Keresés: „ló” (3162 találat)

Kavartak a polgármesterek: megmutatták, mi a csízió

· Belföld · Szabadidő

A rapszodikus időjárás ellenére is százakat vonzott Bükkszékre a bogrács-főzőverseny. Immár kilencedik alkalommal gyűltek össze a Salvus-víz forráshelyén határon túli és környékbeli polgármesterek, hogy megmutassák nemcsak a városvezetéshez, hanem a gasztronómiához is értenek.

Egy hetes hévízi üdülésért folyt a harc az óvoda előtti parkolóban, tizenöt csapat érkezett a megmérettetésre, a legtöbben már nem először ragadtak itt fakanalat. Az előkészületek a reggeli órákban megkezdődtek, a gyorskezű segédek serényen aprították a hozzávalókat.

Pár óra múlva pedig a korgó hasú vendégek gyülekeztek szép számmal, akiknek a majd’ két órán keresztül zuhogó eső sem szegte kedvét.
A zsűrinek idén sem volt könnyű dolga.

Juhász Attila többszörös olimpiai ezüstérmes mesterszakács mint az értékelő bizottság örökös elnöke elmondta: nála az elsődleges szempont a minőségi alapanyagból készült magyaros ízek megjelenése, a tartalmas sűrű szaft, illetve előnyt élveznek a régi családi receptúra alapján készült étkek.

A szempontrendszer alapján most szombaton a szlovákiai Csíz település főztje vitte a prímet, a déli órákban hosszú sor kígyózott a kondérjuk mellett. A felvidéki juhtúrós sztrapacska sült kolbásszal, szalonnával, kaporral és póréhagymával meghintve mindenkit lenyűgözött. Második helyen a bodonyi csapat palócgulyása, a harmadik helyen pedig a parádiak végeztek, ők szintén palócgulyást főztek. A közönségdíjat az almágyi halászlé nyerte el.
A jó hangulatú rendezvény sztárvendégeként Szandi lépett fel, este a népszerű egri Hungariddim zenekar húzta a talpalávalót.

Forrás: Heol

Döntés: már nincsenek kitiltva a kórházból a listán szereplők

· Belföld

Ítélethirdetés előtt érvénytelenítette a Markhot Ferenc Kórház azt a vezetői utasítást, amely alapján március óta három volt dolgozójuk intézménybe való bejutását próbálták korlátozni.

Még március elején írtuk meg, hogy az egri kórház portásai csak beutalóval engedhetnek be egy vezetői utasításhoz csatolt listán szereplő három dolgozót. Ezzel egyikük, Császár Zoltán önkormányzati képviselő kereste meg akkor lapunkat. Rajta kívül az intézmény korábbi vagyonvédelmi osztályvezetőjét, Veres Zoltánt, s egy volt beteghordót, Keszthelyi Istvánt tiltották ki. Utóbbi személyhez fűződő joga megsértése miatt pert indított az Egri Törvényszéken. A május 30-ra kitűzött tárgyalási napon azonban váratlan fordulat történt. A kórház visszavonta az intézménybe való bejutást korlátozó utasítást, melyet a jogi képviselője jelentett be a tárgyalóteremben. A per így az első tárgyalási napon le is zárult.

Addig azonban, amíg az ügy eddig jutott, több lépést is tett a három volt dolgozó, mert úgy érezték, jogtalanul korlátozzák mozgásukat. Császár Zoltán levelet írt a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetnek (GYEMSZI), a kórház fenntartójának. Mire panaszos levelére válasz érkezett március 22-én, addigra a kórház műszaki-üzemeltetői osztályvezetője – azaz Pálfalvi Ferenc, az eredeti osztályvezetői utasítás aláírója – módosította a március 6-án kiadott belső utasítást.

Míg az eredeti verdiktben az szerepelt, hogy „az alábbi személyek a kórház területére történő belépését meg kell akadályozni, amennyiben igazolhatóan nem egészségügyi ellátás céljából keresik fel a kórházat..., vita esetén értesíteni kell a kórház igazgatóságát.

Amennyiben ezen utasításnak nem tesznek eleget, komoly számonkérésre számíthatnak”, addig a módosított ukáz már pontosabban fogalmaz. Ez utóbbi, március 11-én kiadott módosításban már azt írják: „az alábbi személyek kórházi üzemi területre történő belépését meg kell akadályozni, kivéve amennyiben igazolhatóan egészségügyi ellátás céljából, vagy látogatóként keresik fel a kórházat.” Ebből a levélből már hiányzik a komoly számonkérés kilátásba helyezése.

