Keresés: „ló” (3162 találat)

IQ pont: állandóság és változás

· Oktatás

A 17. nevelési — oktatási évében járó Gimnázium, Informatikai, Közgazdasági, Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskola sikeres a nyomdaipari, informatikai, közgazdasági szakmák oktatásában. Az intézményre az állandóság és a változás egyaránt jellemző.

Az iskola az esélyegyenlőség elvét gyakorolja. A tehetséggondozás mellett befogadó szemlélettel is bír, inkluzív nevelést is folytat.

Az iskola alapelvei: hazájuk iránt elkötelezett széles látókörű, befogadó, mások iránt megértő és toleráns, magas szakmai képzettséggel rendelkező fiatalok nevelése. Úgy vélik: a mai kor válságára megoldást jelenthet, ha a fegyelmet, a tekintélytiszteletet, a bajtársiasságot, állítják a középpontba. Erre pedig a honvédelmi nevelés a legmegfelelőbb.

A katonai pálya iránt érdeklődő tanulóknak a négyéves szakközépiskolai képzést kínálják Katonai Orientációval.

A képzési repertoár idén a turisztikai és az ügyviteli szakmacsoporthoz tartozó képzésekkel bővül. A turizmus világviszonylatban, de Heves megyében és Eger városban is az egyik legnagyobb és leggyorsabban növekvő ágazat, és „húzó" ágazat.

Az innovatív kezdeményezések sorát bővíti a távoktató középiskola, felnőttképzés formájában. Ez a korszerű Uniós képzési forma érettségi vizsga megszerzésére irányul.

Nyomdaipari szakirány: a nyomdaipari képzés 17 éve kiemelkedő minőségi mutatókkal működik az iskola, ezért az Észak — magyarországi régió meghatározó oktatási intézményévé vált.

A közgazdasági szakirányú: képzés során a tanulók megszerezhetik és elmélyíthetik a pénzügyi intelligenciájukat, ennek segítségével sikeresebbek lehetnek a vállalkozások világában.

Informatikai szakirány: manapság az informatikai szaktudás nem csak az informatikai szakmák kizárólagos privilégiuma. Az iskolában oktatott valamennyi szakképzés szerves részét képezi az informatikai képzés, a piac elvárásaihoz igazodó korszerű szoftverek használatának elsajátítása.

Elkezdődött: bontják a lovasszobrot

· Belföld · Kultúra · Politika

Megkezdték a Dobó téri lovasszobor bontását Egerben.

http://doboter.borsodweb.hu/

A bontás a terveknek megfelelően megkezdődött, az facebook oldalakat ellepik a megjegyzések és a fotók.

Civilek, a terv ellenzői kedd este 7 órára fáklyás-gyertyás búcsút szerveznek a helyszínre.

Jelenleg is kirándulók, katasztrófa turisták járják a helyet…

Úgy tudjuk, jelenleg az alapot bontják, mivel nem lehet tudni, hogyan van a szobor  lefogatva.

A tervek szerint szerdán vagy csütörtökön szállítják el helyéről a Végvári vitézeket.

Baleset Verpelét és Egerszalók között

· Kék hírek

Egerszalók és Verpelét közötti útszakaszon 2014. február 3-án 10 óra 30 perc körüli időben - eddig tisztázatlan körülmények között  - egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi összeütközött.

A helyszínelés idejére a rendőrség teljes útlezárást rendelt el az érintett útszakaszon.

Úgy tudjuk, hogy a Verpelét felé haladó személyautó megcsúszott a rövid szakaszon síkos, fagyos úton és nekicsapódott a szemből szabályosan közlekedő teherautónak. A személyautó vezetőjét a mentők kórházba szállították. Információink szerint a biztonsági öv be volt kapcsolva, így könnyű sérüléssel megúszta a sofőr a balesetet. A helyszín lezárása miatt órákig szünetelt a forgalom.

A család a kórházban, a házba betörtek

· Kék hírek

Súlyos szén-monoxid mérgezéssel szállítottak kórházba egy családot, január 30-án, Egerszalókról. Valószínűleg a kandalló égésterméke áramlott vissza a lakótérbe, ettől lettek rosszul a lakók. A mérgezésről itt láthatnak tudósítás. A mérgezést szenvedő családot a mentők elszállították, de még aznap éjjel hívatlan látogatók keresték fel a házat. Úgy tudjuk a betörők felforgattak mindent, pénzt és ékszereket tulajdonítottak el az üresen álló házból.

A faluban mindenki erről beszélt. A lakókat felháborították a történtek, hogy lelketlen emberek használták ki mások baját. Szerintük a helyi polgárőrök is jobban figyelhettek volna, hiszen ők is tudták, hogy üresen maradt a ház.

