Keresés: „ár” (5447 találat)

Halálra gázoltak Hatvanban egy gyalogost

· Kék hírek

Egy 23 éves gödöllői nő halt meg Hatvanban, kedden késő délután.

Egy, a város szélén található gyárból, munka után indult az út másik oldalán lévő parkolóban álló kocsijához a fiatal nő. Egy másik, 46 éves nő vezette azt a kocsit, amelyik eddig tisztázatlan körülmények között elgázolta őt.

A szerencsétlenül járt fiatal már majdnem átért az út túlsó oldalára, amikor az ütközés bekövetkezett: ennek nagyságára jellemző, hogy a gázolás után a nő teste egy közlekedési táblát is kidöntött.

Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. A baleset helyszínén egyébként a járművek 40km/óra sebességgel közlekedhetnek.

Itt a tél: kemény fagyok jönnek

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Ma már hógolyózni is lehetett a Kékestetőn. Sokan várták már a telet. A következő nap pedig még keményebb hideg jön. Lesz, ahol mínusz 10 fok alá esik a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint csak a következő hét elején lesz enyhébb az idő - akkor viszont ónos eső várható.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/megerkezett-a-ho-es-vele-egyutt-a-hideg-idojaras

http://www.atv.hu/videok/video-20181127-10-15-centis-hora-lehet-szamitani

Anyjukat védték a megölt testvérek

· Kék hírek

Az egész országot megrázta az ózdi családirtás: egy férfi megölte 16 és 18 éves nevelt fiait és kis híján az élettársát is tegnap délelőtt. Mára sokkal többet lehet tudni arról, hogy mi és miért történt. Információink szerint a nevelőapa féltékenységből akart leszámolni a párjával, de a nő gyermekei megpróbálták megvédeni az édesanyjukat. Ez lett a vesztük. Később a férfi magával is végezni akart, de ez nem sikerült neki. Jelenleg az anyát és gyermekei gyilkosát ugyanabban a kórházban ápolják. A nyugalom megzavarására alkalmas riport következik.

Megkéselte barátját a buszon

· Kék hírek

Bicskával megszúrta az ismerősét egy férfi a buszon Dejtáron. Ismerték egymást, már akkor vitatkoztak, amikor felszálltak, aztán egyikük hirtelen elővett egy bicskát, és előbb fejbe vágta vele a másikat, aztán megszúrta. Azzal a busszal sokan járnak, az emberek azt mondják, az ilyen esetek miatt félnek egyedül elengedni a gyereküket busszal az iskolába.

Elvágta gyerekei torkát a férfi

· Kék hírek

Elképesztő családi dráma történt ma délelőtt: átvágta nevelt fiai torkát egy férfi Ózdon. A 31 éves családfő először a gyerekeket, majd 41 éves élettársát késelte meg. A Tények információi szerint a 16 és 18 éves fiatal a helyszínen meghalt, édesanyjuk életveszélyes sérüléseket szenvedett. A férfi ezután magával is végezni akart, de ez nem sikerült neki. Egyelőre nem tudni, miért történt a kegyetlen gyilkosság.

Csikk okozhatta a halálos tüzet

· Kék hírek

Égő házából már nem tudott kijutni egy hatvan év körüli férfi Sajólászlófalván. Holtan találtak rá a tűzoltók a lépcsőjén. Egy helyi fiatal páré volt a ház, amelyben ideiglenesen elszállásolták a férfit, aki segítséget kért tőlük, mert nem volt hol laknia. A férfi részeges volt, a háztulajdonos nő szerint ennek is köze lehetett a tűzhöz.

Egy napot sem bírt ki a karácsonyfa

· Belföld · Szabadidő

Egy napot sem bírt ki az egri karácsonyfa a Dobó téren. Annyira rossz idő volt és olyan hatalmas szél fújt, hogy eltört és kidőlt a fa. Ez volt az eddig felállított legnagyobb dekoráció; 12 méter magas volt, a lombozata pedig 9 méter átmérőjű. A helyiek nagyon sajnálják, hogy eltört a fa; alig gyönyörködhettek benne.

http://www.atv.hu/videok/video-20181120-egy-napot-birta-talpon-az-egri-karacsonyfa

3 nőt gázoltak halálra az utakon

· Kék hírek

Halálra gázolt egy furgon egy 85 éves asszonyt Szerencsen. Az idős nő a zebrán akart átmenni a túloldalra, de az autós nem vette észre és 40 méteren keresztül magával sodorta. Kispesten is elütöttek egy nőt az úton, a mentők az ő életét sem tudták megmenteni. Vámosgyörkön pedig egy 59 éves nő halt meg. Az út szélén gyalogolt, aztán hirtelen összeesett. Egy autós észrevette, segíteni akart rajta, egy másik azonban már nem látta a földön fekvő nőt, és halálra gázolta.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/gazolas-gyalogos-halott-budapest-vamosgyork-szerencs

Gyalogos halt meg Vámosgyörkön

· Kék hírek

Halálos kimenetelű közlekedései baleset történt Vámosgyörkön hétfőn este háromnegyed hat környékén.

Egy személygépkocsi egyelőre nem tisztázott körülmények között elgázolt egy nőt az István király úton.

Az 59 éves vámosgyörki nő olyan súlyos sebesüléseket szenvedett, hogy a mentősök nem tudtak rajta segíteni, és a helyszínen az életét vesztette.

Úgy tudjuk, a helyi nő az út szélén gyalogolt, amikor valamiért az útra esett. Egy Audi érkezett ekkor Jászárokszállás irányából. A kocsi vezetője észrevette a úton sötét ruhában elterülő nőt, ezért az út szélére állt, elakadásjelzővel. Ekkor érkezett egy Peugeot, melynek 22 éves női vezetője nem vette észre az úton fekvőt, és áthajtott rajta.

A mentők a nő életét már nem tudták megmenteni.

A helyszínelést félpályás lezárás mellett, szakértők bevonásával végezte a rendőrség.

Jövő héten akár már hó is eshet

· Belföld · Egészség · Szabadidő

Már a jövő héten több helyen is havazhat. A legtöbb hó az északi hegyekben, az Alpok alján és a Nyugat-Dunántúlon eshet. A havazás mellett havas esőre, esőre is kell számítani és arra is, hogy a hétvégétől egyre hidegebb lesz az országban. A Zabarban élők már most kemény fagyokra ébredhettek.