Keresés: „felhívás” (55 találat)

Bíróságok Éjszakája

· Belföld · Szabadidő

Az Egri Törvényszék sikeresen pályázott az Országos Bírósági Hivatal által „A bírósági történelem és hagyományápolás” témakörben kiírt felhívásra.

 A pályázat keretében a Törvényszék 2014. december hó 4. napján (csütörtök) „Bíróságok éjszakája” címmel – a megszokottól eltérően – éjszaka is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.

A tervezett program:

  • 18:00 órakor az épület megnyitása a látogatók előtt – Dr. Nyiri Beáta elnökasszony köszönti a megjelenteket, köztük a sajtó munkatársait
  • az épület történetéről készített fotó- és dokumentumkiállítás megnyitása a bíróság előterében
  • 18:00 órától 24:00 óráig – félóránkénti indulással – az Egri Törvényszék éjszakai épületének bejárása bírósági munkatársak vezetésével – ennek keretében – többek között – egy régi és egy új tárgyaló megtekintése

a séta során lehetőség nyílik arra is, hogy az érdeklődők bírói talárban és parókában fényképezkedjenek a Törvényszék legpatinásabb tárgyalójában

  • fotókiállítás az első emeleti aulában a bíróság életéről „egykor és most”,
  • a teljes rendezvény alatt megtekinthető az Egri Törvényszék illetékességi területén működő bírságokról és dolgozóiról készített kisfilmek
  • 20:00 órakor és 21:00 órakor éjszakai perszimuláció interaktív formában
  • 22:00 kvízjáték a tapasztaltak alapján tárgynyereményekért
  • 24:00 órakor a rendezvény zárása

A rendezvényen való részvétel mindenki számára ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Felhívás Eger lakosságához

· Belföld

A katasztrófák elleni védekezés egyik fontos eleme a jól működő, széleskörű társadalmi alapokon nyugvó polgári védelem. Ahogy az elnevezés is tükrözi, a polgárok szerveződésével, együttműködésével létrejövő, a polgárok védelmére hivatott rendszerről van szó, mely elsősorban különböző katasztrófák, veszélyhelyzetek esetén képes segítséget nyújtani olyan helyzetekben, amikor az esemény kezelésére rendelt szervezetek (tűzoltóság, rendőrség, mentőszolgálat) kapacitásai önmagukban már nem elegendők. Erre adott esetben egy elhúzódó, komoly árvízi helyzet is példa lehet, hiszen egy ilyen védekezés egyrészt időben is elnyúlik – a beavatkozókat pihentetni kell, a védekezést azonban nem lehet felfüggeszteni – másrészt szükségessé válhat olyan gépek, eszközök igénybe vétele, melyekkel a hivatásos szervek nem rendelkeznek. Fontos tudni, hogy vannak olyan önkéntes szerveződések – Vöröskereszt, Polgárőrség -, melyeknek tagjai adott esetben lényegében ugyanazt a tevékenységet végzik veszélyhelyzetek idején, mint „normál" időszakban, csak a katasztrófavédelem önkéntes állományának tagjaként, ily módon ez a szolgálat nem jelent plusz terhet az önkéntes számára. A katasztrófavédelem egyik alappillére a polgári védelmi szakterület. Ez a rendszer munkahelyi -, települési -, területi illetékességű egységekből áll, melyek az adott település, terület veszélyeztetettségének figyelembe vételével jöttek létre. A fenti egységek állománya az utóbbi évtizedekben törvényi felhatalmazás alapján kijelöléssel kerültek feltöltésre. A megújult katasztrófavédelmi szabályozó rendszer azonban lehetőséget ad önkéntes polgári védelmi szervezetek létrehozására is. Heves megyében a köteles polgári védelmi szervezetek állománya több ezer főt tesz ki, de az önkéntesek száma is dinamikusan növekszik. Önkénteseink olyan emberek, akik vállalják, hogy szabadidejükből áldoznak a közjavára, illetve felajánlják erejüket szaktudásukat, speciális technikai eszközeiket embertársaik védelme érdekében. Ebbe a sorba tartoznak az önkéntes tűzoltó egyesületek, a járási mentőcsoportok, vagy éppen a MÁTRA Mentőcsoport, mely megyénk speciális mentő egysége. Az önkéntesek egy részére fizikai munkában számíthatnak a katasztrófavédők, más részük pedig speciális szakértelmével (orvos, építész, búvár, alpinista, kutya kiképző) vagy eszközeivel (quad, terepjáró, lánctalpas jármű, vízi jármű), járul hozzá a katasztrófák elleni védekezéshez, vagy eltűnt személyek kereséséhez. A cél az, hogy a polgári védelmi szervezetek minél nagyobb része álljon önkéntesekből, hiszen az az ember képes legtöbbet tenni, aki saját akaratából cselekszik, magától dönt úgy, hogy a közösség érdekében plusz feladatokat is vállal. Ezért döntöttünk úgy, hogy meghirdetjük az önkéntes polgári védelmi szervezetekbe, települési mentőcsoportokba való jelentkezés lehetőségét. Csatlakozzon hozzánk, legyen tagja egy olyan csapatnak, melyben mindenki egy céllal dolgozik: önzetlenül segíteni a bajban! Önkéntes polgári védelmi szolgálatra jelentkezhet olyan személy is, akinek semmilyen végzettsége, szakképzettsége nincs, hiszen számos olyan feladat, művelet adódhat egy alkalmazás során, amely egy gyorsított ütemű felkészítést követően végezhető (ide tartozik például a homokzsákos árvízvédekezés több részfeladata is). Várjuk azok jelentkezését is, aki valamilyen speciális tudás, szakértelem birtokában vannak. Ez alatt olyan szaktudást, képességet értünk, mint például a különböző mérnöki szakterületek (építész, vegyész, biológus, fizikus, gépész, stb.). Hasonlóan nagy szükség lehet speciális végzettséggel rendelkező szakemberekre is, mint amilyen az alpinista, vagy búvár. Nem csak a személyes tudás, fizikai munka, vagy képesség alkalmazható a kárfelszámolás során: óriási segítség lehet egy technikai eszköz, jármű, vagy éppen speciális szerszám, berendezés is. Éppen ezért várják olyan személyek jelentkezését is, akik ilyen jellegű segítséget képesek nyújtani. A jelentkezők saját településük veszélyeztető hatásai elleni védekezésben vesznek részt, a polgármester felhívására. Aki egyetért és azonosulni tud a fenti célokkal kérjük jelentkezzen és csatlakozzon hozzánk! Érdeklődni és jelentkezni lehet Eger város polgármesteri hivatalában (becze.attila@ph.eger.hu tel:36/ 521-945) valamint az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltségen (eger.kvk@katved.gov.hu tel.: +36 36 510-620).

