Keresés: „ló” (3162 találat)

Brutális gyilkosság Egerszalókon

· Kék hírek

Hétfőn, a kora reggeli órákban érkezett bejelentés  a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, miszerint egy egerszalóki családi házba ismeretlen személy vagy személyek behatoltak, majd az ott élő idős házaspárt megkötözték. Az épületben kutatást végeztek, ezt követően elmenekültek a helyszínről.

A házaspár férfi tagja a helyszínén életét vesztette, a feleségét a mentőszolgálat orvosi ellátásra elszállította.

Úgy tudjuk, az idős házaspárt brutálisan összeverték, reggel az ápolójuk talált rájuk.

A hozzátartozók elmondták: sok pénzt nem zsákmányolhatott az elkövető.

A szomszédok szerint nemrégiben egy közeli házat fosztottak ki, szerencsére ott senkit sem bántalmaztak.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel megkezdte a helyszíni szemlét és az elkövetők felkutatását.

Az Egerszalókon 2013. május 20-án a reggeli órákban ismertté vált bűncselekmény helyszínén jelenleg is tart a helyszíni szemle. Egyelőre nem ismert, hogy a holtan talált 84 éves férfi halálát mi okozta. Ugyancsak nem tisztázott, hogy az ismeretlen elkövető vagy elkövetők eltulajdonítottak-e, s ha igen, milyen értékeket az ingatlanból. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az ezekben a kérdéskörökben megjelenteket találgatásnak minősíti.

Heves Megyei Rendőr-főkapitányság

Rejtett kamerák a hálószobában- előzetesben a tánctanár

· Kék hírek

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított egy egri férfi ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2010 nyara óta folyamatosan, több fiatalkorú lánnyal létesített szexuális kapcsolatot, valamint tudtuk és belegyezésük nélkül pornográf tartalmú felvételeket készített róluk.

 Továbbá megalapozottan gyanúsítható azzal is, miszerint az egyik fiatal lányt megfenyegette, hogy ha nem folytatja vele a kapcsolatot, akkor nyilvánosságra hozza a felvételeket.

 A nyomozók a napokban házkutatást hajtottak végre Sz. Attila egri otthonában, melynek során különböző adathordozókon pornográf felvételeket, illetve több helyen rejtett kameráknak kialakított üregeket találtak.

Az eljárás során a férfitól lefoglaltak az intézkedő rendőrök egy engedély nélkül tartott vadászfegyvert és éles lőszereket is.

 A 43 éves féri ellen tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntett, kényszerítés bűntett és lőfegyverrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését, amelyet az Egri Járásbíróság tegnap el is rendelt.

Új "babák" a gyöngyösi állatkertben

· Belföld · Oktatás · Szabadidő

Az elmúlt héten újabb árva kis állatok érkeztek a gyöngyösi állatkertbe.

A jövevények közül egy kiskacsának már helyet is találtak. A Hort mellett talált rókakölyök  - akit Hortonnak neveztek el -  az állatkertben marad. A kis jószág segítség nélkül elpusztult volna, itt jó helyet találtak neki.

A napokban érkeznek új lakók, szurikáták személyében, őket a jövő héttől láthatják a látogatók.

Megszülettek az ormányos medvék is, a velük való találkozásra még várni kell néhány hetet. Várják már az állatkert dolgozói a lámababa érkezését is, ami hamarosan beköszönthet.

A bébibumm mellett a megszokott apró és nagyobb állatok várják az érdeklődőket.

És persze még cicákat is fogadtak be, ezeknek új gazdát is keresnek a gyöngyösi állatkertben.

Világháborús eszköz az Eger-patakban

· Kék hírek

Valószínűleg második világháborús aknagránátot találtak megint Egerben a patakban folyó munkálatok alatt.

A munkások elmondták: a gép fordította ki asz eszközt, azonnal leálltak, nehogy valami baj történjen.  Értesítették a rendőrséget, ők pedig a tűzszerészeket.

Információink szerint valószínűleg este 7 óra körül érkeznek meg a honvédség szakemberei, az elszállítás idejére lezárhatják a környéket, kiüríthetik az épületeket.

18.30

Megérkeztek a tűzszerészek.

19.10

Lezarják a Dobó teret, kiürítik a szomszédos kollégiumot.

