Keresés: „TEK” (3546 találat)

Igazgatónak választották volna, ma már nem helyettes

· Belföld · Oktatás

Hiába nyújtotta be az egyedüli érvényes pályázatot az egri kereskedelmi szakközépiskola igazgatói posztjára a jelenlegi igazgató-helyettes, és hiába állt mellé a tanári kar 84 százaléka, a döntéshozó Nemzetgazdasági Minisztérium elutasította a jelentkezését. A tantestület szerint le kell váltani a jelenlegi iskolavezetőt, aki nem kompromisszumkész, és lelki stresszben tartja a pedagógusokat.

Az elmúlt időszak eseményeiről tájékoztatták az érintettek a sajtót, melyet változtatás nélkül adunk közre.


Botrány Egerben: Pályázatot érvénytelenítettek


A Szakképzési Centrum Kereskedelmi tagintézmény vezetői pályázata miatt áll a bál. Azután háborodtak fel sokan, hogy nem nevezték ki a tantestület által támogatott jelöltet, hanem inkább érvénytelenítették a pályázatot. Az érvényesen pályázó jelölt mellett már szimpátiatüntetés is volt. atv.hu Kapcsolódó videók

Sokkolóval támadtak a bálon

· Kék hírek

Golfütővel, és elektromos sokkolóval támadtak meg fiatalokat egy bálon Besenyőtelken. Ütötték, rúgták is a sértetteket. Az egyik fiúnak a térde tört el, a másiknak pedig szilánkosra tört a koponyája. Nem tudni, miért verték meg őket, de a háromfős bandától mindenki retteg a településen. A brutális támadás tavaly áprilisban történt, az elkövetők ellen most emeltek vádat.

Ráfizetnek a banki betétekre

· Belföld · Gazdaság

Ráfizetéses lehet több banki betét. Olyan alacsonyak a kamatok, hogy van, ahol gyakorlatilag az ügyfél fizet azért, hogy bankban pihen a pénze. Szakértők szerint váltani sem nagyon éri meg a betétek között, mert a különböző költségek miatt a végén kevesebb, vagy ugyanannyi marad. Három éve még duplaannyian kötötték le a pénzüket, mint most, viszont egyre többen vesznek állampapírt.

Úszó alkalmatlanságok versenye

· Belföld · Szabadidő

Hordókból, autóalkatrészekből, és műanyagcsövekből készült hajókat is vízre engedtek Felsőtárkányban az Úszó Alkalmatlanságok Világbajnokságán. Itt a hajók olyan alapanyagokból készülnek, amelyek nem úsznak a vízen, mégis az a cél, hogy egy-egy versenyző minél később süllyedjen el.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/mindennel-versenyeztek-ami-elsullyedhet

Lyukat vágtak a kamionok ponyváján

· Kék hírek

Pelenkát, tisztasági betétet és 150 kávéfőzőt lopott egy kamionokat fosztogató banda Heves megyében. Lyukat vágtak a teherautók ponyváján, így fértek hozzá a rakományhoz. A kamionosok szerint a tolvajok gyakran használják ezt a módszert. A háromfős bandát szerdán fogták el a rendőrök, most mindannyian előzetesben vannak. Azt, hogy összesen hány kamiont fosztottak ki, még vizsgálják.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/lyukat-vagtak-a-kamionok-ponyvajan?utm_source=Facebook&utm_medium=Hirado&utm_campaign=post

X-akták Lőrinciben

· Belföld

A szemtanúk szerint ijesztő volt, ami Lőrinciben történt néhány napja éjfél körül. Többen úgy érezték magukat, mintha az X-akták valamelyik részében lennének. Egy hosszú, másodpercekig tartó villanást hangdübörgés követett. A környék riasztói visítani kezdtek, a város és - ami nagyon szokatlan - a közeli hőerőmű elsötétedett. Néhányan UFO, mások meteorbecsapódásra gyanakodtak. Hivatalosan csak a szokatlan áramkimaradás tényét ismerték el az energiaszolgáltatók.

Gyűrűsfarkú makik Gyöngyösön

· Belföld · Szabadidő

A gyűrűsfarkú makikat a legtöbben a Madagaszkár című meséből ismerik. A vicces majmokból egy egész csapatnyi költözött Nyíregyházáról Gyöngyösre, ahol egészen közelről lehet őket csodálni, ők pedig már az első napon szinte fürödtek a népszerűségben, imádtak barátkozni a látogatókkal.

