Keresés: „ló” (3162 találat)

Súlyos baleset az M3-ason: havasak, csúszósak az utak

· Kék hírek

Több baleset is történt csütörtökön Heves megyében. A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy vezessenek óvatosan.

Egy ember súlyosan megsérült csütörtökön, amikor kistehergépkocsija felborult az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán a nagyfügedi lehajtónál - tájékoztatta portálunkat Antal Erika.

A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a furgon a szalagkorlátot átszakítva borult fel az autópályán reggel 7 óra előtt. A sérültet fél óra alatt szabadították ki feszítővágóval a gyöngyösi tűzoltók a járműből.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy a kivonuló tűzoltók útközben még egy árokba futott autót találtak a sztrádán egy kilométerre a másik helyszíntől.

Hajnalban három óra körül Petőfibányára vonultak a hatvani tűzoltók, ahol egy személygépkocsi kidöntött egy villanyoszlopot, majd az árokba csapódott. A balesetben szerencsére személyi sérülés nem történt.

Nem sokkal délelőtt 10 óra előtt Andornaktálya és Mezőkövesd között történt baleset: egy személygépkocsi az árokba csúszott és a feje tetején állt meg. A járműbe szorult idős nőt az egri tűzoltók mentették ki. A helyszínelést félpályás útzár mellett végezték a rendőrök.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy megyénk területén egész nap számítani lehet ónos esőre, valamint havazásra, így kérik a lakosságot, hogy a megszokottnál is körültekintőbben vezessenek és időjárási viszonyoknak megfelelően válasszák meg járművük sebességét,  különösen az M3-as autópálya és 3 sz. főút vonatkozásában, ahol intenzíven havazik. Hozzátették: csak műszakilag kifogástalan állapotú járművel keljenek útra a közlekedők.

A Magyar Közút megyei üzemmérnökségeiről valamennyi – mindenhonnan hat-hat – szóróautó időben útnak indult szerda éjjel, amikor megkezdődött a havazás – tájékoztatta lapunkat Visontai Sándor, a társaság megyei ügyeletese. – Összesen 1-2 centiméter friss hó hullott. Megyénkben mindenhol hókásás, sónedves utakon közlekedhettek az autósok. A gépek Eger és Heves térségében dolgoztak a legtovább, Gyöngyösön már korábban végeztek, habár ott ónos esőt is észleltek a korai órákban.

Forrás: HEOL

Vizsgálat az egri kórházban: edényeket áruló ügynökök zargatják a betegeket?

· Egészség · Gazdaság

Az egészségi állapotukról, életmódjukról érdeklődve csikarják ki a betegek személyes adatait  egy cég üzletkötői az egri Markoth Ferenc Kórházban, hogy egy későbbi árubemutatón többszázezer forintos edények vagy gyógyászati eszközök megvásárlására késztessék őket. Mindezt a kórház engedélyével teszik.

Egy az arcát és a nevét nem vállaló kórházi üzlet bérlője érdeklődésünkre elmondta, hogy a cég üzletkötői szinte minden nap megjelennek a váróban egy mappával, leszólítják a betegeket, kérdéseket tesznek fel, bemutatják a cég termékeit, majd elkérik a gyanútlan áldozatok elérhetőségeit, hogy később egy árubemutatóra hívhassák meg őket. A bérlő állítása szerint, szabályosan zaklatják a főleg idős embereket, előfordul olyan is, hogy elállták az utat, és szidalmazták azt, aki nem állt meg nekik.

Egy hölgy elmondta, hogy mennyire felháborítja, hogy így zaklatják az embereket a rendelőintézetben és kierőszakolják az elérhetőségüket.

Egy másik beteg arról panaszkodott, hogy csak azután árulták el az ügynökök, hogy mely cégtől jöttek, miután válaszolt a kérdéseikre, és megadta a nevét. Neki nagyon rossz a tapasztalata van velük kapcsolatban.

