Keresés: „ló” (3162 találat)

Mesterlövészeket hívtak a kigyulladt melléképülethez

· Kék hírek

Egy gyöngyöshalászi családi házhoz riasztották a gyöngyösi tűzoltókat, melynek melléképületében tűz ütött ki hétfő este 20 óra körül.

 Egy gyöngyöshalászi családi házhoz tartozó melléképületben egy műhely gyulladt ki, eddig ismeretlen okokból. Az épületben 2 db dissou-palack is van, melynek eltávolítása balesetveszélyes a megnövekedett hőhatás miatt.

A veszélyhelyzet miatt emelték a veszélyességi szint fokozatát, ezért a hatvani katasztrófavédelem munkatársai is kivonultak. Mivel a palackokat a tűzoltók már nem tudták kihozni, ezért mesterlövészek érkeznek a helyszínre - mondta el portálunknak Antal Erika, a megyei katasztrófavédelem sajtószóvivője.

A jelenlegi helyzet szerint valószínűsíthető, hogy bizonyos körzetben a lakók ideiglenes kitelepítésére lesz szükség.

22:04:

Mint azt Antal Erikától megtudtuk, összesen négy palack volt az épületben:  dissou, oxigén, szén-dioxid és egy propán-bután. A dissou-palackot mesterlövész hatástalanította, a többit sikerült kimenteni és időben visszahűteni. A balesetmegelőzés érdekében három lakóházból összesen hat felnőtt hagyta el rövid időre otthonát. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár felmérés alatt, az utómunkálatok tartanak.

Forrás:HEOL

Buborékok, vagyis illúziók

· Kultúra · Szabadidő

Az egri társulat április 19-én mutatja be Csiky Gergely: Buborékok című szatírikus komédiáját Csiszár Imre rendezésében.

Igazi színész-darab, remek karakterekkel, ezért is választottam Csiky Gergely: Buborékok című szatirikus komédiáját – mondta Csiszár Imre rendező az olvasópróbán.
Hogy mi közünk van 2013-ban az 1800-as években írt figurákhoz? Ha valaki a nézők közül némi hasonlóságot vélne felfedezni mai világunk és a 200 évvel ezelőtti magyar társadalom között, talán nem a véletlen műve – mondja a rendező. A darab az adósságról, az eladósodásról, érdekházasságokról és a korrupcióról szól…véresen komoly témáról, de fergetegesen mulattatva.
Csiky Gergely élete felét papként élte le, majd hivatásos drámaíróként megreformálta a magyar drámát. Mondhatjuk, hogy ő az első hivatásos drámaíró, hiszen a Nemzeti Színház, miután sikerrel mutatta be első három darabját, évente rendelt tőle újabbat.
Most bemutatásra kerülő művében azt a pénzhajhászós életformát leplezi le, amelyben semmi más nem dominál, csak a haszon reménye. Buborékok, vagyis illúziók épülnek fel arra, hogy pénzzel az élet minden gondját meg lehet oldani.  A pénz hozza magával a befolyást, indukálja az érzelmet, szerelmet, házasságot, meghatározza a karriert, szóval mindent a pénz motivál. Ebbe aztán emberi sorsok beleroppannak, sokan öngyilkosok lesznek, mert nem bírják a terhelést, nem bírják a tempót. Néhányan, akik kellőképpen meglovagolják a lehetőségeket, megdicsőülnek. Ám a szerző éppen arra világít rá, hogy az ilyen emberek többnyire nevetségessé válnak.
-Ha ezeket a szerepeket kellő humorral mutatjuk meg a színpadon, akkor nevethetünk majd saját magunkon. Mert el kell majd gondolkodnunk azon, megéri-e feltenni az életünk talmi értékek hajhászására: hogy a feleségem jól öltözötten jelenhessen meg a társaságban, hogy a fiam a teljes vagyont eljátssza a lóversenyen? Szóval megéri-e? Teszi fel a kérdést a XIX. század közepén a nagyszerű szerző, akinek darabjait igen méltatlanul, csak nagy ritkán veszik elő a színházak. E hiányt pótolja a Gárdonyi Géza Színház társulata.

Fotó. Gál Gábor

MSZP: Botrányos a 2013/14-es tanév beiskolázása Heves megyében

· Belföld · Oktatás · Politika

Heves megyében április 9-10-én zajlott le az általános iskolák első osztályába a beiratkozás, ami a korábbi években nem tapasztalható káoszt hozott.