Soltész Bálint, a HMRFK szóvivője érdeklődésünkre telefonon elmondta: valóban betörtek Egerszalókon egy üresen álló házba, ahonnan értékeket tulajdonítottak el.

Emberölés Ózdon

· Kék hírek

Holtan találtak lakásában egy idős asszonyt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. január 31-én délelőtt Ózd, Szenna nevű városrészének családi házában testvére holtan találta az ott lakó 82 éves nőt. A helyszíni szemle adatai alapján az idős hölgy emberölés áldozata lett.

Az ügyben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nagy erőkkel ismeretlen tettessel szemben emberölés bűntett elkövetésnek gyanúja miatt rendelt el és folytat nyomozást.

A szomszédok úgy tudják, hogy a néni kórházban volt. A gyilkosai valószínűleg arra számítottak, hogy nem lesz otthon senki és ellophatják a házban lévő értékeket.

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Közleménye

· Belföld · Gazdaság

Pénztárgépek: az állam átvállalja a visszavont pénztárgépek veszélybe került előleg befizetéseit.

Az Alt Cash Kft és Japan Cash Company Kft által forgalmazott pénztárgépek engedélyének visszavonása következtében – önhibáján kívül – ismét több ezer vállalkozás került lehetetlen helyzetbe.

Az engedély visszavonással járó – a vállalkozókra gyakorolt negatív hatások kiküszöbölése érdekében – az MKIK azonnal megfogalmazta javaslatait, amelyekről tárgyalásokat folytatott a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Olyan megoldás kidolgozását szorgalmaztuk, amely az önhibájukon kívül ebbe a helyzetbe kerülő érintett károsultaknak anyagi vesztességét kompenzálja, és kiszolgáltatott helyzetük megnyugtató megoldását jelenti. Fontosnak tartjuk azt is, hogy ezen időszak alatt az érintettek vizsgálatakor az adóhatóság - eddig megszokott módon - minden körülményt figyelembe véve, méltányosan járjon el.

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2014. január 29-i tájékoztatása szerint, a Kormány úgy döntött, hogy a pénztárgép-cserére kötelezett vállalkozók érdekében átvállalja az Alt Cash károsultak előleg befizetését. A károsultaknak az új pénztárgép kiválasztásával és megrendelésével egyidejűleg, az ügyfélkapun keresztül jelezniük kell, hogy követelésüket az államra engedményezik.

Változott a határidő: A 2/2014. számú, január 22-i keltű NGM rendelet, mely a kihirdetést követő napon, január 24-én hatályba is lépett, azt írja elő, hogy a (bizonyos korlátok mellett 50 e Ft összegű) támogatás akkor vehető igénybe, ha január 31-ig üzembe helyezik a pénztárgépet. Kivétel, ha a kiskassza üzemeltetője már 2013. október 1. előtt megrendelte az új online pénztárgépet, mert ebben az esetben a támogatásra jogosító üzembe helyezési határidő 2014. február 28.

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara javasolja az állami intézmények és a tárgyalásban érintett szervezetek részére, hogy szülessen olyan azonnali intézkedés, amely alapján a kormányzat teljes körűen (az érintett pénztárgépekre nem csak előleget, hanem teljes vételárat kifizető, az érintett pénztárgépet már üzemeltető vállalkozásokra is kiterjedő módon) kártalanítsa azokat a kereskedőket, szervizeket, akik átgondolatlan, hatósági intézkedések hatására maradtak a határidő előtt néhány nappal engedélyezett pénztárgép vagy támogatásra is jogosító pénztárgép megrendelés nélkül!

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara javasolja továbbá, a hatóságilag rögzített internet forgalmazási díjak csökkentését, egységesen bruttó 1000 Ft/hó összegre.

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara azt vallja, hogy a tisztességes adózók érdekében és a gazdaság fehérítése miatt, a pénztárgépcsere mindenkinek az érdeke, az online pénztárgépre szükség van. Emiatt közös célunk a pénztárgépcsere lehető legkorábbi megvalósítása, azonban nyomatékosan ismételten kérjük a pénztárgépcsere támogathatósági feltételeinek vállalkozók elsődleges érdekét figyelembe vevő, valamint az átállás határidejének ésszerű (piaci viszonyokat figyelembe vevő) időpontra történő módosítását.

