Keresés: „ló” (3162 találat)

Idén is ki kell csengetni az 5000 forintot

· Belföld · Gazdaság

A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara figyelemfelhívást tett közzé a kötelező kamarai regisztráció érdekében, hiszen több vállalkozás nem tett eleget e törvényi előírásoknak és még nem jelentkezett be. A regisztrációt követően évente kell megfizetni az 5000 forintos kamarai hozzájárulást, így aki tavaly regisztrált, anna idén csak fizetnie kell.

Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását.

A kamarai törvény módosítása három lényeges változást tartalmaz:

1.    2012. január 1-től életbelépő új rendelkezések alapján a gazdálkodó szervezetek kötelesek a
o    kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni,
o    a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5.000,- Ft kamarai hozzájárulást fizetni (a hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonható a tagdíjból),
o    a Kamara pedig köteles részükre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen biztosítani. A törvénymódosítás nem érinti az agráriumot, vagyis a fő tevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokra, a mezőgazdasági termelőkre nem terjed ki a hatálya.

2.    lényeges, hogy a kamarai tagság továbbra is önkéntes marad, így a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá.

3.    A törvény hatálybalépését követően létrejövő egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül, a már működő vállalkozások pedig a hatálybalépést követő 60 napon belül, legkésőbb 2012. március 30-ig kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni.

Miért lehet hasznos a kamarai regisztráció?
A nyilvántartás a vállalkozások alapadatai mellett elsősorban a valósan végzett üzleti tevékenységére fókuszál, azaz ki mit gyárt, ki milyen szolgáltatást végez.
A regisztráció a törvényhozó szándéka szerint hozzájárul a gazdaság fejlesztéséhez, hiszen olyan adatbázisok jönnek létre, amelyek alaposabb információkkal segítik a fogyasztókat, és az üzleti szféra képviselőit egyaránt. A nyilvántartás ez alapján elkülöníti a valós vállalkozásokat a passzívaktól. Az adatbázis támogatni szeretné az üzleti forgalom biztonságát, hiszen a cégek valós tevékenységének ismerete, elősegítheti a piaci vállalati együttműködéseket, szerződéses, illetve „keres-kínál” kapcsolatokat. Ilyen értelemben konkrét vállalati érdekeket is szolgál, hiszen aki az adatbázisban megjelenik, az látható, annak eggyel nagyobb esélye van az üzleti forgalmának  bővítéséhez. A nyilvántartás elősegíti a fogyasztók és vállalkozások közötti korrekt szerződéses kapcsolatát, lehetőséget teremt a kontárok kiszűrésére, a fekete munka csökkentésére.
A létrejövő adatbázis a törvényalkotó szándéka szerint segíti a gazdasági folyamatok elemzését, pl.: a gazdaság szereplőinek valós térképe nagy segítség lehet az iskolaszerkezet munkaerő-piachoz történő igazítása terén.

Lépések

Ha ÖN Heves megyei székhelyű vállalkozás:

1.    A www.hkik.hu honlapon a „kamarai regisztráció” menüpontban található adatlapot töltse ki (3-6 perc)
2.    Nyomtassa ki és írja alá
3.    Küldje be postán: HKIK 3300 Eger, Faiskola út 15. címre
4.    Kérjük, fizesse be a törvény szerinti 5000 Ft kamarai hozzájárulást
5.    Bankszámlaszám: 10300002-46800905-49020023 Közlemény rovatba: adószám feltüntetését kérjük!
6.    Visszaigazolást kap a sikeres regisztrációról

A vállalkozások kamarai nyilvántartása legkésőbb 2012. június 1-től nyilvános, az interneten, az MKIK és a területi kereskedelmi és iparkamarák honlapjáról szabadon elérhető.

Súlyosan bántalmazott két nő és egy férfi egy idős asszonyt

· Kék hírek

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az az idős asszony, akit kiraboltak Verpeléten. Az elkövetőket 24 óra alatt elfogta a rendőrség.

