolyával egy férfi szombaton. Az esetről egyik olvasónk értesítette a heol.hu-t.  Úgy tudjuk, az ügyeletes orvosok hívták ki az obszcén szavakat használó, fegyveres fenyegetőző miatt a rendőrséget.

– Valóban volt ilyen bejelentés – erősítette meg kérdésünkre Vámos Boglárka, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – Szombaton, a késő délutáni órákban kapta az Egri Rendőrkapitányság ügyelete a jelzést a fenyegetőző miatt – tette hozzá.

A sajtóreferens tájékoztatása szerint egy andornaktályai férfi ellen indított az ügyben garázdaság gyanújával eljárást az Egri Rendőrkapitányság.

Forrás: HEOL

Úgy tudjuk, a férfi engedéllyel hordta a pisztolyt, azonban a jogszabály előírja, hogy ittas, bódult állapotban nem tarthatja magánál. Információink alkoholos befolyásoltság alatt hadonászott a pisztollyal, valószínűleg ezért is szabálysértési eljárást indítanak ellene.

Dr. Botos Péter, a sürgősségi osztály vezetője elmondta: a mentőszolgálat munkatársa óriási lélekjelenlétről tett bizonyságot, hiszen amikor előkerült a fegyver, azonnal közbelépett, kiverte kezéből azt. Ezek után az ápolók testi erővel leszorították a beteget amíg a rendőrség megérkezett.

Időzített azbesztbombán ül a település - a lakók aggódnak

· Belföld · Egészség

Lőrinci ismét szakhatóságok közreműködését kéri a volt cementgyár kapcsán. A romhalmaz súlyosan veszélyeztetheti az ott élők egészségét.

Továbbra is nagyon súlyos aggodalomra ad okot a volt selypi cukor-, de főként az egykori cementgyár területén tapasztalható helyzet. Számos hivatalos jelzést követően Víg Zoltán, Lőrinci polgármestere újabb figyelemfelkeltő levelet juttatott el a szakhatóságokhoz, bízva abban, hogy végre rendeződik a probléma.

– A lőrinci képviselő-testület – a lakosság álláspontjával messzemenőkig egyetértve – nagy aggodalommal figyeli a településünk selypi részén, az egykori cukorgyár, valamint a cementgyár bezárását, majd az épületek elbontását követően kialakult helyzetet. Aggodalmunkat csak kisebb részben táplálja a városképet lényegileg meghatározó romhalmaz megléte – noha egy felelős önkormányzati vezetés számára ez sem lehet utolsó szempont –, ám a félelmeink az egészségünk veszélyeztetése miatt ennél is jóval számottevőbbek – indokolta Víg Zoltán az immár a Belügyminisztériumnak is elküldött levelet.

A két termelőegységet, a gyártás leállítását követően, olyan vállalkozások vásárolták meg, amelyek – mint ma már sajnos jól látható – kitermelték a számukra értékesíthető anyagokat (mindenekelőtt természetesen a fémet), majd a törmelékhalmazt egyszerűen hátrahagyták. A cementgyár esetében mindezt oly módon tették, hogy a telephely kerítését is elbontották, így még annak a területnek a látszólagos őrzése sem biztosított.

A területen azóta „guberálók” gyűjtögetnek, olykor figyelmen kívül hagyva a legelemibb egészségügyi-higiéniai szempontokat is.

A probléma azonban nemcsak a gyűjtőket érintheti, hanem az ennél jóval súlyosabb és szerteágazóbb, hiszen az egykori cementgyár (majd Eternit, Etercem, stb. elnevezéssel működő üzem) 1971-től évtizedekig olyan technológiát alkalmazott, amely napjainkban már bizonyítottan nagyon káros az egészségre. Ennek következtében közvetlenül veszélyeztetheti a lakóterület kellős közepén lévő volt telep környékbeli lakosságát. Az eternit-elemek gyártásához ugyanis azbesztet alkalmaztak, amelyről ma már köztudott, hogy a levegőbe kerülve meglehetősen negatív élettani hatásokkal jár.

Egy ezzel kapcsolatban készített tanulmány megemlíti, hogy a gyár bezárásakor, épp egy évtizede, 2004-ben, legalább 60-80 tonna azbeszt lehetett a területen. A szakirodalom szerint ez az anyag a levegőbe, majd onnan a tüdőbe kerülve rákos megbetegedéseket idézhet elő, amelyeknek a lappangási ideje akár harminc év is lehet.

Az egyik országos televízió-csatornán a közelmúltban bemutatott riportban is elhangzott, hogy amíg máshol egymillió emberre mindössze két és fél azbesztózisos megbetegedés jut, addig a szintén a cementgyárral határos Zagyvaszántón egyetlen esztendő alatt hét hasonlót regisztráltak. A halmozódást a község háziorvosa is megemlítette, mint egészséget súlyosan veszélyeztető körülményt.

– Érvelésünket egyébként már több alkalommal továbbítottuk az illetékeseknek, amelyek azonban mindenki számára megnyugtató válasszal – és főként mielőbbi intézkedéssel – a mai napig nem szolgáltak – fogalmazott lapunk munkatársának Víg Zoltán.

– Igaz, a bontás során a munkálatokat többször leállították, de a tevékenység rövid idő múltán mindig folytatódott. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a kiadott bontási engedély még néhány hónapig érvényes, ám miután a munkások már régen levonultak a területről, nem látunk esélyt arra, hogy a helyzet kedvezően változzon. Tudomásunk van arról is, hogy egyes mérési eredmények a határérték alatti adatokról tanúskodnak, de városunk hatezres, illetve a Selypi-medence több tízezres lakosságának jelentős része meglehetősen szkeptikusan viszonyul mindezekhez. Számukra megnyugtató megoldást csak a terület teljes és szakszerű rekultivációja jelentene. Ehhez kérjük az állam segítségét.

