Keresés: „akku” (14 találat)

Perl Márton (1950 – 2014)

· Kultúra

Súlyos betegség miatt elhunyt életének 64. évében Perl Márton, a Népújság és a Heves Megyei Hírlap fotóriportere.

Többé már nem láthatja senki, ahogy akkurátusan a szemeidhez emeled a fényképezőgépedet, a jobb karodat könyöknél a csak Rád jellemző szögbe hajlítod, hogy biztosan álljon a szemüvegedhez illesztve, és  – varázsolj. Megmutasd az embereknek a maga egyediségében a való világot. Eredeti, csak a Tőled elvárható látásmóddal láttasd az arcokon az érzelmeket, a ráncokat, a tekinteteket, amelyek önmagukban, kísérő szöveg nélkül is életsorsokról meséltek, gondolatgazdagon.

Azon sem álmélkodhatunk már, ahogy váratlanul magad elé kapod a masinádat, hogy megörökítsd a gyorsan elmúló pillanatokat, a fura, ám csodás élethelyzeteket, amelyeket csakis Te vettél észre, más halandónak fel sem tűntek. Nem borzonghatunk már bele, miféle „őrültségekre” is képes vagy egy-egy PerlMarcis fotó kedvéért, mint amikor a visontai erőmű 50 méternél magasabb kéményét is megmásztad, csakhogy minél különlegesebben tárd elénk azt a tájat. Művészi szépségű ikonjaid pedig a sokoldalú tehetségedet igazolják.

Nem figyelhetjük ezentúl – kicsit irigykedve –, hogy mennyire könnyen teremtesz kapcsolatot az emberekkel, legyen az ősz szakállú, morgós halász, avagy gondterhelt szövetkezeti  vezető, mosolyra álló szájú politikus, netán csibész tinédzser. Mindenkivel megtaláltad a hangot, hogy cserébe örök emléket adj nekik az újságban, több kötetben.

Mert a Lap, legfőképp a Népújság, számodra szent volt. Nem számított, nappal vagy éjszaka van-e, pihenő- vagy ünnepnap, ha a téma kedves volt, már válladra is vetted a fotóstáskádat, és siettél a helyszínre. S persze akkor is, amikor kötelező volt a fotózás. Benned ugyanis megvolt az újság és az olvasói iránti alázat, hogy minél színvonalasabb, érdekesebb lapot vehessenek kezükbe. S hogy nagyon magas nívón tetted a dolgod, bizonyítják az elismerő szavak egész Heves megyében, ahol szinte mindenki ismert, s Te is csaknem mindenkit ismertél, kitűnő fotóriporterhez méltóan.

Ős dorogiként különösen nagy szó, hogy a mi szép vidékünkön évtizedeken át szívesen látott, kedvelt, s megbecsült személyiségként éltél, munkálkodtál. S iparkodtál a nejednek, Évának, lányodnak, Virágnak, fiadnak, Máténak megteremteni mindazt, ami csak erődből tellett.

Szomorú, nagyon fájdalmas a búcsú Tőled. Csak az vigasztalhatja a Téged rokonként, barátként, munkatársként, s ami fontos: újságolvasóként szeretőket, hogy emlékezetünkben örökké él a neved. Te vagy, leszel mindig számunkra „a Perl Marci”!

Forrás: HEOL

Három autó égett az éjjel Egerben

· Kék hírek

Nem sokkal éjjel egy óra előtt érkezett a bejelentés a katasztrófavédelem ügyeletére, hogy három kocsi ég Egerben a Mátyás király úton. A tűzoltók nagy erőkkel érkeztek a házak közötti parkolóba.

Egy használaton kívüli Trabant égett hatalmas lángokkal, a tűz átterjedt a mellette álló kocsikra is. Úgy tudjuk, a négyütemű trabantot évek óta nem használta 93 éves tulajdonosa, az a parkolóban állt. Akkumulátor sem volt benne, így feltételezhető, hogy nem elektromos zárlat okozta a tüzet: elképzelhető hogy valaki szándékosan gyújtotta azt.

A helyszínre tűzvizsgáló is érkezett és a rendőrség is megkezdte a nyomozást.