A kórház közleménye az egriugyek. hu kérdéseire:

"Köszönettel vettük észrevételeiket a kórház rendelőintézetével kapcsolatban. Kérdéseikre a következő válaszokat adom.
A Zepter International Ungarn Kft.-vel határozott idejű (1 év) együttműködési megállapodást kötöttünk. A cég fő célkitűzése az egészségmegőrzés és az egészséges életmód népszerűsítése. A megállapodás többek között kiköti, hogy a Zepter képviselője adatgyűjtést végezhet a rendelőintézetben,. az 1995. évi CXIX. Tv. szerinti tájékoztatással, ugyanakkor tevékenységükkel a betegellátást és a betegeket nem zavarhatják.
A Zepter Kft. az együttműködés értelmében nagyértékű gyógyászati eszközzel támogatja kórházunkat.
Hasonló megállapodásoknál intézményünkben az egészségügyi szolgáltatóra vonatkozó jogszabályok, az Adatvédelmi Szabályzat, a Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend az irányadóak.
Eddig kórházunk az Önök által jelzett ügyben észrevételt, panaszt nem kapott. Tekintettel azonban jelzésükre, vizsgálatot kezdeményezek a panasz tárgyában. Egyúttal felhívom a Zepter International Ungarn Kft. figyelmét is, hogy saját hatáskörükben tegyék meg a szükséges intézkedést.

Tisztelettel:

Dr Fűtő László
ügyvezető igazgató"

Forrás: Egriügyek

Leégett egy családi ház Erdőkövesden

· Kék hírek

Valószínűleg egy kályhából kipattanó szikra okozta egy erdőkövesdi ház pusztulását. Szerencsére a házban a tűz keletkezésekor senki sem tartózkodott.

A helyszínre a pétervásárai önkéntes tűzoltók, valamint az egri tűzoltók vonultak. A lángokat másfél óra alatt sikerült megfékezniük.

A tulajdonos elmondta: Egerbe indultak vásárolni, előtte a kályhát megrakták, hogy meleg legyen, mikor hazaérnek. A gyerekeket a szomszéd faluban hagyták a szüleinél, de nem jutottak el Egerbe, mikor a szomszéd hívta őket, hogy ég a ház.

A család minden értéke a tűz martalékává vált. A helyi képviselő-testület azonnal összeült, hogy megvitassák, hogyan tudnak a család segítségére sietni.

Szemtanúkat keres a rendőrség

· Kék hírek

Az Egri Rendőrkapitányság eljárást folytat, miszerint 2012. augusztus 3-án 10.35 órakor menetrend szerinti autóbusz Eger irányából Salgótarján irányába közlekedett, mikor Recsk Hunyadi János úton az úttest menetiránya szerinti jobb oldalán várakozó tehergépkocsi kikerülése során a busz vezetője későn észlelte a vele szemből közlekedő személygépkocsit és az ütközés elkerülése érdekében erőteljesen fékezett melynek következtében a busz középső részében álló utas elesett.

A rendőrség kéri azon utasok jelentkezését, akik a baleset időpontjában látták a szemből nagy sebességgel érkező gépjárművet, mely miatt az autóbusz vezetője hirtelen fékezésre kényszerült jelentkezzenek személyesen az Egri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán, vagy telefonon az 522-111/1066-os melléken.

Az állatorvos feljelentheti azokat, akiknek nincs chip a kutyájukban

· Belföld · Szabadidő

Már büntethetők a kutyatulajdonosok, ha kedvencükben nincsen chip. Az azonosító behelyezéséért az állatorvosok 3500 forintot kérhetnek. A chip nélkül rendelőbe vitt kutyákat az állatorvosok nem láthatják el a chip beültetéséig, illetve az orvosoknak az önkormányzat és az Állat Egészségügyi Hatóság felé jelenteniük kell a chipezetlen kutyák tulajdonosait.

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője arra kéri a hatóságokat, hogy 2013 első egy - két hónapban az anyagi okokból be nem chipezett kutyák tartóinál még ne alkalmazzanak komoly pénzbüntetéseket. Az önkormányzatok pedig helyi fórumokon segítsék elő, hogy minden kutyatulajdonos szerezzen tudomást a chip beültetési kötelezettségről. Sajnos a kisebb településeken vagy a szegényebb területeken a kötelező féregtelenítés, a veszettség oltás is rendszerint elmarad, pedig a védelem nélküli állatokon keresztül az emberek egészsége is veszélybe kerülhet. A chipes azonosítás egy elkeveredett állat esetében pedig egyenesen életmentő, hiszen az azonosítás révén az állat tartója könnyebben vissza tudja kapni elveszett állatát.

