Keresés: „tó” (4392 találat)

Az egri bikavér ünnepe

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

XXI. Egri Bikavér Ünnep

Eger, Érsekkert, július 6-9.

Már hungarikumként ünnepelhetjük az Egri Bikavért a hevesi megyeszékhely legnagyobb borgasztronómiai fesztiválján. A XXI. Egri Bikavér Ünnepen több tucat borászat, több mint százféle bor, kiváló ételek és sok-sok ingyenes program várja a vendégeket.

Az idei év már most emlékezetes lehet az Egri borvidék számára, ugyanis március 21-én a Magyar Hungarikum Bizottság bejelentette: a hungarikumok sorába emelik az Egri Bikavért. A dátum különös üzenettel bír az egri és az Eger környéki bor- és szőlőtermelők számára, ugyanis 81 évvel ezelőtt az akkori földművelésügyi miniszter ezen a napon úgy döntött, hogy önálló borvidékké válhat az Egri Borvidék. A márciusi bejelentés után az Egri Bikavér lett a tokaji aszú mellett a második olyan borfajta, amely helyet kapott a hungarikumok sorában.

Reméljük, a hungarikummá minősítéshez az Egri Bikavér Ünneppel is hozzájárulhattunk, hiszen idén már huszonegyedik alkalommal rendezzük meg az egyre népszerűbb borünnepet Egerben. A hevesi megyeszékhely legnagyobb borgasztronómiai fesztiválján idén is több tízezer emberre számítunk, a rendezvényen itt lesz a borvidék szinte összes jelentős borászata, száznál is több féle Egri Bikavér, Egri Csillag és rozé, valamint néhány tokaji bor, illetve Debrői Hárslevelű szerepel a kínálatban.

Az előző évtől kezdve „díszvendége” is van az Egri Bikavér Ünnepnek, tavaly a Tokaj-Hegyalja Világörökségi borvidék volt az első, és mivel ebben az évben Verpeléten rendezték meg az Országos Hárslevelű Borversenyt, idén – az Egri Bikavérhez hasonlóan Magyarországon elsőként védett eredetűvé nyilvánított – Debrői Hárslevelű lesz a borünnep díszvendége.

A kiemelt minőségű borokhoz kiváló éttermek remek szakácsai kreálnak helyben készült ételeket, akik ebben az évben már nem csupán egy-egy Egri Bikavérhez találnak ki egyedi fogásokat, hanem rozékhoz és a borvidék legfiatalabb borához, az Egri Csillaghoz is párosítanak ínyencségeket, amelyeket így mindenkinek érdemes lesz majd végigkóstolni a négynapos borünnep ideje alatt. Csak néhány fogás a kínálatból: „sertés szűzérmék és hízott kacsamájszeletkék roston sütve angolszalonnával, aszalt szilvával és toronyba rakva hecsedli lekváros barna mártással, sajtos gratin burgonyával, sárgarépachips-szel, cukorborsóval, rózsaszirommal”, továbbá „grillezett vörös tonhalszelet krumplis kenyérropogóssal és barbecue salátával”.

Az ételeket az Egri Bikavér Ünnep szervezője, Eger Város Hegyközsége és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ) immáron három éve kötött megállapodása révén az MNGSZ tagjai zsűrizik. A szakemberek választják ki a borünnep legjobb ételét, a bírálat egyik legfontosabb szempontja, hogy az mennyire harmonizál a hozzá kínált egri borral. Az eredményhirdetésre a fesztivál szombati napján kerül sor, amikor kihirdetik az Egri Bikavér Ünnep legjobb Egri Bikavér borát is.

A borgasztronómiai élményen túl számos koncerttel és kiegészítő programmal várja az érdeklődőket Eger Város Hegyközsége. Fontos hangsúlyozni, hogy a fesztivál területére idén sem kell belépőjegyet váltani, így például a koncertek továbbra ingyenesek lesznek. Két helyszínen több tucat zenekar szórakoztatja majd a vendégeket, az Egri Bikavér Színpadon fellép többek között a Balkan Fanatik, Majsai Gábor és zenekara, Sipos F. Tamás és a Retró Zóna Zenekar, majd a VII. Szepesi György Bárzenész Találkozó nyitókoncertjén mások mellett Zalatnay Sarolta és Gáspár Laci is. Az Egri Csillag Színpadon dj-k, vendégeik és különböző formációk a nagyszínpadtól eltérő stílusú zenéket játszanak; négy napon át számos fellépő váltja egymást, itt lesz a Nagyszínpad tehetséggondozó idei győztese, a Lóci játszik, és zenél többek között a Cabaret, a Zombie Girlfirend, az I am Soyuz és Barkóczi Noémi is.

A borünnep szombati délutánján traktorok és veterán járművek felvonulásán csodálhatják meg az érdeklődők a matuzsálemeket és azokat a járműveket, amelyek segítsége nélkül nem kerülnének a présházakba az egri borok alapjául szolgáló szőlők. A traktorok és veterán járművek, magyar gyártású motorkerékpárok közül több a fesztivál területén is megtekinthető lesz. Ezen felül számos kísérőprogramot kínálunk minden korosztály számára: lesz kisállat-simogató, kézműves vásár, és az Érsekkertben található korabeli körhinta, továbbá a nagy illetve modern játszótér remek kikapcsolódást nyújt a kisebbeknek. Külön felhívnánk a figyelmet arra, hogy az Egri Bikavér Ünnepen már évek óta szokás, hogy a Magyar Vöröskereszt munkatársai várják a „bikavéradókat”, akik egy pohár egri bort kapnak azért, hogy életet mentenek.

