Keresés: „TEK” (3546 találat)

Séta közben ért halálos áramütés egy kutyát

· Belföld · Egészség · Kék hírek

Halálos áramütés ért egy kutyát Egerben a Bükk sétányon.

A kutyát gazdája kedden kora reggel sétáltatta a lakótelepen. A bicikliút melletti kandeláberről már egy ideje hiányzott a fém burkolat. A kiskutya a sötétben odaszaladt, és azonnal megrázta az áram. Gazdája hiába próbált segítséget kérni, az állaton már nem tudtak segíteni.

A környéken rengeteg gyerek is sétál, csak a szerencsének köszönhető, hogy hogy nagyobb tragédia nem történt eddig.

Az Émász szakemberei az áramütés után felszereltek egy új burkolatot. A környéken azonban találtunk további balesetveszélyes oszlopokat is.

Éheztették a kutyákat

· Egészség · Kék hírek

Éhező, sebes kutyák a portán.

Abasárról keresték meg szerkesztőségünket hétfőn: a település egyik házánál három kutyát tartanak, de nem gondoskodnak róluk.

Egy férfivel találkoztunk a portánál. Ő elmondta, hogy a fiával élnek ott, a fia tulajdona a három kutya is. Úgy tudja, a fiú nem foglalkozik velük, őt meg nem érdekli.

A helyszínen a Vidám Mancsok állatvédő egyesület képviselője megállapította, hogy az ebeket nem megfelelően tartják. Mivel a tulajdonos nem volt hajlandó semmit sem tenni, így értesítették a rendőrséget és a hatósági állatorvost.

A ház ura közben magára zárta az ajtót, a rendőrök felszólítására sem válaszolt.

A hatóságok megállapították, hogy a kutyák tartása nem megfelelő: nincs ételük, vizük, egyikük majdnem elpusztult, mert a rövid lánc feltekeredett, csont soványak, sebesek.

Határozatban lefoglalták az ebeket, melyek kedden reggel kellett volna elszállítani az állatvédőknek. Reggel azonban amikor a helyi jegyző, a rendőrség munkatársa, és az állatvédők megérkeztek, a kutyák és a tulajdonos hűlt helyét találták. Így már az állatkínzáson kívül ezért is felelnie kell a tulajdonosnak.

Leégett egy ház Szihalmon

· Kék hírek

Leégett egy családi ház Szihalmon szombaton kora este. Az okát még vizsgálják.

A szomszéd vette észre, hogy kigyulladt egy családi ház szombaton délután a József Attila utcában. Azonnal riasztotta a tűzoltókat, először a helyi önkéntesek értek ki, majd a helyszínre vonultak a füzesabonyi és mezőkövesdi hivatásos egységek is.

Az ingatlan tulajdonosa nem volt otthon: két héttel ezelőtt Németországban vállalt munkát. A házban csak a kutyája tartózkodott, amelyet a szomszéd szabadított ki, ő hozta ki a házban található gázpalackot is. A tűz okát a katasztrófavédelem szakemberei vizsgálják.

2015. őszi lakossági zöldhulladék gyűjtési akció

· Gazdaság

Az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2015. november 16-től (hétfő) november 27-ig (péntek) végzi a szokásos évi, őszi, lakossági zöldhulladék gyűjtési akcióját a megadott időpontok szerint.

Saját lakókörnyezetünk tisztaságának megóvása érdekében kérjük a Tisztelt Állampolgárokat, hogy a közterületen jól látható helyre, a megjelölt időpont reggelén 6 óráig szíveskedjenek elhelyezni a zöldhulladékot, lehetőség szerint nem sokkal korábban.

Kérjük, ne rakjanak ki kommunális hulladékot, veszélyes anyagokat (olaj, festék, akkumlátor stb.), építési törmeléket és a leírtaktól eltérő módon zöldhulladékot, mert azt a szolgáltató nem szállítja el és hatósági eljárást fog kezdeményezni!

A zöldhulladék( fű,lomb,lágyszárú növények) komposztálásra kerülnek,ezért ezeket biológiailag lebomló zsákokba kérjük összegyűjteni. (a szelektíves zöld zsák nem erre a célra került kiosztásra!)