Egy 82 éves verpeléti nő tett bejelentést ismeretlen tettesek ellen, akik 2012.december 20-án a délutáni órákban házába behatoltak, majd bántalmazták és 100 ezer forint készpénzét eltulajdonították. A bántalmazás következtében az idős asszony nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

Az Egri Rendőrkapitányság bűnügyi szakemberei a bejelentést követően azonnal megkezdték az elkövetők kilétének felderítését, majd az elvégzett, minden részletre kiterjedő helyszíni szemlének és adatgyűjtésnek köszönhetően 24 órán belül előállítottak három személyt.

Két felnőtt korú nő és egy férfi ellen –bűnügyi őrizetbe vételük mellett- indított eljárást az Egri Rendőrkapitányság, és indítványozta előzetes letartóztatásukat, amelyet a mai napon mindhárom gyanúsítottal szemben elrendelt a Bíróság.

Forrás:HEOL

VM rendelet

· Belföld

118/2012. (XI.22.) VM rendelet

Megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az egyes beruházási jogcímek esetén nyújtandó támogatási előlegfizetésről szóló 118/2012. (XI.22.) VM rendelet , a rendelet a kihirdetését követő 15. napon, azaz december 7-én lépett hatályba.

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Drágul a busz és a szemét, a kéményseprőt pedig máshogy hívják

· Belföld

A 2013-ra érvényes közszolgáltatási díjtételekről döntött december 20-i ülésén Eger Önkormányzatának Közgyűlése. A testületnek számos szempontot kellett mérlegelnie: általában emelkedtek a szolgáltatók költségei és emiatt magasabb önkormányzati támogatást várnának 2013-ban. A döntés előkészítése során ugyanakkor most sem lehetett más az elsődleges szempont, mint az, hogy az egri polgárokat, vállalkozásokat lehetőség szerint a legkisebb mértékben terheljék a változó tarifák és díjtételek.

Közösségi közlekedés
Az Agria Volán Zrt. a helyi járatú tevékenység tekintetében - az I-III. negyedév mutatószámai alapján - várhatóan negatív eredménnyel zárja a 2012-es évet. Január 1-jétől az elővételben váltott menetjegyért 15 Ft-tal többet (240 Ft helyett 255 Ft-ot), az autóbuszokon értékesített tikettért 50 Ft-tal többet (300 helyett 350 Ft-ot), míg a teljes árú havi bérletért 170 Ft-tal magasab összeget (5080 Ft helyett 5250 Ft-ot kell fizetni, ami 3,3%-os emelkedés). A tanuló, nyugdíjas, kisgyermekes bérletek vonatkozásában a drágulás 80 Ft-ot jelent havonta, ami 3,6%-os emelést jelent. Eger Önkormányzata az idén 72 millió Ft-tal támogatta a közösségi közlekedést.

Talajterhelési díj
Ismert, hogy 2012. február 1-jétől törvényi változás alapján drasztikusan, 120-ról 1200 Ft/m3-re emelkedett a talajterhelési díj egységdíjának mértéke. A háromszoros területérzékenységi szorzó hatására az egységdíj értéke Egerben 3.600 Ft/m3. A városban jelenleg 254 adózó kötelezett díjfizetésre. Az átlagos adóalapként mutatkozó - törvényi lehetőségekkel csökkentett - fogyasztási vízmennyiség nagyjából 46 m3. A jogszabályok „együttállásának” eredményeként halmozódik a közművezetékre rá nem kötő fogyasztók terhe, ennek alapján a Közgyűlés úgy döntött, hogy a mentességet visszamenőleges hatállyal elfogadja, a díjfizetői kötelezettséget eltörölte. Természetesen azok jártak el helyesen, akik idő közben csatlakoztak a közműhálózathoz, hiszen nekik immár nem kell viselniük a többletterheket!
Eger Önkormányzata tekintettel van azokra is, akik anyagi, vagy a megemelt költséggel járó műszaki tartalom miatt a rákötést eddig nem tudták megoldani.
Ezáltal, már a 2012-es évben díj-alapként jelentkező kibocsátás után sem kell 2013. március 31-ig bevallást és befizetést teljesíteniük azoknak, akiknél a szennyvízkibocsátás nem haladja meg az 500 m3 mennyiséget. Az önkormányzatnak a visszamenőleges mentesítés miatt díj-visszafizetési kötelezettsége nem keletkezik. Az előterjesztés elfogadásával a Közgyűlés mérsékelte a lakosság és az egri vállalkozások pénzügyi és adminisztrációs terheit, s az így keletkező megtakarításokat a későbbiekben a folyékony hulladék szállítási költségeire, illetve a közműhálózatra való rákötésre fordíthatják az érintettek.

Települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatás
A Közgyűlés december 20-án döntött a hulladékszállításért felelős városi tulajdonú cég, a Városgondozás Eger Kft. 2012. december 30-tól hatályos szolgáltatási díjtétel-emelési kérelméről is. A 13,3 %-os áremelési javaslat tartalmazza a társaságnál jelentkező hulladék ártalmatlanítási díj emelkedést, inflációt és a minimálbér emelését is.
Egy 110-120 literes kuka egyszeri ürítéséért - lakossági ügyfélként - nettó 378 Ft helyett 428 Ft-ot kell fizetni, közületek esetében az új díjtétel 410 Ft helyett 465 Ft. Egy 4,5 m3-es lakossági konténer egyszeri ürítése 1600 Ft-tal jelent több kiadást december 30-tól.
A 13,3 %-os díjemelésről szóló javaslatot a Közgyűlés az önkormányzati társaság hosszú távú rentabilitásának megőrzése érdekében fogadta el. A 23 megyei jogú város egyszeri kukaürítési díjait vizsgálva megállapítható, hogy Eger városa sorrendben a 16. helyet foglalja el, a város szemétszállítási díjai mérsékeltek.
A lakosság számára ingyenes szelektív hulladékgyűjtés volumenét a gazdaságos működtetés érdekében a Városgondozás Eger Kft. a tervek szerint megduplázza. A tevékenység során az értékesítésből származó bevétel év végéig eléri a 20 millió forintot, azonban a szelektív gyűjtésre fordított teljes összeg év végére 43 millió forint körül alakul.
Az évi egyszeri lomtalanítás és kétszeri lombtalanítás költségeit a Városgondozás Eger Kft. megpróbálja a 2012. évi szint alá szorítani, ám ténylegesen a tarifarész 2 Ft-ról 6 Ft-ra emelése eredményezne veszteség és nyereség nélküli működést.

Inert hulladékártalmatlanítási díj
Eger szilárd kommunális hulladéklerakója 2009. július 16-a után nem fogadhatott kommunális hulladékot, ám a hozzá szervesen kapcsolódó inert telepen továbbra is hosszútávon - a vonatkozó összes hatósági előírásnak megfelelő módon - elhelyezhető az építési-bontási hulladékféleség. A szolgáltató a következő, 2012. december 30-ától hatályos átvételi árakat terjesztette be a Közgyűlés elé:

Települési folyékony hulladékkezelési közszolgáltatás
A Közgyűlés méltányosnak találta és a december 20-i ülésen elfogadta a szolgáltatást végző Városgondozás Eger Kft. által a 2013-as év díjtételeire benyújtott javaslatát. Eszerint 10 km-es távolságon belül, egységesen, 5%-kal emelkedik mind a 4,6 m3-es, mind a 8- és 10 m3-es járművel való elszállítás költsége.

Kéményseprő-ipari közszolgáltatás
A szolgáltatást továbbra is a Heves Megyei Tüzkév Kft. látja el Egerben. Fontos tudni, hogy a korábbi évek díjszabása és a mostani díjtételek nem összehasonlíthatóak, nincs közöttük úgymond ok-okozati összefüggés, miután a jogszabályi környezet, a szolgáltatási díj kiszámításának módja teljes mértékben megváltozott! A vonatkozó törvény szerint a helyi rendelet 4000 Ft-ot, illetve legfeljebb 20%-os csökkentést tartalmazhat, így Eger Önkormányzata a 3200 Ft-os tarifa meghatározásával a lehető legkisebb mértékű díjszabás mellett döntött.

Szolidaritás: visszautasítjuk a vádakat!

· Belföld · Politika

A legutóbbi közmeghallgatáson a Szolidaritás Mozgalom Egri Csoportja képviseletében Gócza Attila, helyi koordinátor szólt hozzá közérdekű témában. A dr. Misz Mihálytól kapott válaszra nem reagálhatott, most nyílt levélben utasítják vissza a vádakat. A levelet alább olvashatják.

Tisztelt Tanácsnok Úr!

