Keresés: „TEK” (3546 találat)

Számlagyár: folytatódtak a letartóztatások

· Kék hírek

A Heves  Megyei  Főügyészség  Közérdekvédelmi  Szakága  által  a  2010.  év  elején  folytatott cégtörvényességi vizsgálat során derült fény arra, hogy a szerdai napon sajtónyilvánosságra került, az  egész  országot  behálózó  költségvetési  csalás-sorozat  ügyében  is  érintett  több  gyanúsított Egerben,  egy  közös  székhelyen,  nagy  számban  olyan  fiktív  cégeket  működtet,  melyek  ún. cégtemetőként szolgáltak - tájékoztatott Konkoly Thege László főügyészségi ügyész.

A Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője elmondta: az ügyészi szakágak közötti szoros együttműködés eredményeképpen a Heves  Megyei  Főügyészség  Büntetőjogi  Szakága,  az  akkor  rendelkezésre  álló  adatok  alapján, többrendbeli közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást az ügyben, amely több mint 400 fiktív vállalkozást érint.

- Az ebben a nyomozásban felmerült adatok arra utaltak, hogy egyes elkövetők más módon is – a munkaerő kölcsönzés intézményével visszaélve - éveken át, egy kifejezetten erre a tevékenységre létrehozott bűnszervezet működtetése, illetve az abban való részvételük útján, jelentős összegű jogtalan  haszonra  tettek  szert.  Szolgáltatásaikat  –  a  munkáltatói  terhek  megtakarításának reményében  –  százas  nagyságrendben  vették  igénybe  különböző  cégek.  Ez  a  munkaerő kölcsönzéssel érintett mintegy 10 000 munkavállalót is hátrányos helyzetbe hozta.

- Ezen információk alapján került elrendelésre az a nyomozás, amelyben a keddi napra virradóan összehangolt akcióra: 23 személy őrizetbe vételére, 295 helyszínen bizonyítási eszközként szolgáló iratok, valamint több mint 111 millió forint értékű készpénz, illetve ingóság, továbbá nagy számú, illegálisan tartott lőfegyver és lőszer lefoglalására került sor.

- A nyomozás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlik, ami az adott ügyben - az eljárás eddigi szakaszában - az ügyészség és a nyomozó hatóság hónapok óta tartó, szoros, napi rendszerességű együttműködését  jelentette. Ennek  keretében  az  ügyészség  konkrét  utasításokkal  segítette  a nyomozás eredményességét, valamint részt vett az akció előkészítésében és lebonyolításában is: jelen voltak ügyészek egy ügyvédi irodát érintő budapesti házkutatásnál, valamint Egerben több gyanúsított kihallgatásán is.

- A nyomozó hatóság kezdeményezésére a Heves Megyei Főügyészség 23 őrizetbe vett személy előzetes letartóztatását indítványozta. Szerdán az Egri Járásbíróság 8 gyanúsítottal szemben rendelte  el  a  legsúlyosabb  kényszerintézkedést,  míg  a  mai  napon  további  15  személlyel kapcsolatban születhet döntés.

Forrás:Heol

30 milliárd adót csalhattak

· Kék hírek

Az egész országot behálózó feketegazdasági hálózatot leplezett le a NAV, több száz céggel, saját könyvelőirodákkal, tízezernél is több alkalmazottal, igaz, ezek döntő része nem tudhatta, hogy miben vesz részt. Eleinte a már szinte szokásosnak mondható cégtemetőiparban kezdték az üzletet, aztán áttértek az ipari méretű adócsalásra, úgy, hogy egyébként volt tényleges gazdasági tevékenység is.

„A magyar kriminalisztika történetének egyik legnagyobb akciója zárult le” – jelentette a be a NAV. Az adóhatóság eleinte csak egy cégtemetőszerű szervezet után indult volna el, mivel szemet szúrt nekik, hogy egy Heves megyei településre rengeteg cég van bejegyezve valódi működés nélkül.

Átjelentettek tízezer embert

A felszámolásokban utazó csoport ugyanis továbblépett: a jellemzően sok embert foglakoztató területeken (például takarítás, őrzés-védelem, szállítmányozás) működő cégek alkalmazottait átjelentették különböző munkaerő-kölcsönző cégeikhez. Őket utána gyakorlatilag feketén foglalkoztatták, a bevételeiket pedig fiktív számlákkal ellensúlyozták.Ehhez bonyolult fiktív számlákat gyártó cégcsoportjuk volt, amiknél a céget, ha a NAV elkezdett vizsgálódni, azonnal eladták egy-egy ukrán, szerb vagy román tulajdonosnak, akit természetesen soha nem lehetett többé megtalálni; a céget pedig nyugodtan hagyhatták bedőlni. Az eredeti megrendelők megkapták ugyanazt a – például takarítási – szolgáltatást, az alkalmazottak pedig jellemzően dolgoztak tovább abban a tudatban, hogy be vannak jelentve egy tisztességesen működő céghez. Velük egyelőre nem világos, hogy mi fog történni, hiszen évekig működött ez a modell, az elmaradt járulékok miatt a káruk jelentős, de nem tudni, hogy ki kártalanítja őket. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a költségelőnnyel rengeteg tisztességesen működő céget tudtak kiszorítani a piacról az adott iparágakban.

Átlagosan havi százmillió

Az adócsalók több száz céget tartottak fenn, de legalább ötszáz ment át a kezükön így vagy úgy, és cégenként átlagosan havi százmillió forint lehetett az illegális hasznuk. A NAV egyelőre 51 cégre adott konkrét becslést, ezeknél csak az adóhiány 443 millió forint, a teljes kár milliárdokban mérhető, de a több mint 200 különböző bankszámlájuk vizsgálata még biztosan eltart egy ideig.

