Keresés: „beruházás” (161 találat)

Az LMP a biomassza erőműről

· Politika

Pazarlónak, átgondolatlannak és környezetszennyezőnek tartja az LMP városi szervezete az Északi városrészre tervezett biomassza erőművet. A párt az erőmű létesítésével kapcsolatos állásfoglalását ma délután ismertették az EVAT Zrt. fűtőműve előtt.

A Lehet Más a Politika örül annak, hogy Eger város Önkormányzata és az EVAT Zrt. zöld beruházásban gondolkodik a városrész energiaellátásának fejlesztését  illetően, jelentette ki dr. Csarnó Ákos az egri 7. számú választókerület képviselőjelöltje.
A városi listavezetője szerint pazarló, átgondolatlan, környezetszennyező és az egészségre ártalmas a jövőben megvalósuló beruházás.
számításaik és vitáik alapján jutottak erre az álláspontra
az egyeztetésen túl
Sajnálatosnak tartja, hogy a város és az EVAT Zrt. sem a lakossággal, sem szakértőkkel nem egyeztetett, kellő időt szánva a nagy horderejű kérdésre. A képviselőjelölt szerint megalapozott számítások nélküli az elképzelés, és tudomásuk szerint nem készült tanulmány a létesítmény környezetszennyező hatásáról és az ismert adatok alapján nem érzik, hogy az erőmű elképzelése mögött megalapozott számítások és szakmai érvek lennének a környezeti hatásokat illetően.

Ludányi Csaba, a 11. számú választókerület képviselőjelöltje hangsúlyozta, hogy az erőműről kiadott tájékoztatásban található vitatható pontok között szerepel, hogy a város éves szinten 600 tonna széndioxid kibocsátással számol, ami az ő számításaik szerint, ennek akár a hetvenszerese is lehet. Az LMP azt sem tudja elfogadni, hogy az erőmű fűtőanyagát a szomszédos védett erdőkből termelik ki. A fatüzelésre való átállásnál a légkörbe egyéb szennyezőanyagok is kerülnek.
Az évente elégetni kívánt 24 ezer tonna fa, a lakótelep közepén iskolák, óvodák, lakóházak közvetlen környezetét károsíthatja.
„Természetesen szorgalmazzuk, hogy a gázfüggőséget a város csökkentse, és a zöld energiákat használja, de az erdő nem megújuló, hanem megújítható energiaforrás.
Elsődleges szempontnak az energiapazarlás megszüntetését tarjuk. A környező távfűtéses lakások egyidejű szigetelése és az egyéni fogyasztásmérő berendezéseket szabályozó rendszerek kialakítása, valamint a fogyasztás alapú számlázás a lakosság körében jóval nagyobb megtakarítást eredményezhet.” - fejtette ki a képviselőjelölt.

Forrás: Egriszín

Városvédőkkel a városfejlesztésről

· Politika

„A jövőnek megőrzendő város” címmel rendeztek konferenciát a városfejlesztésről Eger Megyei Jogú Város és az Egri Városvédő Polgárok szervezésében ma délelőtt a Szent Hedvig Kollégiumban. A tanácskozáson filmvetítés és előadások keretében a városfejlesztés összetett problémarendszerét járják körül a szakértők.

Habis László polgármester köszöntőjében kifejtette, hogy a fejlesztések kapcsán át kell gondolni, mik azok a hagyományok, meglévő adottságok, amiből a ki kell indulni. A több projektből álló városfejlesztésnél tudomásul kell venni a pályázati kritériumokat is.
A polgármester kitért arra is, hogy számolni kell a múlt adósságaival, s ilyen a déli ipartelep talajszennyezésének több mint egymilliárd forint költségű helyreállítása, vagy a hulladéklerakók rekultivációja. A belváros rehabilitációja is képes adóságokat törleszteni a múlt értékeinek tiszteletben tartása, ápolása tekintetében. A tanácskozás a lakosság, a város és a szakemberek közötti folyamatos konzultációt igénylő fejlesztéseket szolgálja, hangsúlyozta a polgármester.

A rendezvény egyik szervezője, a „Egri Városvédő Polgárok” néven júliusban alakult civil szervezet, korábban tiltakozását fejezte ki a belváros átalakítása ellen. Akkor kijelentették, hogy nem értenek egyet a tervezett beruházásokkal, a Dobó tér átalakításával, a Nemzetközi Kepes Központ létrehozásával az Ifjúsági Ház épületében, sőt az Agria Agóra felépítésével sem.
A kifogásuk az volt, hogy ezek a fejélesztések nem illeszkednek Eger szellemiségéhez, a barokk város arculatához, ezért követelték a folyamat azonnali leállítását és közmeghallgatás megrendezését.

