Keresés: „ló” (3162 találat)

Kata és Ders költözik Egerbe

· Belföld · Szabadidő

A fiatal, Budapesten élő pár, Kata és Ders egy hónapig élvezheti a megyeszékhely vendégszeretetét!

„Költözz Egerbe!” címmel hirdetett pályázatot az egri önkormányzat nemrégiben. Ennek nyertesei július 20. és augusztus 20. között megyeszékhely vendégei lesznek. A felhívásra olyan fiatalok jelentkezését várták, akik otthonosan mozognak a közösségi médiában, szívesen vezetnek blogot, érdeklődnek a hazai kulturális programok és fesztiválok iránt, és vállalják, hogy élményeiket megosztják az egész országgal.

Jelentkezni egy egyperces videó feltöltésével lehetett, melyben kreatív módon kellett megmutatni miért szeretnének Egerbe költözni.

Balizs Kata filmelmélet-filmtörténet és magyar szakon tanul, hobbija a fotózás. Horváth Ders alkalmazott grafikusnak készül, hiszen nagyon érdekli a grafika világa, és szeretek rajzolni, festeni is.

A jelentkezők közül július 10-én, Budapesten 15 párost hallgatott meg az öt főből álló zsűri. Az ítészek a következők voltak: Rázsi Botond Eger alpolgármestere, Saxinger Veronika turisztikai koordinátor, Herczeg Flóra énekművész (a 2013-as egri nyár háziasszonya), Fesztbaum Béla Jászai-díjas színművész (a 2013-as egri nyár házigazdája) és Barna Béla főiskolai tanársegéd (Eszterházy Károly Főiskola), turisztikai újságíró.

A kiválasztott fiatal pár részt vehet a város fesztiváli forgatagában, de egy kicsit az egriek mindennapjainak részesévé is válnak: egri történeteiket pedig videós, képi és szöveges beszámolókkal osztják meg a nagyvilággal, a koltozzegerbe.blog.hu oldalon). Bárki találkozhat velük személyesen is a Gárdonyi Géza 150. születésnapjához kapcsolódó Gárdonyi Irodalmi Fesztiválon (augusztus 8-11.), együtt mulathat velük a Végvári Vigasságokon (augusztus 15-20.), vagy ihat egy pohár bort velük a hűvös egri pincék valamelyikében.

Forrás: Heol.hu

Ünnepel Eger: traktorok, remek ételek és kiváló Bikavérek

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Megtelt az Érsekkert a XVII. Egri Bikavér Ünnep nyitónapján, csütörtökön.

Csütörtök délután beindították a matuzsálemnek számító Hoffer traktort, majd este hét órakor Habis László, Eger polgármestere és Zilai Zoltán, a Magyar Borakadémia főtitkára köszöntötte a megjelenteket. Tarsoly József hegybíró elárulta: idén 38 borászat és 21 étterem van jelen, közel százféle nedűt, ebből 49 Egri Bikavért kóstolhatnak a borbarátok.

Kiemelte: bár az ünnep Szent Donáthoz kötődik, de e pár nap a szakemberek fáradságos munkájáról, a köszönetről és a háláról is szól.

A köszöntőket követően a hagyományos díjátadások következtek. A „2012. Év Egri Szőlőtermelője” Rozsnyai Mihály lett, bortermelője pedig Tóth Ferenc. A tavalyi év borgasztronómusának Bányai Róbertet, a Hotel Korona igazgatóját választották.

Hagyományosan a megnyitó után hirdették ki az Egri Borvidéki Borverseny eredményét is. A kategóriák versenyében a legjobb Debrői Hárslevelű a Varsányi Pincészet 2009-es bora lett, s miután ez a bor nagy aranyérmet is kapott, kijárt neki a Champion Díj. A fehér borok között Nagy Lajosné 2012-es Sauvignon blanc-ja, míg az Egri Csillagok között Thummerer Vilmos 2012-ese vitte a pálmát. A legjobb rosé az Ostoros-Novaj Bor Zrt. 2012-es Egri Merlot-Pinot noir-ja, a legjobb vörösbor Thummerer 2009-es Egri Syrah válogatása lett. A Thummerer pincészet az Egri Bikavér kategóriával triplázott, ugyanis a 2009-es Egri Bikavér superiorja nyert a mezőnyben. A legjobb desszertbor pedig egy 2011-es Egri Tramini lett, amelyet a Tárkánybor Kft. készített.