Felhívás

· Belföld · Gazdaság

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelete

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról.

 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2012. (V. 11.) VM rendelet módosítása

  1. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2012. (V. 11.)

VM rendelet [a továbbiakban: 47/2012. (V. 11.) VM rendelet] 4. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A Vhr. 25. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően,

  1. a) az ügyfélnek a támogatási határozat közlésétől számított két éven belül,
  2. b) annak az ügyfélnek, aki 2015. március 31. napját megelőző két éven belül veszi kézhez a támogatási határozatot,

az a) pont szerinti határidőre tekintet nélkül 2015. március 31. napjáig kell a műveletet megvalósítania.”

(2) A 47/2012. (V. 11.) VM rendelet 12. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki:

„(3) A Vhr. 17. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően,

  1. a) az ügyfélnek a művelet megvalósulását követő hat hónapon belül,
  2. b) annak az ügyfélnek, aki 2015. május 31. napját megelőző hat hónapon belül valósítja meg a műveletet, az a) pont

szerinti határidőre tekintet nélkül 2015. május 31. napjáig

kell az utolsó kifizetési kérelmet benyújtania.”

(3) A 47/2012. (V. 11.) VM rendelet 9. Záró rendelkezések alcíme a következő 15/A. §-sal egészül ki:

„15/A. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri

rendeletek módosításáról szóló 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet]

  1. a) megállapított 4. § (5) bekezdést, 12. § (3) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor

folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell,

  1. b) hatályon kívül helyezett 4. § (6) bekezdést az 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő

ügyekben sem kell alkalmazni.”

  1. § Hatályát veszti a 47/2012. (V. 11.) VM rendelet 4. § (6) bekezdése.
  2. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez

a 2012. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 49/2012. (V. 22.) VM rendelet módosítása

  1. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez a 2012. évben

nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 49/2012. (V. 22.) VM rendelet [a továbbiakban: 49/2012. (V. 22.)

VM rendelet] 4. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) A Vhr. 25. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően,

  1. az ügyfélnek a támogatási határozat közlésétől számított két éven belül.

Forrás: www.evk-egysulet.hu

Nyitott Találkozóhely: „Nagyot és szépet, emberit s magyart!”