A beiratkozási gondokat országosan is előre lehetett vetíteni, a kormány viszont az intő jelek ellenére sem tett semmit a problémák elkerülése érdekében.

Körülbelül 25 százalékkal növekedett országosan az iskolakezdők száma, mivel az Orbán-kormány 3 hónappal – május 31-éről augusztus 31-éig – eltolta a 6. életévüket betöltők tankötelezettségi határidejét, a tankötelezettséget pedig kötelező módon 6 évre szállította le.

A korábbi évek iskolabezárásai az iskolai férőhelyek számának drasztikus csökkentését eredményezték. Április 30-áig történik meg az elsősök osztályokba sorolása, ha kell sorsolással.

Botrány, hogy sok ezer magyar gyermeket nem tudtak a szüleik beíratni az iskolákba.

A Fidesz-kormány kapkodása leginkább a gyermekeknek árt, és megalázó, hogy sorsolással döntenek a gyermekeink jövőjéről! A „felduzzasztásnak” köszönhetően az osztályok létszáma is megnövekedik, ez káros lehet a gyermekek fejlődésére a szülők szerint is.

A FIDESZ 3éves kétharmadok kormányzása után három kérdés vetődik fel:

-          Jobb színvonalú oktatásban részesülnek-e gyermekeink ma?

-          Nagyobb megbecsülést kapnak-e pedagógusaink az oktatási kormányzattól?

-          Az elmúlt három éves fideszes kapkodás és a közben lezajlott államosítás nyomán javult-e az intézményi infrastruktúra?

Az MSZP követeli, hogy csak a valóban iskolaérett gyermekeknek kelljen megkezdeniük az általános iskola első osztályát, és az iskolakezdő kisgyermekek érettségéről továbbra is óvodapedagógusok és a szülők dönthessenek, a gyerekek fejlettségét mérlegelve.

További aggályokat vet fel a szeptembertől kötelezővé tett két tantárgy, a hittan és/vagy az erkölcstanóra, melyről Egerben április 17-ig kellett nyilatkozniuk a leendő elsősök szüleinek. Arról azonban, hogy az erkölcstan keretében mit és milyen formában fognak tanítani a kisdiákoknak, tájékoztatás hiányában nem tudnak a szülők.

2014-től az MSZP kormány megbecsüli a pedagógusokat, több forrást szán az oktatásra, partnerként számít a szülőkre, a gyermeknek pedig versenyképes, európai tudás megszerzését biztosítja.

Török Zsolt                                         Dr. Sós Tamás

 Szóvivő                                    Országgyűlési képviselő

MSZP                                                  MSZP

Virágokat ültet a polgármester a kátyúkba

· Belföld · Szabadidő

Bükkszék polgármestere úgy határozott, saját kezével ültet muskátlikat azokba a kátyúkba, amelyek megkeserítik a településre érkező autós turisták életét.

Zagyva Ferencné így hívja fel a figyelmet arra: akár négyszáz virágot is kiültethetnének a kátyúkba azon a nyolc kilométeres szakaszon, amely a kis üdülő falut köti össze az Egerbe vezető főútvonallal.

A polgármester azért határozta el magát a rendhagyó kertészkedésre, mert a decemberben, másfél milliárd forint megépült új fürdő vendégei sokat panaszkodnak, hogy rosszak a településre vezető utak. Véleménye szerint elsősorban a külföldiek nehezményezik ezt, a magyarok „már megszokták”, hogy autóikra veszélyes a közlekedés az egész Mátra-környékén. Az új fürdőben a hétvégén ingyenesen kapnak nyugtató-, gyógyteát azok a vendégek, akik  autóval  érkeznek Bükkszékre. Ezzel szeretnék együttérzésükről biztosítani a településre érkező „ideges” turistákat.

Idén a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek 10,4 kilométernyi közút rekonstrukciójára van lehetősége Hevesben, erre 1,35 milliárd forint a keret.

A jóváhagyott program szerint ez év végéig megújul a Verpelét-Sirok összekötő út 2,6 kilométere, amely a nagyközség határától Tarnaszentmáriáig vezet. A szintén rendkívül kátyús, Bükkszékre vezető rész kimarad. Fölújítják ezen kívül a Gyöngyös-Verpelét-Eger összekötő út két szakaszát – a 3-as főúttól Abasárig tartó pár kilométert, s a Verpelétről Egerbe vezető útszakasz egy részét –, összesen 7,8 kilométer hosszon.