A vasárnapig tartó esemény programja igen színes: ma este fellép mások mellett a Group N' Swing, s lemezbemutató tart az egri Kerekes Band.

Szombaton délután 4 órától a színház előtt traktor gyorsulási- és szépségversenyt rendeznek, amelyen dr. Torgyán József, Csernus Imre, Szabó Győző és Wahorn András zsűrizik. Ugyancsak szombaton este közös koccintásra várják a borbarátokat, a cél, hogy fél 8-kor minél több Gárdonyi-bort tartalmazó pohár csendüljön össze, hogy Eger nyerje el a legkedveltebb borvidéki település címet. Vasárnap hagyományosan a Szent Donát szobornál könyörögnek a jó termésért a szőlészek, borászok.

A zenepavilonnál, az Egri Csillag színpadon ezúttal is számos remek koncert és gyermekprogramok várják a publikumot. Ma este finn fellépő is lesz, Antero Lindgren személyében.

Forrás: Heol

Fotó: Gál Gábor

Ismét földrengés volt Erdőtelek közelében

· Belföld

A Richter-skála szerinti 1,7-es erejű földrengés volt csütörtökön reggel a Heves megyei Erdőtelek közelében – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szeizmológiai obszervatóriuma az MTI-vel.

Süle Bálint szeizmológus tájékoztatása szerint a mostani, 8 óra 10 perckor történt rengés az április 23-i, 4,8-as erejű földmozgás utórengése volt. Károkról nem érkezett jelentés – tette hozzá.

Április 23-án hajnalban 4,8-4,9 erősségű földrengést észleltek a Heves megyei Heves város közelében. Senki sem sérült meg, de a megye tizenegy településéről csaknem hatszáz káresetről érkezett bejelentés, számos lakóingatlanban keletkezett kisebb mértékű kár. A földmozgásnak másnap kora reggel 2,5-es erősségű utórengése volt a Heves megyei Tenk község közelében.

Magyarországon legutóbb június 2-án volt földrengés, a Nógrád megyei Szátok község térségében. A Richter-féle skála szerinti 3,6-es erősségű földmozgás a június 5-ei, Érsekvadkert közelében történt 4,2-es erősségű földrengésnek az utórengése volt

MSZP: Haldoklik az oktatás Heves megyében

· Belföld · Oktatás · Politika

A kormány az oktatást is saját hatalmi céljai alá rendeli. Indokolatlan mértékű pénzkivonás, államosítás, centralizálást visz véghez. Tönkre teszik Eger, Gyöngyös, Hatvan sokszínű iskolavárosi jellegét.

Botrány, botrány hátán, kaotikus állapotok vannak az oktatásban.

A tanárok éhbérért dolgoznak, nem lehet tudni, hogy idén nyáron kiket bocsátanak el. Az iskolaigazgatókat központi végrehajtó szerepre kárhoztatják. A pedagógusok bére nem fog emelkedni, sőt reálbérben kevesebbet fognak keresni.

A trafikmutyi után jött a tankönyv mutyi: előre ki kell fizetni – egy kétgyermekes családnak pl. több mint 40 ezer forintot - így nagyon sok család nyarát teszik ezzel tönkre; a könyvek többe kerülnek, mint korábban, az állami monopólium következtében.

Hol van már, mikor a kisiskolákra nagyobb figyelmet ígértek?

Szétverték a sokszínű, rugalmas, átlátható, átjárható és egymásra épülő közoktatási rendszert, múltba révedő „árvalányhajas” köznevelési rendszert kívánnak megvalósítani.

Megbukott a szakképzési átalakítás is: a cégek csupán 1,3%-a vesz részt az úgynevezett duális szakképzésben, helyet adva a szakmák gyakorlati elsajátításának. Így ez nem nevezhető duális szakképzésnek, csupán egyszer használatos szakmunkásokat képeznek.

Kiüresítették a felnőttképzési rendszert. Az állam jelentős területeket szabályozatlanul hagyott. Hosszabb ideig fog tartani, és többe fog kerülni, annak aki a felnőttképzésben részt vesz.

A felsőoktatást, a főiskolai, egyetemi képzést visszafejleszti a FIDESZ. A képzést költségvetési tételként és nem egy hosszú távú befektetésként kezeli. Elvette az oktatási intézmények autonómiáját, önállóságát.

