Keresés: „TEK” (3546 találat)

Kigyulladt egy ház Egerben

· Kék hírek

Kigyulladt szombaton egy lakatlan ház Egerben, a Farkasvölgy utcában.

Az egyik szomszéd elmondta: régóta lakatlan az utca elején két ház, az egyikbe hajléktalanok verhettek tanyát. Tele van az ingatlan szeméttel, valószínűleg valaki azt gyújthatta fel. A férje már többször volt benn az önkormányzatnál is, hogy szüntessék meg ezt az áldatlan állapotot.

Úgy tudjuk, már harmadszor gyújtották fel az épületet az utóbbi időben.

A tűzoltók csak légzőkészülékkel közelíthették meg a tüzet, hiszen nem lehetett tudni, mi ég odabenn.

Az oltás során senkit sem találtak az épületben.

Gyöngyös: tűz egy nyolcemeletes lakóházban

· Kék hírek

Tűz keletkezett egy nyolcemeletes lakóház ötödik emeleti lakásában péntek reggel Gyöngyösön a Hanisz Imre téren.

A gyöngyösi hivatásos tűzoltók két gépjárművel és egy magasból mentővel érkeztek ki a tűzeset helyszínére. A tűzoltók a sűrű füstben behatoltak egy ötödik emeleti lakásba, ahol öt négyzetméteren berendezési tárgyak égtek. A tüzet egy sugárral eloltották, majd átvizsgálták az egész épületet, a lángok más lakásra nem terjedtek át. Az oltás során egy idős hölgyet találtak az ötödik emeleti lakásban, a mentőszolgálat megállapította, hogy az életét vesztette.

A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat tűzeseti helyszíni szemlét folyat le, a tűzeset körülményeinek a feltárására pedig vizsgálat indul.

Figyelem! Monitoring adatszolgáltatás

· Belföld · Gazdaság

Figyelem! Már csak néhány nap áll rendelkezésre az E-monitoring adatszolgáltatásra!

Március 19-ig teljesíthetik a monitoring adatszolgáltatást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatásban részesült ügyfelek – hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal.

Eddig az érintettek 20 százaléka teljesítette az adatszolgáltatást, így 32 ezer ügyfélnek már csak két hete maradt az elektronikus adatlap kitöltésére.

A korábbi évekhez hasonlóan az adatszolgáltatást interneten, ügyfélkapus bejelentkezéssel lehet elvégezni az alábbi módokon:

Amennyiben a természetes személy ügyfél rendelkezik ügyfélkapu hozzáféréssel, a www.mvh.gov.hu oldalon az „Elektronikus ügyintézés" menüben az e-monitoring alkalmazást kiválasztva, az ügyfél-azonosító szám beírásával töltheti ki a nevére szóló adatlapot.
Az adatszolgáltatás teljesíthető meghatalmazott vagy technikai közreműködő útján is, kitöltéséhez a korábban használt jelszó továbbra is érvényes. Abban az esetben, ha nem rendelkezik jelszóval, vagy elveszítette, elfelejtette jelszavát, a „G1040" nyomtatványon, személyesen vagy postai úton kérhet újat.

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Perl Márton (1950 – 2014)

· Kultúra

Súlyos betegség miatt elhunyt életének 64. évében Perl Márton, a Népújság és a Heves Megyei Hírlap fotóriportere.

Többé már nem láthatja senki, ahogy akkurátusan a szemeidhez emeled a fényképezőgépedet, a jobb karodat könyöknél a csak Rád jellemző szögbe hajlítod, hogy biztosan álljon a szemüvegedhez illesztve, és  – varázsolj. Megmutasd az embereknek a maga egyediségében a való világot. Eredeti, csak a Tőled elvárható látásmóddal láttasd az arcokon az érzelmeket, a ráncokat, a tekinteteket, amelyek önmagukban, kísérő szöveg nélkül is életsorsokról meséltek, gondolatgazdagon.