· Kultúra · Szabadidő

Az idei Gombaszögi Nyári Tábor jelmondatául választott Ady idézethez hűen, a felvidéki fiatalok évről-évre kitartóan szervezik a tábort. Pályáznak, felhívásukra, megkeresésükre megmozdul a szlovákiai magyar sajtó, nem kis támogatók adnak, remélem nagy (*a szerk.) segítséget a megvalósításhoz, 20 társszervezet vesz részt a programok lebonyolításában, vagy közreműködik a szervezésben. Más ez a fesztivál, mint a minden hétvégén, úton-útfélen, unalomig ismert: míg a fiatal anyuka-aki maga is előadó-hallgatja az első magyar szlovákiai államfőjelölt választási tapasztalatait, néhány méterre tőle a kézműves asztalnál tanítják a húszéves lányok, a tízéves körüli lánykáját színes virágot horgolni hajdísznek, vagy kardigánra. A Krasznahorka büszke vára kezdetű dalt is elénekelték, mégpedig akkor, amikor a táborlakók megölelték a várat. Ez Guinness-rekord kísérlet volt, remélem rekord lesz, mindenesetre sikerült! Itt mindenre gondoltak: a várölelést drónra rögzített kamera dokumentálta és adta élőben a jelet a gombaszog.sk oldalra, ahol a fent említett államelnökkel készült beszélgetést is, mint mindegyiket élőben nézhették az Új Szó tábori stúdiójából.

várölelés

drónA szlovákiai magyar egyetemisták elérték a kitűzött célt, amiért mindent meg is tettek: a profi szervezés, a kiváló kampány és a tökéletes program több mint 2000 fiatalt csábított a Gombaszögi Nyári Táborba. Hat nap a kultúra, a közélet, a politika, és a felhőtlen szórakozás jegyében, a krasznahorkai vár tövében. A két évvel ezelőtti tűzre a kilométerekről jól látható toronydaru emlékeztet, de ha valakinek ez elkerülné figyelmét, minden, a fesztivál programját népszerűsítő leírás, kiadvány, prospektus, vagy a tábor hivatalos pohara is megjeleníti. A felújítás kisebb-nagyobb intenzitással zajlik és tart, és a két éves ciklushoz véletlenül alkalmazkodva, most 2016-ra ígérik.

vár daruvalItt előkerültek a közéleti és politikai témák, párbeszéd, vagy kerekasztal formájában, az oktatás, vagy az esélyegyenlőség kérdése, de volt erdélyi és ukrajnai kitekintés is. Minden témának persze külön terep, azaz sátor, csakúgy, mint az olvasásra, vagy az irodalomra. Az Irodalmi Szemle szerkesztői két napon keresztül tartották ébren az érdeklődést, ami nem csoda, hiszen Hrabal, Weöres, Mikszáth megidézése mellett Pepin magyar alteregóját is keresték, válogattak a szemlékből, és értékelték a novellaíró pályázatra érkezett műveket. A Szalmaszínházban a kassai Thália Színház rendezkedett be, játékkal és felolvasószínházzal. Novemberben Egerbe jönnek, A kassai polgárokat mutatják be, aminek színpadra állításában közösen dolgoztak a Gárdonyi Géza Színházzal.

ep képviselők nők szalmaszínházEgy erdősóhajtásnyira, a Királyréten, a labirintus udvarban a gyermeki, majd a felnőtt lélek kanyargós útjait boncolgatta, világított rá az élet élvezetére és a boldogságra Pál Feri atya, majd Bagdy Emőke.

baba-cica reci táborInnen nem messze a színpad, ahol minden este koncert hajnalig, válogatott bandákkal. Jubileumi sorozatában a Tankcsapda sem mulasztotta el a krasznahorkai tábort. A szervezők meglepték a falut, minden postaládában volt egy jegy a rockbanda koncertjére, 1 eurós áron. Szép gesztus.

koncert

A „nemzedéki találkozóhely”, nyolcvan éves múltjával, a jelen sikerével és a jövőbe vetett hitével jelesre vizsgázott.

Megérezni Gombaszög hangulatát, megéri!

Dorkó Zsuzsanna

Sikeres volt a Bikavér ünnep

· Belföld · Gazdaság · Szabadidő

A pénteki esős idő ellenére az utóbbi évek egyik legjobban látogatott Egri Bikavér Ünnepe volt az idei. A rendezvény szombati napján látogatócsúcsnak örülhettek a szervezők.

Az idén már nagykorúvá vált Egri Bikavér Ünnep ismét bizonyította, hogy – egyebek közt – a változatos bor- és ételkínálat, az egyedi helyszín, a sokszínű zenei kínálat és a kísérőprogramok miatt is évek óta a város leglátogatottabb rendezvénye. A 36 borászat 118 bora és a 19 étterem ételei tömegével vonzották a gasztronómia szerelmeseit, hiszen a poháreladásokból és a fogyasztásokból becsült számok alapján ebben az évben – a tavalyi csúcstól csak egy hajszállal elmaradva – mintegy negyvenezren látogatták a fesztivált és programjait a négy nap során.