A tűz miatt senki sem sérült meg, a három kocsiban keletkezett anyagi kár milliós nagyságrendű.

Fórum a környezetvédelmi termékdíjról

· Gazdaság

A Környezetvédelmi termékdíj változásairól tartottak fórumot kedden délelőtt Egerben a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.

Rendezvényen a január 1-jén megváltozott környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény és végrehajtási rendeletének, gyakorlati alkalmazásának tapasztalatairól adtak tájékoztatást az érdeklődőknek. Nagy változás az idei évben, hogy az fizeti meg a környezetvédelmi termékdíjat, aki a csomagolóanyagot gyártja, így annak, aki azt felhasználja, annak már nem kell- emelte ki Harcsáné Garancz Eszter környezetmérnök.

A fórumon olyan cégek képviselői vettek részt, akik tevékenységük kapcsán kapcsolatba hozhatóak az érintett termékcsoportokkal, mint például az akkumulátor, csomagolóeszköz és az egyéb csomagolószer, egyéb kőolajtermék, elektromos, elektronikai berendezés, gumiabroncs és reklámhordozó papír. Kiemelten foglalkoztak a nyomdaipart is érintő változásokkal, elsődlegesen a reklámhordozó papírnak minősülő nyomdai termékek, valamint a csomagoló anyagok tekintetében.

A konferencián Tóth Ildikó főhadnagy a Nemzeti adó- és Vámhivatal munkatársa és Sztruhár Imre környezetvédelmi termékdíj-tanácsadó tartottak előadást a gyakorlati tapasztalatokról.

A termékdíjból befolyó összeget a hulladékgazdálkodás korszerűsítésére költik.

Forrás: Egriszín

Őszi zöldhulladék gyűjtés Egerben

A Városgondozás Eger Kft. 2010. november 08-tól november 19-ig végzi az őszi lombtalanítást Egerben. Városrészenként a megadott időpontok szerint szállítja el a feleslegessé vált hulladékot.

A lakókörnyezet tisztaságának megóvása érdekében kérik az állampolgárokat, hogy a közterületen jól látható helyre, a megjelölt időpont reggelén 6 óráig helyezzék el a zöldhulladékot. A falombot, kerti zöldhulladékot zsákokban, illetve a metszési nyesedéket összekötve helyezzék ki, ömlesztett, rendezetlen formában a szolgáltató nem szállítja el a hulladékot.
Kérik, hogy ne rakjanak ki kommunális hulladékot, veszélyes anyagokat (olaj, festék, akkumulátor stb.), építési törmeléket, mert azt sem szállítják el. Az  akció kizárólag a lakosság részére biztosított.

A zöldhulladék gyűjtés időpontjai:

2010. november 08. - Hétfő
Attila u.
Árpád u.
Borházsor u.
Csordás u.
Deméndi u.
Eperjesi u.
Farkasvölgy u.
Farkasvár u.
Fertőbánya u.
Galagonyás u.
Ifjúság u.
Kapás u.
Koszorú u.
Körmöcbányai u.
Mátyás király u. páros oldal
Nyitrai u.
Pacsirta u. (25-ös úttól nyugatra)
Pozsonyi u.
Rozsnyói u.
Szalóki u.
Széna tér
Szénáskert u.
Szvorényi u. (25-ös úttól nyugatra)
Tátra u.
Vincellériskola u.

Almagyar u.
Almagyar köz
Árva köz
Bajcsy- Zs. E. u.
Deák Ferenc u.
Dobó tér
Dobó u.
Dózsa György tér
Érsek u.
Fazola Henrik u.
Fellner Jakab u.
Foglár u.
Frank Tivadar u.
Fürdő u.
Gerl Mátyás u.
Harangöntő u.
Dr. Hibay Károly u.
Jókai u.
Katona István tér
Klapka György u.
Knézich Károly u.
Kossuth Lajos u.
Maczky Valér u.
Petőfi tér
Dr. Sándor Imre u.
Stadion u.
Szent János u.
Szúnyog köz
Tárkányi Béla u.
Tűzoltó tér
Zalár u.

