Keresés: „ló” (3162 találat)

Megalakult a LEADER Egyesületek Szövetsége

2013. október 29-én, 62 LEADER Helyi Akciócsoport közreműködésével Tatárszentgyörgy-Sarlóspusztán létrejött a LEADER Egyesületek Szövetsége országos hatáskörű civil szervezet melynek célja a LEADER szervezetek szakmai munkájának segítése.

Az országos ernyőszervezetként működő egyesület vállalja fel a hazai LEADER módszer elveinek megfelelő vidékfejlesztési program szakmai képviseletét, a Helyi Akciócsoportoknál felhalmozódott tudás- és tapasztalat összegyűjtését és megosztását, valamint az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósítandó program népszerűsítését. A szervezet további céljai között szerepel az együttműködés a vidékfejlesztéssel foglalkozó állami és önkormányzati szervekkel a területfejlesztési és területrendezési feladatok ellátásában, valamint a nemzetközi kapcsolatok erősítése a vidékfejlesztés területén.

Az alakuló ülésen részt vett dr. Maácz Miklós, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, és Tar Gyula megbízott igazgató, osztályvezető, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási Képzési és Vidékfejlesztési Intézet képviseletében.

Az országos szervezet megalakulásában a Magyarországon működő LEADER Helyi Akciócsoportok közel fele, 46 alapító tagszervezet vett részt.  Mind a hét magyarországi régió képviselteti magát a megalakult egyesületben, és a szervezethez való csatlakozás lehetősége továbbra is nyitva áll a Helyi Vidékfejlesztési Akciócsoportok előtt.

Az alakuló közgyűlésen a tagság a LEADER Szervezetek Szövetségének elnökévé választotta dr. Finta Istvánt, a Mecsek – Völgység – Hegyhát Egyesület elnökét. A szervezet alelnöke Rácz Judit a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetője, és Gelencsér Géza, Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület elnöke.  A közgyűlés által választott  Elnökség tagjai:  Hutvágnerné Kasper Judit munkaszervezet vezető, „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület, Kodák József munkaszervezet vezető, Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület, Szabó Tibor munkaszervezet vezető, Zala Termálvölgye Egyesület, Szendrői Júlia munkaszervezet vezető, Völgy-Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület, Dr. Szemán Ákos munkaszervezet vezető,  Dél-Zemplén Fejlődéséért LEADER Egyesület, Völgyi Tamás titkár, Szinergia Egyesület.

A Felügyelő Bizottság elnöke Bíróné Nagy Csilla munkaszervezet vezető, Hortobágyi LEADER Egyesület, a bizottság tagjai: Dr. Vén Gabriella munkaszervezet vezető, Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület, és Szabó István elnök, Tisza-Tó Térsége LEADER Egyesület.

A LEADER Egyesületek Szövetsége, (rövid nevén LESZ), erősítve a LEADER Helyi Akciócsoportok pozitív megítélésének támogatását Etikai Bizottságot hozott létre, melynek elnöke Dr. Orcsik István, a Hortobágyi LEADER Egyesület elnöke, a testület tagjai: Pál Zoltán elnök, Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület, Hargitai Katalin főtitkár, Zagyvaság Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület, Horváth Márton munkaszervezet vezető, Mecsekvidék Egyesület, Vida Tamás elnök, Nagykunságért Vidékfejlesztési Egyesület.

A helyi fejlesztéspolitikai feladatok ellátására Magyarországon 95 LEADER Helyi Akciócsoport működik. A LEADER szervezetek összefogására létrejött LEADER Egyesület Szövetsége fontos célkitűzése a vidéki területek egységes fejlesztésének előmozdítása, valamint a vidék-város partnerség erősítése, különösen a 2014-2020 közötti időszakban.