Sok tenyésztőtől, menhelyről vagy egyéb helyről vásárolt kutya esetében nem az örökbefogadó, hanem a származási hely van a kutyachip kódszámához az adatbázisban társítva, így az adatok pontatlanok lehetnek. A bechipezett állatokhoz kapcsolódó adatokat a www.petvetdata.hu rendszer tartja nyilván. Fontos, hogy mindig aktuális adatok szerepeljenek az állat chip-azonosító számához társítva, hiszen így lehet a rendszer jól használható és sok kellemetlenség elkerülhető ezáltal.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület szerint sokkal több kutyát tartanak az országban, mint a amennyire a felelősen gondolkodó állattartók igényt tarthatnának. Egyes becslések szerint kétmilliónál több kutya jut az ország tízmillió emberére. Az állatokat adják – veszik, utcára dobják. Az állatok felelőtlen szaporításának megfékezésével és az állatok nyilvántartásával csökkenthető a kóborrá váló állatok jelenleg nagy aránya. További fontos információk a mikrochipezéssel kapcsolatban elérhetőek itt: www.facebook.com/AnimalPolice.

Forrás: Egriügyek

129/2012 (XII.17.)VM rendelet

· Belföld

2012. december 17-én a 171. számú Magyar Közlönyben megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 129/2012. (XII. 17.) VM rendelet.

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Kigyulladt egy családi ház Gyöngyöshalászon

· Kék hírek

Kigyulladt egy családi ház és a hozzá tartozó melléképület Gyöngyöshalászon vasárnap délelőtt – tájékoztatta a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-t. Zelei László elmondta, hogy a 75 négyzetméteres lakóház és a 25 négyzetméteres melléképület teljes egészében lángokban áll. Az épületből a tűzoltók három gázpalackot hoztak ki. A házban egy ember lakik, aki a tűz keletkezésekor kimenekült az épületből, így nem sérült meg – közölte a sajtóügyeletes. A gyöngyösi és a hatvani tűzoltóság mellett a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakemberei dolgoznak a lángok megfékezésén.

Forrás: MTI

Ott van az "Aranykor" Rostás Bea Piros rajzain

· Kultúra

Aranykor címmel nyílt kiállítás Rostás Bea Piros szobrász rajzaiból a Bródy Sándor Megyei Könyvtár galériájában. A január 11-ig látható tárlat grafikái a Törökországban tanuló művész nőiséggel kapcsolatos motívumrendszerét hordozzák. A műveket nem csak látni, érteni is érdemes.

Rostás Bea Piros szobrász, mellesleg énekesnő is, általában a kőben ragadja meg az univerzumhoz fűződő viszonyát. Ezúttal – nemcsak a hely szűke miatt – rajzait állította ki a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban. A művész vibráló személyisége grafikai munkáin is átsugárzik, képzeletének lenyomatai, vonalak, színek ezúttal az „arany” krisztusi korban rajzolják meg a művész személyiségét. Bea ezúttal nem illusztrál, nem magyaráz, csak úgy a nézők elé rakja gondolatait.

Humort sem nélkülöző munkáihoz Herczeg István festő- és grafikusművész vitte közelebb a könyvtár aulájában nagy számban összegyűlt műélvezőket. Herczeg tanár úr izgalmas, elemző előadásában (nem első alkalommal) különösen jól érzékeltette, hogy a műveket nemcsak látni, érteni is érdemes. Nem kerülhetik el a figyelmet Bea visszatérő szimbólumai: ablakok, emberek, akár jelek az univerzumban. Munkássága középpontban persze így is a kő áll, az agyagot kinőtte, a fémet, gipszet nem szereti. „A kő misztikus anyag, sosem lehet tudni, mi van benne. Olyan, mint egy férfi: látunk egy képet, aztán mindig más jön ki belőle.”

Rostás Bea Piros a törökországi Ankarában található Hacettepe Egyetem doktori hallgatója. Tanulmányait idén kezdte el. Törökországban, ahol a legtöbb szobra áll, gyorsan letette a török felsőfokú nyelvvizsgát, előadásait is törökül tartja. Mostani kiállításán húsz kép látható, legtöbbjük egyszerű rajzi technikával. A rajzok önálló művek Bea munkásságában, nem csak szobortervek, inkább egyedi gondolatok hordozói. A gondolatokat ez esetben nem szobor formájában, hanem grafikusan közvetíti a művész, fekete, arany és ezüst színekkel. Elmondása szerint nagyon szereti a színeket, de nem használja ezeket jól, ezért a néhány szimbolikus jelentésű színnel dolgozott.