A közútkezelő szerint törekednek a leromlott állapotú útszakaszok minél szélesebb körű felújítására, de ezt csak a rendelkezésre álló keretig tudják megvalósítani. Az év végéig futó uniós pályázati forrásokat már lekötötték, újabb utakat nem tudnak rendbe tenni.

Forrás: HEOL

SMS-t küldött Tisza, a fiatal jeladós gólya

· Belföld · Szabadidő

Április 14-én újra küldött adatokat az eltűntnek hitt fiatal fehér gólya jeladója. 2012. október 7. óta nem tudtak róla semmit a Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai, akik a „Madárvédelem és kutatás határok nélkül” projekt keretében 12 fehér gólyát jelöltek meg új típusú jeladókkal 2012 nyarán.

Ezek a jeladók, a korábbi típusokkal szemben már GSM hálózatokon keresztül küldik a GPS-el rögzített koordinátákat, így a méretük és élettartamuk jelentősen csökkenthető. Azonban ha a madarak olyan helyen tartózkodnak, ahol nincs megfelelő térerő, akkor nem tudják elküldeni a rögzített adatokat.A Tisza névre keresztelt madár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamazról származik, s miután kalandos módon, október elején megérkezett Szudánba, többé nem kaptak róla hírt az MME munkatársai. Miután néhány hétig nem érkeztek adatok, sejthették, hogy a madarak a mobiltelefon hálózattal gyengén lefedett területeken lehetnek, ahogy történt ez a Nógrád megyéből származó Patak esetében is, amikor Csádból egy hónapon keresztül nem küldött jeleket magáról. Tisza esetében is reménykedtek a madarászok, hogy előbb vagy utóbb csak előkerül, de 2-3 hónap után már nem számítottak arra, hogy ez megtörténik.

Az április 14-én újra bejelentkező Tisza jeladója elmentette a madár téli tartózkodásának koordinátáit, így visszamenőlegesen is tudjuk, hogy a tél nagy részét a 2011 júliusában függetlenné váló Dél-Szudánban töltötte, ahol napjainkban is polgárháborús konfliktusok zajlanak. Valószínűleg az ország jelentős részén nem lehet túl jó a GSM hálózat lefedettsége, így talán nem meglepő, hogy Tisza jeladója nem küldött SMS-eket, csak azután, amikor elindult északi irányba és Egyiptomba érkezett. Augusztusi indulása óta mintegy 13-14 ezer kilométert tett meg, s lehet, hogy hamarosan itthon üdvözölhetjük. (A fiatal fehér gólyák csak 3-4 éves korukban kezdenek fészkelésbe, s jelentős részük első éves korában elpusztul. Az első telelés után kóborolnak, s nagy részük nem jön még vissza a majdani költőterületére.)

Külön érdekessége Tisza történetének, hogy az Afrikát elérő három fiatal jeladós gólya közül ő az egyetlen, amelyik elindult északi irányba és elhagyta Afrikát. Igaz Patakról és a Szlovákiában jelölt Oliverről régóta nincsenek friss adatok, de remélhetően valamikor az ő jeladójuk is újra bejelentkezik.

(MME)

Fotó: Nagy Károly

Maklár új sportöltözője

Ha most élne, egész biztos nagyon büszke lenne Adler Sándor. Tehetné ezt joggal a Makláron élő fiatalok sportolását 1935-ben hivatalos keretbe foglaló egylet alapítója, akinek nevét 2005. augusztus 20-a óta viseli a helyi sporttelep. A létesítmény ugyanis olyan vadonatúj öltözőépülettel gazdagodott, amellyel régi álmuk vált valóra a klub sportolóinak, és a futballt szerető közönségnek. A 85 éves, eredetileg bikaistállónak készült építmény több mint negyven éve szolgált öltözőként a focistáknak, míg az EMVA - LEADER pályázaton nyert 13,3 milliós támogatásból, és az önkormányzat mintegy 8 milliós saját forrásából felhúzott klubház kizárólag a sport céljait szolgálja, benne korszerű vizesblokkokkal, szertárral és irodával is.