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara azt javasolja a vállalkozóknak, hogy az érintett pénztárgéptípusok visszavonásának jogerőre emelkedése, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal felelősségének tisztázása függvényében, a hatályos jogszabályok szerint eljárva rendeljenek esetleg másik – a saját igényeiknek megfelelő, engedéllyel rendelkező – pénztárgépet a NAV által üzemeltetett honlapon keresztül. Kérjük, hogy megfelelő üzemi körülmények között tesztelt, és az annak megfelelő pénztárgépek vásárlása valósulhasson meg.  Az engedélyezett online géptípusokról a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján tájékozódhatnak (www.mkeh.gov.hu).

Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető elnöksége

Belvárosi ékszerboltból markolta fel az értékeket

· Kék hírek

Nagyértékű ékszereket vitt el egy férfi az egri üzletből csütörtökön délelőtt. Egy járőr meghallotta az üzlet alkalmazottjának segélykiáltását.

Eger belvárosában, egy ékszerüzletben bűncselekmény történt - érkezett a bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére csütörtökön nem sokkal délelőtt 11 óra előtt. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy 28 éves lakcím nélküli férfi bement egy egri ékszerüzletbe, ahonnan nagyértékű ékszereket magához véve elmenekült a helyszínről.

A bolt és egy szomszédos üzlet alkalmazottja a férfi után rohant és segítségért kiáltottak, amit egy közelben lévő rendőrjárőr meg is hallott. Az elkövető az eltulajdonított ékszereket menekülés közben egy parkoló gépjármű tetejére tette. A 28 éves férfit az egyenruhások elfogták és előállították az Egri Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök a férfi ruházatában korábbi, vagyon elleni bűncselekményekből származó okmányokat is találtak, amelyeket a gyanú szerint gépjárművek feltörésekor tulajdonított el.

F. István ellen lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság - mondta el Soltész Bálint, megyei rendőrségi sajtószóvivő.

Szén-monoxid-mérgezés Egerszalókon

· Kék hírek

Valószínűsíthetően szén-monoxid-mérgezés történt a Heves megyei Egerszalókon, a Széchenyi István úton az egyik lakásban csütörtökön reggel.

A körzeti megbízott érkezett elsőként a helyszínre, aki az ajtót betörte és egy személyt kihúzott a folyosóra. Ezt követően a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, az egri hivatásos tűzoltóparancsnokság egysége és a mentőszolgálat munkatársai érkeztek ki az eseményhez. A tűzoltók veszélyes gázkoncentrációt mértek az egyik szobában, de az egész lakásban is magas volt a szén-monoxid szintje. Az ingatlant átszellőztették, a vezetékes gázt elzárták. A mentők három embert súlyos állapotban szállítottak kórházba. A szakemberek helyszíni ellenőrzést folytattak le, a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az esetet.

Úgy tudjuk, a gázkazán a földszinten volt, az emeleten - ahol megtalálták az ájult embereket - kandallót használtak.

Kifizetési kérelmek benyújtása-LEADER

· Belföld · Gazdaság

Tisztelt Érdeklődők!

Megjelent a 13/2014. (I.22.) számú MVH Közlemény az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatás kifizetésének igényléséről.

A Közleményt, és a kapcsolódó dokumentumokat az alábbi linkre kattintva érheti el:
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk...

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Gyermek műtétjéhez gyűjtik a vért

· Belföld · Egészség

A Facebookon jelent meg a felhívás:

Aki tud és szeretne segítsen!!!
A kisfiamnak Ákosnak nagy szívműtétje lesz, február 6-án fekszünk be Budapestre az Országos Kardiológiai Intézetbe. Vérre lenne szüksége, a vércsoportja "A" RH D pozitív. Ha tud Valaki segíteni, írjon privátban, vagy a jövő héten az egri Véradóban adhat a nevére, és akkor neki teszik el.

Annyit kell mondani,hogy Gégény Ákosnak szánják az Országos Kardiológiai Intézetbe, Budapestre. Köszönöm, előre is!!!

13.00

Köszönjük szépen a SOK segítséget, a Vérellátó Központ adatot is kér, ezt le is írom. Irányított véradást kell kérni, szerda,  csütörtökön van ilyen lehetőség 8-15 óráig.Adatok: Gégény Ákos, szül.idő :2002. 06. 24. taj:  122 117 538 Intézmény neve:Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekkardiológia, Budapest, Haller út 29. Dr .Szatmáry Katalin a kezelő orvosunk.

Aki nem A pozitív, ő is adhat vért, csak ott az Intézményt kell megjelölni kedvezményezettnek, és Ákosnak becserélik. Sajnos most tudtam meg, hogy úgy néz ki, hogy az Anyaszálló tele van, aki tudna éjszakára szállás lehetőséget, azt is nagyon megköszönném.
KÖSZÖNÖM!!!

https://www.facebook.com/krisztina.vereb1?fref=nf_fr