A folyó év december 6-i közmeghallgatáson a Szolidaritás Mozgalom Egri Csoportja képviseletében Gócza Attila, helyi szervezetünk koordinátora szólt hozzá közérdekű témákban. A felszólalás első részében ismételten tiltakoztunk az ellen, hogy a közgyűlés megvonta a közgyűlési felszólalás jogát az egri lakosságtól. A második részében az ellen tiltakoztunk, hogy az ún. „Székhelyi ügy” kapcsán elhíresült egri képviselőt, Orosz Lászlónét bizottsági tagi tisztségre való választással rehabilitálják.

Ön Tanácsnok úr az alkalmat arra használta fel, amit már többször megkísérelt, hogy az Oroszné által kavart szennyes ügyet megnyugtatóan lezártnak, befejezettnek, és elfelejtendőnek nyilvánítsa. Tiltakozásunkra reagálva, Ön Tanácsnok Úr, elragadtatottságában az elhangzott szavakat úgy értelmezte, hogy azok az egész egri FIDESZ-KDNP frakciót antiszemitizmussal vádolják, és a hozzászólást aljasságnak minősítette. Szó szerint idézve Ön ezt mondta: „A Fidesz-KDNP frakció nevében pedig kellő tisztelettel, nagy nyomatékkal, határozottan visszautasítom, hogy bárki, bármikor antiszemitizmussal gyanúsítson meg bárkit ebben a csapatban. Mi az emberi méltóság tiszteletén alapuló egyesület vagyunk, mi senkit, se vallása, se bőrszíne, se semmi alapján soha meg nem különböztetünk. A szükséges lépéseket pedig megtettük, amikor arra volt szükség! Még egyszer visszautasítom, aljasság ilyennel vádolni ezt a frakciót!"

A közmeghallgatás sajátos – legkevésbé sem fair – szabályai szerint a megszólított képviselők időkorlát nélkül reagálhatnak a felszólalásra, de a közmeghallgatottnak viszontválaszra nem adnak lehetőséget.  Ezért aztán – bármennyire is szeretné Ön Oroszné ügyét meg nem történtté tenni – e nyílt levélben vagyunk kénytelenek az Ön vádaskodását cáfolni és visszautasítani, valamint követelni, hogy a decemberi közgyűlésen, illetve nyilvánosan vonja vissza, igaztalan, gyalázkodó kijelentését!

Oroszné bizottsági taggá való jelölés kapcsán az alábbiakat állítottuk, egyetértve hozzánk forduló egri választók véleményével:

„(A hozzánk fordulók…) elmondták, mi egyetértünk vele, hogy a hétköznapi antiszemita gondolkodás, közbeszéd térnyerésének oka többek között a politikusok, közszereplők passzív, el nem utasító magatartása, sőt aktív megnyilatkozásaik. A közelmúlt parlamenti és azon kívüli antiszemita megnyilvánulások fényében negatív üzenetértéke miatt elfogadhatatlan Orosz Lászlóné rehabilitálása, önkormányzati bizottságba történő jelölése, aki a korábbi bizottsági ülés hanganyaga alapján, megnyilvánulásával, jelentősen erősíthette egyik legégetőbb társadalmi problémánkat.”

Az idézetből nyilvánvaló, hogy a felszólalásban az Ön frakcióját nem „vádoltuk” antiszemitizmussal. Orosz Lászlóné, mint az a vonatkozó vizsgálati anyagból és saját megnyilatkozásaiból kiderül, számos szempontból bizonyította alkalmatlanságát az Idegenforgalmi és Kulturális Bizottság vezetői posztjára. A Szolidaritás Mozgalom Egri Csoportja korábban a nyilvánosság előtt fogalmazta meg egyértelmű álláspontját arról, hogy miért tartja alkalmatlannak Orosznét lényegében bármilyen köztisztségre: „Úgy tűnik a jegyzőkönyvből, hogy Várkonyi György az ülésen a valós indokait igyekszik feltárni annak, hogy a Fidesz-KDNP-s bizottsági tagok miért nem kívánják Székhelyi Józsefet Egerben látni. Ismerheti gondolkodásukat, nyilván ezért szembesíti őket a szerinte valós motivációval, feltételezi, hogy a bizottság politikai döntéshozói „SZDSZ-es büdös zsidónak” tartják Székhelyit. Oroszné megkönnyebbülten kacarászik, amiért a gyalázatos gondolatokat nem neki kellett szavakba öntenie. Nincs tiltakozás (…) Az egyetértő némaság sokat mond, de elhangzanak a „Te mondtad” szavak is, olyan hangsúllyal, mely leginkább egyetértést fejez ki, megkönnyebbülést, hogy gondolataikat, valódi érzéseiket másvalaki mondja ki.” (A Szolidaritás álláspontjának teljes szöveg itt olvasható: http://www.egriugyek.hu/velemeny/722-lista-uegy-a-szolidaritas-egri-csoportja-koezli-allaspontjat.html)

