Keresés: „tó” (4392 találat)

Tragédia Recsken – Őrizetben a fiatal szülők

· Kék hírek

Meghalt egy két hónapos csecsemő csütörtökön Recsken. A 19 éves anyát és a 21 éves apát őrizetbe vették a rendőrök.

Egy helyi egészségügyi intézményből érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába  június 2-án a kora reggeli órákban, miszerint ott, egy a szülei által ellátásra bevitt, két hónapos gyermek életét vesztette.

 

160603gyerek_recsk.00_10_53_02.Still006Az eljárásban idegenkezűségre utaló körülmény merült fel, melyet az orvosszakértő elsődleges véleménye is megerősített. Ennek alapján a gyermek 19 éves anyját és 21 éves apját - őrizetbe vételük mellet - gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a két szülő ellen halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásuk indítványozását.

 

Halott csecsemőt vittek orvoshoz Recsken. Az alig két hónapos gyereket a szülők vitték be a helyi ügyeletre, miután egyik éjjel állítólag arra ébredtek, hogy a gyerek hörög, és nehezen veszi a levegőt. Mire azonban beértek az ügyeletre, az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A szülők azt mondták, a gyerek valószínűleg akkor sérült meg, amikor kiesett a babakocsiból, miután a kutyájuk fellökte azt. Az orvosszakértő elsődleges vizsgálata szerint azonban a gyereket megölték.

Hétszázan perlik az egri kórházat

· Belföld · Egészség · Gazdaság

Félmilliárd forint, ennyi pénzért perli közel hétszáz dolgozója az egri kórházat. A keresetet a magyar szakszervezeti szövetség alelnöke nyújtotta be a bíróságon. Székely Tamás szerint ha nem lépnek, akkor az egészségügyi dolgozók elbukják az évek óta ki nem fizetett cafeteriájukat. A kórház fenntartója közben bejelentette, inkább peren kívül egyezkedne az érintettekkel.

Őket keresi a rendőrség az egri rablás kapcsán

· Kék hírek

A rendőrség a lakosság segítségét kéri az elkövetők azonosításában.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitánysága Bűnügyi Osztálya 10000/102/2016. bűnügyi számon eljárást folytat rablás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a képen látható két férfi 2016. június 2-án 13 óra 55 perc körül bement egy egri belvárosi üzletbe és az eladóktól pénzt követeltek, majd az értékszerzést követően a Jókai út irányába távoztak.

A rendőrség kéri, hogy aki a fényképen látható két férfi személyazonosságáról, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon vagy tegyen bejelentést a 06/36-522-111-es számon, továbbá az ingyenesen hívható 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, illetve névtelensége megőrzése mellett a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán.

Utazási irodát raboltak ki Egerben

· Kék hírek

Rablás történt csütörtökön Egerben.

14:20

Nagyon sok a rendőr és hatalmas tömeg áll Egerben az Ibusz irodánál, értesítette szerkesztőségünket egyik olvasónk csütörtökön kora délután.

14:40

Kollégánk a helyszínről elmondta: úgy tűnik, kirabolták az utazási irodát. A nyomozók a járókelőktől és a környező üzletek eladóitól érdeklődnek. A rendőrök megnézték a nyitva, zárva táblát is, ujjlenyomatokat keresve, ugyanis felmerült, hogy az elkövető megfordíthatta a rablás idejére.

14:50

Információink szerint az esetet rögzítette a szemközti bolt kamerája. Vélhetően az elkövető, vagy elkövetők a Jókai út felől jöttek és arra is távoztak a Kossut utca irányába.

A helyszíni szemle jelenleg is tart.

14:55

A városban több helyen is ellenőrzik az autósokat. A kistályai és a kerecsendi úton is megállítják a kocsikat, buszokat. A belvárosban civil ruhás rendőrök vizsgálják a járműveket.

15:03

Az elsődleges adatok szerint sokkoló és fegyvernek látszó tárgy is lehetett a támadóknál. Úgy tudni ugyanis, hogy többen voltak. Vélhetően a tettesek az iroda egyik helyiségébe bezárták az alkalmazottakat.

15:16

A helyszínen kollégánk megtudta: az irodában hárman tartózkodtak, amikor két ember lépett be az üzletbe. Egy magas, vékony és egy lacsonyabb, zömökebb férfi. A bentlévőkre pisztolyt fogtak és azt mondták, ha valamelyikük értesíti a rendőrséget, megölik őket. Ezután egyesével bevezették őket a mosdóba, majd rájuk zárták az ajtót.

A rendőrséget a pénzcsapda riasztotta.

Egyelőre nem tudni, mennyi pénzt vittek el az elkövetők.

A két üzletkötő nem sérült meg, a pénztáros viszont könnyebb sérüléseket szenvedett, ugyanis őt a hajánál fogva ráncigálták a mellékhelységbe.

A helyszínre rendőrkutyás egyenruhások érkeztek. Az eb azonnal szagot fogott és elindult a Jókai utca irányába.

15:43

Ők rabolhatták ki az utazási irodát. A felvételt az atv.hu adta közre.

Szöveg: HEOL

Bedrogozva randalírozott a misén Egerben: megszólalt az egyik szemtanú

· Kék hírek

Vasárnap egy valószínűleg bedrogozott férfi miatt kellett megszakítani a misét.

