Keresés: „ár” (5447 találat)

Egy éve hó volt, most szinte nyár

· Belföld · Szabadidő

Fürödtek ma többen is a Balatonban, bár a víz még hideg, olyan meleg volta parton, hogy többen belementek. Budapesten a Margitsziget megtelt sétáló, bicikliző emberekkel, sokan fagylaltoztak, és a strandok is tele voltak, bár a kinti medencék hivatalosan csak jövő hét szombaton nyitnak. Tavaly ilyenkor a Kékestetőn egyébként havazott, de most ott is nagyon meleg volt, sokan mentek fel kirándulni. Keddig marad az átlagosnál jóval melegebb idő.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/egy-eve-ho-volt-most-szinte-nyar

Szakadékba zuhant egy autó, egy ember meghalt

· Kék hírek

Egy személygépkocsi szakadékba zuhant Eger és Noszvaj között. A jármű vezetője életét vesztette.

A jelenlegi adatok alapján 2018. április 20-án 12 óra 35 perc körül egy 64 éves férfi ismeretlen okból lehaladt személygépkocsijával az úttestről, majd egy szakadékba zuhant a 2504-es úton, az Eger és Noszvaj közötti útszakaszon. A baleset során a jármű vezetője a helyszínen életét vesztette, valamint utasa megsérült.

Úgy tudjuk, a 64 éves noszvaji férfi és felesége Eger felől Noszvaj irányába haladt. Ismeretlen okból egy erős jobbra ívelésű kanyarban átsodródott a szemközti oldalra, majd a kocsi a jobb oldalon  a szalagkorlát előtt az út melletti szakadék felé ment, ahol még kb.  10 métert haladt az úttal párhuzamosan, majd a szakadékba zuhant.

A súlyos sérülthöz mentőhelikoptert is hívtak, de a férfi életét már nem tudták megmenteni.

A baleset során a kocsit vezető férfi a helyszínen meghalt. Úgy tudjuk, a biztonsági öve nem volt bekapcsolva.

Információnk szerint a kocsiban utazó nő a baleset után a közeli lovastanyán kért sokkos állapotban segítséget, ahol nem tudta azt sem megmondani, hol történt a baleset.

A tanya dolgozói mentek segíteni, ők hívták a mentőket is.

A mentőket hívó férfi elmondta stábunknak: a 112-es segélyhívót tárcsázta, ahol négyszer mondatták el vele a történteket, mindig átkapcsolták. Szerinte 10 percig is eltartott, amíg érdemi intézkedés történt.

https://tenyek.hu/tenyek/260171_szakadekba-zuhant-azonnal-meghalt.html

Idén is lesz Kéklámpás Nap Egerben

· Belföld · Kék hírek · Szabadidő










A hagyományokhoz híven idén is megrendezik a rendvédelmi- és társszervek a Kéklámpás Napot Egerben. Az immáron tizenkettedik alkalommal szervezett rendezvényt az Érsekkertben élvezhetik az odalátogatók 2018. április 27-én.

Az ünnepélyes megnyitó fél tízkor veszi majd kezdetét, melynek részeként Ft. Dr. Csizmadia István pápai prelátus úr megáldja a HEROS-RÁBA AQUADOUX-X 4000-es típusú új tűzoltó gépjárművünket. Az áldást követően a járművet rendszerbe állítjuk, ezzel erősítve Eger város és 20 környező település mentő tűzvédelmét, közel százezer ember biztonságát.


Ezt követően a rendőrség rendőrkutyás, a katasztrófavédelem tálcatűz- és olajtűzoltási bemutatót tart. A nap folyamán a szakmai sátrakba látogatók bepillantást nyerhetnek a rendvédelmi szervezetek munkájába. Lesznek folyamatos programok is, mint például füstsátor, tűzoltólocsoló játék, bűnügyi technikai- és fegyver bemutató, felszereléseivel pedig bemutatkozik az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport is. Tíz órától délután fél háromig véradást szervez a Vöröskereszt az Excalibur Középkori Lovagi Étteremben.


Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!


Lábra állhat a súlyos beteg kislány

Sírt és nevetett örömében annak a beteg kislánynak az édesanyja, akinek adakozásból gyűlt össze a több millió forintos gyógyszer ára. Jázmin izomsorvadásos betegségben szenved, de egy soha nem látott összefogás eredményeként most felcsillant a remény, hogy végre saját lábán tud majd közlekedni.

Szombathelyen a legboldogabbak

· Belföld · Szabadidő

Szombathelyen élnek a legboldogabb emberek Magyarországon, Salgótarjánban pedig a legszomorúbbak, ez derült ki az ELTE kutatócsoportjának felméréséből. Elkészítették az ország boldogság-térképét, azt nézték, hol gondolják azt az emberek, hogy jó az életszínvonaluk, és pozitív a jövőképük. Szakemberek szerint ez kell ahhoz, hogy boldogok legyünk. Azt is mindjárt hallhatják, hogy a nők vagy a férfiak boldogabbak-e.

130 kilós betonlap ölte meg a fiút

· Belföld · Kék hírek

Az elrejtett cigarettáját akarta kivenni egy betontömb alól az a 11 éves kisfiú, akire egyik barátja később ráejtette a nagyjából 130 kilós járdalapot. A vádirat szerint Balázs egyik barátja megemelte a betontömböt, de később átadta harmadik társuknak, aki azonban nem bírta tartani és elejtette. A beton ráesett a kisfiúra, aki közben bemászott az árokba a cigarettáért, a fejére esett, azonnal megölte. Balázs és a 14 éves másik fiú, akit most emberöléssel vádolnak, egyébként rokonok.

Véresre verték a saját otthonában

· Belföld · Kék hírek

Karókkal vertek össze egy férfit a saját otthonában szombat este. Éppen a számítógépén dolgozott, amikor a támadók rátörték az ajtót, és rövid veszekedés után ütni-verni kezdték. Kitörték egy fogát, rádöntötték a szekrényt. A férfinek az volt a szerencséje, hogy a verekedés zajára felébredt a felesége és azonnal hívta a rendőrséget. Az asszony szerint a férjét meg akarták ölni.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/karoval-verte-a-hazaspart

Halálos baleset Füzesabonynál

· Kék hírek

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. április 11-én 21 óra 10 perc körül egy mezőgazdasági vontató és egy motorkerékpár ütközött össze a 3-as számú főút 124-es kilométerében. A baleset következtében a motort vezető férfi a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudjuk, egy 55 éves káli férfi vezette azt az 1100cm3-s motort, amelyik eddig tisztázatlan körülmények között utolért egy épp jobbra kanyarodó erőgépet és vontatmányát.  A járművek Szihalom felől Kerecsend irányába tartottak. A motort vezető férfi kb. 30 méterre kezdett elfékezni, ez azonban a megálláshoz nem volt elegendő, így a kiálló alkatrészekkel szerelt vontatmánynak csapódott.

A kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a férfi életét.

A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja az eset körülményeit: többek között azt, hogy a gép kivilágítása szabályos volt-e.

A helyszínelés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

Nem hívtak mentőt a sérült gyerekhez

· Belföld · Egészség

Nem hívtak sem orvost, sem mentőt a kilencéves diákhoz egy salgótarjáni iskolában. A gyerek kirepült a hintából, a szája felszakadt és több helyen zúzódott az arca. Az édesapja azt mondta, a tanároktól csak papírzsebkendőt és vizet kapott. Miután a sürgősségire vitte, altatásban kellett megműteni a fiút.

Elmossa az eső a hosszú hétvégét

· Belföld · Szabadidő

Hűvös, esős az idő a hosszú hétvégén, ma szinte az egész országban esett. A kirándulók bosszankodtak is emiatt, viszont a mátraszentistváni síparkban még mindig sokan élvezték a harminc centis havat, nemsokára ott is elolvad majd.