Keresés: „ár” (5447 találat)

Buszhoz sietett, elgázolták

· Kék hírek

Az eddigi információk alapján 2018. szeptember 20-án 14 óra 50 perc körül  a 25-ös számú főút 22-es kilométerében eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi elütött egy gyalogost. A baleset következtében a gyalogos nő a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudjuk, egy 85 éves nő Eger határában, az Almári egyenes végén szeretett volna átkelni az Eger felé közlekedő buszhoz. A helyközi járat már a megállóban állt. A nő a földútról egyenesen a busz felé ment. Információnk szerint a vezető még intett is neki, hogy ne rohanjon, megvárja.

Az idős nő valószínűleg nem nézett szét, amikor az úton elindult és a nyomok alapján féktávolságon belül lépett az épp arra haladó, 80 éves férfi kocsija elé. Az autósnak esélye sem volt a megállásra. A nyomok alapján az idős ember jóval a megengedett sebesség alatt vezette kocsiját.

A balesetben megsérült nőhöz mentőhelikoptert is riasztottak. Még a földön többször próbálták a mentők és a helikopter személyzete újraéleszetni a nőt, aki azonban a helyszínen életét vesztette.

A mentés idejére lezárták a 25-ös utat, majd félpályás lezárás mellett helyszíneltek a rendőrök.

https://tenyek.hu/tenyek/270459_busz-utan-futott-a-no-meghalt.html

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/buszhoz-sieto-idos-asszonyt-gazolt-halalra

Megfázással támad az ősz

· Belföld · Egészség · Szabadidő

4,2 Celsius fokot mértek ma hajnalban a Nyírségben. Kétségtelenül megérkezett az ősz, ami egyre több betegséget okoz. Sokan szenvednek náthától, fejfájástól, torokfájástól és javában tombol még az allergiaszezon is. Napközben sokszor 30 fok körüli hőmérsékletek vannak, de a reggeli és az esti hűvös idő sokakat kikészít.

12 ezer étel egy délután alatt

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Tizenkétezer étel fogyott el egyetlen délután alatt Egerben, a Stílusos Vidéki Éttermek hagyományos nagy találkozóján. Olyan különlegességeket is lehetett kóstolni, mint a szilvásváradi pisztráng és a bükki szarvas. Az érdeklődés idén is hatalmas volt.

Extrém kánikula ősszel, hőhullám jön

· Belföld · Szabadidő

Extrém meleg idő érkezik, 10 fokkal is melegebb lehet szeptember végén, mint a szokásos, de nemcsak Magyarországon, egész Európában nyári meleg lesz, egy közeledő hőhullám miatt. A jó időt aki csak tehette, ma is kihasználta, rengetegen voltak a Balatonnál, a bátrabbak még fürödtek is, és sokan mentek élményfürdőbe, Demjénben például sorban álltak a gyerekek a vízi csúszdáknál.

Egy vagyonba kerülnek a különórák

· Belföld · Oktatás

Akár harmincezer forintba is kerülhet egy gyerek különórája havonta. Az árak tavalyhoz képest emelkedtek, a népszerűbb tanárok akár tízezer forintot is elkérhetnek egy óráért. A legkeresettebbek az idegennyelvi pótórák. Egy pszichológus szerint azonban fontos, hogy a szülők ne terheljék túl a gyerekeket.

Intézetből szökött, gyilkolt a tini

· Kék hírek

Egy 16 éves ózdi fiút gyanúsít a rendőrség azzal, hogy halálra vert egy tehénpásztort Ózd susai határában. A két férfi jól ismerte egymást, sokat boroztak együtt, most a szóváltásnak csúnya vége lett. A 16 éves fiú a nevelőintézetből szökött meg, a gyilkosságért akár öt évet is kaphat.

Beázás miatt bezárt az iskola

· Belföld · Egészség · Oktatás

Átáztak a falak, nem lehetett hozzáérni a villanykapcsolókhoz. Ezért kellett bezárni már a tanítás első hetén egy általános iskolát Egerben. Az épület eléggé megsínylette az elmúlt napok esőzéseit, hétfőtől azonban ismét lesz tanítás, a termeket és a tetőt pedig legkésőbb október végéig felújítják.

Tovább drágul az üzemanyag

· Belföld

Drágábbak lettek az üzemanyagok! A benzin és a gázolaj literenkénti ára bruttó 3-3 forinttal emelkedett. A 2012-es csúcs ugyan még messze van, de már így is bőven a 400-as lélektani határ felett járunk. Szakértők szerint a következő 3-4 hónapban nem is számíthatunk árcsökkenésre.

Rendkívüli tanítási szünet a Hunyadiban

· Belföld · Oktatás

Az intézményvezető közölte a döntést.

Mint arról délután már beszámoltunk, beázott, penészes falak fogadták az iskolásokat az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskolában a napokban. Úgy volt, hogy az intézményben felújítják a tetőt a nyáron, és megszűnik a probléma, ám valamiért ez mégsem valósult meg.

Az intézményvezető szerdán este az iskola Facebook-oldalán tudatta: szeptember 6-án csütörtökre és szeptember 7-én péntekre rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el az intézményben. Rózsa Sándor közölte azt is, hogy akiknek problémás gyermekük napközbeni elhelyezése, az iskolában felügyeletet biztosítanak.

Portálunkon arról is beszámoltunk , hogy szerdán késő délután csaknem félórán át ömlött az eső Egerben. A vihar villámlás kíséretében érte el a megyeszékhelyt, és rövid idő alatt jelentős csapadékmennyiséggel járt.

Forrás: HEOL

Keveselte, visszaadta a támogatást

· Belföld

Alamizsna miatt háborodott fel egy vécsi család. Az apa szerint azért kérték a támogatást, mert a fia belelépett egy üvegbe és kórházi ápolásra szorult. Meg is szavazták nekik a segítséget: 1000 forint értékben. A család keveselte a pénzt, ezért inkább visszaadták azt. A polgármester szerint azonban egészen más történt.