A szegény ember, tehetséges gyermekének szinte elérhetetlen, hogy „magasabb” iskolába járjon.

Dr. Sós Tamás                                                           Dr. Nagy Imre

Országgyűlési képviselő                                             Megyei frakcióvezető

MSZP                                                                         MSZP

Fidesz: A baloldal eljátszotta a fiatalok jövőjét

A Heves megyeiek nem kérnek azoknak a tanácsaiból, akik tönkretették az országot, eladósították a magyar településeket, veszélybe sodorták és liberális kísérleti tereppé tették az oktatást. A Gyurcsány-Bajnai-kormány szétverte az oktatási rendszert: százmilliárdokat vont el az oktatásból, több tízezer pedagógust tett az utcára, és több száz iskolára tett lakatot.A baloldal már egyszer eljátszotta a fiatalok jövőjét, megduplázta a fiatalok munkanélküliségét. Ha rajtuk múlna, ma is tandíjat vezetnének be.

A fiatalok jövője érdekében a Fidesz-kormány átalakította a köznevelést és a felsőoktatást. Átvette a kistelepülések iskoláinak fenntartásának terhét az önkormányzatoktól, ezzel iskolák százait és pedagógusállások tízezreit mentette meg. Az ország jelenlegi vezetése – a baloldallal szemben – nemcsak szavakban, hanem tettekben is a pedagógusok mellett áll. Az egészségügyi dolgozók után, a közeljövőben megkezdődik a pedagógusok béremelési programja és a pedagógus életpálya-modell bevezetése is.

Az állam a gyermekeket nevelőket is számos módon segíti, a családi adókedvezmény egymillió gyermekes család megélhetését könnyíti meg, emellett a gyermekek több mint fele ma ingyen kapja a tankönyveket. A fiatalok kezébe a munkaerőpiacon értékes szaktudást és diplomát ad az oktatási rendszer, elhelyezkedésüket pedig célzottan nekik szóló foglalkoztatási programok és adókedvezmények segítik. Ennek is köszönhető, hogy a kormányváltás óta, immár 38. hónapja Heves megyében is töretlenül nő a foglalkoztatottak száma, köztük a fiataloké is.

Eger, 2013. július 10.

Dr. Gondos István

frakcióvezető

Heves Megyei Közgyűlés

Fidesz-KDNP

Megöltek egy férfit Andornaktályán

· Belföld

Holtan találtak egy egri férfit csütörtök este Andornaktálya külterületén egy hétvégi házban, tudtuk meg Soltész Bálinttól, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Az eset körülményei egyelőre nem ismertek. A rendőrségi szóvivő annyit mondott el róla, hogy az eddigi adatok alapján a férfi halálát idegenkezűség okozta.

Információink szerint az egri illetőségű férfit leszúrták, ám ezt a rendőrségi szóvivő nem erősítette meg.  A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Tudósítónk péntek délben a helyszínen megtudta a szomszédoktól, hogy vélhetően a fia találta meg a 35 éves férfit holttestét csütörtök délután. Úgy tudják, három késszúrás végzett a fiatalemberrel.

Az egyik szomszédos hétvégi ház tulajdonosa ma délelőtt értesült a tragédiáról, amikor a kertjébe indult. Több rendőrautó is állt a helyszínen, ebből arra gondolt, hogy biztosan újabb betörést történt, mert mint elmondta nem ritka ez arrafelé. Nagyon megdöbbent, amikor megtudta, hogy gyilkosság történt.

Az elhunytról annyit mondott a szomszéd, hogy mindenki jóravaló, szorgalmas embernek ismerte. Úgy tudják Egerben élt, festőként dolgozott.

A rendőrség szakemberei jelenleg is végzik a helyszínelést.

Madár engedte szabadon a gyógyult kerecsensólymot, Leventét

· Belföld · Szabadidő

Tiszanána térségében találták meg még májusban Leventét, a legyengült kerecsensólymot. A madár meggyógyult és napokban Erdei Zsolt Madár engedte szabadon.

Leventének szerencséje volt, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai leltek rá, akik a kerecsensólyom-védelmi LIFE-program keretében gondoskodtak a gyógyításáról, s Erdei Zsolt, „Madár” segítségével a Vértesben szabadon is engedhették.