Forrás: Egriszín

Videokonferencián az EKF

· Oktatás

Videokapcsolat segítségével az Eszterházy Károly Főiskola is részt vett több magyar és külföldi felsőoktatási és kutató központ mellett a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézetnek az Új Magyarország Fejlesztési Terv TIOP 1.3.2. programjának keretében létrehozott "Információmenedzsment a felsőoktatásban" című kiemelt projekt, videokonferencia rendszer ünnepélyes átadóján. A Líceum első emeleti konferenciaterméből élőben jelentkezett be a főiskola ma délelőtt az ünnepség helyszínére, a Magyar Tudományos Akadémiára.

A hazai felsőoktatási, kutatási és közgyűjteményi közösségek munkáját szolgálja az a megújuló országos videokonferencia rendszer, amit ünnepélyes keretek között ma délelőtt mutattak be a Magyar Tudományos Akadémián.
Az "Információmenedzsment a felsőoktatásban" című kiemelt projekt keretében 212 millió Ft-os beruházás eredményeképpen megújul és tovább bővül a magyar felsőoktatás, kutatás és közgyűjtemények számára rendelkezésre álló internetes videokommunikációs infrastruktúra.
Ünnepélyes keretek között adja át a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF Intézet) országosan 30 helyszínen az új, HD videokonferencia rendszert és a rá épülő szolgáltatásokat.

A rendezvény központi helyszíne Budapesten volt, de videokonferencián keresztül több magyar és külföldi felsőoktatási és kutató központ élőben kapcsolódott be az eseménybe, így az egri Eszterházy Károly Főiskola is.
A Magyar Tudományos Akadémia kisterméből Nagy Miklós, NIIF Intézet igazgatója nyitotta meg a konferenciát, amelyen az oktatás, kutatás-fejlesztés területén jelentős mérföldkőnek számító rendszer felhasználásáról, a fejlesztési irányokról, az infrastrukturális tényezőkről tartottak előadásokat a szakemberek.

Az NIIF Intézet közbeszerzés útján összesen 30 db High Definition (HD) H.323/SIP szabvánnyal kompatibilis IP alapú videokonferencia berendezést helyezett el a konvergencia régiókban található felsőoktatási intézményekben, kutatóintézetekben és közgyűjteményekben. A kedvezményezett intézmények térítés nélkül juthattak hozzá a legkorszerűbb eszközökhöz, amelyeknek köszönhetően az intézmények munkatársai 1080p HD (full HD) minőségben kommunikálhatnak az NIIF Intézet által üzemeltetett nagysebességű HBONE hálózaton keresztül. Az eszközök a hazai intézmények közötti együttműködés mellett – a szabványos működésnek köszönhetően – nemzetközi kapcsolatokat is erősítik.
A fejlesztés a végberendezéseken túl az NIIFI által biztosított országos infrastrukturális szolgáltatások bővítésére is kiterjed. A többpontos videokommunikációt egy nagykapacitású High Definition videokonferencia szerver (un. Multipoint Control Unit, MCU) támogatja, amely 35 db HD vagy akár 100 feletti hagyományos (nem HD) videokonferencia résztvevőt képes egyidőben kiszolgálni.
A közbeszerzési eljárást az amerikai Polycom gyártó termékeivel a KFKI Rendszerintegrációs Zrt., a Magyar Telekom Csoport tagja nyerte el. A videokonferencia végpontok Polycom HDX 8000-es típusúak, a szerver Polycom RMX 4000. A KFKI Zrt. a kiépítés után 3 évig rendszertámogatást is nyújt. A beszerzés teljes értéke 212 millió Ft.

Forrás: Egriszín

Járható utak, munkahelyek, olcsóbb város - Bemutatták az MSZP programját

· Belföld · Politika

„Történelmi város - új feladat!” – ezzel a jelmondattal mutatta be választási programját az MSZP Eger Városi Szervezete ma délelőtt, a MSZP irodában. Az olcsóbb várost, munkahelyteremtést és idegenforgalmi fellendülést megcélzó elképzeléseket Nagy István polgármesterjelölt és Pál György, az MSZP Eger Városi Szervezetének elnöke ismertette.

A programban a polgármester-jelölt kitér arra, hogy Egerben a rossz beruházáspolitika és az előnytelen szerződések miatt drágák a közszolgáltatások. Megválasztása esetén vállalja, hogy csökkenti a távhő, a szemétszállítás, a parkolás díját, a vízdíjat, a buszjegyek árát.
A polgármester-jelölt hangsúlyozta, hogy az általuk megvalósítandó fejlesztések a közösség egészének szólnak, „minden Egrinek, hiszen a város mindannyiuké!”