Azon sem álmélkodhatunk már, ahogy váratlanul magad elé kapod a masinádat, hogy megörökítsd a gyorsan elmúló pillanatokat, a fura, ám csodás élethelyzeteket, amelyeket csakis Te vettél észre, más halandónak fel sem tűntek. Nem borzonghatunk már bele, miféle „őrültségekre” is képes vagy egy-egy PerlMarcis fotó kedvéért, mint amikor a visontai erőmű 50 méternél magasabb kéményét is megmásztad, csakhogy minél különlegesebben tárd elénk azt a tájat. Művészi szépségű ikonjaid pedig a sokoldalú tehetségedet igazolják.

Nem figyelhetjük ezentúl – kicsit irigykedve –, hogy mennyire könnyen teremtesz kapcsolatot az emberekkel, legyen az ősz szakállú, morgós halász, avagy gondterhelt szövetkezeti  vezető, mosolyra álló szájú politikus, netán csibész tinédzser. Mindenkivel megtaláltad a hangot, hogy cserébe örök emléket adj nekik az újságban, több kötetben.

Mert a Lap, legfőképp a Népújság, számodra szent volt. Nem számított, nappal vagy éjszaka van-e, pihenő- vagy ünnepnap, ha a téma kedves volt, már válladra is vetted a fotóstáskádat, és siettél a helyszínre. S persze akkor is, amikor kötelező volt a fotózás. Benned ugyanis megvolt az újság és az olvasói iránti alázat, hogy minél színvonalasabb, érdekesebb lapot vehessenek kezükbe. S hogy nagyon magas nívón tetted a dolgod, bizonyítják az elismerő szavak egész Heves megyében, ahol szinte mindenki ismert, s Te is csaknem mindenkit ismertél, kitűnő fotóriporterhez méltóan.

Ős dorogiként különösen nagy szó, hogy a mi szép vidékünkön évtizedeken át szívesen látott, kedvelt, s megbecsült személyiségként éltél, munkálkodtál. S iparkodtál a nejednek, Évának, lányodnak, Virágnak, fiadnak, Máténak megteremteni mindazt, ami csak erődből tellett.

Szomorú, nagyon fájdalmas a búcsú Tőled. Csak az vigasztalhatja a Téged rokonként, barátként, munkatársként, s ami fontos: újságolvasóként szeretőket, hogy emlékezetünkben örökké él a neved. Te vagy, leszel mindig számunkra „a Perl Marci”!

Forrás: HEOL

Bekölcei gyilkosság: "elkezdett mászni, oszt beleesett a kútba"

· Kék hírek

A bíróság elrendelte az 51 éves Cs. István előzetes letartóztatását.

Mint korábban beszámoltunk róla, egy férfi holttestét találták meg pénteken Bekölcén egy kútban.

A rendőrség 24 órán belül elfogta az emberölés gyanúsítottját.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított emberölés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. István 51 éves bekölcei lakos ellen. A férfit a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését, amelyet az Egri Járásbíróság 2014. március 9-én az 51 éves férfival szemben el is rendelt.

Cs. István elmondta: ivótársa szüleit szidalmazta, ezért kétszer meglökte őt. Az elesett férfi aztán elkezdett mászni és beleesett a kútba.

Holtan találtak egy férfit egy lakóház udvarán

· Kék hírek

Holtan találtak egy férfit Bekölcén egy lakóház udvarán pénteken reggel. Az elsődleges adatok alapján idegenkezűség okozta halálát. A rendőrök helyszínelnek.

Bejelentés érkezett a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére március 7-én a kora reggeli órákban, miszerint Bekölcén egy lakóház udvarán egy elhunyt férfit találtak, akinek az elsődleges adatok alapján idegenkezűség okozta halálát.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen - közölte a rendőrség honlapján.

Úgy tudjuk, a holtan talált férfit hétfő óta nem látta senki a faluban. Az vált gyanússá, hogy már hétfőn sem ment el az ebédjéért a 68 éves férfi. Azóta a helybeliek a közmunkások segítségével keresték, eltűnését csütörtökön jelentették be a rendőrségnek.

A helyszíni szemlét a rendőrség a tűzoltók segítségével végezte.

Időzített azbesztbombán ül a település - a lakók aggódnak

· Belföld · Egészség

Lőrinci ismét szakhatóságok közreműködését kéri a volt cementgyár kapcsán. A romhalmaz súlyosan veszélyeztetheti az ott élők egészségét.