Bagyura János, a kerecsenvédelmi progam szakmai vezetője elmondta: a madáron volt műholdas jeladó, ennek segítségével találtak rá. Ez is mutatja, mennyire hasznos a madarak megjelölése. Leventének szerencséje volt, mert időben rátaláltak, nem volt súlyos a mérgezése, nem úgy, mint egy hasonló jeladóval felszerelt társának, akit egy hónapja Bács-Kiskun megyében találtak meg. Az sajnos elpusztult.

  A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak segítségével Leventét a Fővárosi Állat- és Növénykertbe vitték kivizsgálásra. Az öreg hím madarat tavasszal jelölték Csákvár közelében, ahol költésbe is kezdett. A most szabadon engedett az egyik olyan sólyompár tagja volt, amelyet a Pro Vértes Közalapítvány ellenőrzött a LIFE-program keretében.

Ez a madár is kóborlásba kezdett, hogy kedvezőbb táplálkozási lehetőségeket találjon, és talált is a Tisza közelében. A legyengülés okát nem ismerjük. Amint a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosai megállapították, a madárnak sérülése nem volt, viszont a mérgezést nem lehet kizárni – főleg, hogy az e tekintetben az ország leginkább „fertőzött” területén került kézre.

A kerecsensólyom fokozottan védett faj, a természetvédelmi értéke hazánkban egymillió forint – azaz az egyéb büntetésen túl ennyit kell fizetnie a bűncselekményért annak, aki megsebesít vagy elpusztít egy kerecsensólymot. Sajnos a kerecsensólyom-védelmi – és a tavalyi évtől a parlagi sas védelmi – LIFE-programok során végzett nyomkövetés, a tudományos vizsgálatok mellett az ilyen esetekre is fényt derített: több jeladós madár került meg az elmúlt években, amelyek lelövés vagy mérgezés áldozatai lettek.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által vezetett nemzetközi kerecsensólyom-védelmi programnak komoly jelentősége van. Ennek a madárfajnak a világállománya nem éri el a húszezer párt, és folyamatosan csökken.

Forrás: Heol

FOTÓ: MME

Épül a kerékpárút: már betonoznak

· Belföld

Javában zajlik a mederkotrás, törmelékelszállítás, a díszburkolat lerakása  a kerékpárút-építéshez kapcsolódóan.

Elkészült a kerékpárút Eszperantó sétányra futó rámpája, amelyet a az újonnan kialakított támfal burkolása követ. A kivitelező azt mondja: a patakmeder rekonstrukció és a kerékpárút a vízügyi és közlekedési előírásoknak mindenben megfelel, a beruházás nem terheli meg ökológiailag a patakot és környékét. A szakemberek a kerékpáros balesetek megelőzésére és  az időnkénti áradások után visszamaradó iszap és hordalék eltakarítására kivehető korlátokat helyeznek el.

Forrás: eger.hu

Falumegújítás és -fejlesztés nyertes pályázói

· Belföld

A 102/2012. (X. 1.) VM rendelet  alapján az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból  falumegújításra és -fejlesztésre 2012.10.15. – 2012.11.30. között lehetett támogatási kérelmeket benyújtani akciócsoportunk illetékességi területén. A beérkezett pályázatokból a nyertesek és a jóváhagyott támogatási összegek:




























Ügyfél neve

Projekt megnevezése



Megvalósulás helyszíne



Jóváhagyott támogatási összeg


 Andornaktálya Községi Önkormányzat

Andornaktályai ravatalozó felújítása, bővítése



Andornaktálya



         6 956 074


 Egerszólát Község Önkormányzat

Egerszólát ravatalozó felújítása



Egerszólát



         6 999 987


 Novaj Községi Önkormányzat

Ravatalozó korszerűsítése és a temető infrastruktúrális fejlesztése



Novaj



         6 315 379


 

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Szatír a gyöngyösi bicikliútnál

· Kék hírek · Szabadidő

Egy, csak bakancsot és zoknit viselő férfi mutogatja magát meztelenül a Gyöngyös és Mátrafüred közötti bicikliúton.

Már több, mint egy éve bokorból előugró bakancsos szatír rémisztgeti a Gyöngyös és Mátrafüred között magányosan kocogó, bicikliző fiatal lányokat. Több szemtanú elmondásából is kiderül, hogy a férfi bejáratott útvonalon közlekedik, általában bakancsban, és a bozótból előugorva dobja le magáról a ruháit.