2010. november 09. - Kedd
Albert Ferenc u.
Aradi u.
Berze Nagy János u.
Berzsenyi út
Breznai u.
Brassói u.
Déva u.
Fadrusz u.
Faiskola u.
Fiumei u.
Gyulafehérvári u.
Iglói u.
I. István király u.
Kassai u.
Kazinczy u.
Kárpát úti lakótelep
Keglevich u.
Kiskanda u.
Kolozsvári u.
Kölcsey tér
Köztársaság tér
Külsősor u.
Liszt Ferenc u.
Lőcsei u.
Madách Imre u.
Mátyás király u. páratlan oldal
Munkácsy u.
Nagy L. út
Nagyváradi u.
Pápai u.
Puky Miklós u.
Szabadkai u.
Székelyudvarhelyi u.
Szőlő u.
Szövetkezet u.
Szüret u.
Temesvári u.
Tompa u.
Vajda u.
Veres P. u.
Zombori u.
Zólyom u.

Balassa Bálint u.
Bárány u.
Bérc u.
Cifrakapu tér
Cifrapart u.
Csurgó u.
Dayka Gábor u.
Darvas u.
Dézsmaház u.
Görög u.
Jankovics u.
Karéj u.
Markhot Ferenc u.
Mária u.
Mecset u.
Mlinkó u.
Pallos u.
Pást u.
Pázsit u.
Servita u.
Szaicz Leó u.
Szent Miklós u.
Szolárcsik u.
Torony u.
Tavassy Antal u.
Vécsey Sándor u.

2010. november 10. - Szerda
Ady Endre u.
Állomás tér
Bajza u.
Csákósor u.
Eötvös u.
Hild J. u.
Ipolyi A. u.
Ív u.
Károlyi M. u.
Kistályai u.
Lájer D. u.
Meder u.
Mocsáry u.
Nagyrét u.
Patakpart u.
Raktár u.
Sas u.
Szeszfőzde u.
Tinódi u.
Vasút u.
Vályi u.
Zúgó u.

Barkóczy u.
Bartakovics u. (25-ös úttól keletre)
Bocskay u.
Bródy Sándor u.
Csiky Sándor u. (25-ös úttól keletre)
Eszperantó sétány
Eszterházy tér
Gerinc u. (25-ös úttól keletre)
Kacsapart u.
Kisvölgy u. (25-ös úttól keletre)
Kovács János u.
Lejtő u.
Lenkey u.
Dr. Nagy János u.
Nyíl u.
Orgonás tér
Pori sétány
Pyrker tér
Rottenstein köz
Rózsa Károly u. (25-ös úttól keletre)
Sasvár u.
Sertekapu u. (25-ös úttól keletre)
Síp köz
Széchenyi u.
Torok köz
Törvényház u.
Tündérpart u.
Vár bejáró
Városfal u.
Vitkovics u.
Zseb köz

2010. november 11. – Csütörtök
Csákány u.
Domokos J. u.
Hadnagy u.
Hell Miksa u.
Homok u.
Hontalan u.
Kalcit u.
Kertész u.
Kis Merengő u.
Kocsis B. u.
Kodály Z. u.
Kőporos tér
Maklári út
Menház u.
Merengő u.
Mély u.
Nagykőporos u.
Napsugár u.
Napsugár köz
Ostorosi u.
Rozália u.
Rozália köz
Rövid u.
Szarvas tér
Tihaméri u.
Tittel P. u.
Tímár u.
Újsor u.
Vasöntő u.
Zellervár u.

Arany János u.
Bartók Béla tér
Grónay u.
Hatvani kapu tér
Király u. (25-ös úttól keletre)
Kolacskovszky u.
Mikszáth K. u.
Neumayer u.
Pacsirta u. (25-ös úttól keletre)
Reményi Ede tér
Sóház u.
Szvorényi u. (25-ös úttól keletre)
Telekessy u.
Tévesztő köz
Trinitárius u.