A rendezvény főszervezője, Tarsoly József szerint különösen a szombati nap sikerességét és minden korábbinál magasabb látogatói létszámát látva kijelenthető, hogy az Érsekkert idén használt területe is kezd szűknek bizonyulni, így a jövőben mindenképp érdemes lesz átgondolni az újabb bővítési lehetőségeket. Az egri hegybíró úgy véli: az érsekkerti gesztenyefák alatt hömpölygő emberek láttán ismét bebizonyosodott, hogy az Egri Bikavér Ünnep nem csupán a város, hanem a régió egyik legmeghatározóbb nyári tömegrendezvénye.

A csütörtöki megnyitón dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke megnyitóbeszédében azt mondta: „Bor nélkül lehet élni, de nem érdemes.” Ennek kapcsán Tarsoly József kiemelte: a fesztivál sikerét látva az is kijelenthető, hogy a hevesi megyeszékhelyen Egri Bikavér Ünnep nélkül lehet, de már nem érdemes a nyarat tervezni.

A két élőzenei helyszín, az Egri Bikavér és az Egri Csillag Színpad kínálata jól kiegészítette egymást. Külön öröm, hogy utóbbi, a Zenepavilonnál felállított pódium sokszínű felhozatalát is egyre többen látogatják, az Egri Csillag Színpad a fiatalok számára Egerben egyedi zenei igényességet és minőséget kínál évről-évre.

A kísérőprogramok idén is színesítették a programkínálatot, különösen a Traktoros gyorsulási és traktorverseny. A már harmadik alkalommal, a Gárdonyi Géza Színház előtti útszakaszon megrendezett eseményre ismét rengeteg néző volt kíváncsi, a résztvevő és a szervező borászok is kitettek magukért, remek hangulatú volt a verseny. Az új szolgáltatások közül különösen jó visszajelzések érkeztek az ingyenes WIFI-lefedettség és a megújított arculat illetve weblap kapcsán is, de jó volt látni, hogy mennyi fotót küldtek a pályázók a Fotózz Bikavért! c. felhívásra is. A későbbiekben a szervezők további hasonló újításokkal is próbálják majd színesíteni a fesztivál szolgáltatásait.

A szakmai előrelépés terén fontos mérföldkő a fesztivál életében, hogy a XVIII. Egri Bikavér Ünnepen – egy hosszabb távú megállapodás részeként – a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakemberei zsűrizték a fesztivál ételeit. Varga Károly olimpiai és világbajnok mesterszakács, Ambrus György olimpiai bajnok mesterszakács és Barabás Zoltán, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke bírálta az Egri Bikavér Ünnepen kínált fogásokat. Döntésük alapján a legjobb párosítás a Hangácsi Pincészet 2011-es Egri Bikavére és hozzá a Hotel Balneo kínálta barbecue sertéstarja grillen sütve vörösboros zöldségekkel, kéksajtos burgonyával lett. A szakmai zsűri egyebek közt megjegyezte, hogy a fesztiválon kínált ételek kiváló minőségűek voltak; a kreativitás, az igényes tálalás és a borokkal való harmónia is mind-mind jellemző volt a kínálatra.

A fesztivál szombati napján Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke és Tarsoly József hegybíró aláírta azt az együttműködési megállapodást, amely értelmében a gasztronómiai szervezet és az Egri borvidék a jövőben közösen dolgoznak azért, hogy az egri borok a jövőben a jelenleginél is elismertebbek és kedveltebbek legyenek.

A hagyományokhoz híven megválasztották az ünnep legjobb Bikavérét is, az Egri Bikavér Borlovagrend ezúttal nem pontozott, hanem párba állította a nedűket, és úgy kóstolt. Vincze Béla 2009-es Arcanuma öt kör után is a legjobbnak bizonyult, így elnyerte a megtisztelő címet.

Külön köszönet a látogatóknak, a rendezvény minden támogatójának, a fesztivál megvalósításában segédkezőknek a munkájukért és az Érsekkert környékén élőknek a türelmükét. A szervezők bíznak abban, hogy jövőre hasonlóan sikeres Egri Bikavér Ünneppel öregbítik az egri bor és a város hírnevét.

Pánikra nincs ok: elővigyázatossából forralni kell a vizet öt településen

· Belföld · Egészség

Csak forralás után tanácsos a csapvizet inni, abból ételt készíteni öt Heves megyei településen ezekben a napokban.

 Erre a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve hívta fel a figyelmet Mátraballa, Parád, Parádsasvár, Bodony, Mátraszentlászló önkormányzatainál kedden. A hatóság hivataloknak küldött értesítése szerint a közüzemi ivóvizet ivásra, étel- és italkészítésre, valamint fogmosásra csak előzetesen felforralt állapotban tanácsos használni elővigyázatosságból.

