Keresés: „élesztés” (18 találat)

A vakító nap miatt halt meg az utasa

· Kék hírek

Elvakította a nap, ezért lassított egy sofőr az M3-as autópályán, a mögöttük érkező mikrobusz vezetője ezt nem vette észre és fékezés nélkül beléjük rohant. Akkora volt az ütközés, hogy a kocsi hátsó része az ülésekkel együtt megsemmisült, a busz hosszan tolta maga előtt, mielőtt meg tudott állni. A kocsi utasa szörnyethalt, rajta kívül még heten sérültek meg, mindenkit kórházba vittek a mentők.

Egy ember meghalt, heten megsérültek, amikor összeütközött egy autó és egy kisbusz az M3-as autópályán, Hatvannál szombat reggel. Úgy tudjuk, az autós azt mondta a rendőröknek, hogy azért kellett fékeznie, mert a szemébe sütött a Nap. A mögötte haladó kisbusz sofőrje ezt későn észlelte, és belerohant a kocsiba.

Halálos gázolás Egerben

· Kék hírek

Egy egri nőt ütött el egy személyautó.

Eddig tisztázatlan körülmények között ütött el egy személygépkocsi 2017. december 17-én 19 óra körül egy gyalogost Egerben, a Tetemvár úton. A 43 éves nő a baleset következtében a helyszínen életét vesztette.

Úgy tudjuk, a nő az út másik oldalára akart átszaladni egy bokor mögül, amikor a szerencsétlenség megtörtént.

A helyszínen egy épp arra járó mentő azonnal megkezdte az újraélesztést, de megfeszített munkájuk és a közben megérkező segítségük ellenére nem tudták a nő életét megmenteni.

A helyszínelés idejére a rendőrség lezárta az utcát. A baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálják.

Hőség: Újraélesztették a strandon

· Belföld · Egészség · Kék hírek · Szabadidő

Egy strandoló nővér és az úszómester élesztett újra egy elmerült fürdőzőt Jászberényben. Az asszony rosszul lett, és nem jött ki a vízből. Amikor kihúzták a partra pulzusa sem volt, a bőre elkékült. Az úszómester azt mondta, percek teltek el, mire újra kapott levegőt. A mentők eszméletlenül vitték kórházba. Később megköszönte telefonon, hogy megmentették az életét.

Elájult vezetés közben, szörnyethalt

· Kék hírek

Rosszul lett vezetés közben egy 46 éves, gyöngyösi férfi. Eszméletét vesztette és fékezés nélkül hajtott egy kerítésnek, majd egy villanyoszlopnak a Heves megyei Markazon. Többen azonnal a segítségére siettek, de nem tudták megmenteni. Mire odaértek a mentők, a sofőr már halott volt, így az újraélesztést sem kezdték meg.

Rosszul lett az utcán: két nővér mentette meg az életét

· Belföld · Egészség · Kék hírek

Az egri Markhot Ferenc Kórház sebészetén dolgozó két nővérnek köszönheti az életét az a férfi, akiért szerda reggel mentőhelikopter szállt le Egerbocson.

– A kisfiamat vittem óvodába reggel, amikor arra lettem figyelmes a Szabadság utcán, hogy valaki a földön fekszik – idézte fel lapunknak a történteket Tótáné Botos Tünde, az egri Markhot Ferenc Kórház sebészetének ápolónője. – Azonnal hívtam a kolléganőmet, mert az én lábamat műtötték, tudtam, ha újra kell éleszteni, nem fogok tudni mellétérdelni. Amint riasztottam a munkatársnőt, hívtam a mentőket, a háziorvost is.

– Gyalog indultam el a hívás után, de alig tettem pár métert, újra csörgött a telefonom, hogy siessek, mert a bácsi már alig lélegzik – mesélte Balogh-Rózsa Ágnes, aki szintén az egri sebészeten nővér. – Mire futva a helyszínre értem, a bácsinak már nem volt pulzusa, nem lélegzett. Az időközben a helyszínre érkező doktornővel elkezdtük az újraélesztést, közben a mentőket is tájékoztattuk arról, mi történik. Gyorsan ideért a mentőhelikopter, s Miskolcra vitte a bácsit, remélem jól van.

Információink szerint a megmentett idős férfit, kardiológiai intenzív osztályon ápolják Miskolcon.

Balogh-Rózsa Ágnes kérdésünkre elmondta: számára természetes, hogy azonnal segíteni igyekezett, hiszen apró gyermekkora óta ezt látta. Édesapja orvos, gyerekként is gyakran előfordult, hogy tanúja volt hasonlónak. Ezért is választotta az egyészségügyi pályát. A szerdaihoz hasonló éles helyzetben, utcán még nem kellett használnia azt, amit az életmentésről az iskolában tanult.