Kocsmázás után kétszer mellbe lőtték

· Kék hírek

Kétszer mellbe lőttek egy férfit egy utcai verekedés közben Füzesabonyban. Társával jött ki egy helyi kocsmából, de ketten utánuk mentek. Követni kezdték őket, majd beléjük kötöttek, aminek verekedés és lövöldözés lett a vége. Ez még januárban történt, az ügyészség most emelt vádat a két támadó ellen. Egyikükre letöltendő börtönt kértek, mert korábban már többször volt büntetve.

Zsülien királyok Gyöngyösön

· Belföld · Kultúra · Oktatás · Szabadidő

Múlt héten érkeztek, hétfőn a külső kifutójukat is kipróbálhatták a SzórakoZoo állatkert újdonsült lakói: az öt gyűrűsfarkú maki.

A Madagaszkár című mese után vált igazán ismertté a világon a gyűrűsfarkú maki, hiszen az animációs film egyik közkedvelt szereplője, Zsülien király, az „atommaki” énekli a Riszálom, úgyis, úgyis című slágert. Nos, ebből a makifajtából került most öt példány a gyöngyösi SzórakoZoo állatkertbe Nyíregyházáról. Érkezésüket hosszú várakozás előzte meg, a kifutójukat már tavaly októberben elkezdték építeni. A fiúcsapat – nevük is van: Ivó, Iván, Fábián, Feta és Flórián – már most nagy népszerűségnek örvend a Mátraalján, hétfőn engedték ki őket először a külső kifutóba.

– Kezdő gyűrűsfarkú makitartók vagyunk, ezért megnézte az állatkertünket a nyíregyházi állatkert igazgatója is, és nagyon meg volt elégedve azzal, amit nálunk látott. Mégis úgy döntöttünk, hogy egy, csak fiatal hím makikból álló csapatot hozunk ide, aztán később bővítjük az állományt nőstényekkel is – avatta be lapunkat Barcai Henrietta, a gyöngyösi állatkert igazgatója.

A gyűrűsfarkú makik fokozottan veszélyeztetett állatok, Madagaszkáron őshonosak. Bár a vadon élő létszámuk nem ismert, azonban – mint Madagaszkár teljes élővilágát – az élőhelyének elvesztése veszélyezteti.

Szöveg: HEOL

Új helyen a kéményseprők

· Belföld · Gazdaság · Kék hírek

Július 18-án, ünnepélyes keretek között adták át a Gazdasági Ellátó Központ Kéményseprőipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet Heves Megyei Ellátó Csoport ügyfélszolgálati pontját, amelyet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság támogatásával a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alakított ki. 

A rendezvényen jelen volt dr. Unger István tű. ezredes, főigazgatói biztos, dr. Nagy Rudolf tű. ezredes, a kéményseprőipari tevékenységet ellátó igazgatóhelyettesi szervezet helyettes vezetője, dr. Kadlott Csaba, a Heves Megyei Kormányhivatal igazgatója, Habis László, Eger polgármestere és Vámos Csaba, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke.

A rendezvényen Csontos Ambrus tű. dandártábornok, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője szólalt fel, áttekintést adva a kéményseprőszakma múltjáról, ezután a tábornok a kémények karbantartásának fontosságáról beszélt. Sorra vette a nemrégiben bekövetkezett változásokat, így azt, hogy a hónap eleje óta már a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve végzi ezt a szolgáltatást. Hangsúlyozta, minden feltétel adott a sikeres munkavégzéshez, hiszen jó szakemberek, megfelelő eszközállomány és most már jól felszerelt ügyfélszolgálati iroda is van. A cél, mint mondta, változatlan: a lakosság életének és anyagi javainak védelme a legmagasabb szinten.

Ezután Unger István tartott beszédet, kiemelve, hogy az elmúlt időszakban a szervezet azon dolgozott, hogy biztosítsa a feladat ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételeket, mégpedig a kor követelményeinek megfelelő színvonalon. A kéményseprőktől azt kérte, hogy igyekezzenek mihamarabb beilleszkedni a katasztrófavédelem szervezetébe, amely minden segítséget megad a munkájukhoz.

Ezt követően Unger István, Nagy Rudolf és Mák Norbert, a Heves megyei ellátó csoport vezetője vágta át a nemzeti színű szalagot, szimbolikusan is átadva az új ügyfélszolgálati pontot.