- Csak az elismerés hangján szólhatok az önkormányzat pozitív hozzáállásról, a Maklár Sportegyesület labdarúgó szakosztályának vezetőiről, így Vojtekovszki Csaba és Misz György munkájáról, akiknek a kezdeményezése megértő fülekre talált. Mindenhol kellenek a hozzájuk hasonló, örökmozgó társadalmi megbízatású személyek – mondta az átadó ünnepségen Várkonyi Ferenc, az MLSZ megyei igazgatója.
A további fejlesztésekről Vojtekovszki Csaba azt árulta el, hogy a labdarúgó szövetség által kiírt pályázatok segítségével például mintegy 500 m-es kerítésrendszert, játékos kijárót és új kispadokat is építenek.

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Szemétszedés 2013 Verpelét

Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kilencedik alkalommal tartja meg hagyományos országos szemétgyűjtő akcióját. A Föld Napján szervezett eseményre ismét jelentkezett önkormányzatunk. A rendezvény az elmúlt években az ország legtöbb önkéntest megmozgató környezetvédelmi mozgalmává nőtte ki magát.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kilencedik alkalommal szervez országos szemétgyűjtési akciót az általa üzemeltetett 30 ezer kilométeres közúthálózat és környezetének megtisztítására. Idén Verpelét Nagyközség Önkormányzata április 20-án, szombaton tartja meg szokásos tavaszi szemétgyűjtési akcióját.

A Közút egész évben végzett út menti szemétszállítási munkáját az utóbbi időben sajnos szélmalomharc jellemzi, az illegális szemétlerakók nap, mint nap szaporodnak. A társaság évente egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű szemetet gyűjt össze az általa üzemeltetett utak mellől. Ebben a küzdelemben szeretne a cég szemléletváltozást elérni. Az eddigi akciók sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt nyolc alkalommal mintegy 323 ezer önkéntes csaknem 50 ezer köbméternyi szemetet gyűjtött össze országszerte.

A szemétgyűjtési akció célja, hogy a fiatalabb generációnak is természetessé váljon a környezet megóvása.

A közútkezelő főszervezőként, az esemény gazdájaként minden csatlakozó számára térítés nélkül biztosít kesztyűt és láthatósági mellényt, valamint gondoskodik az összegyűjtött hulladék elszállításáról is.

A verpeléti szemétszüret 2013. április 20-án, szombaton lesz.

Gyülekező az Erdészet előtti parkolóban. Indulás a külterületi utakra reggel 8:00-kor.

Várjuk a jó érzésű, környezetükért tenni akaró lakosokat, szülőket, diákokat, tanáraikat, mindenkit, aki érez annyit magában, hogy segítsen egy szebb településkép kialakításában!

Az esemény végén a résztvevőket egy tál főtt ételre várja az önkormányzat.

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Négycsillagos lesz Eger legpatinásabb szállodája, a Hotel Eger & Park

· Belföld · Gazdaság

Az eddigi háromcsillagos kategória helyett négycsillagos kategóriájú lesz Eger legpatinásabb szállodája, a Hotel Eger & Park, egy 634 millió forintos beruházás nyomán - tudatta az Eger-Park Hotel Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn. Szóval, lesz minden, ami vendégnek ingere.

Harmati László elmondta: a társaság 375 millió forintnyi támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv keretében a fejlesztéshez.
A beruházás keretében elvégzik a 408 férőhelyes hotel 173 szobájának teljes belsőépítészeti átalakítását, a négycsillagos minőségi színvonal elérése érdekében. Átalakítják, bővítik és akadálymentesítik a wellness területet, cardio- és fitnesz eszközöket szereznek be, a gyermekes családok részére pedig játszóteret létesítenek.

A fejlesztés során szuper-szélessávú internet hálózatot építenek ki, valamint egy évi 75 000 kilowatt/óra megújuló energiát termelő napelem-rendszert telepítenek az épületbe. Mindez egyben 10 új munkahelyet is teremt a hotelben.

A fejlesztéstől azt várják, hogy több mint ötven százalékkal nő a szálloda férőhely-kihasználtsága; a beruházás a tervek szerint 2013 novemberében fejeződik be - közölte Harmati László.

Forrás: MTI

Nyílt levél Habis László részére

· Belföld · Kultúra · Politika · Szabadidő

Nyílt levél Habis László Polgármester Úr részére a Dohánygyár Eger, Kreatív Kulturális Központ ügyében

Polgármester Úr! Kérjük, gondolja újra döntését!

