Keresés: „TEK” (3546 találat)

Kirabolták a takarékszövetkezetet Horton

· Kék hírek

A rendőrségre érkezett bejelentés 2013. szeptember 18-án, miszerint a kora délelőtti órákban egy ismeretlen férfi egy horti pénzintézetbe bement kezében egy lőfegyverrel vagy annak utánzatával, majd készpénz átadására szólította fel az ott dolgozókat, ezt követően elmenekült a helyszínről.

Személyi sérülés nem történt.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya megkezdte a helyszíni szemlét, valamint az elkövető személyazonosságának megállapítását.

Pár évvel ezelőtt már történt hasonló esemény a pénzintézetben, akkor sem, és a mai rablásnál sem sérült meg senki. – Most nem sokkal nyitás után megjelent egy férfi, és a pénz követelte a kollegáktól. Őket sajnos eléggé megviselték az események, még most is a hatása alatt állnak – tájékoztatta a hatvanonline hírportált Juhász Ferenc, a Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője.

Négy banki alkalmazott és a takarítók voltak az épületben nyitáskor, amikor a rablás történt. Valóban nem ez az első eset, hogy horti takarékszövetkezetet kirámolják: három évvel ezelőtt már volt itt bankrablás.

Az ügyvezető azt is elmondta, hogy a pénzintézet a helyszínelés miatt ma zárva tart, de csütörtökön reggel ki tudnak nyitni.

Azt pontosan nem tudni, hogy mennyi pénzt vittek el a bankfiókból, a horti járókelők tudni vélik, hogy több millió forintot. Szintén járókelők mondták el tudósítónknak, hogy éppen Hatvanból érkeztek meg busszal, amikor a takarékszövetkezethez értek a rendőrségi helyszínelők. Ők úgy hallották, hogy egy huszas éveinek elején járó férfit keresnek.

Meg nem erősített információk szerint fegyver, vagy annak látszó tárgy is volt a takarékszövetkezet kifosztójánál. A bankrablást rögzítette a pénzintézet biztonsági kamerája is.

Méter mély szakadék az úton

· Belföld

Kisnána és Verpelét között eddig is több helyen megsüllyedt már az út széle, egy helyen most le is szakadt. Egy méter mély a hasadék.

Az egyébként sem túl jó minőségű 2416-os (Gyöngyös-Verpelét-Eger) út állapota a közelmúltban látványosan romlott. Kisnána és Verpelét között eddig is több helyen le volt szakadva a kanyargós út széle, azonban egy helyen mára közel egy méter mélységű, több méter hosszú és fél méter széles repedés éktelenkedik az úttestben. Megkerestük a közút kezelőjét, hogy mikor javítják a hibát.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivőjének tájékoztatása szerint a leszakadás szeptember 13-án következett be a korábban észlelt burkolathibák miatt. A helyszínen az ilyenkor szükséges forgalomtechnikai jelzéseket, tehát sávos forgalomterelő táblákat és sárgán villogó lámpákat helyeztek ki, és sebességkorlátozást is bevezettek. Az úttest azon részén, ahol nem szakadt le, ideiglenesen megerősítették az aszfaltszegélyt, így a forgalom félpályán haladhat. Tudomásuk szerint baleset eddig nem történt a helyszínen.

A közútkezelő szerint a szakasz helyreállítása komplex feladat, mivel a pályaszerkezetet és a megcsúszott rézsűt is javítani kellene. Felmérik az út állapotát, illetve megvizsgálják, hogy milyen beavatkozással lehet a problémát megszüntetni és biztosítani a forgalmat mindkét pályán. A rendkívüli helyzetre való tekintettel soron kívül kezelik a leszakadás megszüntetését. A talajmechanikai és egyéb vizsgálatok még tartanak, ezért egyelőre nem tudják pontosan meghatározni, hogy mikorra várható a szakasz helyreállítása és ahhoz mekkora plusz forrás szükséges.

Forrás:

egrihir.hu

heol.hu

Eger drift: két tucat versenyző között nyert egy hölgy

· Sport · Szabadidő

Egerben rendezték meg Európa első belvárosi drift versenyét.

22, profi engedéllyel rendelkező versenyző nevezett a megmérettetésre.  Az érdeklődők testközelből ismerkedhettek meg a gépekkel, a pilótákkal.

Az egész napos rendezvény rengeteg látogatót vonzott a városba. A Bazilika környéke megtelt a nézőkkel.

A versenyt a férfiakkal is dacoló Szántó Nikolett nyerte meg.

Frontálisan ütköztek

· Kék hírek

Négy sérültet vittek el a mentők szombaton délután a Szarvaskő mellett történt balesetből.

