Keresés: „TEK” (3546 találat)

Összeégett embert találtak az utcán

· Kék hírek

Egy holttestre bukkantak járókelők kedden reggel a Szépasszony-völgyben, a Kőkút utcában.

Úgy tudjuk, az út mellett találtak rá az elszenesedett emberre, körülötte égési foltok és egy elégett táska is volt. A helyszínen vannak a rendőrség munkatársai, akik lezárták a területet és végzik a szemlét.

A holtestet a pincék előtt találták meg reggel 7 óra magasságában. Úgy tudjuk, néhányan pukkanást hallottak éjjel fél 12 körül, de akikkel beszéltünk semmit sem láttak.

A rendőrség vizsgálja az esetet, későbbre ígértek tájékoztatást.

Az utcát lezárták.

Felgyújthatták a téli takarmányt

· Kék hírek

120-130 bála égett le Nagyfüged határában.

Az állattartással foglalkozó tulajdonos elmondta: egy barátja értesítette, hogy az állatainak betakarított takarmány lángokban áll a település határában. A gazda szerint a kár kb 500 ezer forint, nagyobb baj inkább, hogy az elégett mennyiséget valahonnan pótolni kell; az állatoknak szükségük van rá télire.

Úgy tudjuk, a tüzet valószínűleg véletlen nem okozhatta, hiszen a környék nedves, vezeték nincs a közelben, villámlás nem volt. Így valószínűsíthető, hogy valaki szándékosan gyújtotta fel a kazlat.

A tűzoltók 2 szerrel érkeztek a helyszínre, de a lángokban álló bálákat már megmenteni nem tudták.

Régi idők járművei Egerben

· Kultúra · Szabadidő

Régi autókat és motorokat csodálhattak meg a látogatók Egerben.

Idén 15. alkalommal rendezte meg a Régi Járművek Egri Egyesülete a találkozót, melyen több tucat autó- és motorcsodát nézhettek meg az érdeklődők. A járművekben két közös dolog van: régiek és valamennyi működőképes. Ez utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a találkozó első napján két megyét átszelő túrát is tartottak.

A tulajdonosok elmondták: sohasem számolják, mennyit kell a járművükre költeni, nekik boldogságot okoz, ha úton-útfélen integetnek nekik, az úton vagy a parkolóban megcsodálják  a régi járműveket.

Kidöntötte a fát az Audi

· Kék hírek

Baleset történt Bükkszék és Egerbakta között szombaton kora délután.

Egy jobb ívelésű kanyarban vesztette el uralmát a kocsi felett az Audi vezetője. Áttért a bal oldali árokba, ott kidöntött egy fát, majd oldalára állva állt meg.

A kocsiban a vezetőn kívül 3ember utazott: őket könnyebb sérülésekkel vitték kórházba. A sofőr nem sérült meg.

A kocsi totálkárossá vált: kiszakadta kereke, megrogyott a tető, betörtek az ablakok.

Úgy tudjuk, a vezető szerint egy vad ugrott eléjük a bukkanós, veszélyes kanyarban, amit nem tudtak kikerülni.

A helyszínelés idején félpályás lezárás volt érvényben.

Leégett a ház, 3 gázpalack felrobbant

· Kék hírek

Lángra kapott egy családi ház és annak melléképülete kedden este Füzesabonyban.

Teljes terjedelmében égett egy lakóház tetőszerkezete és a ház melléképülete Füzesabonyban, a Fácános úton. A füzesabonyi katasztrófavédelmi őrs tűzoltói mellett a mezőkövesdi hivatásos egységek és a füzesabonyi önkéntesek is a helyszínen dolgoztak - tájékoztatott Antal Erika megyei katasztrófavédelmi szóvivő.

A szomszédok szerint gázpalackot is kihoztak a lánglovagok az épületből. Több felrobbant a házban.

A lángokat közel fél óra alatt megfékezték a tűzoltók öt fecskendővel, jelenleg az utómunkálatokat végzik. Személyi sérülés nem történt, a lakókat rokonoknál helyezték el.

