Keresés: „tó” (4392 találat)

Bábuval riogatják a gyorshajtókat

· Belföld · Kék hírek · Szabadidő

Élethű bábuval riogatják a gyorshajtókat Szarvaskő határában. A faluban élők kitettek egy álrendőrt, aki, mintha traffipax-szal sebességet mérne. Elegük lett az őrült módon száguldozó autósokból, ezért találták ki a trükköt és azt mondják, hatásos, a faluba érkezők lassítanak. Korábban Székkutasnál pedig egy férfi állt ki az út mellé, kezében egy hajszárítóval, azért, hogy visszaszorítsák a gyorshajtókat.

Balesetek Egerben és a környéken

· Kék hírek

Négy sérültje van annak a balesetnek, amelyik szombat éjjel történt a  25-ös főút 22km kövénél. Eger és Szarvaskő között egy autó vezetője a kanyarban elveszítette uralmát a kocsi fölött, egy 8 méteres árokba zuhantak.

Úgy tudjuk a kocsiban tartózkodó négy ember közül három szerzett súlyos sérüléseket: bordatöréssel és csigolya repedéssel szállították őket kórházba. A helyszínelés és a mentés idejére félpályás lezárás volt érvényben

Úgy tudjuk, a kocsi vezetője alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt.

 

Vasárnap reggel egy másik kocsi miatt kellet lezárni a Egerben a Sas utat. Egy autó az vasúti átjáró közelében az út menti árokba csúszott. A kiemelés idejére teljesen lezárták az utat.

A fotókat Turi Ferenc küldte. Köszönjük!

Visszatér az igazi tél

· Belföld · Szabadidő

Jön a hideg, hétvégén akár havazhat is. Igazán majd csak jövő hét elején, a hajnali órákban hűl le a levegő, de akkor néhol mínusz 10 fokos zimankó is beköszönthet. Csütörtökön napközben még kellemes idő volt, a Balatonnál kacsákat, Szombathelyen a csónakázó tónál pedig hattyúkat etettek az emberek.

Egyre többen váltanak e-személyit

· Belföld · Egészség · Gazdaság

Rövidebb kivizsgálási idő és átláthatóbb rendszer, ráadásul minden egy okmánnyal. Az elektronikus személyi igazolvánnyal leletek nélkül mehet a beteg orvoshoz, a központi rendszerben ugyanis minden látszik, a felírt orvosságot pedig az ország bármelyik patikájában ki lehet váltani. E-személyivel már utazni is lehet és még a reptereken is lehet használni, így gyorsabb és gördülékenyebb lehet a határátlépés.

Verte gyerekeit a csecsemőgyilkos nő

· Kék hírek

Sokkoló részleteket derített ki a Tények a csecsemőgyilkos anyáról. A pásztói nő három gyerekét rendszeresen verte, még a legkisebbet is, aki egy éves. Ezt az egyik legközelebbi ismerősük mesélte, aki csak a Tényeknek adott interjút. A 34 éves nő megszülte a negyedik kisbabáját, majd levágta a fejét, és a konténerek mellé dobta. Erről tegnap elsőként számoltunk be. Figyelem, megrázó fejlemények következnek.

Halott csecsemőfejet találtak

· Kék hírek

Horror Pásztón, Nógrád megyében. Egy halott csecsemő fejét találták meg egy házban. A lakók exkluzív interjút adtak a Tényeknek, azt mondták, az előszobában botlottak bele, kutyájuk vitte haza. Egy helyi nő szülhette a kisbabát, úgy tudjuk, hogy a rendőrség meg is találta a háromgyerekes asszonyt, aki eltitkolta a terhességét a családja elől, mert a kisbaba nagy valószínűséggel nem a párjától fogant. Az újszülött napok óta halott lehetett.

Újabb stadion 2,4 milliárdért

· Belföld · Politika · Szabadidő

Negyedosztályú focicsapat stadionjára költ a kormány 2,4 milliárd forintot, jelentette be a térség fideszes képviselője. A döntés értelmében a megyei elsőosztályban szereplő Eger stadionját bővítik 3500 fősre. Hogy miért, azt hiába kérdeztük a kormánytól, nem árulták el.

 

Elakadt a mentő a sárban

· Belföld · Egészség

Elakadt a betegszállító a sárban egy heves megyei településen. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem életveszélyben lévő beteget vitt. Végül traktorral kellett kihúzni. A helyiek arra panaszkodnak, hogy az út állapota már sok éve okoz hasonló problémákat.

Karácsony előtt égett el mindenük

· Kék hírek

Karácsonyra vásároltak ajándékokat, amikor kigyulladt egy család háza Gyöngyösorosziban, még akkor is hatalmas lángokkal égett, amikor a Tények stábja odaért. Az egész falu összeszaladt, egy kutyát kimentettek a tűzből, de egy másik elpusztult. Öt gyerekkel vált hajléktalanná a család és semmijük nem maradt, csak a rajtuk lévő ruha, még nem tudják mi lesz velük karácsonykor. Azt még senki nem tudja, mi okozta a tüzet.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/hetfos-csalad-haza-egett-le-mindenuk-odalett

http://www.atv.hu/belfold/20171223-tragedia-fedel-nelkul-maradt-egy-csalad-miutan-leegett-a-hazuk

Leégett egy családi ház Gyöngyösorosziban

· Kék hírek

Kigyulladt és leégett egy családi ház Gyöngyösorosziban.

A család egyetlen tagja sem tartózkodott otthon, amikor - eddig tisztázatlan okból - kigyulladt és teljes terjedelmében lángba borult egy családi ház péntek délután. A szomszédok vették észre a tüzet, oltani már nem tudtak, csak egy gázpalackot tudtak kimenekíteni a házból.

Egy kutya égett meg súlyosan, egy szomszéd a lángokból menekítette ki.

Egyelőre még nem tudják, hogy a család hol tölti a következő napokat.

A gyorsan kiérkező gyöngyösi tűzoltók mintegy 15 perc alatt eloltották a lángokat.