Keresés: „tó” (4392 találat)

Terhes nőt vert meg a bolti rabló

· Kék hírek

Várandós nőt vert egy férfi Egerben. A nő egy boltban volt eladó, a férfi pedig ezt a boltot akarta kirabolni. Miután a nőtől elkérte az aznapi bevételt, dührohamot kapott. Először a csokikat kezdte el dobálni, majd a nőt ütötte-verte és karmolta. A 14 hetes kismamát a mentők kórházba szállították. A férfit pedig a rendőrök nem sokkal a tavaly októberi rablás után elfogták. Akkor nyilatkozott is a Tényeknek. Az ügyészség most emelt vádat ellene.

Húsvét: tojásfestés és bárányetetés

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Tojásfestéssel, nyúl- és báránysimogatóval, különböző kézműves foglalkozásokkal és gasztronómiai különlegességekkel várták az érdeklődőket Húsvét vasárnap az ország valamennyi pontján. Sok helyen hagyományőrző néptánc együttesek segítségével elevenítették fel a régi hagyományokat, szokásokat. A nagyobb rendezvényközpontokban még holnap is folytatódnak a programok.

Elszabadultak a lovak, a főúton sétáltak

· Belföld

Elszabadultak a lovak a Heves megyei Parádfürdőn. Az egyik legelőről hét ló szökött meg és az egyik főúton sétáltak a forgalmat feltartva. Egy autós fel is vette a lovakat videóra. Gazdájuk gyorsan a helyszínre érkezett, azt mondja valaki megrongálta és kiakasztotta a legelőjét körülvevő villanypásztort ezért szöktek ki a lovak.

Késsel akarta kirabolni a boltot, de megijedt az eladótól

· Kék hírek

Megijedt az eladótól, ezért elszaladt az a 30 éves gyöngyösi férfi, aki késsel akart kirabolni egy üzletet. A férfi többször is bement az üzletbe, és mindenféle trükkel próbálkozott. Ez tűnt fel az eladónak. Végül elővette a kését, és megfenyegette az eladót. De a nő nem ijedt meg, ordítani kezdett a férfivel. Ezt hallotta meg egy szabadnapos rendőr, aki kollégáitól kért segítséget.

Szabadnapos rendőr fogta el a támadót

· Kék hírek

A füzesabonyi vasútállomáson próbált rabolni a férfi.

A füzesabonyi vasútállomás aluljárójában lévő boltban 2016. március 20-án 10 óra 30 perc körüli időben egy késsel a kezében megjelent egy férfi és az ott dolgozótól a bevételt követelte. Az alkalmazott ennek nem tett eleget, így támadója elmenekült a helyszínről.

Egy, a közelben tartózkodó füzesabonyi szabadnapos rendőrnek jelezték az esetet, aki percekkel a bejelentést követően elfogta a feltételezett elkövetőt a vasútállomáson.

A 30 éves férfit a kiérkező egyenruhások előállították a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra, ahol jelenleg is folyamatban van a kihallgatása.

Leégett az értékes magánkönyvtár

· Kék hírek

Leégett egy családi ház és benne egy értékes magánkönyvtár Bodonyban. Egy 300 négyzetméteres parasztházban csaptak fel a lángok hajnalban. Több településről is mentek oltani a tűzoltók, de nem tudták megmenteni az épületet, teljesen leégett. Két idős ember lakott benne, a tűzben mindenük odaveszett. 2500 darabos könyvtáruk volt otthon, az is elégett. A ház lakhatatlan, el kell költözniük. Tűz volt egy győri társasházban is, onnan is több lakót ki kellett menekíteniük a tűzoltóknak.

Kiégett egy ház Bodonyban - videó

· Kék hírek

Lángba borult egy körülbelül 300 négyzetméteres parasztház a Heves megyei Bodonyban, a Liget utcában. A tüzet a helyi és a parádi önkéntesek mellett a pétervásárai és az egri hivatásos tűzoltók oltották a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vezetésével. A ház két idős lakója időben kimenekült, a mentők ápolják őket.

A tulajdonosok elmondták: furcsa szagra lettek figyelmesek hajnalban. Először azt hitték, valamit a gázon felejtettek és az ég. Amikor a konyhába mentek,akkor látták, hogy lángokban áll minden.Csak arra volt idejük, hogy a kutyát és a macskát kiengedjék, a madarukat már nem sikerült megmenteni.

A ház teljesen kiégett, mindenük tönkrement a tűzben, többek között a 3000 darabos könyvtáruk is.

A falu azonnal a segítségükre sietett, a polgármester ideiglenes szállást adott, ruhával, étkezéssel is segítik az idős párt.

Később láthatják a helyszínen készült riportokat.

Elaludhatott a sofőr, emiatt rohant bele a kamionba

· Kék hírek

Elaludhatott a sofőr, emiatt rohant bele hátulról egy kisbusz egy kamionba az M3-as autópálya Budapest felé vezető szakaszán Ecsédnél. A kisbuszban hárman utaztak. Az egyik utas, egy hatvan év körüli nő olyan súlyosan megsérült, hogy mentőhelikoptert kellett hívni hozzá..

Súlyos sérültje van a ráfutásos balesetnek

· Kék hírek

Baleset történt Egerben csütörtökön délután öt óra után a II. Rákóczi Ferenc úton.

Soltész Bálint megyei rendőrségi sajtószóvivő portálunk érdeklődésére elmondta, hogy a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ráfutásos baleset történt. Két személygépkocsi a benzinkút és a viadukt között a Kővágó téren, Felnémet irányába ütközött.

Információink szerint a balesetnek egy súlyos sérültje van.

A vétlen kocsi vezetője kamerán kívül elmondta: ő a benzinkút felé akart kanyarodni, neki piros volt a lámpa, amikor beleszaladt hátulról a másik kocsi. Úgy tudjuk, a másik kocsi elé vágott egy kocsi, ő sávot váltott, de nem látta az ott álló kocsit.

Felszámolták az autótolvaj bandát

· Kék hírek · Külföld

Autótolvaj bandát számoltak fel Egerben. Eddig négy embert vettek őrizetbe. Két férfit azzal gyanúsítanak, hogy ellopták az autókat, az egyiket azzal, hogy meghamisította az alvázszámot, aztán segített eladni a kocsikat, egy férfit pedig azzal, hogy szállította a lopott kocsikat. Hárman még novemberben lebuktak, egy embert pedig most kaptak el, hajnalban ütöttek rajta a saját lakásában.