Az ok pedig az, hogy a vizsgálatok során határárték feletti Coliform és E. coli paramétereket mértek. A szakigazgatási szerv ezzel egyidejűleg kötelezte a térségben szolgáltató Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt-t, hogy gondoskodjék a víz megfelelő mikrobiológiaia minőségről és ezt akkreditált laboratóriumi eredményekkel igazolja. Erre nyolc napja van a társaságnak. A felhívás némi riadalmat keltett a lakosságban.

Az ÉRV ZRt. az előírásoknak megfelelően rendszeresen ellenőrzi az ivóvíz megfelelőségét a hálózatokon, írta a társaság az eljuttatott közleményében. Ezen vizsgálatok keretében a mátrai térségben néhány településen – egyes rendszertelenül használt közkifolyók esetében – a vonatkozó jogszabályokban rögzítettektől eltérő eredményeket észleltek. A mérések a víz mikrobiológiai nem megfelelőségét mutatták.

– Az eltérésekről társaságunk értesítette az illetékes Népegészségügyi Szakigazgatási Szervet, és haladéktalanul intézkedést tett a probléma megoldására – tájékoztatott Ritter Géza, az ÉRV Zrt. vezérigazgatója. – Az érintett településeket ellátó vízművekben termelt és a hálózatba bejuttatott víz minősége kifogástalan, amelyből látható, hogy a probléma lokális jellegű. Egyes baktériumok megjelenését a mintavételi pontokon a közkifolyók nem megfelelő használata okozta – tette hozzá.

A szükséges intézkedéseket megtették, de a kontrollvizsgálatok eredményeinek megszületéséig, a nagy melegre való tekintettel, illetve a legteljesebb biztonság érdekében, az illetékes Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv elrendelte, hogy az érintett településeken (Bodony, Mátraballa, Mátraszentlászló, Parád, Parádsasvár) a vezetékes ivóvizet csak forralás után lehet ivásra, főzésre, fogmosásra használni.

A hatóság határozatáról az érintett fogyasztókat értesítették. A szükséges ivóvizet lajtoskocsikkal és zacskózott víz formájában is a fogyasztók rendelkezésére bocsátja az ÉRV Zrt.

– Az illetékes hatóság a kontrollvizsgálatok eredményének birtokában fog tudni dönteni az ivóvíz teljes körű használatának engedélyezéséről. Ezúton is kérjük a tisztelt fogyasztók türelmét a probléma rendezéséig! – zárta válaszát Ritter Géza.

16.40

A Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási szervének szerda délutáni közlése szerint: Bodony, Parád, Parádsasvár, Mátraballa, és Mátraszentlászló települések közüzemi vízhálózatának üzemeltetője - az Észak-magyarországi regionális Vízművek Zrt. - eleget téve a vonatkozó jogszabályi kötelezettségének, július 7-én jelentette be Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének, hogy vizsgálati eredményeik a fenti települések ivóvízminőségének kedvezőtlen mikrobiológiai változását jelzik.

Az ivóvízben kimutatható szennyeződésnek több oka lehet. A mikroorganizmusok megjelenése jelezheti azt, hogy az alacsony vízfelhasználás miatt az ivóvízvezetékben sokáig áll, pang a víz, de utalhat az ivóvízvezeték vagy a mintavételi hely műszaki hibájára is.

Az ivóvíz-szolgáltató (ÉRV Zrt.) azonnal megkezdte a jelenség kivizsgálását és a lehető legrövidebb határidővel megszünteti a problémát. A népegészségügyi hatóság minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a vizet fogyasztók körében semmilyen megbetegedés ne történjen.

Jelen esetre vonatkozóan az Országos Környezet-egészségügyi Intézettel egyeztetve a népegészségügyi szakigazgatási szerv elrendelte, hogy az öt településen a hálózati vizet ivás, étel- és italkészítés, illetve fogmosás előtti fel kell forralni. A víz 2-3 perces forralás után biztonsággal fogyasztható, a lakosság számára nem jelent veszélyt.

Az ÉRV Zrt. a lakosság részére tiszta ivóvizet bocsájt rendelkezésre lajtoskocsikban, illetve zacskós víz formájában. A cég tájékoztatása szerint a településeket ellátó vízművekben termelt és a hálózatba juttatott víz minősége kifogástalan, a probléma helyi jellegű. A mintavételi pontokon bizonyos baktériumok megjelenését a közkifolyók nem megfelelő használata okozhatta.

Szöveg: HEOL

Medve nyomát látták Istenmezejénél

· Belföld · Szabadidő

Istenmezején kihelyezték azokat a plakátokat, amelyek medveveszélyre hívják fel a lakosság figyelmét. A környéken egy hím mackó bukkant fel.

