Keresés: „TEK” (3546 találat)

Házi őrizetben a halálos gyöngyösi autóbaleset gyanúsítottja

· Kék hírek

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2015. november hó 29. napján, vasárnap 30 napra – 2015. December hó 29. napjáig – elrendelte a péntek éjjeli halálos közúti baleset okozásával gyanúsított B. I. házi őrizetét.

Az eddigi adatok szerint B. I. 2015. november 27. napján 21 óra 24 perckor Gyöngyösön, a 3204. számú úton közlekedése során egy jobbra ívelő kanyarban átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol neki ütközött a vele szemben haladó személygépkocsinak. A helyszínen alkalmazott gyorsteszt kábítószerre utaló eredményt mutatott, amelynek ellenőrzése még folyamatban van. A baleset következtében a vétlen autóban utazó 4 személy közül egy 44 éves férfi a helyszínen életét vesztette, egy 25 éves férfi pedig a kórházban halt bele sérüléseibe, a másik két utas súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyanúsított által vezetett személygépkocsiban 3 fő utazott, akik könnyebben sérültek.

Az ügyészség, a cselekmény tárgyi súlyára, a büntetési tételre és a büntetés várható mértékére figyelemmel a szökés elrejtőzés, a tanúk befolyásolása és a bűnismétlés veszélyére tekintettel a gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta.

A bíróság a gyanúsított vonatkozásában házi őrizet elrendelését tartotta indokoltnak, elektronikus nyomkövető eszköz alkalmazása mellett. A végzés szerint az előzetes letartóztatás általános feltétele fennáll, míg a különös feltételek közül a szökés, elrejtőzés veszélye állapítható cask meg. A bíróság a döntés meghozatala körében értékelte, hogy a gyanúsított ténybeli beismerő vallomást tett, azt, hogy a tanúk meghallgatása, a vérvétel, a baleset nyomainak rögzítése megtörtént így nincs olyan körülmény, személy, amit vagy akit a gyanúsított befolyásolni tudna. Figyelemmel arra, hogy közlekedési balesetről van szó a bűnismétlés veszélye sem áll fenn.

A bíróság határozata nem jogerős, mert az ügyész fellebbezést jelentett be szigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása végett, a gyanúsított és védője tudomásul vette a döntést.

Ökocentrum: még vonzóbbá tette a Tisza-tó térségét

· Belföld · Szabadidő

Működésének három és fél éve alatt eddig összesen 707 ezer 805-en váltottak jegyet a Poroszlói Ökocentrumba, s ebből csak idén október végéig több, mint kétszázezer látogató kereste fel a létesítmény.

– Teljesítettük az indikátorokat, de nem dőlhetünk hátra, sokat kell még dolgoznunk, hogy az ökocentrum ilyen sikeres maradjon – mondta el Bornemisza László polgármester pénteken a turisztikai központban tartott ünnepségen, ahol azoknak köszönték meg a támogatást, akik segítették az ökocentrum létrejöttét és működését.

A Tisza-tavi Ökocentrum létrehozásának ötlete 2000-2001 környékén született meg, a megvalósítás kezdeti lépése a poroszlói Ökoturisztikai tanösvény – vagy közismert nevén a „Vízi sétány” - kialakítása volt, melynek alapkövét 2004. október 8-án helyezték el. Az Ökocentrum megálmodói úgy gondolkodtak, hogy a vízi sétány/tanösvény később majd szerves része lesz a létrejövő komplex turisztikai látogatóközpontnak. 2007-2014 EU költségvetési ciklusban Poroszló Község Önkormányzata sikerrel pályázott. A projekt kiemelt besorolást kapott, s 2009. november 26-án ünnepélyes keretek között Poroszlón aláírták a támogatási szerződés is. Poroszló a mintegy 2,2 milliárd forintból megvalósítandó Tisza-tavi Ökocentrum létrehozásához 1.936.481.000 Ft támogatást nyert el. A munkák 2011. januárjában kezdődtek meg, s 2012. április 27-én avatták fel az azóta kedveltté vált létesítményt. <hirdetés>

2818709_image009A társasággal szembeni elvárás volt az Eu támogatással megvalósított projektben foglalt indikátorok teljesítése. Ezek között kiemelt helyen szerepelt a létesítményt felkereső látogatók száma: az elvárás szerint a látogatottság a fenntartási időszak tíz évének valamelyikében – azaz egy naptári évben - érje el a 200 000 főt. Ezt idén teljesítették.

A település és az Ökocentrum iránti érdeklődés fenntartása, a kiemelkedő vendégforgalom és látogatószám megtartása, lehetőség szerinti növelése érdekében további fejlesztéseket tervez és forrásokat kíván elnyerni egy több mint 900 négyzetméter területű új akváriumrendszer és bemutatók megépítésére a főépület melletti zöld területen. Az új beruházás megvalósítása jelentősen hozzájárulhat a Kárpát-medence, Magyarország, a Tisza-tó és Poroszló turisztikai vonzerejének további növeléséhez, erősítéséhez.