Császár a GYEMSZI-nek küldött panaszára csaknem két héttel később, március 22-én kapott választ és ebben már arról írnak: kivizsgálták az ügyet, és megállapították „a március 6-án kiadott utasítást a kórház március 11-én módosította, melynek értelmében ... a betegellátáshoz, valamint a betegek látogatásához való jog nem sérült”. A dr. Török Krisztina GYEMSZI-főigazgató által jegyzett levélben ők is felhívják a figyelmet arra, hogy az üzemi területre történő belépés mindenki számára tilos.

Az egri önkormányzati képviselő írt az Alapvető Jogok Biztosának is. Panaszát kivizsgálásra érdemesnek tartotta a hivatal, erről értesítették is őt, ám a vizsgálat még nem zárult le. Császár a Markhot Ferenc Oktatókórház igazgatóságára is tett bejelentést a vele szembeni eljárást sérelmezve, ám erre a mai napig hivatalos választ az intézménytől nem kapott. Nem ismeri a kórház álláspontját arról, miért kellett egy biztonsági őr kíséretében mennie szakrendelésekre, miért kísérte a mozgó járőr minden lépését március 7-én a rendelőintézetben.

– Egy demokratikus jogállamban kórházi intézményben portással kísértetni valakit, orvosi papírjaiba illetékteleneknek betekintést engedni, listázni a vele szóba álló személyeket, orvosokat, példátlannak és felháborítónak tartom – mondta lapunknak Császár, aki az utasítás visszavonása mellett bocsánatkérést is várt volna az őt ért atrocitásokért.

Az ok: már nem zavarnak a volt dolgozók

Lapunk kérdésére, miszerint miért vonta vissza a kórház a korábbi főigazgatói utasítást, amely korlátozta három volt dolgozó kórházban történő megjelenését, az egri kórház főigazgatója az alábbiakat közölte: A korábbi utasítás indoka alapját azon számos bejelentés képezte, hogy az érintett három volt kórházi dolgozó – akik közül ketten munkajogi jogvitát kezdeményeztek a munkaviszonyukkal összefüggő munkáltatói intézkedések miatt – a kórház területén nem, illetve nem csak beteg hozzátartozójuk látogatása, illetve saját gyógykezelésük céljából tartózkodnak, hanem hátráltatják és zaklatják a dolgozókat munkájuk végzésében.

A vezetői utasítás ez irányú tevékenységük korlátozására irányult. Az időközben lezajlott munkaügyi perek során – amelyek a kórház pernyertességével végződtek – az érintett kórházi dolgozók nyilatkozatai egyértelműen arra utaltak, hogy a fent jelzett tevékenységükkel a jövőben felhagynak. Erre tekintettel döntött a kórház főigazgatója a korábban kiadott utasítása visszavonásáról.

Forrás:HEOL

Foró:AS

Reagálás a 2013. június 26.-i Heves Megyei Hírlap Megyei körkép oldalán megjelent: „Visszavonták a kitiltásokat,” - A korlátozó utasítást ítélethirdetés előtt érvénytelenítették.

Veres László közleménye

2013. március 06-n a Markhot Ferenc Kórház Kft. ügyvezetője utasításban tiltatta meg három volt dolgozójának, Császár Zoltánnak, Veres Lászlónak és Keszthelyi Istvánnak a kórházba való belépését amennyiben bizonyíthatóan nem orvosi ellátást vesznek igénybe. Ez ügyben Császár Zoltán és Veres László több hatósághoz is panaszt nyújtott be a törvénytelen kitiltás miatt.

Keszthelyi István az Egri Járási Bíróságon személyhez fűződő jog megsértése miatt eljárást kezdeményezett, és a 2013. május 30-n megtartott tárgyalásra a kórház jogi képviselője már hozta a május 27-n kelt utasítás részbeni visszavonását. Császár Zoltán és Veres László panaszát többek között vizsgálja az állampolgári jogok biztosának hivatala is. Veres Lászlóval a GYEMSZI illetékes operatív osztályvezetője is személyesen felvette a kapcsolatot a panasza miatt.

