Teljes útzár Andornaktályán

Két autó ütközött össze Andornaktálya belterületén. Úgy tudjuk, egy ember könnyebben sérült a balesetben. Az utat lezárták, a környező utakon lehet kerülni.
Fotó: Molnár Szilvia

Két autó ütközött össze Andornaktálya belterületén. Úgy tudjuk, egy ember könnyebben sérült a balesetben. Az utat lezárták, a környező utakon lehet kerülni.
Fotó: Molnár Szilvia

Egy motoros halt meg a Felsőtárkány-Lillafüred közötti úton vasárnap este.
Egy 39 éves, miskolci férfi vezetett Felsőtárkány felől, Lillafüred irányába, amikor megcsúszott az úton, és az út melletti szalagkorlátnak csapódott, ahol legalább három oszlopot eltalált.
Az ütközés következtében a vezető lerepült a járműről és egy kb. 5 méter mély szakadékba zuhant, ahol egy fának csapódott.
A baleset következtében a motoros olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a kiérkező mentők sem tudták megmenteni az életét.
Ezen a szakaszon gyakoriak a balesetek, a mostani kicsúszás oka is - valószínűleg - a nem megfelelően megválasztott sebesség lehetett.
Az utat a helyszínelés idejére, órákra lezárták.

Nyári meleg volt a hétvégén, harminc fok körül volt a hőmérséklet az ország nyugati részén. A Balatonnál megint rengetegen voltak, bár már nem mindenki strandolt, Egerben a szüreti napokon és a veteránautó-találkozón volt hatalmas tömeg a jó időben. Holnap még meleg lesz, sőt, akár a melegrekord is megdőlhet, kedden viszont már tíz fokkal hidegebb lesz.

Megfenyegette a diákokat az egri Tesco vezetője, hogy ne sztrájkoljanak, ezt állítja egy ott dolgozó és pár tanuló. Szerinte azt mondta neki a főnökük, hogyha beállnak a sztrájkolók közé, tesz róla, hogy ne kapjanak másutt se munkát. A diákokkal hangfelvételt is készített az alkalmazott. A Tesco szerint ez hazugság, és vizsgálják az ügyet. A dolgozók munkabeszüntetése miatt tizennyolc áruházat kellett bezárni, van, ahol diákmunkával pótolják a hiányt, vagy maguk az áruházvezetők is beálltak akár a pénztárakba dolgozni.

Kiborító házi feladatot kaptak a meggyilkolt borsodnádasdi diáklány osztálytársai. A vízbefullás és az élet-halál harc szavakat is elemezniük kellett egy- egy feladatban. Egy felháborodott édesanya tette közzé lánya füzetéről a képet, és azt is megjegyezte, hogy kérni fogják az érintett tanár felelősségre vonását.
http://rtl.hu/rtlklub/hirek/felzaklatta-a-diakokat-a-hazi-feladat

Előzetes letartóztatásba került a tinigyilkos! A 17 éves borsodnádasdi lány, Csenge megölésével gyanúsított B. Rolandot félmosollyal az arcán hozták a bíróságra, bár a védője szerint a fiút nagyon megviselte az eset. A 20 éves fiú részleges beismerő vallomást tett, azt is elmondta, hogy a cselekmény napján nagyobb mennyiségű alkoholt, illetőleg herbálos cigarettát fogyasztott.

Féltékenységből verte össze a gyereke anyját egy férfi egy Szihalomhoz közeli panzióban, Heves megyében. A féltékeny férfi először csak kérdezgette a párját, hogy kivel van viszonya, de a nő tagadta, ezután lett annyira ideges, hogy először lerugdosta a nőt egy lépcsőn majd ugyanott felrángatta, Az áldozat csúnyán megsérült, a férfi ellen vádat emeltek.

A halálra éheztetett másfél éves gyöngyösi kislány anyja szerint elfogult a bíróság. A bíró ezt tudomásul vette, de azt mondta, ettől függetlenül ítéletet hoz. Tavaly találták meg a kislányt, már halott volt, mikor mentőt hívtak hozzá szülei. Most az is kiderült, hogy az apja úgy gondolja, nem felelős gyereke haláláért, mert azzal, hogy megkereste a pénzt kislánya ellátásához, mindent biztosított neki.

Téli gumi volt annak az autósnak a kocsiján, aki megcsúszott a vizes úton, lesodródott és szörnyethalt egy tragikus karambolban a 25-ös úton. A 61 éves sofőr életét már nem tudták megmenteni. Kaposváron egy nyugdíjas férfit ütöttek el a zebrán. Belehalt a sérüléseibe.
http://rtl.hu/rtlklub/hirek/nehany-ora-alatt-negyen-haltak-meg-az-utakon

A 17 éves Csenge élt még, amikor meztelenül vízzel teli aknába dobták, és rázárták a tetőt. A borsodnádasdi gyilkosság az egész országot megrázta. Egy 20 éves fiú többször félre akarta vezetni a nyomozókat, így terelődött rá a gyanú. Végül megtört és bevallotta, hogy ő lökte a lányt az aknába.