Továbbra is nagyon súlyos aggodalomra ad okot a volt selypi cukor-, de főként az egykori cementgyár területén tapasztalható helyzet. Számos hivatalos jelzést követően Víg Zoltán, Lőrinci polgármestere újabb figyelemfelkeltő levelet juttatott el a szakhatóságokhoz, bízva abban, hogy végre rendeződik a probléma.

– A lőrinci képviselő-testület – a lakosság álláspontjával messzemenőkig egyetértve – nagy aggodalommal figyeli a településünk selypi részén, az egykori cukorgyár, valamint a cementgyár bezárását, majd az épületek elbontását követően kialakult helyzetet. Aggodalmunkat csak kisebb részben táplálja a városképet lényegileg meghatározó romhalmaz megléte – noha egy felelős önkormányzati vezetés számára ez sem lehet utolsó szempont –, ám a félelmeink az egészségünk veszélyeztetése miatt ennél is jóval számottevőbbek – indokolta Víg Zoltán az immár a Belügyminisztériumnak is elküldött levelet.

A két termelőegységet, a gyártás leállítását követően, olyan vállalkozások vásárolták meg, amelyek – mint ma már sajnos jól látható – kitermelték a számukra értékesíthető anyagokat (mindenekelőtt természetesen a fémet), majd a törmelékhalmazt egyszerűen hátrahagyták. A cementgyár esetében mindezt oly módon tették, hogy a telephely kerítését is elbontották, így még annak a területnek a látszólagos őrzése sem biztosított.

A területen azóta „guberálók” gyűjtögetnek, olykor figyelmen kívül hagyva a legelemibb egészségügyi-higiéniai szempontokat is.

A probléma azonban nemcsak a gyűjtőket érintheti, hanem az ennél jóval súlyosabb és szerteágazóbb, hiszen az egykori cementgyár (majd Eternit, Etercem, stb. elnevezéssel működő üzem) 1971-től évtizedekig olyan technológiát alkalmazott, amely napjainkban már bizonyítottan nagyon káros az egészségre. Ennek következtében közvetlenül veszélyeztetheti a lakóterület kellős közepén lévő volt telep környékbeli lakosságát. Az eternit-elemek gyártásához ugyanis azbesztet alkalmaztak, amelyről ma már köztudott, hogy a levegőbe kerülve meglehetősen negatív élettani hatásokkal jár.

Egy ezzel kapcsolatban készített tanulmány megemlíti, hogy a gyár bezárásakor, épp egy évtizede, 2004-ben, legalább 60-80 tonna azbeszt lehetett a területen. A szakirodalom szerint ez az anyag a levegőbe, majd onnan a tüdőbe kerülve rákos megbetegedéseket idézhet elő, amelyeknek a lappangási ideje akár harminc év is lehet.

Az egyik országos televízió-csatornán a közelmúltban bemutatott riportban is elhangzott, hogy amíg máshol egymillió emberre mindössze két és fél azbesztózisos megbetegedés jut, addig a szintén a cementgyárral határos Zagyvaszántón egyetlen esztendő alatt hét hasonlót regisztráltak. A halmozódást a község háziorvosa is megemlítette, mint egészséget súlyosan veszélyeztető körülményt.

– Érvelésünket egyébként már több alkalommal továbbítottuk az illetékeseknek, amelyek azonban mindenki számára megnyugtató válasszal – és főként mielőbbi intézkedéssel – a mai napig nem szolgáltak – fogalmazott lapunk munkatársának Víg Zoltán.

– Igaz, a bontás során a munkálatokat többször leállították, de a tevékenység rövid idő múltán mindig folytatódott. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a kiadott bontási engedély még néhány hónapig érvényes, ám miután a munkások már régen levonultak a területről, nem látunk esélyt arra, hogy a helyzet kedvezően változzon. Tudomásunk van arról is, hogy egyes mérési eredmények a határérték alatti adatokról tanúskodnak, de városunk hatezres, illetve a Selypi-medence több tízezres lakosságának jelentős része meglehetősen szkeptikusan viszonyul mindezekhez. Számukra megnyugtató megoldást csak a terület teljes és szakszerű rekultivációja jelentene. Ehhez kérjük az állam segítségét.