Most 14 megyére kiterjedő, egyszerre zajló rajtaütésben történt az elfogás több mint ezer résztvevővel 320 helyszínen, a NAV pénzügyi nyomozói és informatikusai, a TEK, a vámosok és a rendőrség közreműködésével, de gyakorlatilag az ország „teljes gazdaságvédelmi bázisa megmozdult”. Arról pedig most sem nyilatkoztak, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal részt vett-e az akcióban.

A bevetés során számos fegyvert, köztük több nyílpuskát, pisztolyt, vadászpuskát és mintegy 9 ezer éleslőszert foglaltak le. A 23 gyanúsított jó részét most is alsóneműben kapták el, akik közül néhányan már vallomást is tettek.

Forrás: INDEX

Sziréna: lövöldözés, tűz, sérültek

· Kék hírek

Hetedik alkalommal rendezték meg a hevesi megyeszékhelyen a Kéklámpás Napot, ahol a rendvédelmi szervek, a katasztrófavédelem, a rendőrség, a büntetetés-végrehajtás, a mentők és a polgárőrség munkatársai tartottak bemutatókat.  A szervezők nem titkolt szándéka, hogy közelebb hozzák munkájukat a nagyközönségnek és a családjaiknak.

Reggel 9 órakor felvonulással köszöntötték az egrieket, szirénázva mentek végig a városon, majd az Érsekkertben mutatkoztak be a résztvevők.

A salakos pályán látványos bemutató várta az érdeklődőket: rabok gyújtották fel zárkájukat, tűzoltók szorgoskodtak, rendőrök üldöztek, mentők mentettek.

Délután a kommandósok mutatták meg tudásukat: záporoztak a lövések.

Repültek a párnák Mátraderecskén

· Kultúra · Szabadidő

Ezen a hétvégén rendezték meg a már hagyományos Palóc Párnafesztivált Mátraderecskén.

Pénteken a hagyományőrzők mellett koncertek várták a látogatókat és a helyieket. Szombaton főzőversenyen vehettek részt az érdeklődők. A gyerekek számára a fénypont a párnacsata volt, ahol bizonyíthatták ügyességüket, gyorsaságukat. Persze nem maradhatott el a felvonulás sem.

Motoros baleset Mónosbélnél

· Kék hírek

Négy motoros közlekedett szombaton este 7 óra körüli időben Egerből Kazincbarcika felé, amikor Mónosbél előtt ketten balesetet szevedtek.

Az elől haladó motoros átsodródott a szemközti sávba, ott egy épp arra haladó kocsit jobbról érintve a szalagkorlátnak csúszott. A mögötte érkező motoros azonban már nem tudta kikerülni az egyébként szabályosan haladó autót, és a bal elejének csapódott.

A hátul érkező két motoros még időben meg tudott állni.

Az elől haladó összetörte a motort, de sérülések nélkül úszta meg a kalandot.

A második, ütköző gép vezetője nem volt ilyen szerencsés: úgy tudjuk kéz- és lábtöréssel szállították kórházba.

A helyszínelés idején először teljes útzár volt, majd váltott irányban megindult 1 sávon a forgalom.

Ugrálnak Gyöngyösön

· Szabadidő

Két új lakója van a gyöngyösi állatkertnek: megérkeztek a kenguruk. A jövevények még nagyon félnek, de már egyikük megmutatta magát a látogatóknak és a kamerának.

Drift Máriapócson

· Sport · Szabadidő

Drifterek és rajongók töltötték meg az elmúlt hétvégén a máriapócsi versenypályát. Bőgtek a motorok, füstöltek a kerekek a látogatók nagy örömére, a bajnokság utolsó előtti állomásán.

2 milliárd forintos fejlesztés az Egererdőnél

· Belföld · Gazdaság · Szabadidő

Közel 2 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre az Egererdő Zrt. Az egészségmegőrző és életmódformáló táboroktól a erdei iskola fejlesztésén  át a kisvasútig sok mindenre költöttek a tulajdonos segítségével.

Az elkészült munkáról és a tervekről beszélt dr. Jung László vezérigazgató

Nyitnak a kollégiumok

· Oktatás

Az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) több helyszínen 878 kollégiumi férőhellyel rendelkezik. Ezek közül 728 olyan épületekben található, amelyeket az utóbbi években felújítottak. A kollégiumi díjak ebben az évben a tavalyiakhoz képest ezer forinttal emelkedtek, 9000 és 17 000 forint között mozognak - tájékoztatott Vécsei Zoltán, az EKF Hallgatói Centrumának igazgatóhelyettese. Közlése szerint a felvett hallgatók mintegy 60 százalékának tud a főiskola kollégiumi helyet biztosítani.

Egerben egy másfél szobás lakás albérleti ára - rezsi nélkül - 40 ezer forint körül van havonta, szobát már 20 ezer forintért lehet bérelni. Vannak az említettnél olcsóbb és drágább lakások, mindez attól is függ, milyen messze van az ingatlan a belvárostól, és milyen a felszereltsége.

Forrás: MTI

Pétervására: leégett egy ház

· Kék hírek

Szombaton délután vették észre a szomszédok, hogy egy frissen felújított és bővített családi ház ég.

A tulajdonost néhány perccel korábban látták a házból távozni, ők már csak a tűz ropogására lettek figyelmesek. Megpróbálták egy slaggal eloltani a tüzet, de az nem sikerült.

Az időközben értesített tűzoltóknak is több mint 1 óra megfeszített munkával sikerült a lángokat legyűrni.

Személyi sérülés nem történt, a ház teljesen kiégett, az anyagi kár jelentős. A tűz keletkezésének okát vizsgálják.