A vastagabb fás szárú növények energetikai hasznosítás céljából aprításra kerülnek,ezért maximum 1 méter hosszúságú darabokra vágva,kötegelve,a zsákokkal nem összekeverve könnyen megközelíthető helyre szíveskedjenek kihelyezni

Az akció kizárólag a lakosság részére biztosított. November hónapban a zöldhulladék átvétele a 2 hulladék udvarban (Homok u.26., Építési-bontási Törmelék Feldolgozó Telep) a lakosságtól térítésmentesen történik.

Észrevételek, információk a 36-411-144, ill. az 513-205-ös telefonszámokon vagy a www.varosgondozaseger.hu honlapon.

Kérjük, hogy a zöldhulladék gyűjtés ideje alatt az érintett utcákban óvatosabban közlekedjenek!

A részletes időpontok itt megtekinthetők:

Dátum szerint

Utcanév szerint

Harmóniában a természettel

· Belföld · Oktatás

A TÁMOP 3. 1. 4. C-14-2015-0377 „Harmóniában a Szechenyi-2020természettel” – Természetes és mesterséges környezetünk fejlesztése- című pályázata az Egri Arany János Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumban programonként 150 tanuló és 24 pedagógus bevonásával valósult meg.

     A Pályázat fő célja a tanulók kompetenciájának fejlesztése, emellett a test és a lélek fejlesztése, valamint az ismereteik, készségek, képességek, jártasságok alakítása. Ennek keretén belül számos érdekes, izgalmas programban vehettek részt a diákok tanáraikkal, nevelőikkel, amelyek már a 2014/15-ös tanév májusában és júniusában elkezdődtek.

Két sportdélutánon szabadtéri jellegű mozgásos tevékenységekben, mint például kötélhúzás, grundbirkózás, röplabda, kispályás labdarúgás, kézi- és kosárlabda bajnokságokon stb. mérhették össze erejüket, állóképességüket a gyerekek.

Változatos ügyességi feladatok mellett próbálhatták ki a zumbát, mászófalat, trambulint és a légvárat is, mely tevékenységek hozzájárultak a koordinált mozgásfejlesztésükhöz is. A Borza Dojo tagjai karate bemutatója további sport tevékenységre ösztönözte tanulóinkat. A program részeként sporteszközök beszerzésére is sor került.

     A program fontos részét képezte a komplex közlekedési ismeretek oktatása június 1-től június 10-ig előadások tartásával, filmek vetítésével igyekeztek a pedagógusok felhívni a figyelmet a biztonságos közlekedés szabályaira. A budapesti kirándulás alkalmával pedig kipróbálhatták tanulóink az elméletben elsajátított közlekedési ismereteiket a nagyvárosi közlekedésben.

Szeptember 23-án, az iskola területén tartott közlekedési délutánon külső szakemberek bevonásával, katasztrófavédők, rendőrök felügyeletével gyakorolhatták a biztonságos kerékpáros közlekedést, azt alsó és felső tagozatos tanulók. Erre a programra 18 db montenbike kerékpárt, közlekedési lámpákat és táblákat vásároltunk.

     A kirándulások folytatódtak a diákok nagy örömére szeptember 16-án és október 7-én.

Két turnusban környezeti nevelést, fenntarthatóságot szolgáló környezettudatos tanórán kívüli tevékenységek támogatásának ösztönzése mellett Aggtelekre utaztak autóbusszal tanulóink és a programban résztvevő pedagógusaink, ahol megnézték a cseppkőbarlangot.

   A másik alkalommal ugyancsak két turnusban a poroszlói Tisza- tavi Ökocentrum élő és élettelen természeti értékeit csodálhatták meg a tanulók, majd a program részeként megtekintették a Kiskörei vízlépcsőt és Erőműt is, melyhez a KÖTVÍZIG szakemberei adtak segítséget.

Az idegen nyelvek, az angol és német megszerettetése és a gyakorlatban való alkalmazása szintén fontos iskolai feladat, a pályázat része 4. osztálytól a 9.-dik osztályig. Az október 12-től 16-ig megtartott idegen nyelvi hét is ezt a célt szolgálta.