– Az utcán azért kicsit más, mint kórházi körülmények között, hiába az évtizedes rutin...Úgy gondolom, nagyon fontos a példa. Nekem két gyermekem van, ők is azt látják, amit én annak idején édesapámtól. Ha balesetet látunk, nem megyünk tovább, mindig megállunk, megkérdezzük, segíthetünk-e. A lányomon látom, hogy van ennek hatása, mindig igyekszik segíteni a társainak is, ha valaki az iskolában rosszul van – osztotta meg Balogh-Rózsa Ágnes, amikor telefonon utolértük. Épp éjszakás műszakba indult a kórházba, s mint mesélte a reggeli történések után nehezebben jött álom a szemére délelőtt. Éjszakás műszak előtt nap közben igyekszik pihenni. Szerdán ez egy kicsit zaklatottabbra sikerült: életet mentett reggel.

Legutóbb a strandon segítettek

Az egri Markhot Ferenc Kórház ápolónői nem először tettek tanúbizonyságot lélekjelenlétükről. Augusztusban a sürgősségi betegellátó osztály három ápolónője: Hangácsi Andrea, Szabó Lilla és Rigó Jánosné ugyanis épp ott fürdött, ahol a egy férfi rosszul lett. Ők sem teketóriáztak. Azonnal szolgálatba helyezték magukat, s gyors beavatkozásuknak köszönhetően sikerült újraéleszteni a külföldi fürdőzőt. A rutinos sürgősségis ápolónők segítséget kértek a strand úszómesterétől, ballont kértek és megkezdték a férfi lélegeztetését és a szívmasszást.

Forrás: HEOL

Eger, a kultúra városa

· Politika

A város elmúlt négy évének kulturális teljesítményéről tartott beszámolót Habis László polgármester ma délelőtt. Az eredmények rendezvényekben és sikeres pályázatokban mutatják meg a kultúra városa arculatát.

Szinte minden pályázatot megnyertünk a kultúra területén, amit meg lehetett nyerni, jelentette ki Habis László polgármester ma délelőtti tájékoztatóján. Példaértékűnek nevezte a városnak a kulturális életben elért eredményességét, melynek a szakmai szervezetek, szakemberek mellett a civil szervezetek is részesei. Az eredmények mögött gazdag kulturálisélet, sok munka és pályázati anyag van.
A polgármester hangsúlyozta, hogy a város önkormányzata olyan fajta kulturális politikát igyekszik folytatni, amely lehetővé teszi, hogy egymással versengő kezdeményezések is teret kapjanak. Hozzátette, hogy a kultúra területén a megyei önkormányzattal is igyekeztek együttműködni, és e tekintetben a polgármester szerint komoly eredményeket értek el.

A tájékoztatón szó esett Eger sportéletéről is, az egészséges életmódra, sportra nevelésről annak kapcsán, hogy az Egri Városi Sportiskola országosan első lett 2009-ben. Kovács Géza az intézmény igazgatója elmondta, hogy a labdarúgás kiemelt helyet foglal el az iskola életében, és a Sportágbörze jó lehetőséget kínál az utánpótlás fontosságáról.

Az elmúlt évek kulturális teljesítményének legfontosabb eredményei közül kiemelkedik, hogy a város intézményei a legjobbnak járó elismeréseket szerezték meg országos megmérettetéseken, így a Bródy Sándor könyvtár az „Év könyvtára” lett 2008-ban. A Gárdonyi Géza Színház művészei számos szakmai díjjal büszkélkedhetnek, az intézmény elnyerte a legjobb nagyszínpadi előadásnak járó Dottore-díjat.
A képzőművészet a Zsinagóga Galériában, reprezentatív kiállítások révén van jelen Egerben, az irodalmi életbe az Agria folyóirattal kapcsolódik be a város.
A közművelődés területén Eger Város Önkormányzata a legmagasabb összegű támogatásban részesül az Agóra programban. Jelenleg a létesítmény fenntarthatóságának kritériumai tekintetében keresik a legmegfelelőbb megoldást.
Az egyik leglátványosabb eredmény a Magyar Dal Fővárosa cím elnyerése volt 2010-ben, amit az Egri Kulturális és Művészeti Központ  a város intézményeivel közösen valósított meg. Eger a megyei jogú városok kategóriájában elnyerte a kultúra Magyar Városa címet 2010-ben.
A Gárdonyi Géza Színház 2009-ben tánctagozattal bővült, ebben az évben rendezték meg a „Kárpát-medence kincsei” rendezvénysorozatot. A Történelmi vigasságok és az Agria Nyári Játékok mint fesztiválok, minősítést nyertek.
Az elmúlt időszak pályázatai és a számok:

„Összehangolt könyvtári szolgáltatásfejlesztés – Tudásdepó-Expressz”
Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár – 95 millió 423 268 Ft

„Összehangolt könyvtár-infrastruktúra fejlesztés Heves megyében”
Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár – 97 millió 931 680 Ft

„AGÓRA - multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása”
Eger Megyei jogú Város Önkormányzata – 1milliárd 745 millió 745 641 Ft

„Építő közösségek” - közművelődési intézmények az egész életen át tartó tanulásért I.
Egri kulturális és Művészeti Központ – 88 millió 742 864

„Építő közösségek” - közművelődési intézmények az egész életen át tartó tanulásért II.
Egri kulturális és Művészeti Központ – 99 millió 337 065