„Szeretem Eger hangulatát, hagyományait, értékeit. Mindig gyönyörködöm a belvárosban, de tudom, hogy a város nemcsak ez a néhányszáz négyzetméternyi terület. Eger értékei a Felsővárosban, a Lajosvárosban éppúgy ott vannak, mint a Maklári hóstyán. Mert ennek a városnak a legnagyobb kincse, a polgárai. Mi, Önök, akiknek most támogatását kérem, hogy az elkövetkezendő négy évben polgármesterként szolgálhassam Egert. Olyan polgármesterként, aki a város egészéért akar tenni, és nem csak egy szűk érdekcsoportot képvisel. Meggyőződésem, hogy az önkormányzat feladata Eger polgárainak segítése, a város fejlesztése, és a gyors, hatékony ügyfélközpontú munka.” – fogalmazott tájékoztatójában Nagy István.

Nagy István kijelentette, hogy négyéves járdaprogramot indítanak, aminek eredményeként jó minőségű járdákon közlekedhetnek az emberek, nemcsak a belvárosban. A MSZP újraindítaná a panelprogramot, az ígéret szerint a felújítási költség egyharmadát az önkormányzat átvállalja. A gyermekek jövőjére gondolva fontos feladatnak tekintik, hogy „az egri oktatás biztosítson esélyt a leszakadóknak a felzárkózásra és adjon lehetőséget a tehetségeknek a kiemelkedésre”
Fontosnak tartják a civil önrendelkezést, ezért a politikai döntéshozataltól teljesen független Civil Alapot, az elkövetkezendő négy évben a duplájára emelnék.
Munkahelyteremtő beruházásokhoz Vállalkozás-fejlesztési Alapot kívánnak létrehozni. Elképzelésük szerint az önkormányzat saját cégeinek fejlesztésével több száz új munkahely teremthető.
A feladatok között Nagy István hangsúlyozta, hogy a városnak vissza kell nyerni az elmúlt években megkopott turisztikai presztízst. A leglátogatottabb turisztikai célpontok listáján az elmúlt négy évben Eger a 3. helyről a 13. helyre esett vissza. Programjukban ezt a hanyatlást szeretnék megállítani, újra vonzóvá kívánják tenni a várost, ahogy Nagy István nevezi: „Magyarország egyik legszebb borvidéki központját”.

Pál György, az MSZP Eger Városi Szervezetének elnöke a választókörzeti fejlesztések kapcsán kijelentette, hogy képviselőjelöltjeik mindegyike jól ismeri körzetét és elkészítették az adott körzet probléma térképét, kikérve az ott lakók véleményét. Ebből a térképből a megoldandó feladatok listáját is összeállították.
Véleménye szerint a jelenlegi városvezetés nem fordított elég figyelmet az emberek közvetlen lakókörnyezetének a megóvására, fejlesztésére.
A minden körzetre érvényes feladatokra az elkövetkező 4 évre szóló városi ütemtervet hoztak létre. Ez vonatkozik például a ma még fedett váróhely nélküli buszmegállókra, amely során 2014-re minden buszmegálló rendelkezni fog fedett várakozóhellyel, és ütemezett tervük van a járdák járhatóvá tételére is 2014-re, jelentette ki Pál György.
Pótolni szándékoznak a hiányzó utcabútorokat, szemétgyűjtő edényeket.
A képviselőjelölt fontos feladatnak tartja a játszóterek létrehozását és felújítását, a füves, fás területek megfelelő rendezését, amihez be kívánják vezetni a rendszerváltás előtt működő a parkőri rendszert.

Forrás: Egriszín

Fórum a bővülő Széchenyi Kártya Programról

· Belföld

A kiterjesztett Széchenyi Kártya Program részleteiről, a benne rejlő lehetőségekről tartottak ma tanácskozást a Városháza Dísztermében. A fórumot Habis László polgármester nyitotta meg.

A kormány programjában a magyar gazdaság talpra állításában kiemelt szerepet szán a mikro-, kis- és középvállalkozói szektornak. A Széchenyi Kártya Program kiterjesztésével a kis- és középvállalkozók kedvezményes, egyben csökkentett adminisztrációjú finanszírozásának újabb olyan lehetőségei nyílnak meg, amelyek eddig hiányoztak ennek a szektornak a hitelezésében. Idén augusztustól kibővült a Széchenyi Kártya portfóliója. A folyószámla hitel mellett idén augusztustól forgóeszköz, míg szeptembertől beruházási hitel felvételére is van lehetőség, illetve a tervek szerint 2011. január elsejétől elindul a pályázaton elnyert forrásokhoz az önerőt biztosító finanszírozás is. Ezekről az új lehetőségekről a KA-VOSZ Zrt., a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Heves Megyei Szervezete, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezett ma délután tájékoztatót az érintett vállalkozóknak.