A Heves Megyei Hírlap 2013. június 26-n megjelent  számában a kórház főigazgatója valótlanságot állított a kitiltással és annak visszavonásával kapcsolatban, ugyanis soha nem hátráltatták  és zaklatták a dolgozókat a személyek , a munkaügyi perekben arra utaló nyilatkozatok melyek ezen tevékenységek felhagyására utalnak  nem történtek.  Elgondolkodtató az, hogy honnan tudják a kórház vezetői, hogy nem orvosi ellátásra vagy látogatásra érkeztek a személyek, ezt csak akkor tudják bizonyosan, ha a kórházban működő számítógépes betegnyilvántartásba törvénytelenül ellenőrizték a személyek adatait.

Császár Zoltán közleménye

Még három hónapot sem élt az úgynevezett „kitiltás”. Előre hangsúlyozni kívánom, hogy nekem személy szerint semmi közöm a gyógyítás zavarásához, mely lehetetlen lett volna. Üzemi területen történő mászkáláshoz sem, hisz oda belépni sem lehet. Én már két éve nem dolgozom a kórháznál ez év márciusáig szabadon mehettem az osztályokra betegként. Célpont akkor lettem, amikor hallgatóként ott voltam Veres László osztályvezető munkaügyi tárgyalásán. A kórház vezetése még panaszos levelemre sem tudott érdemi választ adni a mai napig. Képviselőként, hivatalos személyként, ilyen példátlan intézkedésre a jog még lehetőséget sem enged. Az Kérdésként teszem fel, talán történnek olyan dolgok a kórházban, amit nem szabad látni vagy hallani? A múltra utaló lappangó harag és indulat tud csak ilyen bukásra ítélt jogtalan utasítást szülni. Azon közlés, hogy én kinyilvánítottam valaha is hogy bármilyen zavaró tevékenységgel felhagyok, valótlan, amire a nyilatkozatban hivatkozik a kórház állásfoglalása, ilyet nem mondtam. Szánalmas magyarázkodás és kreált indoklás az egész. Persze kellő emberi nagyság kell beismerni a rossz és hibás döntést. Bocsánatkérésre ezek után már igényt sem tartok.

Tisztelt LEADER Pályázók!

Tájékoztatás LEADER 2013

 

Ezennel tájékoztatjuk Önöket, hogy az Irányító Hatóság 2013.06.24-én 20h-i hatállyal felfüggesztette a pályázatok benyújtási lehetőségét a szolgáltatásfejlesztésre irányuló projektek kapcsán, , tekintettel arra, hogy a beérkezett pályázatok kalkulált támogatási igénye meghaladta területünkön a maximálisan szolgáltatásfejlesztésre fordítható forrás összegét.

Amennyiben a források felhasználása kapcsán változás következik be, maradéktalanul tájékoztatni fogjuk Önöket.

Üdvözlettel: munkaszervezet

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Interpelláció a polgármesternek

· Belföld · Politika

A Hulladék gazdálkodási Társulás ügyében nyújtott be interpellációt Habis László polgármesternek Pál György önkormányzati képviselő.

Egy nap a kerekesszékben

· Belföld

Magyarországon jelenleg 250 ezer ember tekinthető mozgássérültnek. Jelentős részüknek a mindennapi élet sokkal nehezebb, mint az egészséges embereké, holott ők is a társadalmunk részei, nekik is ugyanolyan jogok járnak, mit mindenki másnak ebben az országban.

A mozgáskorlátozottak naponta találkoznak problémákkal: lépcsővel, lift hiányával, magas padlójú busszal, elérhetetlen közintézményekkel, hivatalokkal. Az akadálymentesítés körében az utóbbi időkben tapasztalható fejlődés azonban nem tudta még a mai napig megoldani ezeket a problémákat. A bosszantó esetek, mint pl. egy küszöb, egy magasabb csengő ma is ront a helyzeten.

A fogyatékkal élőkkel, illetve a mozgáskorlátozottakkal szembeni szolidaritás jegyében Csarnó Ákos és társai kerekesszékbe ültek egy napra, hogy megtapasztalják, milyen is lehet úgy élni, ahogy ők élnek. Meg szerették volna tapasztalni, hogy mivel találkoznak, hogyan viszonyulnak hozzájuk a hivatalos szervek, milyen megoldások és fejlesztések történtek az akadálymentesítés ügyében.