A LEADER Egyesületek Szövetsége alakuló közgyűlésén készült videofilm linkje:

http://www.youtube.com/watch?v=eMBW5RGb4pg&feature=c4-overview&list=UUHhtGVcXE6YGfSNr7chOs4w

Tiltott helyen szemeteltek

· Kék hírek

A Készenléti Rendőrség Füzesabony térségében szolgálatot ellátó járőrei vasárnap 15 óra 30 perckor Poroszló külterületén tetten értek több személyt, akik egy személygépkocsihoz kapcsolt utánfutóról háztartási szemetet rakodtak ki.

A férfiak az azt tiltó táblától kb. 5 méterre pakolták ki a leginkább sörös dobozokból és műanyag palackokból álló rakományukat, amelyet később - a rendőri intézkedés hatására - visszapakoltak az utánfutóra.

Az eset kapcsán szabálysértési feljelentést tettek az egyenruhások - tájékoztatott Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Megszépült Gárdonyi Géza sírja az egri várban

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

A sírkert felújításának ötlete az Eger Vára Barátainak Körétől származik, apropóját a Gárdonyi Emlékév adta.

 – Egy szép és különleges összefogás eredménye Gárdonyi-sír megújulása, ebből is jól látszik, hogy az egriek segítségével sok mindenre képes lehet a város – fogalmazott így Rázsi Botond alpolgármester a zarándokhely pénteki átadásának, és megszentelésének alkalmából.

A sírkert felújításának ötlete az Eger Vára Barátainak Körétől származik, apropóját a Gárdonyi Emlékév adta. Ennek kapcsán Román Gáborné, az egyesület elnöke elmondta: „mindig az a jó, amit szeretettel végzünk”.

Kezdeményezésükhöz rengetegen csatlakoztak: az Egri Városszépítő Egyesület, a Dobó István Vármúzeum, az egri önkormányzat, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, számos vállalkozó, és magánszemély tett közösen azért, hogy megszépülhessen az emlékhely. Az augusztusban kezdődött munka magában foglalta mind a növényzet, mind pedig a lépcső, a kerítés, a sír és a kereszt renoválását.

Dr. Nyitrai Zsolt honatya köszöntőjében elmondta: egyfajta folytonosságként tekinthetünk a mostani ünnepségre, hiszen anno Tordai Ányos ciszterci szerzetes kezdeményezte az író emlékét ápoló társaság megszervezését, s idén csatlakozott a felhíváshoz az egri ciszterci gimnázium, a sírt Dékány Árpád Sixtus zirci apát szenteli fel.

A rendezvényen szólt Dr. Ternyák Csaba egri érsek is, aki Gárdonyi jelentőségét méltatta: – Arról, hogy ma ebben a városban turizmusról lehet beszélni, az az írónak s az Egri csillagok című regényének köszönhető. Nélküle Eger nem lenne az, ami, hiszen művével ő tette világhírűvé városunkat.

A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium tanulóinak műsora után, koszorúzás vette kezdetét, majd mindenki leróhatta kegyeletét a megszépült zarándokhelynél.

Az avatás az egész hétvégén át tartó Gárdonyi emléknapok nyitórendezvénye volt, amely előtt az érsekkerti Múzsák kertjében egy jegenyefát is elültettek az egri remete tiszteletére.

Forrás: HEOL

Fotó: Lénárt Márton

Szilvásvárad: Pihenéssel ünnepeltek

Október 23-án kirándulókkal telt meg Szilvásvárad és környéke. A kisvonat turistákkal szakadatlanul rótta a köröket. Fiatalok és idősebbek élvezték az októberi napsütést. A Szalajka-völgyben lovasrendőrök is vigyáztak a biztonságra, az érdeklődők akár egy igazi rendőrló nyergét is kipróbálhatták.

