Keresés: „ló” (3162 találat)

Bántalmazta az autóbusz vezetőjét

· Kék hírek

Gyanúsítottként hallgatták ki a 24 éves férfit.

Eljárás indult egy jászárokszállási férfi ellen, aki 2014. január 12-én a kora reggeli órákban, egy gyöngyösi autóbuszmegállóban előzetes szóváltást követően bántalmazott egy autóbusz vezetőt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a jászárokszállási férfi két társával várakozott a megállóban, amikor megérkezett az autóbusz és egyik társa rácsapott a jármű szélvédőjére, majd ezt követően az autóbusz vezetője leszáll és kérdőre vonta a társaságot. A jászárokszállási férfi elmondása szerint azt hitte, hogy az autóbusz vezetője bántani akarja társát, amiért rácsapott az autóbusz szélvédőjére, ezért társa védelmére kellve bántalmazta a férfit.

A. József 24 éves jászárokszállási férfi ellen – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság.

Ismét bíróság előtt a 13 éves rabló

· Kék hírek

A 13 éves fiatal január 4-én Egerben, a Mekcsey úton kirabolt egy idős asszonyt, majd később kiderült, hogy január elsején is hasonló bűncselekményt követett el.

Mint arról beszámoltunk, január 4-én egy 13 éves egri fiú ellen az Egri Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A fiatal ugyanis odalépett egy, a járdán gyalogosan közlekedő idős asszonyhoz, s a sértett kezében levő táskát megpróbálta kitépni, majd meglökte. Az idős nő hátraesett és táskáját elengedte. A fiút menekülés közben egy arra járó férfi elfogta és a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta.

Az Egri Járásbíróság a január 7-én tartott meghallgatáson nem rendelte el a fiatal előzetes letartóztatását.

Az egri nyomozók a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően január 8-án a délelőtti órákban ismét elfogták és előállítottak az Egri Rendőrkapitányságra a fiút, ugyanis kiderült, hogy megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy január elsején este Egerben, a Kossuth Lajos úton megpróbált kirabolni egy másik idős nőt is. A fiatal fiút a cselekmény közben két személy kiabálása zavarta meg, így értékszerzés nélkül futva távozott a helyszínről.

Az Egri Rendőrkapitányság rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett - indított eljárást a 13 éves egri fiú ellen, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásának indítványozását.

Az Egri Járásbíróság január 10-én, pénteken elrendelte házi őrizetét a 13 éves fiúnak.

13 éves rabolt

· Kék hírek

A helyszínen elfogták a menekülni próbáló fiút.

Egerben, a Mekcsey úton 2014. január 4-én 11 óra 30 perc körüli időben, egy több fős fiatalokból álló társaságból egy fiatal fiú kivált, és odalépett a járdán gyalogosan közlekedő idős asszonyhoz.

A sértett kezében levő táskát megpróbálta kitépni, majd meglökte, melynek hatására az idős nő hátraesett és táskáját elengedte.

A fiút menekülés közben egy arra járó férfi elfogta és a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta.

Az Egri Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett - indított eljárást a 13 éves egri fiú ellen, aki kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Az Egri Járásbíróság a 2014. január 7-én tartott meghallgatáson nem rendelte el a fiatal előzetes letartóztatását.

Bálák égtek a kazán mellett

· Kék hírek

Füst tört elő egy családi ház pincéjéből Hevesen a Vásártér utcában.

Az esethez a hevesi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a helyszínen megállapították, hogy a lakóház pincéjében felhalmozott közel nyolcvan darab szalmabála kezdett el izzani. A füsteltávolítást egy speciális ventillátor segítségével végzik a tűzoltók, valamint a szalmabálákat is megbontják, a lángok megfékezése érdekében. Az oltás sugarak és kéziszerszámok segítségével jelen pillanatban is folyamatban van.

Az oltás idejére az útszakaszt teljes szélességében lezárták.

Úgy tudjuk, a vegyes tüzelésű kazánt szalmabálákkal üzemeltették, a szomszédok szerint majdnem napra pontosan 3 évvel ezelőtt is ugyanígy gyulladtak ki a pincében a bálák.

A tűzoltók elárasztották a pincét, közel 20cm vízben állnak a parázsló bálák, a füstöt nagy teljesítményű ventillátorokkal fújják ki, a tűzoltók oxigénpalackkal végzik a munkájukat a kazánnál. Valószínűleg egy kipattanó szikra okozta a tüzet.