Nem mondanak le a törvényes lehetőségekről

Lőrinciben a manapság általános vélekedés szerint az emberek eltökéltek abban, hogy a felnőttek és mindenekelőtt gyermekeik egészségét valamennyi kínálkozó törvényes eszközzel megóvják. Ennek érdekében lakossági fórumok, petíciók, s egyéb figyelemfelkeltő állampolgári akciók – például aláírás-gyűjtés, demonstrációk – lehetőségéről sem mondanak le. Víg Zoltán polgármester közölte: támogatja azokat a törekvéseket, amelyek a jelenlegi állapotok teljes felszámolására irányulnak. Várhatóan április közepén lakossági fórumra várják a település polgárait, hogy egyeztessenek a helyiek életminőségét nagymértékben meghatározó kérdésben.

Forrás: HEOL

Kutya okozhatta a gázömlést

· Kék hírek

Vasárnap éjfél előtt eltört egy családi ház bekötő gázcsonkja Adácson, a Hunyadi János utcában, ami miatt szivárgott a gáz. A gyöngyösi hivatásos tűzoltók a rendőrség segítségével ötven méteres körzetben ideiglenesen kitelepítették a lakókat, mintegy húsz embert. Az emberek egy része ismerősöknél és szomszédoknál helyezkedett el a beavatkozás idejére. Az egység ideiglenesen megszüntette a gázszivárgást, a hiba teljes elhárítását a gázszolgáltató szakemberei végezték. A lakók negyven perc elteltével visszatérhettek otthonaikba.

A ház tulajdonosa szerint valószínűleg a kutyájuk ment neki a csőnek, az törhette el.

A méregkeverés jobban ment, mint a seprű indítása

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

Farsang Farki Vigadalmat rendeztek a kisnánai várban.

A látogatók ezen a napon nem csak a várat ismerhették meg, hanem akár kincsvadászaton is részt vehettek, a hölgyek pedig kipróbálhatták boszorkányos tudásukat. A versenyen fő szám volt a szemmel verés, a bájital készítés, de megtudhattuk, hogy a közlekedésre használt seprűnél elől kell lenni a ciroknak, ha nem tolatni akarunk...

Borotválós asszonyfarsang Parádsasváron

· Belföld · Kultúra · Szabadidő

A több mint 300 éves múltra visszatekintő parádsasvári üveggyárba kezdetben külhonból, nagyrészt szlovák területről érkeztek az üvegfúvó mesterek, magukkal hozva színes népszokásaikat, köztük az asszonyfarsangot. A szokás lényege, hogy az asszonyok a férfiak kizárásával közös mulatságot rendeznek. Legtöbbjük férfinak öltözött, a maskarák kialakításához általában régi ruhákat, gyakran férjük ruháit használták fel, bekormozták arcukat, bajuszt festettek, hogy felismerhetetlenek legyenek. A borotválás, a szimbolikus hatalomátvétel eszköze a fából készült borotva, a szappan gyakran jégcsap, a pamacsot nyúlláb, vagy disznósörény helyettesítette, púderként lisztet használtak, tükör helyett pedig lyukas szitát vagy szakajtót mutattak.

Az asszonyok bejárták a falut, énekeltek, tréfálkoztak, s közben persze derekasan ittak, amúgy férfi módra. A férfiak menekültek előlük, de a menekülőt az asszonyok elfogták, fából készült borotvájukkal megborotválták, arcát liszttel beszórták. Fizetségül csak pénzt fogadtak el, és azt könyörtelenül be is hajtották. Ebből szerezték be az esti mulatozás, a „macskabál” kellékeit: a forralt bort és a fánkot.

Az asszonyfarsang középpontjában álló ceremónia, a borotválás a mai napig nem merült feledésbe. Igaz, ma már a nők mellett a férfiak, sőt a gyermekek is szívesen részt vesznek a vidám maskarás felvonuláson és az azt követő farsangi bálon.