   Digitális tartalmak, taneszközök használatával motivációt, ösztönzést kapnak a tanuláshoz tanulóink, ehhez digitális tananyagok beszerzésére került sor.

Tanártovábbképzés keretén belül 2 fő pedagógus környezeti nevelés és 2 fő pedagógus mentálhigiénés továbbképzésen bővíthette tovább ismereteit, hogy a tanulók hatékonyabb tanulását és kompetenciájának fejlesztését segítsék.

A program részeként a pályázati dokumentáció elkészítéséhez irodaszerek beszerzése történt.

   A Pályázat során az iskola nevelőtestülete, vezetősége mindvégig figyelembe vette az esélyegyenlőségi elveket, ügyelt a fenntarthatóság pedagógiájára, ezért az Ökoprojektről videófilmet és fénykép dokumentációt is készítettünk, melyet a tanított ismereteknél feltudunk használni és előhívni az átélt élményeket tanulóinknál, továbbfejlesztve alkalmazható tudássá formáljuk a korábbi tapasztalatukat. A pályázatból megvásárolt eszközök további alkalmazhatóságot tesznek lehetővé, így évente több hasonló programot is megvalósíthatunk.

Ítélet a bekölcei emberölés ügyében

· Belföld · Kék hírek

Mint korábban beszámoltunk róla, Bekölcén egy kútban találtak egy halott férfit. Az elkövetőt egy napon belül elfogták, aki nyilatkozott is stábunknak.

Az Egri Törvényszék a 2015. október hó 27. napján kihirdetett ítéletében Cs. I. vádlottat emberölés bűntette miatt kilenc év börtönbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította a vádlott által előzetesen fogvatartásban töltött időt, és megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből legkorábban annak kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2014. február hó 28. napján Bekölcén együtt italozott D. J. tanúval és a sértettel a tanú tulajdonában lévő családi házban. A délutáni órákra mindhárman ittas állapotba kerültek. Az italozás során a vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki valamilyen pénztartozás miatt, és a vádlott távozásra szólította fel a sértettet. A vádlott kikísérte a sértettet az udvarra, aki tovább sértegette a vádlottat. Ezt követően a vádlott a hátsó kerítéshez közel két alkalommal meglökte a sértettet, aki a lökések hatására a külső udvaron lévő használaton kívüli, perem nélküli kútba zuhant. A vádlott látta, hogy a sértett beleesett a kútba, azonban nem segített neki, hanem bement a házba. A sértett a 4,3 méter mély kút vizébe fulladt. A vádlott a következő napokban különböző háztartási hulladékokat, használaton kívüli hűtőgép- és televízió alkatrészeket és pet palackokat dobált a kútba.

Az ítélet kihirdetését követően az ügyész az ítéletet tudomásul vette, az ellen a vádlott és védője eltérő jogi minősítés és a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be, így az ítélet nem jogerős. A bíróság a fogva lévő vádlott előzetes letartóztatását jogerős végzésével a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.

Pályázat az Arany-iskolában

· Belföld · Oktatás · Szabadidő

A TÁMOP 3. 1. 4. C-14-2015-0377 „Harmóniában a természettel” – Természetes és mesterséges környezetünk fejlesztése című pályázata az Egri Arany János Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumban programonként 150 tanuló és 24 pedagógus bevonásával valósult meg.

A Pályázat fő célja a tanulók kompetenciájának fejlesztése, emellett a test és a lélek fejlesztése, valamint az ismereteik, készségek, képességek, jártasságok alakítása. Ennek keretén belül számos érdekes, izgalmas programban vehettek részt a diákok tanáraikkal, nevelőikkel, amelyek már a 2014/15-ös tanév májusában és júniusában elkezdődtek.

Két sportdélutánon szabadtéri jellegű mozgásos tevékenységekben, mint például kötélhúzás, grundbirkózás, röplabda, kispályás labdarúgás, kézi- és kosárlabda bajnokságokon stb. mérhették össze erejüket, állóképességüket a gyerekek.