Az utat használó gyalogosok és biciklisek azt mesélik, hogy félnek erre felé menni.

A szülők féltik gyermekeiket, de már a felnőttek sem szívesen járnak az egyébként közkedvelt úton.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, hogy büntetőeljárás nincs folyamatban a gyöngyösi szatír ügyében.

– Azért nem folyik nyomozás, mert nem érkezett ilyen ügyben eddig állampolgári feljelentés, azonban a rendőrség tudomására jutott információk alapján jelenleg adatgyűjtés végez a Gyöngyösi Rendőrkapitányság – tette hozzá a szóvivő.

Jó, hogy van a Piros

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Faunok a templomban

 Mindig meghökkent a Rossztemplom tere. Hogy lecsupaszítva a barokk milyen fenséges, magától érthetődő. A cicoma nélküli tér mellőz minden szakralitást, a díszítő ember helyett az építő embert dicséri. Bár Rostás Bea Piros eljátszadozott kiállításnyitó performanszán a szentély, az oltár, az áldozat, a teremtés megannyi templomi kliséjével, azért most is a faunok győztek. Nagyon helyesen. Piros kiállítása az egri közélet fontos momentuma. Provokatív-konzervatív, szilárdan labilis, vaskosan könnyed.

Ott voltak a művészek, az itt ragadt fiatalok, a politikusok, a barátok, a család, a handlé, a szódás s még az is lehet, hogy a képkereskedő is. Többen voltak, mint a Kaláka nagyszínpadánál. A nyitó performansz, az alkotó teremtéshez vezető, évődésekkel teli utat mutatta be űzve, hajtva a vágy által, de oly érzékien, mintha egy reneszánsz mester képe kelt volna életre. A Rostás Bea, Czövek Zsuzsanna, Daróczi Ilona és BMZ által bemutatott happening után, politikusaink dorombolását követően, olyan színvonalú kiállítás megnyitó beszédet hallhatott az egri publikum, amely már sejteti, hogy nem mindennapi művész készülődik itt.

Jó, hogy van Piros, és nem azért, mert addig alábbhagy a kisváros légkörének fojtogatása, hanem azért, mert a szertelenség idegesítően hat. Az meg pezsgést okoz.

Formabontás és forma építés

Rostás Beáta szobrászata és a hagyomány

2013. június 29. szombat, 20.00 Eger Templom Galéria – Rossztemplom

ANTALL ISTVÁN megnyitó szövege:

   A nagyméretű szobroktól nem lesz nagy szobrász az ember. A jelentős gondolatoktól, az eredeti elképzelésektől, a nyugtalanító ellentmondásoktól, a szellemi izgalom megteremtésétől, a természet eredendő gazdagságának felmutatásától már mocorogni kezd valami.

   A néző, akár akarja, akár nem magával cipeli a szobrot, újjá teremtődik benne, a tárgyiasult eszme nélkülözhetetlenné lesz, és ha nem is gondol rá, akkor is mélyen működni kezd a tudatot formáló megszerzett és kiteljesedő műveltség - a maga természete szerint. 1. Jönnek

   Rostás Beáta, ahogy szakítani tudott korai önmagával, azzal a látványos sikerrel, amit az ábrázolás és a felismerhető hasonlatosság korai terrakotta munkái adtak neki, keresésbe kezdett. S ez a rendszertelenségben testet öltő dinamizmus egy új rendet teremtett benne és körülötte. A tanulás és az elsajátítás könyörtelensége, a stúdiumokhoz nélkülözhetetlen alázat, a fölfedezés lázas izgalma, a kételkedés képessége, valamint az erős ifjú személyiség megmutatkozási vágyát fölváltó szigorú önvizsgálat mutatott neki utat, állított elé lajtorját, ami a mindenség felé vezet. A fokokat magának kereste, magának faragta, maga lépett fel rá, és ha megcsúszott a lába, neki kellett mérlegelnie az egyensúly, a biztonságérzet kitart-e a következő lépésig. Ezenközben az élet úgy hozta, hogy elképzelései, vágyai, elhivatottsága meghaladta a lehetőségeit. Nem talált befogadó magyar egyetemet, nem talált olyan mestert, aki a doktorandusi iskola formalitásán túl ezt az erős hevületű, szándéka és érdeklődése nyomán még többféle irányt és esélyt felmutató alkotói magatartást vállalni merte volna. Véleményem szerint a természete szerint skolasztikus magyar művészeti képzés sem tudja önmaga árnyékát átugrani, s az eredendően szabálytalan természetű tehetségtől maga a rendszer is megriad.