Tisztelt Tanácsnok Úr! Mielőtt az antiszemita megnyilvánulás makulányi gyanúját is lesöpri az Oroszné fémjelezte esetről, kérem, gondolkodjon el azon, hogy vajon az eset után miért érezte kötelességének – helyesen  -  Habis László polgármester/képviselő, dr. Lukács Tamás  és dr. Nyitrai Zsolt egri országgyűlési képviselő, hogy a Székhelyi József melletti szolidaritási rendezvény helyszínén, a budapesti, Dohány utcai zsinagógában találkozzon a színművésszel, valamint Izrael Magyarországra akkreditált nagykövetével?

Tisztelt Tanácsnok úr!

Visszautasítjuk az Ön szavait, melyekkel aljasnak minősítette közérdekű hozzászólásunkat, melyben egri választó polgárok véleményét tolmácsoltuk a közmeghallgatáson. Fenntartjuk, hogy szavainkkal nem vádoltuk az Ön frakcióját antiszemitizmussal. Fenntartjuk a közmeghallgatáson elmondottakat: elfogadhatatlan Orosz Lászlóné rehabilitálása, önkormányzati bizottságba történő jelölése, mert a korábbi bizottsági ülés dokumentumain hallható megnyilvánulásával, mint városvezető jelentősen erősíthette az antiszemitizmust, egyik legégetőbb társadalmi problémánkat.

Eger, 2012.12.16.

Tisztelettel:

a Magyar Szolidaritás Mozgalom

Egri Csoportja

Szolgáltató adóhatóság

· Belföld · Gazdaság

A jövő évi adóváltozásokról tartott sajtótájékoztatót Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális adó-főigazgatósága.

Szalayné Ostorházi Mária főigazgató elmondta, bizonyos esetekben egyszerűbbé válik az adófizetés. Fölhívta a figyelmet: december 20-án lejár az EVA hatálya alá való be- és kijelentkezés határideje. Az új kisvállalkozói adónemeket 2013. január 15-ig lehet választani.

Az ÁFA esetében bevezetik a pénzforgalmi elszámolást, azaz a számlát kiállító vállalkozónak nem kell befizetnie az ÁFÁ-t addig, amíg nem kapja meg a termék, szolgáltatás ellenértékét. Ám az ÁFÁ-t addig nem lehet visszaigényelni, ameddig a tranzakció meg nem történt. A pénzforgalmi elszámolást december 31-ig lehet választani.

Az öröklési és ajándékozási illeték mértéke 18, a lakástulajdon szerzésié 9, a visszterhes vagyonátruházási illetéké 4 százalék. Mentesül az illetékfizetés alól az örökhagyó házastársa. Az adózás rendjében változás a készpénzforgalom korlátozása. Készpénzzel a számlanyitásra kötelezett adózók közti ügyletben szerződésenként havonta 1,5 millió forintot lehet fizetni.

Forrás: HEOL

MSZP: A kormány a diákok jövőjével játszik

· Belföld · Oktatás · Politika

Az EKF a város egyik kiemelten fontos intézménye, mely része Eger történelmének, arculatának. Ma azonban a felsőoktatásban tapasztalható zűrzavarban ennek az iskolának is bizonytalan a sorsa.

Azért bizonytalan, mert a kormányzat nem tudja, mit akar kezdeni a főiskolákkal, egyetemekkel. Rögtönöz a pillanatnyi politikai hangulattól függően, és akár teljesen az ellenkezőjét csinálja, mint az előző nap.