Berecz Családi koncert

· Szabadidő

Október 25-én, pénteken este 7 órától Berecz András mesemondó, népdalénekes két fiával vendégszerepel Egerben, a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban. Berecz Istvánt a Fölszállott a páva 2012 tehetségkutató verseny szóló tánc kategóriájának győzteseként ismerhetjük, ám ezúttal népi furulya tudását is megcsillantja. Berecz Mihály 3 éves korától gardonozik, 7 éves korától hegedül, 9 éves korától zongorázik. 2010-ben kiemelt első díjat kapott a XII. Országos Zeneiskolai Zongoraversenyen, a magyarkanizsai Nemzetközi Jazz Fesztiválon pedig önálló koncertet adott. Misi maga is komponál, zeneelméletet és zeneszerzést is tanul. 2011 decemberében kiemelt nívódíjat kapott a III. Országos Bartók Béla Zeneiskolai zongoraversenyen, továbbá kiérdemelte a legjobb Bartók mű előadásáért járó különdíjat. És még csak 15 éves!

Lelőtt farkast találhattak a Bükkben

· Szabadidő

Valószínűleg egy lelőtt farkas tetemét találták meg kirándulók a Bükkben. Egyelőre nem tudják, ki és miért végzett az állattal.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Bükkben újra feltűntek a farkasok. A szakemberek elmondták: eddig is átjártak Szlovákiából a vadak, de sok gond nem volt velük, hiszen az egészséges egyedek messze elkerülik az embert.

A tetem a farkasok által leggyakrabban használt helyről került elő, amelyet a nemzeti park természetvédelmi őrei jól ismernek, ám azt, hogy ez pontosan hol van a Bükkben a nyomozás és a megmaradt populáció nyugalmának érdekeire hivatkozva nem árulta el Grédics Szilárd, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője.

A Bükki Nemzeti Park igazgatósága megtette a feljelentést természetkárosítás miatt. Az elkövető a BTK. szerint akár 2-5 szabadságvesztéssel is sújtható. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Eger alpolgármestere: értjük a tréfát

· Kultúra · Szabadidő

Furcsa jelenséggel találták magukat szembe a Dobó téren sétálók hétfőn reggel: néhányan becsomagolták a Dobó téri lovasszobor egyik alakját.

Megindultak a találgatások is. Voltak, akik szerint politikai jelzés volt, mások fiatalok csínytevésének tulajdonították az alkotást.

Hosszas nyomozás után kiderült: főiskolás fiatalok a beadandó feladatukhoz készítették a művet éjfél és hajnali 1 óra között. Később az önkormányzat szakemberei ellenőrizhették is a webkamera képein.

Összekötőkön keresztel elértük a csomagoló fiatalokat is, akik névtelenségben kívántak maradni. Annyit megüzentek: félnek a következményektől.

Rázsi Botond, Eger alpolgármestere elmondta: értik a tréfát. A szoborban kár nem esett, a csomagoló anyagot könnyen leszedték a munkások. Ők nem kívánnak egyéb lépéseket tenni.

Úgy tudjuk, a főiskola sem kutakodik az ügyben, a fiatalok fellélegezhetnek.

Baleset-megelőzés: ismét Egerben forgattak

· Belföld · Kék hírek · Szabadidő

Tavasszal látványos filmet készítettek Egerben Pap Lukács közreműködésével. A neves motoros elképzelései alapján újabb film kerülhet vágóasztalra hamarosan, hiszen egy sorozat részeit forgatták a hétvégén a hevesi megyeszékhelyen. Az elkészült filmeket országos csatornákon láthatják a nézők.

A forgatás most nem volt olyan látványos, mint a korábbi filmen, az elkészülő alkotásokkal a közlekedők figyelmét szeretnék felhívni a veszélyes helyzetekre és a megelőzésre.

A tavaszi forgatásról ide kattintva láthatják beszámolónkat.

Útdíj: megnőtt a forgalom a kisebb utakon

· Belföld

Alaposan megnövekedett a 2506-os út forgalma, mióta a főút használatáért fizetni kell. A lakók panaszkodnak. Mónosbélben nemrég baleset is történt.

Az útdíj bevezetése óta jelentősen megnőtt a 25-ös főutat elkerülő, kisebb rendű utak forgalma. Nem csupán Egercsehiben, az Ófaluban élők, továbbá a bekölceiek és a mikófalviak panaszkodnak erre, hanem a Szilvásváradon, Monosbélen és Balatonban lakók is. Pedig még a rendőrök is büntettek, de ez nem igazán tartja vissza a sofőröket.