„Múzeumok iskolabarát fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erősítése”
Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. – 21 millió 037 739 Ft

„Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása”
Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. – 50  millió Ft

„Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek támogatása”
Művészetek Háza Eger Kulturális és Szórakoztató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. – 96  millió 136 847 Ft

„ Turisztikai attrakciók fejlesztése”
Eger Termál Fürdőüzemeltető Kft. – 428 millió 666 700 Ft

„ Turisztikai attrakciók fejlesztése”
Kepes György Nemzetközi Művészeti Központ
Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért – 500 millió Ft

„ Turisztikai attrakciók fejlesztése”
A Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont kialakítása
Eger Megyei jogú Város Önkormányzata  – 323 millió Ft

„ Turisztikai attrakciók fejélesztése”
Tűzoltó Múzeum
EVAT Zrt. – 215 millió 397 559 Ft

Forrás: Egriszín

Városvédőkkel a városfejlesztésről

· Politika

„A jövőnek megőrzendő város” címmel rendeztek konferenciát a városfejlesztésről Eger Megyei Jogú Város és az Egri Városvédő Polgárok szervezésében ma délelőtt a Szent Hedvig Kollégiumban. A tanácskozáson filmvetítés és előadások keretében a városfejlesztés összetett problémarendszerét járják körül a szakértők.

Habis László polgármester köszöntőjében kifejtette, hogy a fejlesztések kapcsán át kell gondolni, mik azok a hagyományok, meglévő adottságok, amiből a ki kell indulni. A több projektből álló városfejlesztésnél tudomásul kell venni a pályázati kritériumokat is.
A polgármester kitért arra is, hogy számolni kell a múlt adósságaival, s ilyen a déli ipartelep talajszennyezésének több mint egymilliárd forint költségű helyreállítása, vagy a hulladéklerakók rekultivációja. A belváros rehabilitációja is képes adóságokat törleszteni a múlt értékeinek tiszteletben tartása, ápolása tekintetében. A tanácskozás a lakosság, a város és a szakemberek közötti folyamatos konzultációt igénylő fejlesztéseket szolgálja, hangsúlyozta a polgármester.

A rendezvény egyik szervezője, a „Egri Városvédő Polgárok” néven júliusban alakult civil szervezet, korábban tiltakozását fejezte ki a belváros átalakítása ellen. Akkor kijelentették, hogy nem értenek egyet a tervezett beruházásokkal, a Dobó tér átalakításával, a Nemzetközi Kepes Központ létrehozásával az Ifjúsági Ház épületében, sőt az Agria Agóra felépítésével sem.
A kifogásuk az volt, hogy ezek a fejélesztések nem illeszkednek Eger szellemiségéhez, a barokk város arculatához, ezért követelték a folyamat azonnali leállítását és közmeghallgatás megrendezését.

Forrás: Egriszín

Egyeztetés a belváros rehabilitációjáról

A belváros-rehabilitáció tervezési munkái kapcsán tervezői egyeztetést tartottak tegnap délután a Városházán. A munkamegbeszélésen a Gazdasági Iroda és az Egri Városfejlesztési Kft. szakemberei mellett Habis László polgármester és Rátkai Attila főépítész, valamint a tervező képviselője vett részt.

A tegnapi találkozón az elmúlt héten felmerült tervezői kérdésekre adandó önkormányzati választ egyeztették a szakemberek. Rátkai Attila főépítész elmondta, hogy az egyeztetés szükségességét az indokolja, hogy a belváros-rehabilitációjának tervezési folyamatában a részletek kezdenek körvonalazódni, úgy bizonyos döntéseket meg kell hozni.

Magáról a tervezési folyamatról a főépítész így nyilatkozott:
„Szerintem még nem volt olyan tervezési folyamat ami ennyire közös munkával alakult volna ki. Heti rendszerességgel találkozunk a tervező kollektívákkal.
Ez úgy néz ki, hogy például a holnapi napon reggel kilenctől délután négyig lesznek másfél órás ütemezésben egyeztetések. Ez hetente ismétlődik. Én úgy gondolom, hogy ennél szorosabb munkát nem is lehet elképzelni.”
A főépítész arról is beszélt, hogy mennyire fontos a városnak, hogy a lakosság kellően informálva legyen a fejélesztésekről.
„Nemcsak műszaki és nemcsak szakmai kérdés egy belváros rehabilitáció, hanem feltétlenül érzelmi kérdés is. A lakosságnak ezt az érzelmi kötődését adott periódusokban le kell mérnünk azért, hogy tudjuk jó irányban haladunk-e. Ezt szolgálja a „Városunk az otthonunk” című kiállítás is, és nyilván minden egyes elérkezett lépcsőnél meg fogjuk tenni hogy a lakosság véleményét kikérjük.”
„ A korábban szóba került szobor-ügy kapcsán jelent meg többféle lakossági vélemény, több helyszínt is megjelölt a lakosság. Ebből az is lemérhető, fontos, hogy ezeket a kérdéseket feltegyük. Nyilván lesznek olyanok, akiknek a véleménye nem valósul meg, de másokét viszont be tudjuk építeni a munkába.”

Forrás: Egriszín