Keresés: „tó” (4392 találat)

Október 23.

· Szabadidő

Két halott Heves megye útjain is

· Kék hírek

Újabb feketenap az utakon, négy ember halt meg 24 óra alatt. Az M1-es autópályán 12 éves fia szeme láttára halt meg egy férfi, amikor a leállósávban álló kocsijukat letarolta egy kamion. Karcagnál pedig egy gazdát gázoltak halálra, aki aratás után vitte bevizsgálni kukoricáját az út túloldalán lévő üzembe.

http://www.atv.hu/videok/video-20171018-halalos-balesetek

Halálos motoros baleset

· Kék hírek

Az Erdőkövesd és Váraszó közötti mellékúton 2017. október 17-én 16 óra 40 perc körül egy férfi motorkerékpárjával - eddig tisztázatlan körülmények között - oszlopnak ütközött, melynek következtében a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudjuk, az 51 éves váraszói férfi Erdőkövesd felől hazafelé tartott, amikor kisodródott egy balra ívelésű kanyarban, ahol az út alatti átereszbe hajtott, onnan a település végét jelző tábla oszlopának csapódott. A motoros sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette.

 A rendőrség a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja.

Kidobta az igazgató, megnyerte a pert

· Belföld · Kék hírek

Kidobta az irodájából a kazincbarcikai kórház igazgatója, ezért beperelte egy nő. A perirat szerint amikor az asszony azt akarta megkérdezni, miért építik le a belgyógyászati osztályt, az igazgató megragadta a csuklóját és kitolta az ajtón. A nő könnyebben megsérült. A bíróság jogerős ítéletében a korábbi próbára bocsátás helyett megrovásban részesítette a kórházigazgatót, most egyébként újabb eljárás indult ellene.

Szétlopják a temetőt

· Kék hírek

Mindent, ami mozdítható, koszorút, mécsest, vázát, ellopnak az egri temetőből a tolvajok. A gyászolók szerint egy frissen lerakott csokornak fél óra múlva már nyoma sincs a síron. Azt mondják a tolvajok az ellopott koszorúkat, csokrokat egy másik temetőnél újra eladják. Az idősek félnek egyedül kimenni a temetőbe, mert őket is meglopják, amíg a sírt gondozzák. Mások pedig már inkább nem tesznek a sírokra virágot, merthogy úgyis elviszik percek alatt.

Átadták a pazsagi turistaházat

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója és Vasas Csaba Bükkzsérc település polgármestere ünnepélyes keretek között adta át a pazsagi turistaházat a Bükkben.

Csak órákkal később tudtak oltani

· Kék hírek

Csak órákkal később tudták elkezdeni egy 200 négyzetméteres raktár oltását a tűzoltók a káli vasútállomáson, mert nem tudták az épületet áramtalanítani. A raktárban hajnalban csaptak fel a lángok. Oltás közben több gázpalack is felrobbant, de senki sem sérült meg.

 

http://www.atv.hu/belfold/20171014-video-a-tuzoltok-is-csak-nezni-tudtak-ahogy-porig-eg-egy-raktarepulet

https://tenyek.hu/tenyek/246121_hatalmas-langokkal-egett-az-allomas.html

Kál: kigyulladt egy raktár a vasútállomáson, több gázpalack felrobbant

· Belföld · Kék hírek

Tűz ütött ki szombaton hajnalban a káli vasútállomáson. A helyszínre nagy erőkkel vonultak a tűzoltók.

Lángolt egy kétszáz négyzetméteres raktár Kálban a vasútállomáson szombaton reggel. A helyszínre az egri, a hevesi, a füzesabonyi és a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók riasztották, a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is vonult.

Az épületben eddig két gázpalack is felrobbant. Az egységek átnézték a telephelyen álló kisebb épületeket, mert valószínűsíthető volt, hogy további gázpalackok és üzemanyag lehet bennük. A vasútállomást áramtalanítani kellett az oltás miatt, ezért a vonatközlekedés szünetelt egy időre.

Az elsődleges információk szerint senki nem sérült meg az eset során.