A 150 négyzetméteres családi ház tetőszerkezete, a melléképület teljesen leégett. Egy kocsit még a tűzoltók megérkezése előtt a szomszédok kitoltak az udvarról, nehogy felrobbanjon. A lakóépület lakhatatlanná vált.

A család minden ingósága elázott. Az értékek mentésében a szomszédok segítettek.

Úgy tudjuk, a tűz keletkezésekor senki sem volt otthon, az egyik gyermek érkezett haza, amikor meglátta a lángokat.

A egyik szomszédban lakó elmondta: őt a rendőrök ébresztették, hogy azonnal jöjjön ki. A szemben lakó a kertből látta a hatalmas füstöt, azonnal indultak menteni.

25-ös út: 3 baleset, 2 frontális, 1 halott

· Kék hírek

Kicsit több mint egy óra alatt három baleset is történt a 25-ös számú főút Eger és Kerecsend közötti szakaszán szombat délben. Az egyik halálos kimenetelű.

Az első balesethez – árokba borult egy autó – még dél körül riasztották a megyei katasztrófavédelem munkatársait, tájékoztatott Antal Erika, szóvivő. Ott csak áramtalanítani kellett a járműveket. Nem sokkal később azonban két autó ütközött a 25-ös főút Eger és Kerecsend közötti szakaszán.

Két jármű ütközött, ezúttal a 2-es kilométerszelvényben, s a balesetben egy ember sérült meg. Alighogy végeztek a füzesabonyi tűzoltók a műszaki mentéssel, már hívták is őket ugyanezen út 5-ös kilométeréhez, ahol súlyos karambol történt egy óra körül.

A  füzesabonyi egységekhez az egri tűzoltók is csatlakoztak. Egy ember beszorult az autóba, őt feszítő-vágó segítségével szabadították ki a járműből.

Az egyik autó vezetőjét a mentők a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, ám információink szerint ez nem járt sikerrel, az autó vezetője a helyszínen életét vesztette.

Egy  Peugeot és Wartburg ütközött, s az előbbi járművet vezető nő vesztette életét a balesetben. Rajta kívül mindkét autó egy-egy utasa súlyosan megsérült. A rendőrség jelenleg teljes útlezárás mellett helyszínel a 25-ös főúton.

Bányásznapon emlékeztek az elődökről

· Belföld · Gazdaság

Idén várhatóan 9 millió tonna lignitet bányásznak Visontán és Bükkábrányban.

Derekas Barnabás, a társaság igazgatóságának elnök-helyettese a visontai bányásznapi ünnepségen köszönetet mondott a dolgozók munkájáért. Beszámolt arról, hogy idén várhatóan 9 millió tonna lignitet bányásznak Visontán és Bükkábrányban. Igazodnak a piaci viszonyokhoz, így költségcsökkentéssel, de a két bánya működtetésével számolnak a jövőben. Visonta térségében Kelet felé terjeszkedik a bánya. Élen járnak innovációban is, hamarosan átadják a 16 megawattos fotovoltaikus erőművet.

Bóna Róbert, a visontai bánya igazgatója emlékeztetett arra, hogy Magyarországon már csak a Mátrai Erőmű két bányájában folyik nagyüzemi szénkitermelés. Mivel a villamosenergia-árak emelkedésére nem lehet számítani, így alacsonyan kell tartani a lignitbányászat költségeit, ráadásul meg kell felelni a szigorodó füstgáz kibocsátási határértékeknek. Jövő hét elején beindul a termelés a Keleti III-as bányamezőben, ahol több százmillió tonna lignitvagyon áll rendelkezésre.

Az ünnepségen megkoszorúzták a bányász hősök emlékművét. Szombaton Bükkábrányban és Gyöngyösön is bányásznapot tartanak, előbbi helyszínen a Tankcsapda, utóbbin az Ocho Macho és Kowalsky meg a Vega lesznek a sztárfellépők.