Lezárult vizsgálatok az abasári vízminőség ellenőrzésével kapcsolatban

· Belföld · Egészség

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Abasáron az elmúlt év végén több mint egy hónapig szünetelt a vezetékes ivóvíz-ellátás, mert a vízben határérték feletti koncentrációban szerves oldószerek jelenlétét mutatták ki. Az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH), aHeves Megyei KormányhivatalHatvani JárásiHivatal Járási Népegészségügyi Intézete, valamint a védelmi bizottság utasítására a megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv belső vizsgálatot rendelt el. A vizsgálatok célja nem a vízszennyezés okának feltárása volt, hanem az érintett szolgáltatók és hatóságok vízminőség-ellenőrzési eljárásainak szabályszerűségére vonatkozott. A lezárult vizsgálatok eredményeképpen megállapítható, hogy egyaránt mulasztott a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, az Abasár Nonprofit Településüzemeltetési és Fejlesztési Kft. és az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. is.

Abasáron 2013. október 7-e és november 1-e kötött szünetelt a vezetékes ivóvíz-ellátás, mert a vízben határérték feletti koncentrációban szerves oldószerek jelenlétét mutatták ki. A szennyezés okának, a szennyező anyagok helyének feltárása jelenleg is zajlik. Az abasári lakosok november 15-étől egy ideiglenes átkötővezetéken keresztül kapják az egészséges ivóvizet. A végső megoldást jelentő, a Kormány által átcsoportosított 90 millió forintból megvalósuló Mátrafüred és Abasár közötti távvezeték tervezése jelenleg is zajlik, a kiépítés határideje 2014. június 30-a.

A szennyező anyagok jelenlétének észlelése, illetve az abasári ivóvíz minőségének rendszeres ellenőrzése kapcsán történt esetleges mulasztások mielőbbi feltárása érdekében Horváth László, a Heves Megyei Védelmi Bizottság elnöke, megyei kormánymegbízott korábban belső ellenőrzést és fegyelmi vizsgálatot rendelt el a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervénél, és a vizsgálat végéig kezdeményezte a megyei tisztifőorvos felfüggesztését.

A felelősségi köröket és a mulasztásokat tisztázandó belső vizsgálattal egyidejűleg az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) is felügyeleti ellenőrzési vizsgálatot folytatott a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervnél, amely megállapította, hogy szabálytalan gyakorlatot alakítottak ki az ivóvízminőségi adatok gyűjtésével kapcsolatban. A jogszabállyal ellentétben az üzemeltetői ivóvízminőség adatszolgáltatás gyűjtését a járási intézetek helyett a megyei hatóság látta el, amely 2010. IV. negyedévétől kezdődően az üzemeltető által megküldött vízminőségi adatokat a feldolgozást követően nem küldte meg az illetékes hatóságnak. A vizsgálat megállapításának ismeretében fegyelmi eljárás indult a közegészségügyi osztály vezetője és az üzemeltetői adatszolgáltatást feldolgozó közegészségügyi-járványügyi felügyelő ellen. A megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv közegészségügyi osztály vezetője 2013. december 31-ei hatállyal, a felelősségre vonási eljárás közben lemondott közszolgálati jogviszonyáról. A közegészségügyi-járványügyi felügyelő fegyelmi büntetést kapott. A megyei tisztifőorvos a felelősségi helyzet feltárása után visszatért hivatalába, azonban a szervezeti egységek közötti információáramlás hiányossága miatt írásbeli megrovásban részesült.

A vizsgálatok lezárultával kiderült, hogy szintén mulasztást követett el a 2007 és 2013 között az Abasár község ivóvízellátását üzemeltető Abasár Nonprofit Településüzemeltetési és Fejlesztési Kft., amelyet a Heves Megyei KormányhivatalHatvani JárásiHivatal Járási Népegészségügyi Intézete az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló kormányrendelet megsértése miatt másfél millió forint egészségügyi bírság megfizetésére kötelezett. A hatóság indoklása szerint a kft. az általa szolgáltatott ivóvizet nem a tőle elvárható módon vizsgáltatta.

Megállapítást nyert továbbá, hogy az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV Zrt.) az általa szolgáltatott ivóvizet ért szennyezés megjelenése során azonnali tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget az illetékes népegészségügyi szerv felé. Ennek elmulasztásával akadályozta az intézet részéről a mikroszennyeződés okainak kivizsgálását, valamint a szükséges intézkedések elrendelését. Ezért a hatvani népegészségügyi intézet a nevezett kormányrendelet megsértése miatt 800 ezer forint egészségügyi bírság megfizetésére kötelezte az ÉRV Zrt.-t.

Az abasári önkormányzat tulajdonában lévő Abasár Nonprofit Településüzemeltetési és Fejlesztési Kft.-nél, illetve az ÉRV Zrt.-nél az ügyben lefolytatott belső vizsgálatok eredményéről a Heves Megyei Kormányhivatalnak nincs tudomása.