Az idei tanév elején, szeptember 12-én egy további sportnap alkalmából élvezhették a közös mozgás örömét a tanulók. Változatos ügyességi feladatok mellett próbálhatták ki a zumbát, mászófalat, trambulint és a légvárat is, mely tevékenységek hozzájárultak a koordinált mozgásfejlesztésükhöz is. A Borza Dojo tagjai karate bemutatója további sport tevékenységre ösztönözte tanulóinkat. A program részeként sporteszközök beszerzésére is sor került.

A program fontos részét képezte a komplex közlekedési ismeretek oktatása június 1-től június 10-ig előadások tartásával, filmek vetítésével igyekeztek a pedagógusok felhívni a figyelmet a biztonságos közlekedés szabályaira. A budapesti kirándulás alkalmával pedig kipróbálhatták tanulóink az elméletben elsajátított közlekedési ismereteiket a nagyvárosi közlekedésben. Számos közlekedési eszközön utaztunk, ahol mód adódott a kulturált, helyes közlekedési szabályok gyakoroltatására.

Szeptember 23-án, az iskola területén tartott közlekedési délutánon külső szakemberek bevonásával, katasztrófavédők, rendőrök felügyeletével gyakorolhatták a biztonságos kerékpáros közlekedést, azt alsó és felső tagozatos tanulók. Erre a programra 18 db montenbike kerékpárt, közlekedési lámpákat és táblákat vásároltunk.

A kirándulások folytatódtak a diákok nagy örömére szeptember 16-án és október 7-én.

Két turnusban környezeti nevelést, fenntarthatóságot szolgáló környezettudatos tanórán kívüli tevékenységek támogatásának ösztönzése mellett Aggtelekre utaztak autóbusszal tanulóink és a programban résztvevő pedagógusaink, ahol megnézték a cseppkőbarlangot. Idegenvezető segítségével bejárták annak belső helyszíneit, termeit, meghallgatták a barlang kialakulásának történetét. A Nemzeti Park területén a tanulók pedagógusaikkal együtt megfigyelték a tanösvényen a növény – és állatvilágot is, délután pedig meglátogatták a kazincbarcikai Borsod Chem üzemét.

A másik alkalommal ugyancsak két turnusban a poroszlói Tisza- tavi Ökocentrum élő és élettelen természeti értékeit csodálhatták meg a tanulók, majd a program részeként megtekintették a Kiskörei vízlépcsőt és Erőműt is, melyhez a KÖTVÍZIG szakemberei adtak segítséget. Rávilágítottunk az ember természetformáló tevékenységére és a környezetvédelem fontosságára is.

Az idegen nyelvek, az angol és német megszerettetése és a gyakorlatban való alkalmazása szintén fontos iskolai feladat, a pályázat része 4. osztálytól a 9.-dik osztályig. Az október 12-től 16-ig megtartott idegen nyelvi hét is ezt a célt szolgálta. Szórakozató és játékos feladatok mellett az angol és német kultúra, a hagyományok, jellegzetességek és látnivalók megismertetése, elkészítése és a szóbeli kommunikáció a mindennapi élethelyzetekben szintén kiemelt szerepet kapott. A látottak és tapasztaltak összegzésével, a nyelvi vetélkedővel zárult a nyelvi hét október 19-én 100 fő tanuló részvételével.

Digitális tartalmak, taneszközök használatával motivációt, ösztönzést kapnak a tanuláshoz tanulóink, ehhez digitális tananyagok beszerzésére került sor.

 Szechenyi-2020

M3: a balesetek napja

· Kék hírek

Négy balesethez riasztották a rendőröket , a katasztrófavédelem és a mentők szakembereit ma az M3-as autópálya Heves megyei szakaszára.

12:00

Egymástól nem messze két baleset is történt az autópályán, Gyöngyös közelében vasárnap délelőtt.

Két baleset is történt vasárnap délelőtt az M3-as autópálya 82-es kilométerének közelében, a Nyíregyháza felé vezető oldalon Karácsond és Adács között. Az első balesetnél egy személyautó több utassal az árokba borult, a mentők vizsgálták a sérülteket - tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Közölték: a második baleset innen 300 méterre, a benzinkút közelében történt, itt egy személyautó szenvedett balesetet, ami a belső sávban áll.

Hárman utaztak benne, senki sem sérült meg.