Fiatal egri kulturális szervezők néhány hónapja egy kedvező lehetőséget kaptak arra, hogy az Agria Park területén a Dohánygyár volt igazgatósági épületében egy non-profit alapon működő kreatív kulturális központot hozzanak létre. Az elmúlt időszakban intenzíven folyt az előkészítő munka és a napokban eljutottunk odáig, hogy megkezdjük a tárgyalásokat a szerződésről és nyilvánosan is elkezdjük toborozni a beköltöző művészeket, zenészeket, kreatív fiatalokat. Ezt a reménykeltő folyamatot szakította meg villámcsapásként a hír, hogy a Városháza irodái valamiért éppen a tervezett Dohánygyár Kreatív Kulturális Központ épületébe fognak költözni egy évre.

Megdöbbenésünkben csak azt tudjuk kérni, tisztelt Polgármester Úr, hogy gondolja újra döntését, és találjon olyan megoldást, hogy mi is meg tudjuk valósítani terveinket az Agria Parkban található épületben és a Városháza munkatársai is tudják végezni munkájukat.

Mint tudjuk az elmúlt években Egerben a fiatalok a kulturális, szórakozási lehetőségeinek száma és minősége is csökkent. Bezárt az Egál, az Egrix, a Jaffa, a Glo:b. Bezárt az Ifjúsági Ház, nem épült fel az Agóra. A Forrás, a Bartakovics és az IFI Pont csak minimálisan tud megjelenni az ifjúsági kultúra területén. Egyedüliként a Gödör klub maradt, ami csak részben tudja betölteni a tátongó űrt. Mi a Dohánygyárba a próbatermek, műtermek mellett egy olyan klubot és kávézót tervezünk, ami teret ad a szórakozásnak és ugyanakkor a kísérletezésnek, a rétegzenék megjelenésének is. Fontos ez, hiszen a zene sok embert megmozgat és egy nyitott, változatos tematikájú klub nélkül városunk kimarad a hazai és nemzetközi zenei vérkeringésből. Kérjük Polgármester Urat, hogy gondolja át döntését és hagyja, hogy a Dohánygyárat és benne a klubot megvalósíthassuk.

A klub nem csak zenei, hanem egyéb kulturális területeken is tervezi tevékenységét. Már a terveink nyilvános meghirdetése előtt kaptunk több megkeresést (pl. kortárs irodalom kapcsán), és így a klub kulturális befogadótérként is működne. Ezen felül lehetőség lenne ott előadások, kisebb képzések megtartására, helyi civil kezdeményezések kibontására, és természetesen egymás megismerésére, hálózatosodásra. Mindennek előnyeit Önnek mint városunk jelenlegi vezetőjének nem kell külön ecsetelni. Ennek fényében is kérjük, hogy ne fojtsa meg kezdeményezésünket, és gondolja át döntését.

Az épület nagy részébe képzőművészeknek műtermeket, zenekaroknak próbatermeket, kreatív fiataloknak stúdiókat mertünk álmodni. Tervünk nem előzmény nélküli, hiszen már 4-5 éve születtek hasonló tervek Egerben és az igény azóta is folyamatosan fennállt. A Dohánygyár Kreatív Kulturális Központ a kulturális innováció egyik kulcsa lehetne városunkban. Nemzetközi és hazai példákból tudható, hogy a kreatív kulturális helyszínek hatását nem csak a beköltözők érzékelik, hanem kisugárzik és pozitív hatást fejt ki a város légkörére, a város imázsára és a város gazdaságára is. A Dohánygyár azt tűzi ki egyik fő céljául, hogy a városunkban most fájóan alacsony szinten lévő kulturális innovációt támogassa, a szereplőknek lehetőséget, pályát, kapcsolatrendszert, megjelenést biztosítson. Azt Önnek nem kell bizonyítanunk, hogy az innováció mennyire fontos Eger számára. Elég csak néhány borász utóbbi években végzett tevékenységét megfigyelni, és látható, hogy a jó ötletek, az összefogás előre tudja vinni az adott szektort és vele együtt a várost is. Kérjük tehát Polgármester Urat, hogy álljon a kulturális innováció pártjára, és gondolja újra döntését a Dohánygyár Kreatív Kulturális Központ kapcsán.