 Másfél hete jelezték először, hogy Észak-Hevesben és Nógrád megyében medvenyomokra bukkantak vadászok. A hírek arról szóltak, hogy feltehetően egy nőstény barnamedve és két bocsa járják a környékbeli erdőket. Akkor felhívtuk Kiss Gábort, a helyi vadászközösség vezetőjét is azzal a kéréssel, erősítse meg, vagy cáfolja az információkat. Türelmet kért, mondván, amíg nem győződik meg kollégáival száz százalékosan arról, valóban medvenyomokról van szó, nem szeretne nyilatkozni. Nos, tegnap délelőtt újabb telefon érkezett, ezúttal immár Istenmezeje polgármesterétől, Kotroczó Istvántól, hogy a településen elkezdték kiragasztani a medveveszélyre utaló plakátokat.

Elmondta, most már bizonyos, hogy nem afféle mendemondáról van szó, ugyanis a hét elején az egyik vadász újabb, határozott nyomot talált Szilaspogony Kis-kő elnevezésű részén. Miután több szakember is megvizsgálta a 24x14 centiméteres nyomot, bebizonyosodott, hogy az minden kétséget kizáróan egy kifejlett hím barnamedvétől származik. A történetet már Szilaspogony polgármestere, Nagy György folytatja, aki ugyancsak rendszeresen vadászik a környéken. Tőle tudtuk meg, hogy egy vadász ismerőse talált rá a nyomra, amely egy nagyjából 250 kilós hímtől származik. Minthogy ezek az állatok 60-80 kilométeres körzetben mozognak – alkalmasint 60 kilométer/óra sebességgel –, nem árt felhívni az erdőjárók figyelmét a lehetséges veszélyekre.

Szilaspogonyban már e héten kedden, Istenmezején pedig tegnap ragasztották ki a felhívásokat, amelyekben ez áll: „Szilaspogony polgármestere és a Szilaspogony-Zabar Földtulajdonosi Közösség (Vadászati Közösség) közös képviselője felhívással fordul a község lakóihoz az esetleges baleset megelőzésének érdekében, mivel hitelt érdemlően meggyőződtünk arról, hogy Szilaspogony község határában lévő Kis-kő területrészen és környékén kifejlett barnamedve tartózkodik.”

A továbbiakban arra hívják fel a figyelmet, mit kell tennünk, ha az erdőbe indulunk, illetve ha ott szembe találjuk magunkat a mackóval. Eszerint lehetőleg legyünk többen, s beszélgetve, zajt keltve közlekedjünk. A hollók által jelzett részeket, netán az elhullott állat szagát árasztó részeket kerüljük, a sűrűbb fiatalosokban a gomba keresését mellőzzük. Ha találkozunk a medvével, ne provokáljuk, ne dobáljuk, ne nézzünk a szemébe (vagyis kerüljük a szemkontaktust), mivel ezt a támadás jelének érzékeli. Igyekezzünk futás és hátat fordulás nélkül, lassan visszahúzódni. Lehetőleg ne kíváncsiskodjunk!

Istenmezején egyébként a legidősebbek sem emlékeznek arra, hogy a környéken bármikor is felbukkant volna medve. Azt mesélik, a most errefelé kóborló mackó egy környékbeli, gombászót már megriasztott. A férfi először csak a neszezésre lett figyelmes, ám azt hitte, őz jár a közelben... Pár pillanat múlva azonban meglátta a felágaskodó medvét. Félelmében felpattant a motorjára, azzal menekült el...

De bárhogy is van, nem árt, ha a kirándulók óvatosabban járják az erdőt egy darabig. A barnamedve a gyakorlatban tipikus mindenevő; gyakorlatilag mindent fogyaszt, legyen az fű, gomba, gyökér, erdei gyümölcs, rovar, kisemlős vagy szarvas méretű zsákmány. Nyáron elsősorban növényeket, terméseket és hagymákat eszik. Táplálék után kutatva előszeretettel ássa ki az üreglakó állatokat, például egereket, mormotákat, de a dögöt sem veti meg.

Az egyik legnagyobb szárazföldi ragadozó A wikipédia szerint a barna medve (Ursus arctos) a medvefélék (Ursidae) családjának legelterjedtebb faja, az egyik legnagyobb termetű szárazföldi ragadozó. Az eurázsiai kontinens mintegy felén, továbbá Alaszkában, valamint az Amerikai Egyesült Államok és Kanada nyugati részén is megtalálhatjuk. Magyarországon kipusztult, de a 2000-es években elkezdett visszatelepülni. Gyakran átkóborló egyedeket is lehet látni Magyarországon (a Börzsönyben, a Bükkben, Aggteleken), de korábban a Karancsság környékén is felbukkant. Teste 1-3 méter hosszú, tömege ennek megfelelően 100–700 kilogramm.