Az elsődleges megállapítások szerint egy Eger felé haladó autó vezetője, feltehetően a frissen esett esőtől csúszóssá vált úton megcsúszott egy jobbos kanyarban. A vétlen autó vezetője elmondta: a kanyarból kijövő autó kacsázni kezdett, majd neki csapódott a kocsijuknak. Letérni nem tudtak, így a másik oldalon a szalagkorlátnak is nekimentek.

A helyszínelés idején teljes szélességében lezárták a 25. számú főutat, több kilométeres sor alakult ki a helyszínen.

Halálos baleset az autópályán

· Kék hírek

Egy ember meghalt, egy súlyosan és többen könnyebben sérültek meg az M3 autópályán szeptember 13-án éjjel 23:30-kor történt balesetben. Információink szerint agy BMW nagy sebességgel csapódott bele az előtte haladó autókba. A kocsi vezetője kiesett a járműből és meghalt.

Többen próbáltak segíteni a bajba jutottakon, amikor az egyik segítőt egy autó elsodorta. Ő súlyos sérülésekkel került kórházba.

A helyszínelés idejére az autópályát lezárták, a közlekedőknek kerülniük kellet.

Reggel  6:30 körüli időben félpályán, majd 8:30-kor teljes pályán megindulhatott a forgalom.

A beleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Átadták a Márai Látogatóközpontot

· Kultúra · Oktatás · Szabadidő

A projekt célja olyan egyedülálló, az aktív és ökoturizmust népszerűsítő projekt megvalósítása, melyhez komplexitásában és szakmai tartalmában hasonló jelenleg nincs az országban, vagyis létrehozni az egri Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpontot, amely az első magyarországi integrált látogatóközpont szabadtéri színpaddal.

A projekt összköltsége 385 915 600 Ft, a megítélt támogatás mértéke 85% (328 028 260 Ft).

Az integrált turisztikai projekt egyszerre Turisztikai Látogatóközpont, Szabadtéri Színpad, Kulturális Örökségi Emlékhely, Interaktív Bemutatóhely, amely a működési engedély megszerzése után 2013 őszén várja már a látogatóit. A Szabadtéri Színpad teljesen megújult: részleges speciális fedés, valamint a színpadra helyezhető mobil színpad is rendelkezésre áll. Itt rendszeres népzenei-, könnyűzenei koncerteket, színházi, táncos előadásokat tekinthetnek meg a látogatók, akik a 795 férőhelyes, új nézőtéren foglalhatnak helyet. Az épületben több, különböző funkciót ellátó teret alakítottak ki. Gyermekeknek játszóház, állandó tárlatként boros dugókat és számos, a borkészítéshez használatos eszközt tekinthetnek meg a Völgyközpontba érkezők. Mindemellett időszakos kiállításokat tervez az üzemeltető, melyek a borral, Márai Sándorral, a gasztronómiával, a Szépasszonyvölggyel, illetve Egerrel állnak kapcsolatban. A Márai szobában az író életéről és műveiből készített filmeket láthatnak az érdeklődők, továbbá elmerenghetnek Márai Sándor alkotásait olvasva. Az egészségcentrum programjain a látogatók egyénileg és csoportosan is részt vehetnek, érdeklődésüknek megfelelően: GabuChi-Ja keleti masszázs és testedzési technikák alkalmazása, otthoni egyéni használata, Utazás a Stílus birodalmába címen zajlik öltözködési és/vagy sminktanácsadás, krémhasználat, szőlő alapú termékek bemutatója. Külön helyszínen található az Akadály-Völgy Játszópark, itt több korosztály töltheti el szabadidejét élményszerűen és hasznosan. Lehetőség nyílik túrázásra, erre a célra speciális, kitáblázott túraútvonalat jelöltek ki. A beruházásnak köszönhetően 6 új munkahely is létrejött.

Veszélyes az épület: szünetel a véradás

· Belföld · Egészség

Veszélyes a vérellátó-állomásnak is otthont adó épület Egerben a kórház területén. A balesetek elkerülése végett a szakemberek körbe kerítették a veszélyesnek ítélt részt. Jelen pillanatban az állomás nem működik, itt nem is várják a véradókat. Gortva József, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta: a város több helyszínén is várják a közeljövőben a véradókat.

A jelen helyzet nem okoz számottevő fennakadást a véradásban, a kórházi vérkészítmények biztosítottak, ezért műtét nem marad el.