Forrás: HEOL

Fotó: Berán Dániel

Látogatási tilalom liftszerelés miatt az egri kórházban

· Egészség

Szerelik az új liftet a Markhot Ferenc Kórház Hotel épületében, ezért a vezetés 2015. november 27-től 2015. november 30-a reggelig látogatási tilalmat rendel el.

A látogatási tilalom érvényes a Hotel épületben és a Belgyógyászati tömbben lévő fekvő osztályokra. A liftszerelés a zajló nagyberuházás keretében történik, a kivitelező igyekszik gyorsan elvégezni a munkálatokat, az épületen belüli és az épületek közötti betegszállítás biztosított.

A kórház vezetése a hozzátartozók türelmét és megértését kéri a hétvégére a látogatási tilalom miatt.

Halálos baleset a 25-ös főúton: három autó ütközött

· Kék hírek

Három autó ütközött össze Eger és Kerecsend között hétfőn reggel. A balesetben egy ember életét vesztette, többen megsérültek.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 25-ös számú főút Eger és Kerecsend közötti szakaszának 8-as kilométerszelvényében hétfőn 7 óra 50 perc körül három személygépjármű - eddig tisztázatlan körülmények között - összeütközött.

A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a balesetben egy ember életét vesztette, hárman pedig megsérültek. A helyszínre érkező egri hivatásos tűzoltók egy beszorult sérültet feszítővágó berendezés segítségével szabadítottak ki az egyik gépkocsiból, valamint áramtalanították a járműveket és biztosítják a területet.

A 25-ös számú főút Eger és Kerecsend közötti szakaszának 8-as kilométerszelvényében a reggeli órákban történt balesetnél a rendőrök 12 órakor befejezték a helyszínelést és a műszaki mentés is véget ért.

Úgy tudjuk, egy Eger felé haladó Audi, a nedves úton csúszhatott meg. A kocsi békéscsabai illetőségű vezetője elvesztette az irányítást kocsija felett: először egy Opellel ütköztek, majd kocsijuk megpördült és egy Mazdával karambolozott. Az Audi utasa - aki úgy tudjuk, nem volt bekötve - a kocsi hátsó részében szerzett sérüléseket. A tűzoltók az autó oldalát kivágták, hogy a sérülthöz férjenek a mentők, de az utas életét már a szakszerű beavatkozás sem tudta megmenteni.

Havazott a Mátrában

· Belföld · Szabadidő

Szombaton elérte hazánkat a lehűlés. Az ország nagy részén az eső esik, de a hegyekben már havazott.

Szombaton délutántól, kora estétől hazánk magasabb pontjain már havas eső, hó is eshet - írta az Időkép.

Az Időkép előrejelzései szerint vasárnapra már beáramlik ugyan a hideg, a jelenlegi modellfutások szerint azonban a legtöbb helyen fokozatosan megszűnik a csapadék, de hajnalban vegyes halmazállapotú csapadékra számíthatunk. A gyors felhőátvonulásokból vasárnap záporokra, hózáporokra van nagyobb esély.

Forrás: Időkép

Felvételeink vasárnap délben készültek Kékestetőn.

Szülőfalujában köszöntötték a 80 éves Törőcsik Marit

· Belföld · Kultúra

A Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő november 23-án lesz 80 éves. Szombaton ünnepséggel és kiállítással várták Pélyen a híres színésznőt.

Születésnapja alkalmából a pélyi római katolikus templomban nagy szeretettel, óriási tapssal, ajándékokkal és sok szép emlékkel köszöntötték a művésznőt, aki nagyon meghatódott és az örömtől sírva fakadt.

Az ünnepséget a „Pély Községért Egyesület” és „Pély - Községünk Szülőfalunk” Alapítvány civil összefogással szervezte meg. A szervezők nevében Bakondi Péter és Ócsainé Dávid Ani köszöntötte Törőcsik Marit és a vendégeket. A színésznő családja kíséretében érkezett Pélyre, a templomban óriási taps fogadta. Törőcsik Mari az örömkönnyektől alig jutott szóhoz.

– Hihetetlenül boldog vagyok, hogy itthon lehetek. Olyanokat írtak rólam a napokban, hogy vérben ázott a tüdőm. Köszönöm szépen jól vagyok, élek, virulok, mint a bazsarózsa – mondta a művésznő, aki könnyes szemekkel hallgatta a fellépőket. Dr. Szilva Boglárka hegedűn eljátszotta a Körhinta című film egyik híres dalát, a Hosszú útról vissza térni nem lehet nótát. Az örömöt tovább fokozta Pilinszky János Aranykori töredék című verse Rab Fanni előadásában és a hevesi kamarakórus dalcsokra. A pélyi ismerősökön kívül Hevesről, Tarnaszentmiklósról, Abasárról is érkeztek vendégek, sárga rózsával, grillázstortával, kézműves alkotássokkal, festménnyel, fotóval lepték meg Törőcsik Marit.