A kezdeményezésen többen, székesek és nem székesek vettek részt. A város több pontját meglátogatták: A Bartakovics Művelődési házban az lift leáll a használó alatt, sokáig tartott míg újra mozgásra bírták az eszközt. A Bródy Sándor utcai wc-be esélyük sem volt bemenni. A kockaköveket nehezen bírták az utazók...

Aknagránátot találtak Egerben

· Kék hírek

Egy 82 milliméteres szovjet robbanóeszközt találtak a 25-ös számú főúton kedden délután. 132 lakónak kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát.

16:45

Németh-Zsohár Agnieszka, a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje azt közölte az MTI-vel, hogy Egerben a Mátyás király úton csatornázás közben egy 82 milliméteres szovjet robbanóeszközt találtak. A bevizsgálás idejére a környéket 100 méter sugarú körben lezárták és kiürítették, ez 12 négyemeletes lakóházat és a négysávos Mátyás király útját érintette - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint ezeket a lakosságvédelmi intézkedéseket már feloldották, így az érintett 132 lakó visszatérhetett az otthonába. Mint mondta, az aknagránátot a tűzszerészek a központi gyűjtőhelyre szállítják.

16:00

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a heol.hu érdeklődésére elmondta, hogy robbanószerkezetnek tűnő rozsdás tárgyat találtak munkások földmunkák közben kedden délután a járda és a négysávos közötti földsávban a 25-ös számú főúton.

A rendőrség munkatársai ezért lezárták a Mátyás király utat rendőrök a Nagyváradi és Vincellériskola utcák közötti szakaszon. Javasolt kerülő útvonal a Nagyváradi-Faiskola út illetve a Vincellériskola –Ifjúság-Pozsonyi út.

A Mátyás király 45. és 53. szám között lakóknak el kell hagyniuk otthonaikat. A helyszínre érkeztek a tűzszerészek, akik épp vizsgálják, hogy valóban bombát találtak-e - tette hozzá a szóvivő.

Forrás: Heol

Átány: nyugtatókat loptak a patikából

· Kék hírek

Vasárnap hajnalban betörtek a Heves megyei Átány község patikájába. A két fiatal elkövető a helyi gyógyszertár hátsó ablakán jutott be az épületbe, amelyet téglával törtek be. Az egészségügyi intézmény több helyiségét is átkutatták, majd nyugtató hatású gyógyszerekkel, irodai és számítástechnikai eszközökkel távoztak a helyszínről. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra vasárnap reggel érkezett a bejelentés. A behatolás után megkezdték a tettesek beazonosítását a rendőrség bűnügyi szakemberei, később pedig megjelentek a feltételezett elkövetők házánál. Két fiatalt bódult állapotban szállítottak be az egri Markhot Ferenc Kórházba, akik valószínűleg fogyaszthattak az eltulajdonított gyógyszerekből.  Őket hétfő délelőtt engedték el az intézményből.  A rendőrség lopás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A feltételezett elkövetők 14 és 15 évesek, de a helyiek tudomása szerint hárman vettek részt a patika betörésében, a két fiatalon kívül egy idősebb férfivel együtt.  Stábunk otthonában találta meg az egyik feltételezett elkövetőt, aki vállalta volna, hogy elmondja a betörést, szülei azonban nem járultak hozzá a nyilatkozathoz. Átányban a helyiek szerint megszaporodtak a betörések az elmúlt időszakban, az iskola, óvoda épülete is többször esett már a rongálók és behatolók áldozatául. Többen elmondták a községben, hogy a feltételezett tettesekkel kapcsolatban már számos probléma felmerült, leginkább pedig a kábítószert emelték ki.

Az egészségügyi intézményben közel 150-200 ezer forintos kár keletkezett, a betört ablakot egyelőre egy falemezzel pótolták- tudtuk meg Gönczi Mihálytól, Átány polgármesterétől.

Feljelentés: fiatal lányt molesztált a kalauz

· Kék hírek

A rendőrség és a Füzesabonyi Járási Ügyészség esetleges további sértettek jelentkezését várja, mivel adatok vannak arra, hogy a még ismeretlen jegyvizsgáló más lányokkal is kikezdett.

Feljelentésre büntető eljárás indult ismeretlen vasúti jegyvizsgáló ellen, aki június 6-án a Szihalom-Füzesabony vonalszakaszon utazó 14 éves lányt molesztálta - tájékoztatta közleményben a heol.hu-t Dr. Konkoly Thege László főügyészségi ügyész, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője.