Forrás: HEOL

Közlekedik a család

· Belföld · Kultúra · Kék hírek · Oktatás · Szabadidő

F EL H Í V Á S

„Közlekedik a család” elnevezésű vetélkedőn történő részvételre          

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság az idei évre is meghirdeti a „Közlekedik a család” elnevezésű közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatot.

A vetélkedő célja, hogy a közlekedők széles rétegeinek – gyalogos, kerékpáros, gépjárművezető, utas – figyelmét egy időben ráirányítsuk a biztonságos, balesetmentes közlekedésre. Célunk továbbá a szülői példamutató magatartás fontosságára és a családi közösség nevelő erejére való figyelemfelhívás.

A vetélkedő megyei döntője a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság – Megyei Baleset-megelőzési Bizottság szervezésében:

2014. április 19-én (szombaton) 09.00-15.00 óra között kerül megtartásra Gyöngyösön

a Sándor Autóház (Skoda márkaképviselet, Pesti út 78.) területén egy közlekedésbiztonsági nyílt nap keretében.

A vetélkedőn a versenyző családok KRESZ elméleti (25 kérdéses feladatlap kitöltése), kerékpáros és autós ügyességi (ügyességi pálya teljesítése), autós szabályossági (városi útvonal teljesítése vizsgabiztos mellett), valamint elsősegély-nyújtási feladatokban mérhetik össze tudásukat. A rendezvényen nemcsak a versenyzők, hanem az oda látogató érdeklődők is kipróbálhatják a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság ittasságot szimuláló szemüvegeit és biztonsági öv szimulátorát. E mellett a résztvevők hasznos tanácsokat kaphatnak a Mentőszolgálat munkatársaitól az alapvető elsősegélynyújtó fogásokkal kapcsolatban, illetve a HMRFK munkatársaitól a tavaszi időszak közlekedésbiztonsági és egyéb veszélyeiről.

A nyílt nap programjain bárki, ingyenesen részt vehet, azonban a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjén előzetes nevezés alapján lehet csak részt venni.

A versenyre jelentkező családok esetében alapvető kritérium, hogy 2 felnőttből és minimum 1 fő 6-17 év közötti gyermekből álljon, a szülők közül legalább 1 fő érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezzen, valamint az egyik gyermek tudjon kerékpározni.

A megyei döntőn I-V. helyezett családokat a HMRFK-Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottsága, valamint a Sándor Autóház értékes díjazásban részesíti. E mellett valamennyi versenyző ellátásban (üdítő, kávé, pogácsa, stb.) részesül.

A megyei döntőre jelentkezni kívánó családok nevezésüket (a családtagok megnevezésével és születési adataival, illetve a „B” kategóriás vezetői engedéllyel rendelkező felnőtt esetében az engedély számával és érvényességével) az erdelyir@heves.police.hu címre küldhetik meg legkésőbb a verseny napjáig!!

A megyei döntőn győztes csapat elnyeri a jogot arra, hogy képviselje Heves megyét a 2014. szeptemberében, Zsámbékon megrendezésre kerülő országos döntőn. Az országos döntőn további értékes nyeremények várnak a felkészült versenyzőkre (családi üdülések, wellness hétvégék, stb.). Az országos vetélkedő fődíja egy Skoda személygépkocsi lesz!!

A versennyel kapcsolatos további információ a 36/522-125 telefonszámon, továbbá a 2014. március 15-től a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon szerezhető be.

Tájékoztatás májusban induló közösségi animátor képzésről

· Belföld · Gazdaság

A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet helyi közösség- és vidékfejlesztő szakemberek, az újonnan létrejövő többfunkciós szolgáltató központok munkatársai, illetve az IKSZT-k munkatársai részére akkreditált 40 órás közösségi animátor képzést indít 2014. májusában.

A képzés célcsoportja:

Helyi közösség- és vidékfejlesztő szakemberek, elsősorban az újonnan létrejövő többfunkciós szolgáltató központok munkatársai.

Azon többfunkciós szolgáltató központoknak, amelyek utolsó kifizetési kérelmüket 2014. május 31-ig kívánják benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal részére, a kérelem benyújtásának időpontjáig a képzés sikeres elvégzéséről tanúsítvánnyal kell rendelkezniük.

A képzés fontos célcsoportját jelentik továbbá az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek munkatársai. Már jelen felhívásban szeretnénk azonban tájékoztatni az IKSZT munkatársakat, hogy részükre 2014. júniusában újból meghirdetésre kerül a képzési program.