Az Egri Bikavér Ünnep honlapján (www.bikaverunnep.hu) naprakész információk, felhívások, videók és fotók várják az érdeklődőket. Az egész fesztivál területén ingyenes WIFI-elérést biztosítunk, így az élmények könnyen megoszthatók lesznek akár a fesztivál hivatalos Facebook-oldalán (www.facebook.com/egribikaverunnep) vagy Facebook-eseményén (https://www.facebook.com/events/1071963609554509).

 

Milyennek látod a bikavért?

· Belföld · Szabadidő

Busz és teherautó karambolozott

Egy helyközi busz és a vízművek teherautója ütközött csütörtök reggel.

Úgy tudjuk, a Kőkútpuszta felől érkező autóbusz egy erős jobbos kanyarban átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött a vízművek épp arra haladó speciális teherautójával. A teherautó vezetője nem tudott kitérni a fékező busz elől.

Információnk szerint a buszon kb. 40 utas volt a baleset pillanatában, közülük egy fő sérült meg könnyebben. Őt a mentők kórházba szállították.

Úgy tudjuk, az autóbusz vezetője a kanyar előtt fékezett, szerinte beragadt a bal első fék, ez okozhatta a balesetet.

A két vezetőt megszondáztatták, a teherautó vezetőjét vérvételre előállították.

A baleset teljesen elzárta az utat, a rendőrök teljes útzár mellett helyszíneltek.

Dinnyével, klímával a hőség ellen

· Belföld · Egészség

Elképesztő kánikulára kell felkészülnünk! Kőszegen volt a leghidegebb, de ott is 27 fokot mértek, Budapesten 33, Hódmezővásárhelyen helyenként 34 fok volt. Sokan ilyenkor is dolgoznak a szabadban, a nagy hőségben a sínek is felpúposodnak. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ilyenkor egy bezárt autó belseje 15 perc alatt 45 fokig is felforrósodhat. És mindez még csak a kezdet: holnap egy délies áramlattal még melegebb levegő érkezik, amely akár 37 fokig is felfűtheti az országot.

Álló buszba hajtott a kocsi

· Kék hírek

BMW hajtott egy álló helyijáratba.

Egy személygépkocsi az út mellett álló autóbusz hátuljába hajtott bele.

Úgy tudjuk, a kocsi vezetője arra hivatkozott, hogy elvakította a nap, ezért nem látta az előtte, a buszöbölben álló járművet. A baleset helyszínén nem látható féknyom.

A gépkocsi sofőrje könnyebben megsérült, információnk szerint a buszon nem volt sérült.

A rendőrség fél hét tájékán befejezte a helyszínelést.

Túlvilági séta a Múzeumok éjszakáján

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Divatbemutató, fényjáték, régészeti kiállítás,sőt túlvilági séta is volt a Múzeumok éjszakáján. Sok helyen tömeg volt, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén is ültek a várakozók, de vidéken is százezrek mentek az éjszakai programokra, legtöbben a Munkácsy trilógiára voltak kíváncsiak Debrecenben.

Két kocsi, 3 sérült

· Kék hírek

Az elsődleges információk szerint két személygépkocsi ütközött, a balesetben hárman is megsérültek.

Négy autó közlekedett Felnémet felől Felsőtárkány felé péntek este 7 óra előtt.

Információnk szerint a sor végén közlekedő Toyota előzésbe kezdett, közben a második helyen haladó BMW vezetője kivágott, és szintén előzésbe akart kezdeni. A hátulról érkező kocsi először a BMW hátuljának ment, majd a két kocsi az árokba hajtott, egyikük felborult.

Úgy tudjuk, a mentők két könnyű sérültet szállítottak kórházba, megfigyelésre.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Rettegnek a veszélyes azbeszttől

· Belföld

Rengetegen lehetnek azok, akiket veszélyeztethet az azbeszt mérgezés. Először a zagyvaszántói háziorvos jelezte a tisztiorvosi hivatalnak, hogy nagyon sok lett a beteg. Egy 40 éves férfi nyilatkozott a Tényeknek, azt mondja ő is a lőrinci cementgyár azbesztjétől lett rákos.

Kommandós lőtte ki a gázpalackokat

· Kék hírek

Mesterlövész lőtte ki egy égő ház udvarán a felhevült gázpalackokat Kompolton, Heves Megyében. Egy család két háza közül gyulladt ki az egyik. A tűz valószínűleg a szomszédos ház udvarán keletkezett, ott nem esett baja semminek. A tűz viszont átterjedt a másik házra.

Heten erőszakolták meg a lányt

· Kék hírek

Heten erőszakoltak meg egy lányt Kesznyétenben, Borsodban. Korábban hat fiatal férfi került előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint füves cigarettával elkábítottak, majd megerőszakoltak egy helyi lányt. A rendőrségen most feladta magát a hetedik gyanúsított is. Az áldozat édesanyja megtörten nyilatkozott a Tényeknek, azt mondta, az sem kizárt, hogy még hétnél is többen megerőszakolhatták a lányát.