21.00 A tűzszerészek elszállították a robbanótestet, feloldották a korlátozást.

Bíróság előtt a vesztegető orvos-szakértők

· Belföld · Kék hírek

Kötelességszegéssel és üzletszerűen, hivatalos személyként elkövetett vesztegetés bűntett vádja miatt állt a bíróság elé két, a beutaltak leszázalékolását végző korábbi orvos szakértő hétfőn Egerben.

Az Egri Törvényszéken most megkezdődött pernek további 69 vádlottja van, köztük öt orvos; utóbbiakat bűnsegédként, illetve társtettesként elkövetett hivatali visszaéléssel vádolják. A vesztegetők ellen hivatali vesztegetés bűntette a vád.

Az első- és a másodrendű vádlott - akik a tárgyaláson nem ismerték el bűnösségüket - korábban orvos szakértőként dolgozott az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet egri kirendeltségén, és a vád szerint 2010-ben a hozzájuk forduló betegek esetében kenőpénzért cserébe megállapították a leszázalékoláshoz szükséges, 50 százalékot meghaladó egészségkárosodást.

Forrás: MTI

Futott az államfő

· Belföld · Sport · Szabadidő

Áder János köztársasági elnök is részt vett a 3. Eger Nagydíj triatlonfesztivál vasárnapi jótékonysági versenyén, amelyen váltója tagjaként közel két kilométer futás várt rá.

Több versenyszámban összesen közel 1500 induló állt rajthoz a pénteken kezdődött háromnapos egri eseményen.

A sportág egyik legnagyobb, egyben szezonnyitó rendezvényének egyik kiemelt programja a zárónapra meghirdetett jótékonysági váltóverseny volt, amelyen Áder János mellett számos sportoló és közismert ember fogott össze, hogy futásban, úszásban vagy kerékpározásban megmérettesse magát a sportág népszerűsítéséért, valamint a paratriatlon versenyzők támogatásáért.

A köztársasági elnök csapattársa Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok egri vízilabdázó és Bátorfi Béla, a fesztivált szervező dr. Bátorfi Team-Agria KTK elnöke volt. Birosnak 300 méter úszás, Bátorfinak 10 kilométer kerékpározás, míg Áder Jánosnak közel 2 kilométer futás volt a penzuma.

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Rackajuhok a parádi hegyi legelőkön

· Belföld

A hagyományos legeltetéses állattartást állítja vissza a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) több saját vagyonkezelésű területén a Mátrában és a Bükkben.

A nettó 222 millió forintos összköltségű projekt terepbejárással egybekötött ünnepélyes nyitó rendezvényét pénteken délelőtt tartották Parádon, ahol Horváth László (Fidesz) kormánymegbízott, országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte: ehhez a tájhoz a nyáj és a pásztor hozzátartozik. A Magyarországon szinte csak itt megtalálható hegyi- és dombvidéki réteket, gyepeket a magyarok ősi társa fogja „gondozni”: azokon a hegyoldalakon, ahol a gépi kaszálásra nincs lehetőség, a jövőben egy védett, őshonos, évezredes magyar juhfajta, a fekete racka legelészik majd. Ezzel a helyiek lehetőséget kapnak arra, hogy élővé tegyenek egy csaknem eltűnt hagyományt. Kell a jó pásztor a tervek megvalósításához – mondta a kormánymegbízott.

A projekt keretében a parádi Somhegybükki-legelőn teremtik meg a legeltetéses állattartás feltételeit, kialakítják a legelőgazdálkodáshoz szükséges kiszolgáló létesítményeket: a téliesített nyári szállást, a karámot, a mobil pásztorszállást. Mudriczki József, a település polgármestere úgy fogalmazott: nagy értéket jelent a környék számos jó minőségű magashegyi legelője és tiszta vize. Grédics Szilárd, a BNPI igazgatója megemlítette, hogy a projekt 27 hónap alatt, várhatóan 2015 februárjára fejeződik be. A rackajuhok mellett, amelyek megmaradt állománya ma elsősorban a génmegőrzést szolgálja, az egészséges élelmiszertermelés céljából kecskéket is tartanak.