A képzés célja:

Olyan gyakorlatorientált ismeretek átadása a közösség- és vidékfejlesztő emberek számára, amelyeknek megszerzésével alkalmazni tudják a jogszabályi előírásokat, megismerik a vidékfejlesztési támogatások rendszerét. Kapcsolatot tartanak a települések gazdasági szférájával, egyeztetnek a szakhatóságokkal, elősegítik a település saját erőforrásainak felismerését és kiegészítését külső erőforrásokkal. Részt vesznek a 2014-2020 közötti Európai Uniós programozási időszak helyi tervezési feladatainak animációjában.

A képzés tartalma:

•          Jogi és ügyviteli alapok (4 óra)

•          Vidékfejlesztési ismeretek (8 óra)

•          Az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér működtetésének gyakorlati ismeretei (4 óra)

•          Kultúraközvetítés és közösségfejlesztés (16 óra)

•          Elektronikus információs szolgáltatások (8 óra)

A képzés időtartama: 2014. május közepén 5 képzési napon (összesen 40 kontakt óra)

A képzési időpontok a jelentkezési időszakot követően kerülnek meghatározásra, egyeztetve a jelentkezőkkel.

A képzési helyszínek: a pontos helyszíneket a szervezők a jelentkezések figyelembe vételével, a későbbiekben határozzák meg. Előreláthatóan Budapesten zajlik majd a képzési program.

A képzés részvételi díja bruttó 30.000 Ft/fő, amely a résztvevők helyi és helyközi utazásának, esetlegesen felmerülő szállás és étkezés igényeinek költségét nem tartalmazza, arról a résztvevőknek egyénileg szükséges gondoskodniuk. .

A képzési díj megfizetésére kizárólag átutalással van lehetőség az alábbi, Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet által vezetett fizetési számlaszámon:

10032000-01743276

Kérjük, hogy az átutalás közlemény rovatában az azonosításhoz mindenképpen tüntessék fel a „jelentkező nevét”, illetve az „közösségi animátor képzés díja” szövegrészt! Az átutalás teljesítésének végső határideje: 2014. április 23. (szerda)

A jelentkezés feltételei:


  • Érettségi bizonyítvány, amelynek hiteles másolatát a jelentkezési lappal együtt szükséges megküldeni

  • Jelentkezési lap kitöltése és megküldése

A jelentkezés feltétele a részvételi díj befizetése. A határidőig beérkező valamennyi érvényes jelentkezést befogadjuk. A képzési helyszínt és az időpontokat a szervezők a jelentkezések összesítését követően határozzák meg.

A jelentkezés módja: elektronikus úton, az animator@nakvi.hu címre küldött e-mailben, kitöltött JELENTKEZÉSI LAP csatolásával.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2014. április 23. (szerda) 17.00 óra

 Bővebb információk az alábbi linkre kattintva megtekinthetők:

http://www.ikszt.hu/hirek/majusban-ujra-kozossegi-animator-kepzes-.html

 További információ:

ikszt@ikszt.hu

Pernekker Kitti, vidékfejlesztési referens

06-1/362-8144

Forrás: www.evk-egyesulet.hu

Gyermek műtétjéhez gyűjtik a vért

· Belföld · Egészség

A Facebookon jelent meg a felhívás:

Aki tud és szeretne segítsen!!!
A kisfiamnak Ákosnak nagy szívműtétje lesz, február 6-án fekszünk be Budapestre az Országos Kardiológiai Intézetbe. Vérre lenne szüksége, a vércsoportja "A" RH D pozitív. Ha tud Valaki segíteni, írjon privátban, vagy a jövő héten az egri Véradóban adhat a nevére, és akkor neki teszik el.

Annyit kell mondani,hogy Gégény Ákosnak szánják az Országos Kardiológiai Intézetbe, Budapestre. Köszönöm, előre is!!!

13.00

Köszönjük szépen a SOK segítséget, a Vérellátó Központ adatot is kér, ezt le is írom. Irányított véradást kell kérni, szerda,  csütörtökön van ilyen lehetőség 8-15 óráig.Adatok: Gégény Ákos, szül.idő :2002. 06. 24. taj:  122 117 538 Intézmény neve:Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekkardiológia, Budapest, Haller út 29. Dr .Szatmáry Katalin a kezelő orvosunk.

Aki nem A pozitív, ő is adhat vért, csak ott az Intézményt kell megjelölni kedvezményezettnek, és Ákosnak becserélik. Sajnos most tudtam meg, hogy úgy néz ki, hogy az Anyaszálló tele van, aki tudna éjszakára szállás lehetőséget, azt is nagyon megköszönném.
KÖSZÖNÖM!!!

https://www.facebook.com/krisztina.vereb1?fref=nf_fr