Nem mondanak le a törvényes lehetőségekről

Lőrinciben a manapság általános vélekedés szerint az emberek eltökéltek abban, hogy a felnőttek és mindenekelőtt gyermekeik egészségét valamennyi kínálkozó törvényes eszközzel megóvják. Ennek érdekében lakossági fórumok, petíciók, s egyéb figyelemfelkeltő állampolgári akciók – például aláírás-gyűjtés, demonstrációk – lehetőségéről sem mondanak le. Víg Zoltán polgármester közölte: támogatja azokat a törekvéseket, amelyek a jelenlegi állapotok teljes felszámolására irányulnak. Várhatóan április közepén lakossági fórumra várják a település polgárait, hogy egyeztessenek a helyiek életminőségét nagymértékben meghatározó kérdésben.

Forrás: HEOL

Kutya okozhatta a gázömlést

· Kék hírek

Vasárnap éjfél előtt eltört egy családi ház bekötő gázcsonkja Adácson, a Hunyadi János utcában, ami miatt szivárgott a gáz. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók a rendőrség segítségével ötven méteres körzetben ideiglenesen kitelepítették a lakókat, mintegy húsz embert. Az emberek egy része ismerősöknél és szomszédoknál helyezkedett el a beavatkozás idejére. Az egység ideiglenesen megszüntette a gázszivárgást, a hiba teljes elhárítását a gázszolgáltató szakemberei végezték. A lakók negyven perc elteltével visszatérhettek otthonaikba.

A ház tulajdonosa szerint valószínűleg a kutyájuk ment neki a csőnek, az törhette el.

Borotválós asszonyfarsang Parádsasváron

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

A több mint 300 éves múltra visszatekintő parádsasvári üveggyárba kezdetben külhonból, nagyrészt szlovák területről érkeztek az üvegfúvó mesterek, magukkal hozva színes népszokásaikat, köztük az asszonyfarsangot. A szokás lényege, hogy az asszonyok a férfiak kizárásával közös mulatságot rendeznek. Legtöbbjük férfinak öltözött, a maskarák kialakításához általában régi ruhákat, gyakran férjük ruháit használták fel, bekormozták arcukat, bajuszt festettek, hogy felismerhetetlenek legyenek. A borotválás, a szimbolikus hatalomátvétel eszköze a fából készült borotva, a szappan gyakran jégcsap, a pamacsot nyúlláb, vagy disznósörény helyettesítette, púderként lisztet használtak, tükör helyett pedig lyukas szitát vagy szakajtót mutattak.

Az asszonyok bejárták a falut, énekeltek, tréfálkoztak, s közben persze derekasan ittak, amúgy férfi módra. A férfiak menekültek előlük, de a menekülőt az asszonyok elfogták, fából készült borotvájukkal megborotválták, arcát liszttel beszórták. Fizetségül csak pénzt fogadtak el, és azt könyörtelenül be is hajtották. Ebből szerezték be az esti mulatozás, a „macskabál” kellékeit: a forralt bort és a fánkot.

Az asszonyfarsang középpontjában álló ceremónia, a borotválás a mai napig nem merült feledésbe. Igaz, ma már a nők mellett a férfiak, sőt a gyermekek is szívesen részt vesznek a vidám maskarás felvonuláson és az azt követő farsangi bálon.

Motorosok a Siroki Motoros Találkozóért

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Több mint 130 jelentkező, közel 70 motoros véradó kívánta felhívni a figyelmet: ők azt szeretnék, ha továbbra is lenne találkozójuk Sirokban. A szervezők kinyilvánították korábban: pénzügyi okok miatt idén nem rendezik meg az Európa szerte ismert találkozót.

A véradás létrehozói elmondták: bár valószínűleg elmarad a rendezvény, ők mégis szerették volna megmutatni, hogy a motorosok összetartó csapatot alkotnak.

Baleset a 33-ason, egy ember meghalt

· Kék hírek

Szombaton délelőtt két személyautó ütközött össze frontálisan a 33-as főút 21-es kilométerénél, Poroszló közelében. A balesetben az egyik személy könnyű, míg egy másik súlyos sérülést szenvedett, egy pedig a helyszínen életét vesztette. A mentők a sérülteket kórházba szállították. Az esethez Füzesabonyból vonultak a tűzoltók, akik áramtalanították a járműveket, tájékoztatott Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavédelem szóvivője.

A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja.

Választás 2014: Verpelét

· Politika

Fizetett politikai hirdetés

Dr. Sós Tamás országgyűlési képviselő (MSZP) választási kampánykörútjának egyik állomása Verpelét volt, ahol Prof. Dr. Magda Sándorral a mezőgazdaság és a választás tudnivalóiról tájékoztatták a megjelenteket.

25-ös út: három autó, hat sérült

· Kék hírek

Három autóból 6 sérültet szállítottak kórházba a ma délutáni balesetből.

Valószínűleg az egyik szokásos kanyarban Eger és Kerecsend között a nedves úton egy Eger felé közlekedő Opel megcsúszott és a szemközti sávban érkező kocsinak ütközött, majd egy harmadik autót is eltaláltak.

A sérültek közül egy embert a tűzoltóknak kellett kiszabadítani, ő beszorult a roncsok közé. Az opel motorja kiszakadt a helyéről, egy Audi pedig az árokban állt meg.

A baleset körülményeit vizsgálják. A helyszínelés idejére lezárták a 25. számú főutat.