Munkáin gyakran megjelennek a tipikus női motívumok, formák, amelyek az anyánál, a Földanyánál gyökereznek Bea gondolatvilágában.
„A nő szerepe számomra a teremtés. Hogy gyermeket hozzon a világra. Emiatt mindig a Földanyához térek vissza.” – vallja a művész.
Munkáival Ázsia, Európa, Észak-Afrika különböző helyein találkozhatunk, Magyarországon még nem látható köztéri alkotása, ahogyan ő mondja, még nem jött el az ideje. Rostás Bea a szobrászatot tartja legmegfelelőbb művészeti formaként, amiben önmagát, a nőt mutatja meg. A kőben, ami meglehetősen kemény, férfias munka, a nőies gondolatait jeleníti meg.

Forrás: Egriügyek Fotó: Vámossy Béla

Le kellene bontani az egri Minaretet

· Belföld · Kultúra

Csak úgy menthető meg az egyre romló állagú egri Minaret, ha azt először teljesen lebontják – állítja egy műemlékvédelmi szakmérnök. Báthory Gábor szerint hagyományos felújítási eljárással Eger egyik leglátogatottabb műemlékén már nem lehet tartós eredményt elérni. A minaretet utólagosan vízszigetelni kellene, mégpedig alulról.

Báthory Gábor építész, műemlékvédelmi szakmérnök szakdolgozatában egy egészen különös eljárásra hívja fel a figyelmet: az egri Minaret régóta húzódó rekonstrukciója kapcsán kijelenti, hogy a műemlék már csak úgy óvható meg teljes mértékben, ha azt lebontják és újraépítik – derül ki az epiteszforum.hu-n olvasható írásból.

A Minaret felújítása kapcsán a portál Báthory Gábor szakdolgozatát idézve kiemeli: a rekonstrukció már sokáig nem várathat magára, a sürgős, halaszthatatlan beavatkozás szükségességére Fodor László statikus már 1999-ben felhívta a figyelmet, de a munkálatok a többszöri nekifutás ellenére a mai napig nem kezdődtek meg.

A minaret mai állapotával kapcsolatban kijelenti, hogy a felület 56 százalékán már lecserélték a köveket, és a 19. században burkolásra használt kő keményebb és párazáróbb az eredetinél. Az eredeti kövek fokozottan korrodálnak, az újak nagy darabokban hullnak le, illetve a mállott felületekbe behatoló víz tovább fokozza a kövek szétfagyását, lemezes leválását.

A helyreállítás lehetséges módozataira tett korábbi javaslatokról úgy vélekedik Báthory Gábor, hogy egy műemlék és különösen a minaret esetében nem képesek korrekt módon és tartósan megoldani a vízszigetelés és a toronytest megfelelő kiszellőztetésének problémáját. A minaretet alulról utólagosan vízszigetelni kell. A pára áramlását gátoló, utólag beépített külső és belső rétegeket el kell távolítani. Mindezeket az igényeket csak a minaret teljes elbontásával és szakszerű visszaépítésével lehet kielégíteni.

Le kell bontani, majd eredeti állapotába vissza kell építeni

A helyreállítási javaslatában Báthory kifejti: ki kell dolgozni egy olyan technológiát, mellyel úgy bontható el a minaret, hogy az eredeti kőanyag a legkisebb mértékben sérüljön. Majd egyebek közt a bontáskor megismert építési technológiát kell alkalmazni visszaépítéskor. A műemlék megmentésének olyan technikáját veti fel, melynek során pontosan kidolgozott program szerint elbontják, majd restaurálást követően eredeti helyére, eredeti állapotába építik vissza az objektumot. A technológia használata csak rendkívüli esetekben, szűk körben javasolható. „A minaret csak a teljes lebontása árán menthető meg az utókornak” – állítja a szakember.

Báthory Gábor a minaret problémájával a 2000-es évek elején kezdett el foglalkozni. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) munkatársaként igyekezett minél mélyebben megismerni a felmerült problémákat és előkészíteni a tulajdonosi döntést megalapozó javaslatot. „Ekkor jutottunk kollégáimmal arra a megállapításra, hogy a minareten hagyományos felújítási eljárással nem lehet tartós eredményt elérni. Időközben elkerültem a KVI-től, de továbbra is érdeklődéssel figyeltem a minaret sorsát. 2006-ban beiratkoztam a BME Műemlékvédelmi Szakmérnöki Szakára, diplomadolgozatom témájául szintén a minaretet választottam. Kitűzött célom, hogy ezen műemlék felújításához kidolgozzam a legmegfelelőbb technológiai eljárást” – írja szakdolgozatában az építész, műemlékvédelmi szakmérnök. Hozzáteszi: „Megpróbáltam a témát úgy körüljárni, hogy a prekoncepcióm ne befolyásoljon túlzottan a végső következtetés levonásában. Megpróbáltam az ellenérveket összegyűjteni, beszéltem sok műemlékes kollégával, analógiákat kerestem, kritikákat olvastam vitatott felújítási módszerekről”.