A gyöngyösi tűzoltók áramtalanították a járműveket és a műszaki mentést végezték.

17:57

A délelőtti két baleset után vasárnap délután újabb karambol történt a sztrádán, Gyöngyöshalász közelében.

Hat személyautó ütközött az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 76-os kilométer közelében, Gyöngyöshalásznál. A balesetben senki sem sérült meg súlyosan, a mentők vizsgálják a járművek utasait - tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Közölték: a forgalom egy sávon halad, jelentős torlódás alakult ki.

A műszaki mentést a gyöngyösi hivatásos tűzoltók végzik két egységgel, áramtalanítják a járműveket.

18:20

Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő elmondta: hét jármű ütközött össze. jelenleg félpályán halad a forgalom, jelentős torlódásra kell számítaniuk a közlekedőknek.

Az eset körülményeit a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vizsgálja.

20:00

Újabb baleset történt az M3-as autópályán. Ludas közelében öt autó ütközött össze, három ember megsérült.

Mindkét balesetnél teljes útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.

20:55

A rendőrök befejezték a helyszínelést Ludasnál és Gyöngyösnél.

Az M3-as autópálya 78-as és 88-as kilométerszelvényeiben  október 25-én történt közlekedési baleseteknél a rendőrök befejezték a helyszínelést és feloldották a teljes útlezárásokat a Gyöngyös-kelet és a Ludas csomópontoknál.

A forgalom zavartalan az érintett útszakaszon.

9 kocsi tört össze 2 balesetben

· Kék hírek

9 kocsi tört össze rövid időn belül Egerben.

2 km-en és kb fél órán belül 9 autó szenvedett balesetet, két helyszínen Egerben a 25.sz. főút városi átvezető szakaszán.

Először a Mátyás király útra hívták a helyszínelőket: a sor elején forgalmi okok miatt megállt kocsi mögött 3 kocsi megállt, majd a negyedik belehajtott a sorban.

A másik balesetben 4 kocsi sérült: itt is a lassító sorba hajtott bele egy kocsi. Úgy tudjuk, még át akart hajtani a sárgán.

A balesetekben szerencsére senki sem sérült meg.

Megdőlt a házfal, megroggyant a tető

· Kék hírek

Lakosságvédelmi intézkedést is kellett tenni annak kapcsán, hogy megdőlt egy ikerház lakóépületének egyik fala Balatonban - közölte honlapján a katasztrófavédelmi igazgatóság.

A Heves megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint szombat reggelre megdőlt egy ikerház egyik lakóépületének fala és a tető is károsodott a Heves megyei Balaton településen, a Béke utcában. Tájékoztatásuk szerint a bélapátfalvi önkormányzati tűzoltók érkeztek ki az épülethez, és az áramszolgáltató szakembereit is a helyszínre kérték. Az ott élő két felnőtt és két gyermek elszállásolásáról a polgármesteri hivatal illetékesei gondoskodnak.

A ház lakói elmondták: éjjel 3 óra körül furcsa zajra lettek figyelmesek. recsegett minden, nagyon megijedtek. Kimentek a házból megnézni, mi történt. Nem tudtak aludni, reggel értesítették a polgármestert, ő intézkedett.

Udzeliné Murányi Enikő polgármester kérdésünkre elmondta: az ikerház egyik felét rendben tartotta az ott élő család, a másik felének azonban több tulajdonosa is volt, akik nem laktak ott és nem is tartották rendben a házrészt. A vályogépület közös fala és a tető indult meg éjszaka az eső miatt.

- A ház fele életveszélyes volt, többször felszólítottuk az ingatlan tulajdonosait, hogy tegyék lakhatóvá, vagy bontsák el, de nem tették meg. Most emiatt került bajba a másik család, akiknek sajnos nem volt biztosításuk. Nekik felajánlottuk az ideiglenes elhelyezést a művelődési házban, de a testvéréékhez tudnak átköltözni egy időre. A jövő héten megkezdjük az épület bontását, reméljük, addig nem indul meg teljesen a tető, mert azt már csak a lécek tartják össze. A bontás költségét a tulajdonosra hárítjuk - tette hozzá a polgármester.