Most a számlákkal van baj Abasáron

· Belföld · Gazdaság

Az ivóvízellátás után most a szennyvízszolgáltatás számlájával vannak problémák Abasáron.

Az ivóvízellátás után most a szennyvízszolgáltatás számlájával vannak problémák Abasáron. Internetes fórumokon többen kifogásolták ugyanis, hogy miközben október hetedike és november tizenötödike között alig használtak vezetékes vizet, csatornadíjat ugyanannyit fizettek, mint a korábbi időszakban.

Az ivóvizet a településen az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. szolgáltatja, ám a szennyvízelvezető rendszer üzemeltetéséért és a tisztításért a Heves Megyei Vízmű Zrt. felel. Mint azt a két szolgáltatótól megtudtuk, a probléma most abból adódott, hogy a vízmérőket csak november második felében olvasták le, az adatok – melyek alapján a csatorna szolgáltató is kiküldi az elszámolást – csak december második felében érkeztek meg, amikor a számlák már elkészültek.

Az átlagolt, becsült adatok így eltérhetnek a valós méréstől, ezt azonban most ellenőrzi, és soron kívül korrigálja a Heves Megyei Vízmű Zrt.

Szombaton még síelés, de bezárt a sípálya

· Belföld · Sport · Szabadidő

Szombaton még verőfényes időben síelhettek a sportolni vágyók a mátraszentistváni síparkban. Kb 800 méter magasságig takarta a tájat köd. Akkor még remélték az üzemeltetők, hogy még néhány napig kitart a hó a pályán. Vasárnap azonban úgy döntöttek, hogy egy rövid időre bezárnak.0104matra_k

"Sajnos nem kedvez az időjárás a sípályáknak, ezért hétfőtől bizonytalan ideig szünet következik. Elfogyott a hó ahhoz, hogy minőségi pályát tudjunk készíteni. Vasárnap hajnalban 20 mm eső esett és ez sokat rontott az esti ratrakolás után. Több helyen kikopott már a pálya, nincs miből pótolni a lyukakat. A felső öt hektár zöme még havas, ki tudnánk hálózni egy utat, amin le lehet csúszni a völgybe, de ez már nem az igazi. Úgy döntöttünk, bezárunk. A maradék havat megpróbáljuk megőrizni.

Az időjárási modellek szerint egy hét múlva visszatérhet a hideg."

Már csak vasárnap lehet látogatni a kisoroszlánokat

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Az augusztusban született négy kisoroszlán – Aisha , Zuri, Zaffír és Kiango – jövő héttől várhatóan már Olaszországban szerez majd sok örömet egy szafaripark látogatóinak.

Óriási szenzáció volt nyár végén, mikor a gyöngyösi SzórakoZoo állatkertben megszületett négy gyönyörűszép és egészséges oroszlán. Az elmúlt öt hónapban már az ország minden tájáról csodájára jártak a kis ragadozóknak –Elza és Zimba gyermekeinek –, bárki megsimogathatta őket. Ám most – mivel az ilyen körülmények között született állatok sorsa általában ez: el kell választani őket szüleiktől –, máshol, egy másik állatkertben lesz az új otthonuk.

Barcai Henrietta, a gyöngyösi park vezetője elmondta: jövő héten már minden valószínűség szerint Antalában, egy nemrég elkészült szafariparkban élik majd mindennapjaikat kedvenceik, és az utazás előkészületei már most zajlanak. Ezért arra kérnek minden látogatót, akik még látni szeretnék a kisoroszlánokat, telefonon egyeztessenek időpontot. Ám még annyit hozzátett: nem érdemes szomorkodni, mivel már minden évben várható új szaporulat. Remélik, idén sem lesz ez másként.

Forrás: HEOL

Megújul az egri vár: indulhat a munka

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Megújul az egri vár, de legalábbis több része végre elkészül. 2013-ban, az év utolsó napján sikerült aláírni a megállapodást, ami alapján megindulhatnak a munkálatok. Az  Imola Konstrukt Kft. - Imola Építő Kft. - Euro Campus Kft. közös ajánlattevők 748.000.000,-Ft. +ÁFA áron végzik el a munkát 2014-ben.

Az épületek 20 százaléka szépül meg, alakul át.

A projekt megvalósítására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 1.522.987.448  Ft vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében. A teljes projektméret 1.746.402.035 Ft.

Felháborodtak a polgármesterek a számlák láttán

· Belföld

Örültek az Eger környéki polgármesterek, amikor elkezdték kiépíteni a térfigyelő-kamerarendszert. Annak már kevésbé, amikor több tízezres havi számlákat kaptak.