Habis László polgármester köszöntőjében elmondta, hogy Eger a széleskörű intézkedéseivel folyamatosan bizonyítja, hogy a kis- és középvállalkozásokat fontosnak tartja. Ügyfélbarát hozzáállásukkal, az infrastruktúra fejlesztésesével, és azzal, hogy Egerben megfelezték a mikrovállalkozások számára az iparűzési adó mértékét, azt mutatják, hogy helyi szinten is próbálják stabilizálni a gazdaság állapotát.

A további előadásokból megtudtuk, hogy a Széchenyi Kártya Program három elemével (folyószámla, forgóeszköz, beruházási hitel) egy vállalkozás akár 100 millió forint támogatott hitelhez is hozzájuthat. A program termékei egymásra épülnek, kiegészítik egymást. A VOSZ, a Kamara és a KA-VOSZ irodáiban igényelhető új termékportfólióra is jellemző az egyszerű hozzáférhetőség, adminisztráció- és bürokráciamentes ügyintézés.

A szeptember elsejétől igényelhető beruházási hitel 50 millió forintig 10 éves futamidőre vehető fel. Ebből a hitelből az adott vállalkozás több projektet is finanszírozhat, és a beruházási hitelt 8,5 százalék körüli áron kaphatják meg. A hitel nem csupán új ingatlan, gép stb. vásárlására vehető fel, hanem használtakra is.

Az augusztus elején elindított Széchenyi Kártya Forgóeszköz hitel a cégek napi működésének finanszírozását segíti. A KA-VOSZ tájékoztatása szerint a bankok folyamatosan kapcsolódnak be a Széchenyi Kártya Forgóeszköz hitelezésbe is, és már több tucat beadott hiteligénylés érkezett.

A kezdetek óta a vállalkozások 180.590 Széchenyi Kártyát igényeltek, az átadott kártyák száma meghaladja a 135 ezret, amellyel több mint 800 milliárd forint hitelt juttattak el a kis- és középvállalkozásokhoz.

Forrás Egriszín

Munkahelyteremtés luxusberuházások helyett

· Politika

Az integrált városfejlesztési stratégiának kifejezetten arról kellene szólnia, hogy hogyan fejlesszük egész Egert - szögezte le Nagy István a szocialisták polgármesterjelöltje a ma délelőtti sajtótájékoztatón a párt Dobó utcai irodájában. Úgy gondolja, hogy a válságos időszakban sokkal fontosabb a munkahelyteremtés, mint a luxusberuházások.

Több mint 3 milliárd forint fejlesztési pénzt nyert a város az Észak-magyarországi Operatív Programon keresztül. Nagy István szerint hibás Habis László polgármester azon gondolata, miszerint a rendelkezésre álló összeg egészét a Belvárosra kell elkölteni. Másfél milliárd forintos VIP parkolót és rendezvényeket kiszolgáló raktárhelységeket terveznek a Dobó tér alá, amit teljesen szükségtelen luxusberuházásnak tart. Ebben a válságos időszakban sokkal fontosabb lenne az egész városra kiterjedő járdarekonstrukció és az utak felújítása. Új munkahelyeket kell teremteni amely a lakosságot abszolút mértékben kiszolgálja, s ezzel együtt nő Eger vagyona is. „Ha ennyi felesleges forrása van az önkormányzatnak, akkor inkább vegye meg az Egervint, megteremtve azt a nagy felvásárlót, aki több ezer családnak tud segíteni” – mondta a politikus.

Forrás: Egriszín

Kiállításon a belváros tervei

· Belföld · Politika

A „Végvári vitézek” lovasszobor lehetséges elhelyezéseit is bemutatja látványterveken az a kiállítás, melyet Habis László polgármester nyitott meg ma délelőtt, a Dobó tér 2. szám alatt.
A „Városunk az otthonunk” című tárlaton a belvárosi rehabilitáció számítógépes látványtervei várják a lakosságot és a véleményeket.