– Sokkal nagyobbá vált az útdíj bevezetése óta a településünkön keresztülhaladó tehergépjármű-forgalom. Ennek az oka az, hogy Egerből Szilvásváradon keresztül lehet eljutni leghamarabb (vagyis erre a legrövidebb a távolság) Ózdra, valamint a Szlovákia irányába jelentős határátkelő, Bánréve felé, de Putnokra, valamint Kazincbarcikára is – mondta el lapunk érdeklődésére Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere.

– Szarvaskő után, mint az ismeretes, a 25-ös számú főút Egercsehi felé fordul, de arra nem igazán közlekedik senki. Nem véletlenül olyan az út Szilvásvárad felé, mintha erre folytatódna a 25-ös, hiszen aki Egercsehi felől érkezik, neki kell elsőbbséget adnia a Mónosbél és Eger irányából közlekedőknek Tardosnál. A 25-ös főút helyett így inkább a 2506-os úton igyekszik elérni úti célját mindenki Szilvásváradig, majd innen tovább a 2508-ason Ózd irányába. Az út minősége ugyanolyan, nincs útdíj, közelebb van, ráadásul nem is kell olyan hatalmas hegyet megmászniuk a kamionoknak, mint Tarnalelesz után – írta le az átlagos kamionos gondolkodását a szilvásváradi polgármester.

Hozzátette: ugyanez a helyzet Kazincbarcika felé is. A kamion, esetleg más nagyobb tehergépjármű lejön az autópályáról Füzesabonynál, onnan még Szarvaskőig fizet egy kis útdíjat, majd a 2506-oson elmegy egészen Vadnáig a 26-osra, onnan pedig pár kilométer Kazincbarcika, a Borsodchem. Nagyon sok a külföldi jelzésű, főleg szlovákiai kamion, amelyek a falun keresztül húznak el Bánréve irányába.

Szaniszló László szerint érdekes az ügy abból a szempontból is, hogy Dédestapolcsányban (2506-os közút) 20 tonnás korlátozó tábla van hidaknál, de már Csernelyben (2508-as közút) is kihelyeztek súlykorlátozó jelzőtáblát egy félig leszakadt hídhoz, tehát elvileg nagyobb össztömegű járművek nem is közlekedhetnének arra.

Az elmúlt hetekben egyébként Balatonban is eléggé megnövekedett a teherforgalom, borsodi építkezésekhez a mixerautók naponta többször szállítottak Egerből betont. Udzeliné Murányi Enikő polgármester valószínűsíti, hogy az útdíjat csökkentve választották a 2507-es utat a kocsik Borsodnádasd felé. Pedig az út rossz, autóbuszok nem is közlekedhetnek rajta (a szomszédos városba busszal így csak Bekölce felé, kerülővel jutnak el a járatok), mert több helyen leszakadt, még a felújított borsodi szakaszon is. A helyiek igencsak aggódtak gyermekeik testi épsége miatt is. Mivel az iskola a főút mellett található, s a nehéz teherautók a megengedettnél gyorsabban mentek, ezért veszélyes szituációktól tartottak, de szerencsére eddig még baleset nem történt.

Mónosbélen viszont hétfőn igen, akkor ugyanis egy teherautó rakománya az útra borult. Varga Sándorné polgármester arra panaszkodott, hogy akkor fokozottan érezték a megnövekedett teherforgalmat, mert az autókat a falu belterületi útjaira terelték.

– Még azt nem számoltuk meg, hogy valójában mennyi kamion halad keresztül naponta a településünkön, de érzékelhetően alaposan megnőtt a forgalom. Ha hosszú távon így marad, akkor az út melletti házak tulajdonosait bizony nagy kár éri, hiszen sérülni fog az ingatlanjuk. Éppen ezért úgy határoztunk, meg fogjuk keresni az illetékeseket annak érdekében, hogy mielőbb tegyenek lépéseket a problémák megszüntetésére – mondta el lapunknak Mónosbél elsőszámú vezetője.