 

KÖZLEMÉNY

Nem életveszélyes az OVSZ Egri Területi Vérellátó épülete

Sajtómegkeresésekre a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet az alábbi közleményt adja ki:

A Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet határozottan kéri, hogy senki ne terjesszen téves híreket, bizonytalanságot okozva ezzel a lakosságban. A kórház leszögezi, hogy a mérnöki felmérések alapján az OVSZ Egri Területi Vérellátó épülete nem életveszélyes, és a kórház mindent megtett és továbbra is megtesz a biztonságos működés érdekében.

A kórház dolgozói 2013. szeptember 5-én észlelték, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat és a vele egy épületben működő kórházi központi laboratórium épületéről egy kb. 3 kg súlyú vakolatdarab esett le, amely semmilyen személyi sérülést nem okozott.

A kórház vezetése azonnal intézkedett, kordonnal vette körül az épületet, és figyelmeztető táblákat helyezett el. Szakértők és mérnökök bevonásával már megtörténtek a szükséges óvintézkedések, és elkészültek a tervek az esetleges további balesetveszély elhárítására. Addig is a vérellátó a véradásokat más, közismert egri helyszíneken szervezi, amelyről a lakosságot és a Vöröskeresztet tájékoztatta.

                                                                                               Dr. Fűtő László

főigazgató

 

Választási összefogás

· Belföld · Politika

ÖSSZEFOGÁSSAL A GYŐZELEMÉRT!

A Heves megye 01-es sz. választókörzetben létrejött összefogást a közös célok és az azonos elvek eredményezték. Körzetünkben az összefogás eredményeként dr. Szalóczi Géza az Együtt 2014-PM szövetség tagja a közös országgyűlési képviselő jelölt. A szocialisták vallják, hogy pártállástól függetlenül közös és együttműködő egyéni jelölti kampányra van szükség.

 Még ezen a héten előkészítjük a jelölt bemutatását mindkét pártszervezetünknél (Eger és Füzesabony). Felállítjuk a közös kampánycsapatot és megfogalmazzuk a közös kampánystratégiát. Az MSZP minden rendelkezésére álló erőforrást mozgósít a győzelem érdekében.

 Mindkét fél számára világossá vált, hogy a kormányváltás már nem elég. Világos garanciák kellenek a választókörzetben élő emberek számára. Rögzítenünk kell, hogy a IV. köztársaság: szabad, európai, igazságos és modern köztársaság lesz. Ezen túl: mi lesz a demokrácia tartalma, milyen erkölcsi alapokon nyugszik, és milyen értékeket képvisel. A IV. köztársaság kormánya kiszámítható és szakszerű kormányzást valósít meg.

 Az összefogás két pártja és 01-es választókerületi jelöltje Szalóczi Géza, minden erejével az elesetteket, a kiszolgáltatottakat, a közösség támogatására szorulókat fogja támogatni.

Az összefogás két pártja vallja:

-          esélyt, ösztönzést és támogatást fog adni a még alul lévőknek

-          tisztességes bért és jövedelmet azoknak, akik dolgoznak

-          több felelősséget és közteherviselést kér a felül lévőktől

 Az összefogás két pártja félelem nélküli Magyarországot épít. Ne kelljen senkinek félni, hogy elveszik a magánnyugdíj megtakarítását, bankbetétjét, rokkantsági vagy özvegyi nyugdíját.

Ne kelljen senkinek félni, hogy kivel beszélget, kire szavaz vagy kivel barátkozik!

 A jelölt elhivatott a szegénység csökkentése és a esélyegyenlőség növelése, a kiszolgáltatott társadalmi csoportok védelme érdekében. Az MSZP azért támogatja Szalóczi Géza jelölését mert vallja: a szabadság, igazságosság, szolidaritás és a demokrácia elveit. Elkötelezett az euroatlanti integráció és a modernitás mellett. Reményeink szerint aktívan képviseli az őt megválasztó közösséget és egész életével és munkásságával ezt a közösséget fogja szolgálni.

Habis László méltatlanná vált az egriek és az Eger környéki és füzesabonyi emberek képviseletére. Ezért is kell új képviselőt választani.

Az Együtt 2014-PM szerint az MSZP bebizonyította az utóbbi 23 év választásai alkalmával, hogy meghatározó erőt képvisel Heves megyében, és jelöltjükkel, Szalóczi Gézával szintén a baloldaliságot kívánják erősíteni.

Eger, 2014.szeptember 9.

Korózs Lajos                                      Szalóczi Géza

Országos elnökségi tag                    Országgyűlési képviselő jelölt

MSZP                                          Együtt 2014-PM

MSZP: jelölt van, stratégia nincs

Habis László, a Heves megyei 1. sz. választókerület országgyűlési képviselőjének közleménye

 Az elmúlt napok bejelentéseiből kiderült, hogy a szocialisták feladták Egert. Az MSZP beismerte, hogy nem tud egy általa esélyesnek tartott országgyűlési képviselőjelöltet kiállítani a városban. A szeptember 9-én tartott sajtótájékoztatójuk kapcsán kiadott közleményből kiderült: jelölt van, hangzatos jelszavak vannak, de sem stratégia, sem konkrét elképzelések nincsenek.