A programban a Mátrai Tájvédelmi Körzeten kívül a Bükki Nemzeti Park, a Lázbérci Tájvédelmi Körzet és a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet érintett. A legeltetéssel nem hasznosítható területeken kaszálással tartják fenn a megfelelő természeti állapotot. Ennek érdekében a BNPI egy komplett mobil gépsort vásárol, amely kiváltja az elavult és csak részfeladatokat ellátni képes meglévő gépeket.

Forrás:Egriügyek

Fotó: Molnár Balázs

MSZP: Folyamatosan szűnnek meg a munkahelyek Kelet-Magyarországon

· Belföld · Politika

Tavaly december és idén február között 282 ezer férfi és 220 ezer nő volt állás nélkül Magyarországon. Ez a szám Heves megyében 17,5 ezer embert jelent, aki nem rendelkezik munkával.

A foglalkoztatottak száma 4,7%-kal csökkent, a munkanélkülieké 4,3%-kal nőtt 2012-höz képest megyénkben. A régión belül a megyét jellemezte a legmagasabb foglalkoztatási arány (45%) és a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta (14,4%), de az országos átlagtól kedvezőtlenebbül alakultak, az előbbi 6,1 százalékponttal maradt el, míg az utóbbi 3,7 százalékponttal haladta meg azt.

Megdöbbentő adat, hogy 2013. február végén több mint 676 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma hazánkban, ez 4,6 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

Ma a régióban és országosan is kevesebben dolgoznak, mint kormányváltáskor.

Aljas, ami az elmúlt három évben történik, hiszen az Orbán-kormány három alapvető ígérete közül – növekedő gazdaság, munkahelyteremtés és adócsökkentés – egyik sem valósult meg, sőt. A gazdasági teljesítmény a tavalyi évben 1,7 százalékkal csökkent, ami 550 milliárdos veszteséget jelent. Az elmúlt három évben fél millió ember hagyta el az országot, és 300 ezerrel kevesebben dolgoznak. Az adócsökkentést pedig úgy hajtották végre, hogy csak a leggazdagabbaknak kedvez.

A családi adókedvezményből is a tehetősek részesülnek, nekik 99 ezer forint jár három gyermek után, a kiskeresetűeknek viszont csak 15, a közfoglalkoztatottaknak pedig 12 ezer forint ugyanúgy három gyermek után.

A trafikmaffia is a fideszes haveroknak, barátoknak, rokonoknak kedvezett: Miskolcon van olyan önkormányzati képviselő (fideszes), akinek a családjába 12 trafik került, ezek egyenként 800 ezer-1 millió forint hasznot hoznak havonta.

Azokban a boltokban viszont, ahol megszűnt a dohányárusítás, 22 százalékos bevételkiesést jelent a trafikok megjelenése, ez pedig munkahelycsökkenést is eredményez.

Az MSZP nem hagyja az Orbán-kormány galádságait, ezért országszerte feljelentéssel éltek a trafikleosztások ügyében.

Gúr Nándor                                       Dr. Sós Tamás

Alelnök                                    Országgyűlési képviselő

MSZP                                                   MSZP

Késsel akart rabolni a 17 éves fiú

· Kék hírek

A fiatal fiú elismerte a terhére rótt cselekményt, valamint további kettő, hasonló módszerrel Eger belvárosában elkövetett bűncselekmények elkövetését is.

Az egri nyomozók csütörtökön az esti órákban, elfogását követően gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki 2013. május 8-án az egri Széchenyi úton egy késsel megfenyegetett egy fiatalt és értékei átadására szólította fel, azonban a sértett elmenekült a helyszínről.

A 17 éves kápolnai fiatal fiú kihallgatása során elismerte a terhére rótt cselekményt, valamint további kettő – az elmúlt hónapban - hasonló módszerrel Eger belvárosában elkövetett bűncselekmények elkövetését is.

Ellene – őrizetbe vétele mellett – egy rendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlet, egy rendbeli rablás bűntett, valamint egy rendbeli rablás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését - mondta el Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Széchenyi utcában, a rablási kísérlet helyszínén lakók elmondták: az utóbbi időben kétes alakok jelentek meg a környéken, miattuk félnek, nem mernek az utcára sem kimenni. A megszólalók hangját kérésükre torzítottuk el.

A Mentőket ünnepelték

· Kék hírek

Idén ünnepelte megalakulásának 65. évfordulóját a mentő szervezet. Az évforduló kapcsán gyűltek össze a megyeháza dísztermében.