Keresés: „ár” (5447 találat)

Halálos baleset Bükkszék közelében - videó

· Kék hírek

Személygépkocsi és egy motoros ütközött össze Bükkszék térségében. Teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.

Az eddigi információk alapján 2019. március 24-én 16 óra 30 perc körül egy személygépkocsi és egy motorral közlekedő férfi ütközött össze a 2413-as út 5-ös kilométerében, Bükkszék térségében. A baleset következtében a 34 éves pétervásárai motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudjuk, a motoros rutinos vezetőnek számított, évek óta vezetett. Egerbakta felől Pétervására felé haladt, amikor eddig tisztázatlan okokból átsodródott egy enyhe jobbos kanyarban a bal oldalra, ahol ütközött egy kocsival. Az autó vezetőjének esélye sem volt elkerülni az ütközést. Információnk szerint a motoros fékezés nélkül csapódott a kocsiba.

A kocsi vezetője elmondta: a gyernekével utazott hazafelé, amikor a baleset történt. A motoros utolért egy előtte szabályosan haladó kocsit, aztán valószínűleg elszámolhatta a sebességét, mert a kisívű kanyar után átsodródott. Az ütközés után azonnal a motorost keresték, aki az út melletti szakadékba repült. Azonnal hívták a mentőket, de már nem tudták megmenteni a férfi életét.

A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a balesetet.

1500 forint lehet egy kiló újkrumpli

· Belföld · Gazdaság

Brutálisan drágult a krumpli az elmúlt pár hónapban. A vásárlók felháborodtak, hogy akár 280-300 forintot is elkérnek egy kiló krumpliért. Mostanra várták, de már februárban teljesen elfogyott a magyar krumpli. A termelők szerint a helyzet még rosszabb lesz, mivel az újburgonya kilónkénti ára akár az 1500 forintot is elérheti.

15 órán át égett a dobozgyár

· Kék hírek

Kiégett egy dobozokat gyártó üzem raktára éjjel Mezőfalván. A háromszáz négyzetméteres épület szinte teljes terjedelmében égett, amikor a tűzoltók odaértek és körülbelül 15 órán keresztül oltották a tüzet. A lángok egy szomszédos üzemcsarnokra is átterjedtek, rengeteg kartonpapír égett. Eger és Egerbakta között az aljnövényzet gyulladt meg, ott is több órába telt a tűz oltása. Miklósfa külterületén egy nádas, Mindszent környékén pedig a nádas mellett egy régi szeméttelep gyulladt ki.

Elkezdődött a kullancsok inváziója

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Itt a kullancsszezon, erre figyelmeztetnek a szakemberek. Rengeteg az élősködő tavasztól-nyárig, de az enyhe tél miatt egész évben életben maradnak. A kullancsnak nincs természetes ellensége, csak a kemény fagy pusztíthatná el őket. Érdemes odafigyelni mindenkinek magára és állataira is, mert komoly betegségeket terjesztenek.

Brutálisan megverték iskolatársukat

· Belföld · Kék hírek

Kirángatták az iskolából és kegyetlenül összeverték volt barátnőjüket azok a lányok, akik valamiért megharagudtak társukra Hatvanban. Csaknem száz gyerek látta, ahogy a nyílt utcán a lány haját tépik és rugdossák. A lányoknak most a bíróság előtt kellett felelniük. Az egyik verekedő lány anyja az ítélethirdetés után nyilatkozott a Tényeknek.

60 hektár ég Eger mellett -videó a helyszínről

· Kék hírek

50-60 hektáron ég a száraz fű Eger - Egerbakta és az egerszalóki tó között. Az oltást hátráltatja az erős szél. A 24-es út Egerből kivezető szakaszán helyenként lépésben lehet haladni a füst miatt.

Frissítés:

Eloltották a mezőtüzet Eger közelében

Mintegy százötven hektáron égett a száraz fű.
6 órányi munkával eloltották a tüzet Eger és Egerbakta között, a 24-es főút közelében, ahol száraz fű gyulladt ki a délutáni órákban. A lángok összességében mintegy százötven hektárt érintettek. A tüzet az egri, a füzesabonyi, a pétervásárai és az ózdi hivatásos tűzoltók fékezték meg. Az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport is részt vett a munkálatokban, amelyeket a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányított.

25 hektár égett Füzesabonynál

· Kék hírek

Mintegy huszonöt hektárnyi területen égett a száraz fű szombat kora este a Heves megyei Füzesabony külterületén.
A tűzhöz a mezőkövesdi és az egri és a füzesabonyi hivatásos tűzoltókat, valamint Mezőtárkány és Füzesabony önkéntes egységeit riasztották, akik közös erővel, több oldalról támadva mintegy 2 óra megfeszített munkával oltották el a lángokat. A tűz az autópálya közelében volt egy jól körülhatárolt területen, emberi élet és értékek nem voltak veszélyben.

Zsúfolásig teltek a szállodák

· Belföld · Szabadidő

Megteltek a szállodák a három napos hétvégére, a legtöbb helyen különleges programokat, mozidélutánt, kézműves foglalkozást is szerveztek a családoknak. Sokan voltak a miskolctapolcai barlangfürdőben, de volt, aki inkább síelni ment Mátraszentistvánba, ahol kokárdás síversenyt szerveztek a nemzeti ünnep alkalmából. Szállodások azt mondják, a magyarok egyre inkább szeretik utazással tölteni a hosszú hétvégéket.

Pusztító szél söpört át az országon

· Belföld · Kék hírek

Fákat döntött ki, házakat rongált meg a viharos szél az egész országban. A legnagyobb problémák Pest megyében és Budapesten voltak. A tűzoltókat reggel 7-ig mintegy 100 helyre hívták a károk miatt. A meteorológiai előrejelzések szerint továbbra is szeles idő várható, ezért a kertben lévő tárgyakat, például a szerszámokat és a cserepes növényeket tanácsos zárt helyre vinni.

Csodavizet isznak, gyerekük születik

· Belföld · Szabadidő

Csodavíz miatt járnak rengetegen Szentkútra. Sok meddő pár ugyanis azt állítja, hogy miután ittak a vízből gyerekük született. A látogatók és a történetek szerint rengeteg betegnek is segített már a víz, ezért sokan több üveggel érkeznek a kúthoz és az ország minden részébe visznek a vízből.