Hiányt pótol a kiállítás, ami népszerű formában mutatja be a belváros rehabilitációs terveit, hangsúlyozta Habis László polgármester a megnyitón. A polgármester kiemelte annak fontosságát, hogy a műszaki beavatkozások sorozatát jelentő rehabilitáció kapcsán bemutassák a terveket a városban élőknek, s a fejlesztésekkel kapcsolatos véleményekről, nézetekről is képet kapjanak.
Habis László szerint óriási igény van Egerben közösségekre, azok létrehozására, megerősítésére. Mindehhez terekre van szükség, a meglévők nem igazán alkalmasak erre. Ezt a célt szolgálják a belváros rehabilitációjában szereplő fejlesztések, melyek révén közösségi terek hálózatát képzelik el a belvárosban. A program erősítheti a civil közösségeket és harmóniát teremthet az épített örökség, valamint a természeti tényezők között.
A városrehabilitáció másik eleme az értékmegőrzés, értékmentés, ami Eger egyik legérdekesebb építészeti örökségét, a több mint ötven éve feltárt Valide Sultana fürdő romjait is méltó körülmények között mutatja majd be.
A 4,8 milliárdos, 22 elemet tartalmazó projekt a Városháza épülete, udvara és a Dobó tér közötti kapcsolat lehetőségeit is kihasználja.
A polgármester kijelentette, hogy a programban nincs tabu téma. A Centrum áruház zárt dobozát nyitottabbá, könnyedebbé, emberbarátabbá alakítva, a tér részévé kívánják tenni.
Bartucz Sarolta, a HBH tanácsadó iroda képviseletében, a Magyarországon zajló városrehabilitációs programok áttekintésében megjegyezte, hogy egy ilyen nagyszabású
beruházás kapcsán meg kell felelni az uniós pályázati rendszernek. Az egyik feltétel az, hogy magántőke bevonásával valósuljon meg a városrehabilitációs program.

obj=document.getElementById('bCont2890_1');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2890_2');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2890_3');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2890_4');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2890_5');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2890_6');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2890_7');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2890_8');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2890_9');
obj.style.display='none';

obj=document.getElementById('bCont2890_10');
obj.style.display='none';
obj=document.getElementById(belsodiv);
obj.style.display='block';
}
// ]]>

Forrás: Egriszín

Heves megye turizmusának aktualitásai

· Belföld

Az idegenforgalom tekintetében Heves megye továbbra is előkelő helyet foglal el a megyék rangsorában. A Megyeházán tartott mai sajtótájékoztatón beszámoltak az elmúlt időszak eredményeiről és az aktualitásokról is.

Heves megye a turizmus területén kiemelkedő adottságokkal, jelentős vonzerőkkel rendelkezik. Eger városát, a Mátrát, a Bükköt és a Tisza tó térségét évről évre nagyszámú külföldi és belföldi turistavendég keresi fel. Így volt ez 2010 első félévében is, amikor – a rendelkezésre álló statisztikai adatok alapján – 267.593 vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyeken. Ez a 2009-es eredmény 99,36 százaléka, vagyis majdnem azonos az előző évhez képest – ismertette az eredményt Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. Továbbra is a versenyképesség erősítését tekintik első számú feladatnak, amely jelenti egyrészt új vonzerők, programok létrahozását, másrészt a meglévő elemek, létesítmények felújítását. Példaként említette több szálloda felújítását, a mátraszentistváni Síparkot, a Mátrafüred-Sástói Oxygen Adrenalin Parkot és az Egerszalók-Demjén termálvölgyet. A Heves Megyei Önkormányzat anyagi szerepvállalásával az eltelt időszakban olyan kiemelkedő jelentőségű turisztikai beruházások valósultak meg, mint a mátraderecskei Mofetta, a Tisza tavi kerékpárút, Egerben a Török fürdő felújítása és új reumakórházi szárny megépítése, a Buttler Ház felújítása, a gyöngyösi Orczy kastély (Mátra Múzeum) felújítása és az új Természettudományi Pavilon megépítése. Sós Tamás kiemelte, hogy a Mátra Múzeum projektje Európa Nostra díjban részesült és elnyerte „Az év múzeuma” címet is.

Folyamatban van az egri Vár és erődrendszer turisztikai attrakciófejlesztési pályázata, amely egy 1,7 milliárd forint értékű kiemelt projekt. Megkezdődött az új turisztikai intézményrendszer, a TDM szervezetek létrehozásának folyamata is. A gyöngyösi helyi TDM 45, az egri helyi 50, míg az Eger és környéke térségi TDM 96 millió forint támogatást nyert el a turisztikai termékfejlesztéssel és marketinggel kapcsolatos sokszínű tevékenységsorozat végrehajtására. A megyei önkormányzat 2 millió forint támogatást biztosított az egri térségi TDM részére a pályázat önerejéhez.

Paulik Tibor, a Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület elnöke elmondta, hogy szűkebb hazánkban összesen 720 falusi szálláshely üzemel, s évente mintegy 30 szálláshellyel bővül a kapacitás. A falusi vendégforgalom szempontjából aktív települések számos hagyományőrző rendezvénnyel várták a látogatókat nyár folyamán és várják a közeljövőben is. Ezek egyike a szeptember 10-12-én sorra kerülő „Hazajáró Falufesztivál” Egerszalókon, amelynek megrendezéséhez az önkormányzat 400 ezer forinttal járult hozzá.