A bányaipari ágazati párbeszéd fejlesztéséért Arany Emlékérmet kapott a 65. Országos Bányásznapon Dr. Valaska József, a Magyar Bányászati Szövetség korábbi elnöke, a Mátrai Erőmű ZRt. volt vezetője. A hajdúszoboszlói ünnepségen a Mátrai Erőmű Zrt. dolgozói közül hárman kaptak miniszteri elismerést, Gergely Zoltán, Kordoványi Ferenc, Sőregi Zsolt. A megyéből heten kaptak Kiváló bányász kitüntetést: Balog Gábor, Bódi Zsolt, ÁGl József, Hargitai László, Szabó Ferenc (mind MERT), Veréb Zakar István (OMYA Hungária Kft.), valamint Lados Csaba (Nitrokémia Zrt., Gyöngyösoroszi). A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete emléklapot és ezüst bányászgyűrűt adományozott Hiesz Györgynek, Gyöngyös polgármesterének. Idén Heller László díjat kapott Majoros Ottó János, a Mátrai Erőmű Központi Karbantartó Kft. munkatársa .

A Mátrai Erőmű is tartott bányásznapi ünnepséget, amelyen több dolgozójuk is társasági elismerésben részesült pénteken. Céggyűrűt 14-en, Lignitbányászatért Elismerő Oklevelet 17-e kaptak, Bozó István pedig Mátrai Erőmű Részvénytársaságért Elismerő Oklevelet vehetett át.

Forrás: HEOL

Iskolát, óvodát ürítettek ki a gázömlés miatt

· Kék hírek

Gázvezetéket vágott át egy munkagép Egerben a Mária úton, kedden délután. 224 embernek kellett elhagynia ideiglenesen az otthonát, jelenleg 150 helyen szünetel a gázszolgáltatás.

Munkagép vágott át egy húsz centiméter átmérőjű gázvezetéket Egerben, a Mária utcában kedden kora délután. A műszaki mentést a helyi hivatásos tűzoltók végezték, a területet lezárták.

Az egri hivatásos tűzoltók teljes légzésvédelem mellett, porlasztott vízsugárral hígították a kiömlő gázt, a környéket biztonsági okból kiürítették, utóbbi munkában a rendőrség is segítette a tűzoltók munkáját. Egy közeli oktatási intézményből már kikísérték az ott tartózkodókat, a felderítés adataira támaszkodva azonban még egy óvodát, egy általános iskolát, valamint a teljes Mária utcát kiürítették. A megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat átvette a mentési munkálatok irányítását.

A közlekedők a Mária utcába, illetve a Malom utcába nem hajthatnak be.

Később kiderült: két általános iskolát, egy óvodát, valamint a Mária utcát ürítették ki a hatóságok, eközben a Jankovics út és a Malomárok út érintett szakaszát is kiürítették. Az első visszajelzések szerint az óvodából 42 gyermeket kísértek ki. A Szent Miklós utcából három, a Cifrakapu tér lakásaiból pedig 5 embert menekítettek ki. A műszaki mentést a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítja.

Úgy tudjuk, összesen 224 embert telepítettek ki a környékről, s a Mária utcában élőknek el kellett zárniuk a gázt. Információink szerint a munkagép egy főnyomó vezetéket vágott el.

16 órára a gázszolgáltató szakemberei megszüntették a gázszivárgást Egerben a Mária úton - tájékoztatott Antal Erika megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Közölte: kétszáz méteres körzetből kétszázhuszonnégy embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát vagy a tartózkodási helyét, egy óra elteltével mindenki visszatérhetett az épületekbe.

A gázszolgáltató szakembereinek egy órán belül sikerült a gázszivárgást megszüntetni. Jelenleg százötven fogyasztási helyen szünetel a gázszolgáltatás, a szakemberek dolgoznak a helyreállításon.

Meghalt egy idős nő a füstben Bükkszenterzsébeten

· Kék hírek

Valószínűleg füstmérgezés következtében elhunyt egy idős ember a Heves megyei Bükkszenterzsébeten, vasárnap kora délután.