Elég a foltozgatásból

Az egri Minaret történetének kutatása során azt tapasztalta Báthory, hogy a 18. század első harmada óta rendszeresen, néhány évtizedenként szükségessé vált valamilyen javítási, megerősítési munkát végezni az építményen. Ez a javítgatás később már odáig jutott, hogy statikai okokból vasbeton belső béléssel erősítették meg a toronyszerű építményt. Az idők során a homlokzati felület 56 százalékán lecserélték a kövek felületi rétegét, ám azóta is további jelentős mennyiségű kőcsere vált szükségessé – közli a dolgozatban.  „A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) és Eger városa most komolyan tervezi a helyreállítási munkálatok megkezdését. Úgy vélem, hogy itt az ideje, hogy eldöntsük: elődeink példáját követve ismét 10-15 évre foltozgatunk egy keveset a minareten, vagy végre megpróbáljuk radikálisan elhárítani a meghibásodások kiváltó okait” – hangsúlyozza.

Forrás: Egri Ügyek/epiteszforum.hu

Jövőre is folytatódik a Demeter Pirítós

· Szabadidő

December 29-én nyit a XII. Egri Borszalon, amire eddig több mint 1000 vendég váltott jegyet. Az Egri Bormíves Céh 12 éve indította útjára a rendezvényt, hogy az év végi ünnepek környékén is biztosítson alkalmat a vendégeknek és a borászoknak a találkozásra.

Idén is, mint a korábbi években, 30 borász, közel 100 borát kóstolhatják meg a vendégek. A rendezvény egyik hagyományos programja, a Gál Tibor emlékdíj átadása, amit minden évben olyan személy kap, aki hozzájárul a borturizmus fellendítéséhez, a borkultúra népszerűsítéséhez, valamint munkájával és tevékenységével erősíti az Egri Borvidék hírnevét.
Ebben az évben a hetvenes évek divatját, a retro korszakot idézik fel.  A Borszalonon fellép a Bon-Bon Együttes!

Az Egri Csillag második évjárata 2013. március 15-én indul útjára. A Csillagjárás március 23-án folytatódik Budapesten. Az Egri várban, április 27-én és 28-án fesztivált rendeznek a 2012-es évjáratú Egri Csillag tiszteletére. Az Egri Bikavér fehér párjának, az Egri Csillagnak az elkészítését tavaly 23 termelő vállalta. A 2011-es évjáratú fehér borból mintegy 350 ezer palack készült, sok pincéből mér el is fogyott. Ez is azt mutatja, ez a védjegy nem csak a bor, hanem az egri borászok és az Egri Borvidék sikertörténete is. Az Egri Csillag készítésénél be kell tartani azokat a szabályokat, melyeket megalkottunk: minimum négy fajta házasításával kell készíteni, ezek felének Kárpát – medenceinek kell lennie és az illatos fajták mennyiségét 30%-ban korlátoztuk. Az Egri Csillag borok igazán szépen jelenítik meg a termőhelyi karaktert, változatos és színes az Egri Csillagkép.

Pincepiacot és Demeter Pirítóst, szombat esti borklubot indított a Demeter Pincészet. Egy olyan közösségi teret alakítottak ki a szó átvitt értelmében is, ami lehetőséget biztosított a helyi készítőknek, kis – és őstermelőknek arra, hogy bemutatkozzanak áruikkal. Ez egy olyan hely, ahol megismertik egymást, kapcsolatok és barátságok köttettek, bemutatták a helyieknek és a vendégeknek, milyen gazdag alapanyagban és példamutató, emberi hozzáállásban, elszántságban a környékünk. A Demeter Pirítós kiváló helyszín a kulturált borfogyasztásra, de alkalom a borszerető és érdeklődő közönségnek az ismeterek bővítésére: minden estére szakmai programot is szerveztek pincetúrával: bemutatták, mennyire különbözőek ugyanazon bornál az évjáratok, és azt is kipróbálhatták, hogyan kell Egri Bikavért készíteni. A demeter Pincészet rendezvényei népszerűek voltak, jövőre kibővítve, a vendégek igényeit figyelembe véve folytatják a Pincepiacot és a Demeter Pirítóst.