Forrás: Egriszín

Leadták az ajánlószelvényeket a szocialisták

· Belföld · Politika

Ma délelőtt Nagy István, MSZP-s polgármesterjelölt és mind a 12 választókerület szocialista képviselőjelöltje leadta az induláshoz szükséges kopogtatócédulákat a Városházán. Nagy István jelképesen 1552 darab ajánlószelvényt nyújtott át a Választási Bizottság képviselőjének.

Nagy István megköszönte annak a több ezer választópolgárnak a segítségét, akik személyesen adták le az ajánláshoz szükséges szelvényeket, illetve tanácsaikkal, észrevételeikkel segítették a párt városi programjának a kialakítását.
A jelképesnek számító 1552 ajánlószelvénnyel kapcsolatban a polgármesterjelölt elmondta, hogy azért választották ezt a számot, mert szerintük a mostani állapotok között is kijelenthető, hogy Egert meg kell védeniük. Most nem a töröktől, hanem Habis László ámokfutásától.

Nagy István hozzátette, hogy a városban látványberuházások helyett az igazi fejlődést elősegítő munkálatokra és munkahelyteremtésre lenne szükség.

A Habis Lászlót lejárató Fekete leves c. aláírás nélküli szórólapokról úgy nyilatkozott Nagy István, hogy neki és pártjának semmi köze ehhez, és ő személy szerint nem híve a politikai csatározás ily módjának. A lovasszobor áthelyezése ellen indított aláírásgyűjtés kapcsán elmondta, hogy eddig 4500-5000 ember csatlakozott a kezdeményezésükhöz.

forrás: egriszin.hu

Városi Közgyűlés percről-percre

· Politika

Kövesse portálunkon Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének eseményeit élőben. Ma több mint 40 napirendi pontról tárgyalnak majd a városatyák. Tudósításunk folyamatosan frissül.

9.28: Majd 30 perces késéssel elindul az ülés. A közgyűlése határozatképes, 26-ból 22 képviselő van jelen.

9.30: Deák Boldizsár képviselő a rendőrség megjelent képviselőjéhez fordul. Azt kéri, hogy a nyugdíjasháznál fokozottabban járőrözzenek, mert egyre több a lopás. Ugyanis a házat most újítják fel, s ezt kihasználva egyre több tolvaj garázdálkodik a ház körül.

9.32: Császár Zoltán is a rendőrség képviselőjéhez fordul, hogy a rendőrség ne folyjon bele a kampány heves folyamataiba. Csak akkor avatkozzon be, ha a kampány a békét is megzavarja. Szerinte a rendőröknek nem kell ennél jobban beleavatkoznia. Aki az éjszaka kampányolás címen megzavarják a nyugalmat, az ellen lépjenek fel.

9.34: Dr. Petrovics András, az Egri Rendőrkapitányság vezetője megnyugtatja Deák Boldizsárt, hogy eleget tesznek a kérésének, és többet fognak azon a területen járőrözni. A másik témáról azt mondja, hogy ők teljesen mentesek a politikától. Reméli, hogy nem lesznek olyan események, amelyek miatt majd be kell avatkozniuk. De ha tettlegességre kerül sor, akkor nekik kötelességük eljárni.

9.38: Császár Zoltán újra felszólal. A lakossági hozzászólásokról beszél. Kéri, hogy azokat a hozzászólókat szűrjék ki, akik azért érkeznek, hogy előre megfontolt szándékkal sértegessék az önkormányzati képviselőket. Felolvas néhány sort egy szórólapról, amely őt járatja le. Ebben őt „Abszolút Civil Senki”-nek nevezi őt H. Etelka.

9.44: Habis László kéri Császár Zoltánt, hogy kizárólag ügyrendi kérdésben szólaljon fel a napirendi pontok előtt. A polgármester is úgy gondolja, hogy nincs helye olyan hozzászólásoknak a közgyűlésen, amely kizárólag egy vagy több személy tudatos lejáratását célozzák.

9.55: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete Eger Megyei Jogú Város Alapokmányáról szóló 13/1999. (IV.21.) önkormányzati rendeletéről valamint az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 3/1995 (II.15) önkormányzati rendelet módosításáráról tárgyalnak. Dr. Gyulai Katalin megkérdezi, hogy hány alpolgármestert választhat majd maga mellé a leendő polgármester. Császár Zoltán szerint több alpolgármestert kellene októbertől alkalmazni. Egyben megragadja az alkalmat, hogy visszavonja azon kijelentését, amelyben korábban bírálta Szeleczki János alpolgármester munkáját. Így utólag átértékelve azt mondja, hogy az alpolgármester remek munkát végzett.