   De Rostás Bea nem hagyta magát, szinte csak azért gyűrte maga alá a világot, hogy az őt kicsiny kora óta (édes testvérével együtt) egyedül és nehéz körülmények között nevelő édesanyjának ne kelljen még egy tányért telemernie esténként az asztalnál. A szegénységet és a kiszolgáltatottságot műveltségével, nyelvtudásával, bravúros kapcsolatteremtő képességével hidalta át. Nemzetközi művésztelepről, nemzetközi művésztelepre vándorolva telehintette Európát, Ázsiát és Afrikát a szobraival. A dolog természetéből fakadóan a nőiességtől legmesszebb eső, és legnagyobb falatba harapott bele! Kőlevest főzött magának mindenütt és föl is falta a gránitokat, a tengeri és a szárazföldi mészköveket, a márvány idolokat, s ha ez nem volt elég neki, akkor egy kis desszertnek még mindig ott volt a terrakotta, vegetáriánus korszakokra pedig abraknak a szalma.

   Rostás Bea nem ismeri a pótcselekvést, nem ismeri az önfelmentő, önigazoló mellébeszélést, nem keresett művészet-közeli segédmunkát, nem választotta a tárgyiasult művek helyett a gesztusokat, az önmagukért való installációkat, a cselekvést helyettesíteni látszó ötleteket, a nagyot robbanó, de könnyen enyésző intellektuális petárdákat. És mégsem lett „izomból szobrász”, mégsem hajszolta magát a művésztelepek zárt periodikus rendszerébe, a havonta újratojt kőtojások kotlósává sem lett.

   Minden munkában egy új feladatot egy új kihívást rejtett el, s nem a vágógéppel, a sarokcsiszolóval, a kalapáccsal, a vésővel mérkőzött, hanem önmagával. A személyiség nemcsak hitelesíti, de egységessé is teszi a legkülönfélébb kihívásokat. Beszélhetnénk itt a szobrászat ősanyjaként újrafogalmazott mama motívumokról. A csillagászati eligazító pontként is használható litván kőről, a billenékenységében is robosztus hinta-figuráról, a vizsgamunkaként két kőből összecsiszolt szobor rejtett szakralitásról. A rajzolatokkal szinte grafikai elemek hordozójává tett fehér márványok végtelennek mutatkozó lehetőségeiről, a szinte minden plasztikát meghatározó álcázott figuralitásról, vagy éppen a középkori utalásokig visszamenő Atatürk portré, az arcvonásokat megidéző és az ábrázolást elkerülő finom gesztusáról.

   És akkor van ereje Rostás Beának visszaülnie egy olyan iskolapadba, amelynek minden deszkáját szögekkel verte át a történelem. A nyelvhódító magány és idegenség, az európai civilizáció és az ősi muzulmán kultúra ütközőzónájaként is fölfogható metropolisz, a politikai harcok útkereszteződései, ahol nem elég kívülállónak lenni ahhoz, hogy ne lásson mindkét fél ellenséget benned.

   Marad az éhezés, a több órás utazás a város egyik végéből a másikba, marad a keserűség és a magány, marad a műhely kimeríthetetlen öröme, ahol a megtisztulás tárgyai túl kell hogy lépjenek a közvetlen napi használat praktikumán, ahol a szabadulás a testi és lelki szennytől az újjászületést hordozza, s ahol ez az újjászületés már a teremtés maga.

  1. Szobrok 12   Rostás Bea nemcsak megtanulta a leckét, de fel is adta nekünk. Megmutatta, hogy a semmiből is lehet csinálni valamit, hogy meg kell tanulni törökül azért, hogy megértsük Európát, hogy vert helyzetekből föl kell, és föl lehet állni, és hogy innen Egerből lehet csak a Héttornyot elfoglalni.

   Ő már helytállt ott, és biztos vagyok benne, hogy - történjék bármi - diplomával, kikezdhetetlen tudással, tehát győztesen tér meg onnan.

Forrás: Egriszín