A művésznő életútját Rab Péterné méltatta: honnan az erő, energia, báj, méltóság? – tette fel a kérdést. – Ő Törőcsik Mari, csupa nagybetűvel. Szívből kívánom, hogy játsszon még nekünk sokáig. Nagyon boldog születésnapot kívánunk! – fejezte ki jókívánságait Rab Péterné.

A templom melletti felújított lakóházban fotókiállítás nyílt meg, amely Törőcsik Mari életét, munkásságát, szülőfalujához fűződő kapcsolatát mutatja be. A tárlat előzetes bejelentkezés alapján a tervek szerint decemberben és igény esetén január végéig látogatható lesz.

Szöveg: HEOL

Három autó ütközött

· Kék hírek

Három autó ütközött Eger és Egerszalók között.

Szerencsére senki sem sérült meg abban a balesetben, amely pénteken délelőtt történt.

Az elsődleges megállapítások szerint egy Eger felé közlekedő Suzuki az út szélén álló Volkswagent akart kikerülni. A vezető valószínűleg rosszul mérte fel az oldaltávolságot és a szemben közlekedő autó sebességét, így nekihajtott az álló kocsinak, majd még e szemből érkező kocsi oldalának is.

A Suzuki vezetője csodával határos módon sérülések nélkül szállt ki a kocsiból. A többi autóban sem volt sérült.

A helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az utat.

Úgy tudjuk, a Suzuki vezetője elismerte vétkességét.

Megzavarták a földárverést Egerben

· Belföld · Gazdaság · Politika

Élőlánccal, kisebb demonstrációval és a licit közben bekiabálásokkal próbálta megzavarni az első földárveréseket Egerben a Lehet Más a Politika több aktivistája. Volt, akit rendőrrel vezettettek ki.

Hétfőn elkezdődött a három hektár feletti állami földek kiárusítása, mától lehet licitálni a területekre. A földek kiárusítása kicsapta a biztosítékot minden ellenzéki pártnál, hiszen a vak is látja, hogy döntő többségében nem a kisgazdák, hanem a pénzemberek járnak majd jól a földszerzéssel. Egerben a Lehet Más a Politika aktivistái már vasárnap este elkezdték tiltakozó akciójukat, ugyanis a licitálás helyszínét lánccal zárták le. Végül ma megindult a földlicit az Egri Járási Hivatalban, ahol először élőlánccal hívták fel a figyelmet a szimpatizánsok, majd az LMP-s aktivisták a terembe is bementek.

Sallai Róbert Benedek, az LMP országgyűlési képviselő a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy szerinte ezeken az árveréseken nem tudnak részt venni a kis- és közepes gazdálkodók, mert egyrészt sok esetben több száz milliós földértéken zajlik a licit, másrészt a termőföldek többsége annyira alacsony földhaszonbérleti díjért van lekötve, hogy azok piaci értékét lehetetlen kompenzálni, így nem elegendő a törlesztőrészletek fizetésére. Az LMP-s képviselő hozzátette, az árverésekkel a kormány valójában a "haverok", a "spekulánsok", az "oligarchák" és a külföldiek számára játssza ki az állami földeket.

A licitálás helyszínén aztán molinókkal és hangosbemondókkal jelentek meg az aktivisták, akik közül többeket kiküldtek a teremből. Sallai Róbert Benedeknek is távoznia kellett, csakúgy mint annak a szimpatizánsnak, akit rendőri segítséggel vitettek ki.

Szöveg: MTI

Mexikó után Egerbe érkezett a mester

· Sport · Szabadidő

Immár hatodik alkalommal látogatott Egerbe a 8. danos Hatano Yoshiharu Shito Ryu karate mester.

Minden évben a szemináriumon résztvevők olyan tanítást kapnak, amit nem csak a karatéban, de az élet más területein is tudnak hasznosítani. A mostani foglalkozásokon a mester a Bun Bu Ryu Do alapelvet hangsúlyozta, amely szerint a fizikai és szellemi képzésnek együtt kell haladnia a harcművészetekben. Ezzel biztatta a résztvevőket, hogy a harcművészetnek ne csak a küzdelmi technikáival foglalkozzanak, hanem a mögötte meghúzódó filozófiai háttérrel is.

Márton-napot tartottak az ovisok

· Belföld · Kultúra · Oktatás · Szabadidő

Közös műsorral, tánccal köszöntötték a Márton-napot a felsővárosi óvodások az Ovi-Vár óvónői szervezésében.

Kis lámpásokkal érkeztek a környék óvodásai, majd műsorral fogadták őket a vendéglátók az ovi udvarán. A megemlékezés és a műsor után együtt sétáltak a Nemzedékek terére, ahol az pedagógusok énekeltek a gyerekeknek.