10.00: A jogszabály azt írja elő, hogy az alpolgármester személyére az akkori polgármester tesz majd javaslatot, mondja a főjegyző. Azt, hogy hány alpolgármester lesz, még nem tudják megmondani.

10.03: Egy városrendezési előterjesztés során felmerül a biomassza üzem kérdése. Ficzere György szerint ez az erőmű hozzájárul a távhő díjak szinten tartásához. Pál György szerint ez az üzem előnyös is lehet, de bírálja azt, hogy a biomassza üzem létrehozásának döntését nem az EVAT-tal kellett volna megtárgyalni, hanem a testülettel. Szerinte nem ismeri a testület a szerződés részleteit.

10.07: Habis László úgy gondolja, hogy megint nem az előterjesztés pontos tárgyáról beszélnek. Kéri, hogy tartsák magukat a témához. A biomassza üzemről azt mondja, hogy minden tekintetben a szabályoknak megfelelően jártak el. Az EVAT már többször hozott kiváló döntéseket korábban – hangsúlyozza a polgármester.

10.10: Jánosi Zoltán is a biomassza üzemről szól. Elmondja, hogy már korábban kért a polgármestertől 9 kérdésben választ az erőművel kapcsolatban. Erre még mindig nem kapott semmilyen reakciót. Szerinte itt privatizálásról van szó. Ha az önkormányzat egyik cége építené a biomassza üzemet, jobban járt volna a lakosság. Elgondolkodtatónak tartja, hogy még mindig nem ismerik a szerződés részleteit.

10.16: Pál György kéri a polgármester, hogy éljen a képviseleti demokrácia eszközével a maradék idejében. Ismertesse meg a döntések részleteit képviselőtársaival. Ezzel megadja a lehetőséget, hogy a legkedvezőbb feltételeket teremtsék meg.

10.20: A polgármester feleleveníti, hogy az előző közgyűlésen Várkonyi György, az EVAT Zrt. igazgatója tájékoztatást tartott volna, de közkívánatra beléfojtották a szót.

10.21: Nagy István szerint az előző közgyűlésen nem volt napirendi pont a biomassza üzem témaköre. Mint lakossági hozzászóló beszélt az igazgató. Úgy gondolja, hogy ezt a kérdést inkább a következő városvezetés döntse el.

10.24: Jánosi Zoltán kérdezi, hogy a biomassza erőmű elkészül-e a tervekben foglaltakban jelzett időpontig.

10.25: Habis László ezt nem tudja megmondani. Kiemeli, hogy ez nem is napirendi pontja a mai közgyűlésnek.

10.26: Jánosi Zoltán kifogásolja azt is, hogy az üzemet a jégpálya helyére tervezik. Szerinte a fűtőmű nem fog idén már megépülni. Habis azt mondja, hogy ő azon lesz, hogy az eredeti ütemben épüljön meg.

10.30: A városrendezési szabályozás módosítását 14 igennel megszavazták.

10.35: A „Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont kialakítása” című pályázat támogatásához szükséges önerő kiegészítéséről tárgyalnak. Császár Zoltán képviselő, a Szépasszonyvölgy fejlesztési biztosa köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez a pályázat sikeres legyen. A javaslatot 18 igennel elfogadták.

10.46: Eger Város önkormányzati gazdálkodásának 2010. I. féléves helyzetéről készített beszámoló elfogadásáról beszélnek. Csákvári Antal és Császár Zoltán is amellett szólal fel, hogy mivel jól gazdálkodott az önkormányzat az első félévben, a közgyűlés fogadja el a beszámolót. Dr. Gál János könyvvizsgáló szerint mindent az előírásoknak megfelelően végzett az önkormányzat. Azt kéri a polgármestertől, hogy továbbra is segítsék az önkormányzati intézményeket, és a második félévben is törekedjenek az egyensúlyra a köletségvetés tartása terén. 17 igennel elfogadta a testület a napirendi pontot.

11.10: Egri Sportmúzeum Alapítvány számára egymillió forintot szavazott meg a közgyűlés. A Sportmúzeum berendezéseit fejlesztik ebből a pénzből.

11.20: Az Egri Vízilabda Klubnak 20 millió forintnyi támogatást terjesztenek a közgyűlés elé. Habis szerint ez a klub Eger legsikeresebb csapata. Az utánpótlás nevelése is kiváló. Ez köszönhető a felnőtt gárda eredményeinek is, hiszen ez ösztönzi a gyermekeket a sportra és az egészséges életvitelre. Deák Boldizsár kéri, hogy a nőket is kövessék kitüntetett figyelemmel. Szerinte a mostani igazolások is mutatják, hogy a női szakágat is érdemes lenne jobban támogatni. Dr. Gyulai Katalin, aki a vízilabdások sportorvosa is volt, azt mondja, hogy többet is megérdemelne ez a klub. De felteszi a kérdést, hogy milyen elszámolási kötelezettsége van a klubnak a támogatási pénz felhasználásáról. Habis László az elszámolásról elmondja, hogy a klubvezetéssel folyamatos a munkakapcsolat, és az önkormányzatnak betekintést nyújtanak a gazdálkodási döntésekbe.

