Keresés: „tó” (4392 találat)

Baleset Poroszlónál

· Kék hírek

Mentőhelikopter kellett hívni az egyik sérülthöz.

A 33-as számú főút 24-es kilométerében - Besenyőtelek és Poroszló között - 2018. március 18-án 16 óra körül két személyautó ütközött össze. Úgy tudjuk, egy nő vezette azt az Opelt, amelyik Poroszló felé tartott. A kocsi valószínűleg egy hóátfúvás és jegesedés következtében megcsúszott, átsodródott a szemközti oldalra, ahol a jobb hátuljával egy épp érkező Toyotával ütközött.

Két vétlen kocsiban egy család utazott, úgy tudjuk, kisgyerekkel

Úgy tudjuk, a balesetben 2 ember sérült meg: az Opelt vezető nő súlyosan, hozzá mentőhelikoptert is kértek.

A rendőrség félpályás lezárás mellett helyszínelt, a helikopter érkezésekor, illetve a kocsik kimentésekor időszakosan megállították a forgalmat.

M3: két súlyos sérült, teljes útzár

· Kék hírek

Három kocsi ütközött össze szombaton este az M3-as autópályán, Karácsond közelében.

Úgy tudjuk, egy Nyíregyháza felé közlekedő Volkswagen megcsúszott, és a szalagkorlátnak csapódott, megpördült az úton és keresztben állt meg. A becsapódás nagyságára jellemző, hogy a motor is kiszakadt a járműből.

Mivel a baleset egy bukkanó után történt, így a csúszós, havas úton először egy Clio, majd azt is felgyűrve egy mikrobusz ütközött.

A tűzoltók két súlyos sérültet vágtak ki a felismerhetetlen Clióból, őket a mentők kórházba szállították.

A baleset helyszínelését teljes útzár mellett végezték a rendőrök.

20 fokos lehűlés és hó jöhet

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Akár 20 fokot is hűlhet a levegő, reggel még tíz fok körül volt a hőmérséklet, hajnalra akár mínusz tíz is lehet és hófúvás, ónos eső is jöhet. A Balatonnál már most nagy a készültség, a tó szintje ugyanis folyamatosan emelkedik, Balatonfenyvesen egy játszóteret is elöntött már a víz. A drasztikus hidegfront nagyon megviselheti a szervezetet, ilyenkor több az infarktus, de szédülést, fejfájást és görcsöket is okozhat.

Szívműtét után ütköztek, egy halott

· Kék hírek

A vonat elé hajtott egy spanyol férfi a ferihegyi úton, a ködben valószínűleg rossz felé kanyarodott és már csak későn vette észre, hogy a síneken gurul. A sofőr alig tudott kiugrani a kocsiból, és már jött is a vonat. Több súlyos és halálos baleset is volt a rossz idő miatt, Ceglédbercelnél három autó karambolozott, öten sérültek meg, az egyik sofőrt nem tudták megmenteni. Szarvaskőnél is öt ember sérült meg egy balesetben, egyikük később a kórházban meghalt.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/ket-balesetben-ketten-haltak-meg-az-utakon

Pénteki baleset: meghalt az egyik sérült

· Kék hírek

Mint korábban beszámoltunk róla, pénteken délután súlyos baleset történt Eger és Szarvaskő között a 25-ös főúton.

A helyszínről a mentők két súlyos és három könnyű sérülést elszenvedő embert szállítottak el-

Az egyik súlyos sérült, egy nagyvisnyói, 76 éves nő a kórházba szállítást követően életét vesztette.

Úgy tudjuk az idős nő nemrégiben szívműtéten esett át.

Havazással és ónos esővel jön a tél

· Belföld · Szabadidő

Havazás, sőt hófúvás jöhet holnaptól, akár kilencven kilométeres szél is lehet egyes helyeken. Már ma is kellemetlenül hideg volt és sokfelé esett. Március közepén ritkán szokott havazni, öt éve viszont éppen a nemzeti ünnepen óriási káoszt okozott a hóvihar, mindenki fél, hogy megismétlődhet a hatalmas havazás.

Baleset: két autó, öt sérült -videóval

· Kék hírek

Baleset történt péntek délután Eger és Szarvaskő között. Teles útzár mellett helyszíneltek.

Összeütközött két kocsi Almár után a 25-ös főúton. Úgy tudjuk, Debrecenből érkeztek és Szilvásvárad felé közlekedtek azok a fiatalok, akiknek kocsija az egyik kanyarban megcsúszott. Az irányíthatatlan Ford nekiütközött egy szemből érkező Skodának.

A baleset során 2 súlyos és három könnyű sérültet szállítottak kórházba a mentők.

A helyszínelés idejére lezárták az útszakaszt.

Rokkantkocsiban gázolták halálra

· Kék hírek

Halálra gázoltak egy mozgássérült férfit Tiszalökön. A baleset egy kereszteződésben történt, ahol egy autóval ütközött össze a rokkantkocsi. A sofőr szerint a mozgássérült férfi váratlanul kanyarodott ki elé és már nem tudta elkerülni az ütközést.

Megnyílt a föld a kamion alatt

· Belföld · Kék hírek

Szó szerint megnyílt alatta a föld, amikor kanyarodni akart egy kamion Egerben. Az út alól a víz kimosta a földet, így a jármű súlya alatt beszakadt az aszfalt. Úgy tudjuk, a kialakult kráter az út menti ház alatt is folytatódik. A városban máshol is találtak óriásgödröt az egyik forgalmas belvárosi utcán.

Kockázatos lecserélni a téli gumikat

· Belföld · Szabadidő

Veszélyes lehet lecserélni a téli gumikat nyárira, nemsokára ugyanis ismét ránk törnek a mínuszok. A mostani előrejelzések szerint vasárnaptól kemény, hideg időjárás várható, esővel, jégdarával, sőt, néhol akár havazással is. Ez pedig kellemetlen meglepetés lehet azoknak az autósoknak, akik már azt hitték, itt a tavasz.