A kalauz útközben ölelgette, majd Füzesabonyban nem engedte leszállni a vonatról a lányt. Tiltakozása ellenére a sértett kezeit felemelve őt az ablakhoz nyomta és erősködött, hogy csókolja meg. A lány a csók pillanatát kihasználva tudott a vonatról elmenekülni, mikor támadója lehunyta a szemét.

A sértett ugyanezen az útvonalon utazott vissza Szihalomra 17 óra körüli időben. A vonaton ekkor is a feljelentett személy volt a jegykezelő, aki mellé ült, átölelte és ismét csókot kért tőle, majd a lány lábai közé nyúlva megfogta annak nemi szervét. De erre már a sértett kérésére, direkt a védelme és a tanúskodás miatt vele utazó férfi közbelépett és elzavarta a magáról megfeledkezett vasutast.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt folytat fokozott ügyészi felügyelet mellett nyomozást. A rendelkezésre álló adatok alapján szemérem elleni erőszak bűntette, továbbá tettleges becsületsértés gyanúja is fennáll az ügyben.

A rendőrség és a Füzesabonyi Járási Ügyészség esetleges további sértettek jelentkezését várja, mivel adatok vannak arra, hogy a még ismeretlen jegyvizsgáló más lányokkal is kikezdett.

Forrás: Heol

dr. Liptai az EKF rektora

· Belföld · Oktatás

A kormányfő kinevezte dr. Liptai Kálmánt az EKF rektorává.

A miniszterelnök 82/2013. (VI. 18.) ME határozata főiskolai rektorok megbízásáról

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 37. § (8) bekezdésében foglalt jogkörömben – az emberi erőforrások miniszterének előterjesztésére – az Eszterházy Károly Főiskolán dr. Liptai Kálmán Csaba főiskolai tanárt – a 2013. július 1-jétől 2017. június 30-áig terjedő időtartamra a rektori teendők ellátásával megbízom;

Orbán Viktor s.k.

miniszterelnök

Megnyílt a látogatók előtt a Tisza-tavi madárrezervátum

· Belföld · Oktatás · Szabadidő

A Tisza-tó északi védett területén a fokozottan védett madarak nyugodt költése érdekében minden évben időszakos belépési tilalom van érvényben. Június 15-én ért véget a február 1. óta tartó majd féléves időszak, amikor a Tisza-tó 33-as főúttól északra fekvő területeire tilos a belépés.

A Tisza-tavi madárrezervátum a Hortobágyi Nemzeti Park részeként a világörökség része is. Fokozottan védett vizes élőhelyei számtalan állat- és növényfajnak biztosítanak kitűnő életfeltételeket. A területén különböző védettségi szintek léteznek: vannak részek, ahol egész éves belépési tilalom van érvényben, vannak, ahol időszakosan korlátozzák a belépést, máshol a belsőégésű motorok használata tiltott.

A Tisza-tavi madárrezervátum az ornitológia iránt érdeklődők számára valóságos paradicsom. A mintegy 200 itt megfigyelt madárfaj csaknem fele költésre érkezik a területre, 81 faj átvonul, s nagyjából 20 faj itt is telel. A védett területen nagy számban figyelhető meg többek között a szürke gém, a kis kárókatona, különböző récék és vöcskök, a vakvarjúnak is nevezett bakcsó, és a magyar természetvédelem címerállata a nagy kócsag is.

Idén tavasszal különleges esemény, árvíz nem hátráltatta a madarak szaporodását, így sikeresnek mondható a költési időszak. A fiókák június közepére már megerősödtek annyira, hogy az ember jelenléte nem veszélyezteti a fejlődésüket. Természetesen a védett területeken a korlátozás feloldását követően is tiszteletben kell tartani a különleges élőhelyet, és az élővilág zavarását mindenkinek minimalizálnia kell.

A kenus vízitúrák szervezésével foglalkozó Békatutaj Szabadidősport Egyesület is évek óta hagyományosan a korlátozás feloldásának napján, június 15-én indította exkluzív Tisza-tavi vízitúráját, aminek keretében a túra résztvevői az egész Tisza-tavat bejárják. Az egyesület egész nyáron több alkalommal szervez vízitúrát elsősorban azon fiatalok számára, akik vonzódnak a természethez és nem vetik meg a testmozgást sem.

Forrás: Békatutaj Egyesület