A támogatási összeget 19 igennel megszavazták.

11.30: Önkormányzati tulajdonnal vagy résztulajdonnal rendelkező intézmények, társaságok féléves beszámolóiról szavaznak.

11.50: A következő évben is támogatják a fiatalok továbbtanulási esélyeinek növelését. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz csatlakozott 2011-ben is az egri önkormányzat.

12.05: Megrendezik az Európai Mobilitási Hetet Egerben szeptember 16-22. között, mivel a közgyűlés 18 igen szavazattal elfogadta az előterjesztést.

12.10: Elfogadták a tájékoztatót a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság, valamint a Polgármester 2010. II. negyedévben saját hatáskörben hozott döntéseiről.

12.15: A napirend utáni hozzászólások következnek. Gálfi Antal felszólalásában bejelentette, hogy indul képviselőjelöltként a következő választásokon. Kéri a szavazók támogatását.

Deák Boldizsár kéri a polgármestert, hogy a nyugdíjasházba ne csak kampányolni járjon, hanem tegyen valamit azért, hogy végre befejezzék az ingatlan felújítását. Deák Boldizsár is bejelenti, hogy indul a választásokon az Együtt a Fejlődő Városért Egyesület képviselőjelöltjeként.

Habis László arról informálja a testületet, hogy személyesen intézkedett a közelmúltban, hogy a nyugdíjasház beruházásának ügyében.

12.30: Vizi Gyula képviselő a választási kampányról szól. Szerinte a Fidesz aktivistái nem megengedett módon gyűjtik az ajánlószelvényeket. Kéri a Fidesz kampányfőnökét, hogy a szervezet határolódjon el ezektől az eseményektől.

12.39: Császár Zoltán saját választókerületének eredményeit foglalja össze. Azt mondja, hogy több mint 1 milliárdos fejlesztés történt a kerületében. Szerinte mindent becsületesen teljesített, amit vállalt. S ígéri, hogy továbbra is minden fillérrel el fog számolni.

12.43: Dr. Gyulai Katalin kérdezi a polgármestert, hogy igaz-e, hogy az Okmányiroda a plázába lesz áthelyezve. A választásokról említi, hogy még tavasszal egy bizonyos etikai kódexet írtak alá a parlamenti képviselők jelöltjei. Szerinte az ebben foglaltak nem teljesültek tavasszal. Úgy véli, hogy a kopogtatók gyűjtése során tapasztaltak is azt mutatják, hogy a választóknak nem szimpatikus a politikai pártok nyílt és olykor tisztességtelen csatározása. Kéri, hogy ne riasszák el ezekkel a választókat, és legyen mindenki tisztességes.

12.50: Habis László hangsúlyozza, hogy ne kampányoljanak a közgyűlésen. Az Okmányirodáról nem gondolja, hogy más helyre kellene költöztetni. Azt etikai kódexnek szerinte volt némi pozitív hatása amellett, hogy több tisztességtelen jelenség is része volt a választásoknak. A polgármester a becsületes kampány mellett van.

13.05: A lakossági hozzászólások következnek.

Császár Zoltán képviselő a felesége által írt levelet olvassa fel, mint lakossági hozzászólás. Ebben kifogásolja Császár Zoltánné azt a lejárató kampányt, amelyet férje ellen indítottak nemrég. A képviselő által felolvasott levélben a feleség saját férje mellett érvel, őt méltatja. Azt üzeni azoknak, akik részt vettek Császár Zoltán lejáratásában, hogy szégyelljék magukat. Szerinte férje nem ezt érdemli sem a Fidesztől, sem másoktól, akik ellene fordultak.

Habis László szerint a sérelmek kinyilvánításának nem itt van a helye.

Az Egri Est Café képviselője, Belisha Katalin szólal fel. Idén csak augusztus 31-ig kapták meg a terasz használatának jogát. Rátkai Attilának levelet írtak, hogy amíg az Ifjúsági Házat nem kezdik el átépíteni, hadd üzemeltessék a teraszt. Máig nincs előrelépés az ügyükben. Offenbacher Ferenc elmondása alapján még két hónapig lehetne teraszuk. Kéri a polgármester segítségét.

Habis László megígéri, hogy már holnap reagálni fognak kérésükre.

13.15: A közgyűlés maradék napirendi pontját zárt ülésen tárgyalják tovább a képviselők.

Forrás: Egriszín