Az egyik tanú így emlékszik:

"Ez a mai Úrnapi esti mise kissé rendhagyó volt, még hála Istennek soha nem láttam ilyet, de hasonlót sem. Akik ott voltak szerintem ugyanígy gondolják, igen erősen felkavart mindenkit a jelenség, többen sírtak is. Mi kis késéssel 18.50 körül értünk be a gyereknapról oda, már akkor feltűnő volt, hogy többen kimentek, mondván "műsor van". Azután feltűnt egy erős kötésű középkorú férfi, aki felment a főoltár lépcsőjén, hangoskodva megszakította a misét, az idős atya csak némán várt, mi fog történni. Emberünk 4-5 csitítgató emberrel vitatkozott, hangosan kiabált, majd egyre durvábban ellökte mindegyiket. Csizmadia plébános atyát is kis híján fellökte, lefogni senki nem merte. Bevallom, én sem... Ezután beleült a püspöki székbe egészen fent, ivott a miseborból, közben mindenkit megfélemlített, aki nyugalomra intette. Mindeközben többen hívták a rendőröket, akik meg is jelentek úgy 5 perc múlva. Ők is először szépszerével próbálták kitessékelni az oltár mögül magából kivetkőzött emberünket, de hiába. Azután hirtelen verekedés tört ki, az 5 rendőrnek is némi munkájába került, amíg leszerelték, aztán megbilincselve vitték ki."

160530bazilika_eger.00_04_15_02.Still002Az Egri Bazilikából érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. május 29-én 18 óra 30 perckor, miszerint egy férfi megzavarta az istentiszteletet, hangoskodik és az ott lévők közül egy személyt meg is lökött. Az egyenruhások a helyszínen elfogták a 43 éves férfit és előállították az Egri Rendőrkapitányságra. V. Zsolt tarnaleleszi lakos ellen - őrizetbe vétele mellett - garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsítottal szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott, így őt kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt is kihallgatták. Úgy tudjuk, mivel a férfi a rendőrökre is rátámadt, ezért hivatalos személy elleni erőszak miatt is indulhat ellene eljárás.

Találkoztunk a garázda lányával és sógornőjével: szerintük a férfi betegsége miatt viselkedett agresszíven, együtt voltak a misén, egyszercsak elindult a férfi, nem tudták mi fog történni. Az esetről egyelőre nem akartak többet mondani, míg ügyvédjükkel nem beszéltek.

Gyermeknap az Érsekkertben

· Belföld · Szabadidő

Ragyogó napsütés fogadta a mai nap főszereplőit, a gyermekeket az Érsekkertben. Találhattak maguknak érdekességet a kisebbek és nagyobbak : volt itt arcfestéstől kalandparkig, tűzoltó autótól a markolóig minden, az EKMK által szervezett programon.

Eltörött egy főnyomócső a Deák Ferenc utcában

· Belföld · Gazdaság

A Deák Ferenc utca és a Szvorényi utca kereszteződésének közelében (a színház közelében) eltörött egy 300 milliméteres azbeszt-cement főnyomócső szombaton délután. A hibát késő estére tudják kijavítani.

Nagy átmérőjű, 300 milliméteres főnyomócső szenvedett jelentős meghibásodást szombaton délután – tudtuk meg Bárdos Zsolttól, a Heves Megyei Vízmű Zrt. Egri Üzemegységének üzemvezető főmérnökétől. A szakember tájékoztatása szerint a hibabejelentést követően azonnal a helyszínre vonultak, ám még így is fél órába tellett, amíg a meghibásodás helyét körbe tudták határolni. Ez idő alatt többszáz köbméter víz folyt el.

 Berencsi Benjamin felvételei

A főmérnök elmondta: amíg a körbehatárolás folyt, a környéken több helyen is vízhiány volt, majd amikor sikerült pontosan feltárni a hibahelyet, már csak a Deák Ferenc utca páros oldalán a Szvorényi utca és az Árpád utca között lévő lakásokban nem folyik víz. Számukra lajtos kocsikból, illetve az utca túloldalán lévő tűzcsapokból biztosítanak ivóvizet.

A hiba kijavítását a szakember késő estére prognosztizálta. Ez idő alatt a forgalom a városból kifelé menő oldalon egy sávon halad. Köszönik is az autósok türelmét, illetve az átmeneti vízhiányt szenvedett lakók megértését is kérik.

Szöveg: HEOL

Bosszantó kátyúk miatt dühöngenek

· Belföld · Gazdaság

Nagyon rossz állapotban vannak az autópályák felvezető szakaszai. Az M3-ra vezető úton akadnak akkora kátyúk, amelyekben akár egy autókerék is eltűnik. Az autósok, ha tudják, inkább elkerülik ezeket a részeket, mert - ahogy mondják - tönkreteszi az autókat.

Rettegnek a gyerekek az iskolában

· Belföld · Oktatás

Rossz jegyekkel zsarolják a gyerekeket, és túlzottan szigorúak a tanárok az iskolában, ezt állítja egy erdőkövesdi család. A szülők azt mondják, a gyerekek hónapok óta nem merik elmondani otthon, hogy mi történt aznap az iskolában, zárkózottak és zaklatottak. A szülők szerint ennek a gyerekek osztályfőnöke és az iskolaigazgató közötti konfliktus az oka. Volt olyan, hogy az igazgatónő azt mondta a gyerekeknek az osztályfőnökükről, hogy egy analfabéta, akitől nem lehet tanulni.

Életéért küzd a 10 éves kislány

· Belföld · Egészség

Életéért küzd a 10 éves gyöngyösi kislány, aki egy ritka betegségben, cisztás fibrózisban szenved. Ez a genetikai eredetű, öröklött betegség 10000 emberből négyet érint. Az elmúlt évek során rohamosan romlott az állapota, ezért tüdőátültetésre szorult. A kislány Bécsben átesett a komoly műtéten, azonban hónapokig tartó kezelések várnak rá addig, míg teljesen egészségesnek nem nyilvánítják.