Több ezer forintot spórolnak az ügyeskedők

Amennyiben egy teherkocsi (például kamion) Egerből Miskolcra megy, akkor mehet a szinte végig fizetős Eger-Kerecsend-M3-M30 útvonalon, ráadásul a 94 kilométerből 65 kilométer autópálya. Ez egy négy tengelyes nyerges vontató üzemeltetőjének – az üzemanyag árán felül – több mint 6500 forintjába kerül. Amennyiben Szilvásvárad felé megy (ha ott nem rakodik; nem is tehetné), akkor az útja is rövidebb – csupán 83 kilométer –, s csak 24 kilométernyi főútvonal használatáért kell fizetnie 1300 forintot. Bár van rizikó, egy oda-vissza úton már tízezer forintot spórol a sofőr, a büntetés pedig 4 tengelyes jármű esetén 110 ezer forint.

Célforgalom esetén használhatók az alsórendű utak

A kamionforgalom csökkentéséért az Állami Autópályakezelő Zrt., illetve a rendőrség tud leginkább tenni célzott ellenőrzésekkel, bírságolással. A díjköteles szakaszok elkerülését a KRESZ az e-útdíj bevezetéssel egyidejűleg hatályba lépett módosítása szorítja keretek közé.

Július 1-jétől a nehéz tehergépkocsik főszabály szerint lakott területen kívül csak autópályán, autóúton és főútvonalon közlekedhetnek. Kivételt elsősorban az áruszállítás, az áru fel- vagy lerakása, az üzemben tartó telephelyének megközelítése képez, de a különleges felépítményű járművek is használhatják a mellékutakat, ha munkavégzés helyszínére tartanak.

Forrás: HEOL

Továbbra is csak használati víz van Abasáron

· Belföld · Egészség

A Heves Megyei Védelmi Bizottság döntése alapján, a szakemberek és az önkormányzat megfeszített munkájának köszönhetően kiépültek azok a rendszerek, amelyek Abasárt használati vízzel látják el. Működésüket az illetékes hatóságok soron kívül engedélyezték. Mint ismert, a településen október 7-e óta nincs fogyasztásra alkalmas vezetékes víz, mert az abban található szén tetraklorid, valamint triklór- és tetraklór etilén szennyeződés mértéke meghaladta a vonatkozó rendeletben foglalt határértékeket.

Az abasári vízellátó rendszer feltöltése két irányból történt meg: egyfelől Mátrafüred, másfelől a volt honvédségi kutak irányából. Technikai okok miatt jelenleg e két forrás kevert vize található az abasári vízvezeték-rendszerben. A honvédségi kutak részletes vizsgálatai kiváló kémiai és bakteriológiai eredményeket hoztak, ugyanakkor a nehézfém vizsgálatok elvégzését követően kiderült, hogy a kutak vizében 15 mikrogramm/liter arzéntartalom mutatható ki, amely meghaladja a 10 mikrogramm/liter határértéket.

Ez a tény a hálózati víz teljes körű használati vízként történő felhasználását önmagában nem akadályozná. A települési hálózatról vett vízminták mikrobiológiai vizsgálatának előzetes eredményei szerint azonban a hálózati víz egyelőre nem használható ivásra, főzésre és tisztálkodásra sem. Takarításra, mosásra, wc-öblítésre, tüzivíz biztosítására és a fűtési rendszerek feltöltésére a hálózati víz alkalmas.

Az ivóvizet továbbra is lajtoskocsik biztosítják a korábbi vételezési pontokon.

A védelmi bizottság szakértők, illetve a hatóságok bevonásával folyamatosan dolgozik azon, hogy megfelelő műszaki megoldást találjon az egészséges ivóvíz biztosítására. Az ÉRV Zrt. mindaddig eltekint a szolgáltatási díj kiszámlázásától mindaddig, amíg a rendszerbe tiszta, iható víz kerül.