A keretszámok eltörléséről szóló legújabb kormányzati kommunikáció is csak szemfényvesztés. A Fidesz nem tett mást, mint kifordította ugyanazt a kesztyűt, amit eddig viselt. Teljes a káosz, 72 órán belül ez már a harmadik koncepció!

Átfogó koncepció helyett előbb önfenntartó felsőoktatásról, majd a keretszámok eltörléséről és ingyenes felsőoktatásról beszéltek, most pedig már kormányrendeletben akarják meghatározni, ki mikor és hogyan tanulhat Magyarországon a jövőben.

Az Orbán-kormány célja továbbra is az államilag támogatott férőhelyek drasztikus csökkentése.

Bizonyítja ezt az, hogy az ország költségvetésében folyamatos forráscsökkentést hajtanak végre a felsőoktatási fejezetben. A költségvetés tervezésekor még azzal számoltak, hogy mindenki fizet, ma meg már mindenki ingyen tanulhat, de pénzt nem adnak hozzá.

A kormányzati kapkodással, hirtelen irányváltásokkal még nehezebbé tette a családok számára, annak eldöntését, hogy mi legyen a továbbtanulással, így néhány héttel a jelentkezési határidő előtt csak nő a káosz. A jelentkezési határidőt már kitolták, de még egyetlen jelentkezni kívánó diák sem tudhatja, hány férőhely lesz az általa megcélzott képzési területen és milyen feltételekkel lehet majd elfoglalni azokat.

Ezzel szemben a MSZP felsőoktatási programja méltányos és igazságos tandíj- és ösztöndíjrendszer bevezetését tartalmazza, amely megteremti a fenntartható minőségi oktatás lehetőségét. A röghöz kötést eltöröljük, és kitárjuk az iskolák kapuit, megteremtve a lehetőségét mindenkinek a bizonyításra. A stadionok és luxusberuházások helyett az oktatásra fogjuk költeni a milliárdokat.

Eger, 2012. december 18.

Pál György

Önkormányzati képviselő

MSZP

Garázsból inkubátorba

· Gazdaság

Sikeresen befejeződött az Eger-Felnémet volt kőfeldolgozó telep revitalizációja, építési beruházás (volt OMYA telep) című projekt. A bontások után egy feltáró út mentén közel 20 vállalkozás betelepítésre alkalmas területet alakítottak ki. Egy szolgáltatóház létrehozásával a cégek irodái, tárgyaló és egyéb helyiségei kapnak helyet. A beruházás összköltsége 446 006 000 Ft, ebből az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás 223 003 000 Ft.

 Elektromos energiaellátás: Az energiaellátást 2 db konténertranszformátorral oldjuk meg, melyek segítségével parcellánként 110 kVA villamos teljesítményt figyelembe véve 3x160 A csatlakozási áram biztosítható. A fogyasztott teljesítmény mérése a transzformátoroknál, almérő rendszerben történik.

Úthálózat, kerítés: Az úthálózat kialakításánál fontos szempont a leggazdaságosabb telekkiosztás, a város keleti elkerülő útja kiszabályozott területének meghagyása.

A kialakított gerincút 7 m széles, két nyomsávos padkával és burkolatlan árokkal ellátott. Csak a gerincút épült meg, a bérbe adandó területekhez a leágazásokat a bérlők alakítják ki. A pályaszerkezet alkalmas nagy tengelyterhelésű gépjárművek fogadására.

A projekt által fejlesztett terület körbekerítését a projektgazda elvégezte, a belső kerítések megvalósítása, a vonatkozó szabályok szerint a használók feladata.

Vízellátás, szennyvízelvezetés: A vízvezeték és a szennyvíz vezeték nyomvonala követi a belső út nyomvonalát. A gerinc-vízvezeték ø 110 mm-es KPE csőből készül, a tűzivíz-hálózattal együtt. A területre való leállások ø 63 mm-es KPE csőből készülnek. A területen, az új nyomvonalakon épített szennyvízvezeték PVC csőből készült, 160–200 mm átmérőkkel.

Gázellátás: A területen belül kiépített kis-közép nyomású gázvezeték gerincvezetéke KPE 63-as, a parcella határra történő leállások KPE 32 mm-es vezetékek.