2010. november 12. - Péntek
Ágas u.
Agyagos u.
András bíró u.
Bálint pap u.
Bástya u.
Bolyki u.
Bornemissza u.
Buzogány u.
Cecey Éva u.
Diófakút u.
Dónát u. (vasúttól északra)
Egri Csillagok u.
Faggyas u.
Félhold u.
Folyás u.
Fűzér u.
Gárdonyi u.
Íj u.
Janicsár u.
Joó János u.
Kelemen I. köz
Kis-Eged u.
Leányka u.
Legányi u.
Liget u.
Literáti u.
Mekcsey u.
Nagy-Eged u.
Ostrom u.
Partos u.
Rókus köz
Rókus u.
Szabó Sebestyén u.
Talizmán u.
Tibrikdűlő u.
Zoltay u.
Zöldfa u.
Vécseyvölgy u.

Egészségház úti lakótelep
Gólya úti lakótelep
Remenyik Zsigmond úti lakótelep
Szarvas Gábor úti lakótelep
Szálloda úti lakótelep

2010. november 15. - Hétfő
Baktai u.
Bartakovics u. (25-ös úttól nyugatra)
Bartalos u.
Bem tér
Csiky u. (25-ös úttól nyugatra)
Gorové u.
Gerinc u. (25-ös úttól nyugatra)
Hatvanasezred u.
Hősök u.
Kandra Kabos u.
Kilián u.
Kisvölgy u. (25-ös úttól nyugatra)
Mester u.
Rózsa K u. (25-ös úttól nyugatra)
Sertekapu u. (25-ös úttól nyugatra)
Tizeshonvéd u.
Vörösmarty u.

Cifrakapu u.
Régi Cifrakapu u.
Kallómalom u.
Malom u.
Tavasz u.
Vallon u.

2010. november 16. - Kedd
Ankli u.
Bercsényi u.
Csokonai u.
Epreskert u.
Gyóni G u.
Hevesi S. u.
Laktanya u.
Mikes K. u.
Pázmány Péter u.
Váci M u.
Vak Bottyán u.
Verseghy Ferenc u.

Malomárok u.
Olasz u.
Rákóczi u.
Vízimolnár u.

2010. november 17. - Szerda
Bethlen G. u.
Fejedelem u.
Garay u.
Hétvezér u.
Honfoglalás u.
Hajdúhegy u.
Mindszenthy G. u.
Kálnoky u.
Kisfaludy u.
Móricz Zs. u.
Petőfi S. u.
Radnóti M. u.
Rózsásdűlő u.
Tordai u.

Borsitz u.
Bükk sétány
Ceglédi u.
Dónát u. (vasúttól a Tetemvár út felé)
Fügedi u.
Ludányi u.
Tiba u.
Töviskes tér
Töviskes u.
Türk F. u.

2010. november 18. - Csütörtök
Almási P. u.
Babocsai u.
Blaskovics u.
Endresz u.
Gyöngy u.
Király u. (25-ös úttól nyugatra)
Koháry u.
Kőkút u.
Paphegy u.
Rajner K. u.
Szederkényi u.
Szépasszonyvölgy u.
Tulipánkert u. (belterületi szakasz)
Vámház u.

Árok köz
Dr.Bakó Ferenc u.
Dr. Kapor Elemér u.
Gerle köz
Harangláb u.
Iskola u.
Kertalja u.
Kisasszony u.
Könyök u.
Kő u.
Kővágó tér
Lovász u.
Pető Gáspár u.
Ráchegy u.
Ráckapu tér
Rezeda u.
Rigó köz
Sugár István u.
Szala köz
Szalapart u.
Tetemvár u.

2010. november 19. - Péntek
Akácfa u.
Almárvölgy u.
Alvégi u.
Apátfalvi u.
Árnyékszala u.
Bervai u.
Bervai ltp. I., II.
Béke u.
Boross Endre u.
Borsod u.
Cinca u.
Csalogány u.
Dobó köz
Egri út
Felvégi u.
Fecske u.
Fenyő u.
Hársfa u.
Hóvirág u.
József A. u.
Kovács Jakab u.
Kisdelelő u.
Lágyas u.
Madárkút u.
Mályva u.
Nagylaposi u.
Pásztorvölgy u.
Pirittyó u.
Posta köz
Rudivár u.
Sánc u.
Sánc köz
Sáncalja u.
Sólyom u.
Szarvaskői út
Szélpart u.
Szérűskert u.
Tárkányi u.
Telepi u.
Tölgy u.
Vadrózsa u.
Verőszala u.