Mint említettük az épületbe főként zenészek, képzőművészek, kreatív fiatalok beköltözését tervezzük. Az Agria Parknak köszönhetően kedvezményes áron. A városban a helyi zenekarok próbatermi lehetőségei elkeserítőek, már ha egyáltalán van helyük. Sokszor még a város legnevesebb bandái is rossz infrastruktúrájú helyen próbálnak. A fiatal és nem annyira fiatal képzőművészekről is hasonló képet festhetünk. Az épületben helye lenne kreatívoknak, a kreatív ipar területén működő főként most szárnyaikat bontogató fiataloknak is, azaz az épület e szempontból is inkubátorként tud funkcionálni. A Dohánygyárban normális körülményeket tudunk majd biztosítani a jelentkezőknek. Persze ez a Központ nem oldhat meg minden problémát ezzel kapcsolatban, de jelentős előrelépést jelentene. A nagy igényt mutatja, hogy szóban már annyian jelezték nekünk igényüket, hogy szinte már most meg tudnánk tölteni az épületet – pedig még meg sem hirdettük a lehetőséget. Kérjük tehát Polgármester Urat jónéhány egri képzőművész, zenész, kreatív fiatal nevében is, hogy hagyja meg számukra ezt a lehetőséget a Dohánygyárban, és változtassa meg döntését.

Arra is szeretnénk felhívni az Ön és a város figyelmét, hogy Egerben jelen van egy-két olyan fiatal generáció, akiket érdemes figyelembe venni, akiknek a véleményére érdemes odafigyelni, akik tevékenységükkel a várost is előbbre viszik. Szerintünk sokkal nagyobb figyelmet érdemelnek azok a fiatal zenészek, képzőművészek, táncosok, designerek, grafikusok, építészek, fotósok, filmesek, hangmérnökök, kulturális menedzserek, szervezők, stb., akik még a városban maradtak, mert ők jelentik a városi életünk egyik fontos felhajtóerejét és egy kis odafigyeléssel, támogatással sokkal többet ki lehet hozni ebből a szcénából, mint azt sokan elsőre gondolnák.  Erre a figyelemfelkeltésre is jó hely a Dohánygyár. A Központ olyan hely lehet, ahol új minőség, új kapcsolatok, új gondolatok születhetnek. Kérjük tehát Polgármester Úr, hogy ezt is vegye figyelembe, és gondolja újra döntését.

Ön a terveinket és azok hátterét talán nem ismerte ennyire mélyrehatóan, bár a tájékoztató anyagunkat olvasta, ezért kérjük, hogy a kreatív kulturális építő munkánkat ne törje ketté, hanem a döntésének újragondolásával és egyéb rendelkezésére álló eszközökkel a projektben résztvevő fiatalok tevékenységét inkább segítse elő. Egy ilyen kezdeményezés akkor működhet jól, ha a civil, az állami/önkormányzati és a privát szektor hatékonyan, egyenrangú partnerként együttműködik. A Dohánygyár Kreatív Kulturális Központ akkor töltheti be legjobban a jövőben a funkcióját, ha a mi civil kezdeményezésünket az Önkormányzat és az Agria Park (mint profitorientált cég) is partnernek tekinti, és  megvalósításában mindhárom fél a maga módján részt vállal, hisz így alakulhat ki olyan helyzet, melynek mindhárom fél nyertese lesz.

Ön a projektünk támogatásával ahhoz is hozzájárulhat, hogy az elvándorlást csökkentse, hogy értelmes célokat és kereteket tudjunk adni sokaknak, hogy városunk izgalmasabbá, értékesebbé, élhetőbbé váljon.

Polgármester Úr! Kérjük, gondolja újra döntését!

Eger, 2013. április 14.

Üdvözlettel

AgriArt Egyesület

a Dohánygyár Kreatív Kulturális Központ üzemeltetője

Beesett egy nő az aknába

· Belföld · Kék hírek

Tüdőszűrésre akart menni az a nő Hatvanban, aki az intézmény előtt ért baleset.

A járdán lévő vízmérő teteje kifordult, amikor rálépett. Elszakadt a nadrágja és csúnya sebeket szerzett, de lehetett volna nagyobb is a baj, ha rosszul esik.

Egy épp ott tartózkodó mentős felajánlotta, hogy haza viszi, megnézték sérüléseit is.

A sérült valószínűnek tartja, hogy ellenőrizhették az órát és ezek után nem rakták vissza rendesen a fedlapot.

Kerestük a helyi vízművek illetékeseit is. Telefonon elmondták: egyelőre nem érkezett bejelentés, de ki fogják vizsgálni mi okozhatta a balesetet.