Csatlakozási pontok, fogyasztásmérés, fogyasztói szerződés az egyes közművek esetén:

Az infrastrukturális vezetékek mindegyikét a szabványban előírt mélységben (fagyhatár alatt) homokágyba helyezetten fektették le. Szennyvízvezeték esetében a szükséges csatlakozó aknák előgyártott elemekből, csatlakozási lehetőség kialakításával. Az aknába történő becsatlakozás a használó feladata. A vízvezetékek esetében a leágazások a földben, ledugózottan, gázvezeték esetén talajszintfeletti felálláson, ledugózottan vannak kialakítva. A szabványos mérőhely kialakítása mindkét esetben haszáló feladata.

Porta és szolgáltató épület: A porta és szolgáltató épület falazott szerkezetű, földszint+tetőtér kialakítású. A földszinten kapnak helyet az üzemeltetéshez szükséges helyiségek (porta, WC-k, öltözők, zuhanyzó, telepvezetői iroda, adminisztratív dolgozó irodája, és további két iroda, és egy internet szoba). A tetőtérben tárgyaló és bérelhető irodák kerülnek kialakításra, vizes blokkal. Az épület földszinti része akadálymentesítetten kerül kialakításra. Az épülethez személygépkocsik részére 6 parkoló hely épül.

A nyújtott szolgáltatások bemutatása: A porta, iroda, szolgáltató házon belül a betelepült válalkozásoknak az alábbi szolgáltatások igénybevételére nyílik lehetőség:

állandó irodabérlés,

tárgyalóbérlés (órára), internethasználat,

gyorsmásolás,

posta fogadása,

fax küldés, fogadás.

Bővebb információ: EVAT Zrt., 3300 Eger, Zalár u. 1–3.

EVAT Zrt.

Cím: 3300 Eger, Zalár utca 1–3. E-mail: evatzrt@evatzrt.hu www.evat.hu www.ujszechenyiterv.gov.hu

MSZP: Az öt éves schengeni határnyitás hatása Heves megyében élőkre

· Belföld · Gazdaság · Politika

Öt évvel ezelőtt, húsz évvel a rendszerváltás után tűnt el a sorompó Magyarország és Szlovákia között. Nemcsak a fizikai hatások, hanem a féltés és a féltékenység lelki hatásai is lebontásra kerültek.

Így lett a senki földjéből a lehetőségek földje öt évvel ezelőtt.

Ma már a két ország határa nem elválaszt, hanem összeköt. Korábban hatalmas kerülőt kellett megtenni, 160 km-t utazni, hogy a szomszéd településen élő rokonok találkozhassanak.

Szörnyű hozadéka volt a magyar történelemnek, amikor a XX. sz. elején Magyarország 400 év után először újra önálló állam lett. Az önállóság viszont együtt járt azzal, hogy új határok keletkeztek. Azok a határok elválasztottak  magyart és magyart, családokat, barátokat, de kilencven  év távlatából ezek a falak öt évvel ezelőtt leomlottak.

Demokratikus Magyarország és Szlovákia csatlakozott Európa demokratikus közösségéhez. Ez nem kárpótlás ugyan az elveszett történelem egy darabjáért, de legalább gyógyír a fájdalmakra. Nagyon sok a tennivaló, hogy a régió ne határrégió, hanem Európa közepe legyen. Magasabb életszínvonallal, több munkalehetőséggel és több barátsággal.

Ez fejlődési lehetőség  a Pétervásárai kistérség, a Gyöngyösi régió, Medvesalja, Cered, Tajti lakosságának.

Az évente sorra kerülő Bükkszéki polgármesteri, önkormányzati találkozók ezer fős résztvevői köre jól jelképezi az együttműködést…..

Korózs Lajos                                                             Czene Árpád                                                 Dr Sós Tamás

MSZP országos                                                              Cered                                                        Országgyűlési

elnökségének                                                           polgármestere                                                 képviselő

tagja

Átadták Egerben a Platán hotelt

· Belföld · Gazdaság

1.75 milliárd forintból, 8214 négyzetméteren készült el a régi Platán étterem helyén az a 21. századi wellness hotel, melyet másfél év alatt épített fel az Imola-csoport. A megnyitón részt vett többek között Szócska Miklós államtitkár is.