Úgy tudjuk, hogy egy beteg, idős házaspár lakik abban a házban ahol a tragédia megtörtént. A feleség valószínűleg feltette a gázra melegíteni az ebédet. A szomszédok már csak az óriási füstre lettek figyelmesek. Az egyik szomszéd bement a házba, elzárta a gázt az odakozmált ebéd alatt. Az idős nőt a fotelben ülve találta.

Információink szerint a család rendelkezett távriasztóval, amelyet a nőnél találtak meg, ezért a szomszédok azt sem tartják kizártnak, hogy már a füst előtt meghalt a beteg asszony.

A pétervásárai katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltóit riasztották a tűzesethez, továbbá a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is vonult a helyszínre tűzvizsgalati eljárás lefolytatására.

Eger: kezdődik a szüret

· Belföld · Gazdaság

Eger Város Hegyközsége az Egri Hegyközség területén termelt

Irsai Olivér és Turán

szőlőfajták szüretének kezdeti időpontját legkorábban 2015. augusztus 31-ében határozza meg.

Tájékoztatjuk a Tisztelt szőlőtermelőket, hogy az Egri Védett Eredetű borok Termékleírása alapján az OEM Eger Classicus minőségi kategóriához:

Irsai Olivér fajta esetében minimálisan 16Mm°;

Turán fajta esetében minimálisan 17Mm° mustcukorfok szükséges.

A maximális hozam: 100 hl/ha, illetve 13,6 t/ha; Gépi szüret esetén:13,1 t/ha minden szőlőfajta esetében.

Az OEM Eger Superior és Grand Superior minőségi kategóriához minden szőlőfajta esetében 20Mm° mustcukorfok szükséges.

A maximális hozam Superior kategóriánál: 60 hl/ha, illetve 8,1 t/ha; Gépi szüret esetén:7,8 t/ha minden szőlőfajtánál;

Grand Superior kategória: 35 hl/ha, illetve 6 t/ha; Gépi szüret esetén:5,6 t/ha minden szőlőfajta esetében.

Az időjárási és növény-egészségügyi helyzetre tekintettel a hegyközségi tag - írásban benyújtott - kérésére helyszíni szemlét követő egyedi szüreti kezdési időpontra indokolt esetben a hegyközség engedélyt adhat.

A szüret kezdési időpontjának meghirdetése megadja a lehetőségét annak, hogy minden szőlőtermelő és felvásárló eldöntse, hogy ettől az időponttól kezdve mikor szüretel.

A meghirdetett szüreti időpont előtti szüret esetén a Hegyszabályzat ellen vétőt pénzbírsággal sújthatjuk és az „egri” termőhelyre utaló termékmegjelöléstől eltilthatjuk.

A Védett Eredetű Egri Classicus, Egri Superior és Grand Superior szőlőalapanyag szüret kezdési időpontját fajtánként a Hegyközség a szokásos módon előre meghirdeti és ez a termelőkre, felvásárlókra kötelező. A szüret előtt két nappal írásban (3300 Eger, Deák F. út 51. Tel/fax: 36-411-943, E-mail: egrihegykozseg@gmail.com) kérni kell az eredetvédelmi minősítéshez szükséges helyszíni minősítést, amelyet vagy a szőlőtáblán vagy a feldolgozási helyen végez el a Hegyközség.A Szőlőszármazási bizonyítványt a hegyközségnek, a szőlőt feldolgozó borászati üzemnek és a szőlőtermelőnek 5 évig meg kell őriznie!

A termékleírások és a szüreti nyomtatványaink megtekinthetők a www.egrihegykozseg.hu oldalon, vagy a Hegyközség irodájában. Telefon/fax: 36/411-943 E-mail: egrihegykozseg@gmail.com

Ügyfélfogadás ideje szüret idején: H-CS: 8.00-16.00 óráig, P: 8.00-14.00 óráig

                                                                                                           Tarsoly József sk.

                                                                                                       Eger Város Hegybírója