Információink szerint az oltást késleltette, hogy bár a felsővezetékeket áramtalanították, az épületet nem tudták, így a tűzoltók nem tudták megkezdeni az oltást.

Sokan dőlnek be a piramisjátékoknak

· Belföld · Kék hírek

Sokan átverhetetlennek tartják magukat, mégis egyre többen dőlnek be a piramisjátékoknak. Sokan végső elkeseredettségükben fordulnak az illegálisnak számító játékokhoz a gyors meggazdagodás reményében. Végül nagyon sokan elnincstelenednek vagy akár hajléktalanná is válnak. A játék lényege ugyanis pénz befektetésével kezdődik.

Isten veled Nagypál Ákos!

· Belföld · Kultúra

Nagypál Ákos (1974-2017)

A hétvégén rövid, súlyos betegség következtében elhunyt Nagypál Ákos riporter, az egri közélet sokak által ismert és sokak által szeretett szereplője. Barátja és kollégája, Kácsor Zsolt emlékezik meg róla.

Keveseket ismerek, akik nála jobbak, kedvesebbek és igazabbak voltak, de még kevesebbeket, akik ilyen jó, kedves és igaz ember létükre annyi megrendítő csapást kaptak volna a sorstól, mint ő. Nem ezt az életet érdemelte, mondom most, hogy ennek a drága, emberi életnek vége van – pedig mennyire bíztam és hittem benne, hogy egyszer minden jóra fordul. Azt hiszem, velem ellentétben ő már nem bízott és nem hitt, de a mindig készséges és kedves mosolyával elhitette az ellenkezőjét. Olyan önuralommal tűrt, mint kevesek.  Ha megkérdeztem, hogyan érzi magát, a rá jellemző finomsággal elmosolyodott, s azt válaszolta: köszönöm kedves kérdésedet, most már sokkal jobban. Ilyenkor nemigen hittem neki, de azt akartam hinni, hogy hiszek – hiszen nagyon szerettem.

Habár Egerben nőttünk föl mind a ketten, és az édesanyjával, Mikes Márta újságírónővel egy időben ugyanannál a lapnál, a Heves Megyei hírlapnál dolgoztunk, én Ákost nem az egri utcákról ismertem, hanem a tévéből: a kilencenes évek legelején a Most című, fiataloknak szóló műsort vezette, habitusához és képességeihez méltó, igen magas színvonalon. Azt hittem, a fővárosban marad, és ott csinál tévés karriert, de Ákos nem a riporteri pályafutását tartotta szem előtt, hanem a családját. Súlyosan depressziós édesanyjának szüksége volt a fiára, Ákos ezért hazatért Egerbe, és a helyi televízió munkatársa lett. Minden túlzás nélkül állítom, hogy ő volt az egri televízió valaha volt legjobb riportere, kiválóan fölkészült, olvasott és tájékozott szakember.

Aztán jöttek sorra a magánéleti csapások.

Eltemette imádott édesanyját, majd a rajongva szeretett nagymamáját, Csöpikét gondozta és ápolta hosszú éveken át szó szerint az utolsó percig. Jelen volt akkor is, amikor a Budapesten tanárként dolgozó édesapja meghalt: úgy búcsúzott el tőle, hogy órákon át fogta a drága halott kezét és beszélt hozzá, hogy könnyebb legyen az útja odaát – majd két évvel ezelőtt a második apjaként szeretett Puiu bácsit, Friciu Viorelt kellett az utolsó útjára kísérnie.

Az utolsó években hiába kapott oly sok szeretetet a szerelmétől, s hiába szerettük mi, a barátai is, Ákost valamiképpen mindig a magány lengte körbe. Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést, hiszen Ákos csak nagyon ritkán panaszkodott. Bíztam benne, egészen mostanáig bíztam és hittem benne, hogy még sokáig köztünk marad.

Most pedig azt akarom elhitetni magammal, hogy ha találkoznánk, szokás szerint megint mosolyogna, s a hogylétét firtató kérdésemre csak annyit mondana: köszönöm, most már sokkal jobban.

Nyugodj békében, drága barátom.

Nagypál Ákost az Egri Városi Televízió saját halottjának tekinti.

Fotó: Kácsor Zsolt

Forrás: Egriszín