A sajtótájékoztatót tartó politikusok számára is szeretném világossá tenni, hogy Eger polgármestereként az egri emberekért és szeretett városunkért dolgozom. A Heves megyei 1-es körzet parlamenti képviselőjeként pedig Eger, Felsőtárkány, Noszvaj és Szarvaskő települések érdekét, és az ebben a körzetben élő polgárokat képviselem.

Sosem dolgoztam Füzesabonyban, e város a jövő évi választásokon lesz az 1-es körzet része, ám a jövőbeni állapot ilyen emlegetését félrevezető, rossz szándékú lépésnek, kommunikációs fogásnak tartom.

Felhívás: VIII. Országos Ifjúsági Szólótáncverseny

· Szabadidő

Eger, 2014. január 17 – 18.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület és a Martin György Néptáncszövetség támogatásával meghirdeti a VIII. Országos Ifjúsági Szólótáncversenyt.

Célunk, hogy az ifjúsági (15-18 éves) korosztály kapjon önálló bemutatkozási, találkozási lehetőséget.

A versenyre az 1995-96-97-98-es években született fiatalok jelentkezhetnek.

A jelentkezőket két korcsoportra bontjuk:

  • I.  korcsoport: 97-98-ban születettek /15-16 évesek
  • II. korcsoport: 95-96-ben születettek /17-18 évesek

A verseny két kategóriában kerül megrendezésre: fiúszóló és páros. Mindkét kategóriában kötelező és szabadon választott táncokat kell bemutatni.

A fiú szólisták kötelező anyaga az első korcsoportban (15-16 évesek):

Mátyusföldi és Vág-Garam közi férfitáncok 

- A párosok kötelező anyaga az első korcsoportban (15-16 évesek):

Mátyusföldi és Vág-Garam közi páros táncok    

- A fiú szólisták kötelező anyaga a második korcsoportban (17-18 évesek):

                Kalocsa és szállásvidéke férfitáncai

- A párosok kötelező anyaga a második korcsoportban (17-18 évesek):

                Kalocsa és szállásvidéke páros táncai

Szabadon választott:

  • a kötelező táncanyagon kívül bármely más tájegység táncából 1,5 - 2 perces improvizáció.

Mindkét kategóriában az elbírálás szempontja az eredeti táncanyag alapos elsajátítását bemutató stílusos, de az egyéniséget tükröző szólisztikus előadásmód, ami a hatásos színpadi megjelenés mellett megőrzi a folklorisztikai hitelességet is.

A kötelező táncanyag elsajátításának megkönnyítésére felkészítő képzést tervezünk 2013. október hónapban. Az elődöntőkre terv szerint 2013. november 29-30. december 1-jén kerül sor, három különböző helyszínen. A kötelező táncanyag zenei kíséretéről a rendező, a szabadon választott tánc kíséretéről a versenyző gondoskodik.

A versenyen elnyerhető címek:

  • Gyöngygalléros Táncos (lányok)
  • Ezüstpitykés Táncos (fiúk)

Nevezési határidő: 2013. szeptember 20.

Határidőn túl érkezett nevezéseket nem fogadunk el!

Nevezni a mellékelt nevezési lapon lehet az alábbi címen:

Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház, Lisztóczki Mónika

3300 Eger, Bartók tér 6. Tel/fax: 36/517-555

e-mail: lisztoczki.monika@ekmk.eu

Nevezési díj: 2.000 Ft/versenyző

A nevezési díjat átutalással a Raiffeisen Bank 12033007-00102638-00100007 számlaszámra (EKMK) kérjük befizetni „Szóló nevezési díj X főre ” megjelöléssel! A befizetési igazolás fénymásolatát a jelentkezési laphoz kérjük csatolni! Számlát az átutaló nevére állítunk ki. A nevezési lap korlátlanul fénymásolható, illetve beszerezhető a fenti címen, valamint letölthető a kiírással együtt a www.orokseg.hu és a www.martinszovetseg.hu  honlapról.

Megszépült a Szalajka-völgy

· Szabadidő

Az ország egyetlen nyereséges kisvasútja a szilvásváradi, aminek fejlesztésére 510 millió forintot költöttek. Huszonegyedik századi mozdony húzza a felújított szerelvényeket, javították a síneket, szépítették az állomásokat.