Tucatnyi községben helyeztek el modern készülékeket egy pályázatnak köszönhetően az Eger Vidék Kincsei Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport koordinálásával. A polgármesterek örültek a lehetőségnek, hiszen a cél az, hogy biztonságosabbá váljanak a települések. Az öröm azonban nem tartott sokáig, megérkeztek a számlák, s kiderült, kameránként több tízezer forintot kell fizetniük havonta. Azonban nem mindenkinek. Pontosabban senkinek. De lehet, hogy valakinek mégis. Illetve mégse...

– Lehet, hogy karácsonyi ajándéknak szánták – mondta elöljáróban keserű humorral Bóta Géza, Noszvaj polgármestere, kezében a kikapcsolási értesítővel. A dokumentum szerint az önkormányzat a korábbi felszólítások ellenére sem egyenlítette ki a levélben részletezett tételeket, amely kameránként (négyet helyeztek üzembe a faluban) havi 10 ezer forintos összegről szól. Ha december 25-ig nem fizetnek, kikapcsolják a masinákat. – A teljesítményt 0,828 kilowattban határozták meg, ami 34 közvilágítási lámpának felel meg – folytatja a településvezető.

– A kamera gyári teljesítménye a gépkönyv szerint 5 Watt, azaz körülbelül 300 forintnyi rendszerhasználati díj lenne a reális. A legbosszantóbb az ügyben az, hogy nem tudok kivel beszélni, a megadott zöld számon az ügyintéző nem tudott segíteni, s még nem értem el egy olyan embert, aki döntési pozícióban lenne. Levelet is írtam, amire azt a választ kaptam, hogy a szolgáltató saját szakembereivel megvizsgálta az ügyet, s alaptalan a reklamációm, elutasították a kérelmünket.

Bóta Géza hozzátette: nincsenek egyedül a problémával. Néhány telefon után kiderült: valóban sok kollégáját foglalkoztatja a téma. Lovasi Ferencet, Nagytálya polgármesterét is felháborította az, amit a számlán látott. A faluban három kamerát szereltek fel, s egyenként havi 31 ezer forintot kellene fizetnie az önkormányzatnak mindezért az áramszolgáltatónak.

– A hivatalban van 5-6 iroda, villany, számítógépek, s a havi villanyszámlánk 13 ezer forint, tehát azt hiszem nem túlzás azt állítani, irreális a számlán szereplő összeg, ezért nem is fizettük be – mondta, hozzátéve: ő is hasonló akadályba ütközött, mint Noszvaj első embere, nem tudott döntéshozó emberrel beszélni az ügyben.

Van azonban pozitív példa is, ami jelzi: létezik megoldás, csak hiba kerülhetett a rendszerbe. Havasi László, Maklár polgármestere arról tájékoztatott, nekik először 40 ezer forintos havi számlák érkeztek egy-egy kamera után, majd reklamációja után ezeket sztornózták, s most 3-4 ezer forint körüli összeget fizetnek. Ugyanez történt Egerszalókon is: ott először 120 ezer forintról jött a számla. Felülvizsgálatot kértek, s a napokban 800 ezer forintot kaptak vissza. Azóta kameránként havonta 3 ezer forintot fizetnek, ami Tőgyi Gábor polgármester szerint elfogadható.

A szolgáltató nem vizsgálja, miért mutat annyit a mérőóra

Dr. Boros Norbert, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. kommunikációs igazgatója kérdésünkre úgy felelt: először is meg kell vizsgálni van-e más fogyasztási pont a kamerán kívül az adott fogyasztóhelyen.

– Két tökéletesen egyforma berendezés fogyasztása elvileg nem térhet el egymástól, azonban mi nem azt nézzük, miből adódik a fogyasztás. Erre a kiépítő, üzemeltető adhatja meg a választ. Hatósági árakról beszélünk, egy kilowattóra energia, rendszerhasználat az országban mindenütt ugyanannyiba kerül, a társaság pedig az alapján számláz, amit a mérőóra mutat, s nem vizsgálja, e mögött mi van.

Egerszóláton már korábban bemérették a fogyasztást

Egerszóláton e történetre szinte lefutott ügyként tekintenek. Verebélyi György polgármester még az év elején körüljárta, tehát jól ismeri a témát, s így a megoldást is. Mint mondja, mérő nélküli fogyasztási helyekről van szó, tehát a szolgáltató számított fogyasztás alapján számláz. A településen először 30 ezer forintos csekket kaptak, majd mind a három kameránál „bemérették” a fogyasztást. Az erről készült dokumentációt, mérési bizonylatot, ellenőrző mérést eljuttatták a szolgáltatónak s most 700 forint körüli összeget fizetnek. A településvezető szerint ez nemcsak vállalható, de teljesen reális is.

Forrás: HEOL